MEGSZÓLALOK 

Nagy Vendel szellemében

 

 MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN

2024. 05. hó – tizennegyedik évfolyam, ötödik szám

Kulturális és szórakoztató folyóirat

Független, és ingyenes havi lap

Alapította Nagy Vendel 2011 - ben , elvi síkon

Szerkesztő: Véghelyi József 

 

*****************************************************

1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések

2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)

 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)

 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)

 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)

 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)

 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)

 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)

 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)

10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)

 11.Évfolyam: 2021.  (1-től a 12. számig) 

12.Évfolyam: 2022.  (1-től a 12. számig)

13.Évfolyam: 2023.  (1-től a 12. számig)

14. Évfolyam: 2024. május

 *

A Magazin kérhető saját e-mail címre is.

Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.

Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.

A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.

A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu

*

A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:

https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0

*

Figyelem!

2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal

de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com

* 

Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.

A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542

A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:

Radio Mozaik Sydney – Ausztralia

*

A szerkesztőség címe:7100. Szekszárd, Csapó Dániel utca 27

E-mail cím: veghelyo@t-online.hu

Telefon: 06-74-315-012 naponta 14:00 órától 17:00 óráig

 *****************************

MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

 

SZEMEZGETÉS  A TARTALOMBÓL

 
  1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!
  2. FELLNER ISTVÁN : LIBACSŐSZ – NOVELLA
  3. PÁLYÁZATRÓL PÁLYÁZATRA
      Árvay Mária: Csak segíteni akartam (dokihumor 1)
  4. BEMUTATJUK KÖRMENDI RITÁT
      Két vers, és egy plasztika
  5. VERSRŐL – VERSRE
      Bognár Papp Írén
      Szilágyi Anita
      Demeter Julianna
      Kálmán Ágnes
      Tóth Enikő Enci
      Krivák-Móricz Judit
      Fellner István

      Pitter Györgyné Enikő
  6. KURUCZ ÁRPÁD: A MÁSODIK IKER – NOVELLA
  7. VERSEK ANYÁK NAPJÁRA
      Nagy Vendel
      Kovács Tibor
      Szilágyi Anita
      Tóth Enikő Enci
      Márkus Katalin

      Klementné Burza Mária
  8. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
      Véghelyi Péterné: Buzdítás az intelmekre
  9. ÉLETINTERJÚ ASPERJÁN GYÖGYEL
      Fogadj szívedbe (kilencedik, befejező rész)
10. VÁLOGATÁS VERSEKBŐL
      Bartók Ferenc
      Engel Csaba
      Kálmán Ágnes
      Bognár Papp Írén
      Kuchta Csilla
11. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK
      Ilosvay Gusztáv levelei

12. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN
      Szilágyi Anita – vers
      Póth-Vecsei Mária – festmény
      Szabó Istvánné Ildikó – élethelyzet
      Lovag Dáma Nagy Cynthia – videó vers
      Körmendi Rita – dombormű
      Engel Csaba – vers
      Zsíros Ari – festmény
      Lovag Dáma Nagy Cynthia – vers
      Elter Istvánné – festmény
      Ézsiás László - pamflet
13. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN

      Sorozat (hetedik rész)
14. AZ ÖRÖKSÉG
      Írta: Poór Edit
15. CSAK ÚGY DÖDÖGÖK - ÉLETKÉP
      Véghelyi József: Nyitott szívvel
16. KOVÁCS MAGDOLNA: ISMERKEDÉS
17. KÉPZŐMŰVÉSZETI GALÉRIA
      Szabó Tiborné Gerencsér Hajnalka – gobelin
      Körmendi Rita – Lakatlanul (festmény
      Cvitkoviics Márta – Hóesésben (festmény)
      Csuhaj Tünde – Tojásdíszítő
      Fekete Gabi – Naplemente (festmény
      Rell Kata – A téli csend őrei (textilkép)
18. TOCCATA ÉS FUGA – NOVELLA
       Demeter Julianna novellája
19. VERSEK CSOKORBAN
      W. Ábrahám Erzsébet
      Márkus Katalin
      Nagy Vendel
      Lovag Dáma Nagy Cynthia
      Szauer Gertrúd
20. KÖZÉLETI RIPORTOK – WESSELY GÁBOR ROVATA
      A húsvét az élet ünnepe
21. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK! 

 
Sokunk szerint a május az egyik legkedvesebb évszak. Ki ne örülne a kellemes meleg időnek, a sok-sok nyíló virágnak, az éneklő madaraink tavaszt hívogató hangversenyének?
Az idősebbek még emlékeznek a május elsejei felvonulásokra, a munka ünnepére, amely az idő múlásával sokat veszített jelentőségéből .

Véghelyi József
szerkesztő

Az sem véletlen, hogy az egyik legkedvesebb megemlékezésünk – az Anyák Napja – május első vasárnapjára esik! Szerintem igazából ez a nőknek szóló, őket ünneplő  esemény…No, de ez magánvélemény!
Sok helyen, s főleg hagyományőrző településeken a legények májusfát állítottak a kiszemelt lányok házánál. Ezzel jelezték a közösségnek, hogy a lánynak udvarlója akadt…
Egyébként a majális szavunk is a május hónapról kapta a nevét, amely több napos közösségi ünnepséget jelez.
Májusi történésekhez tartoznak a Pongrác, Szervác, Bonifác ókeresztény vértanúk nevéhez fűződő időjárási megfigyelések:  a fagyosszentek. Ezek a hirtelen lehűléssel járó napok komoly gondot okozhatnak a mezőgazdaságuknak.
A keresztény egyházak egyik legfontosabb ünnepsorozata a pünkösdi napok. Kiszámítása a húsvétot követő 50. nappal kezdődik..
Idén ez május 19-re  (pünkösdvasárnap) és május 20-ra (pünkösdhétfő) esik.
A Feltámadt Jézus menybemenetelének és a szentlélek kiáramlásának az ünnepe  Mivel  változó ünnepről van szó, ezért mindig más napra esik.
A szerkesztő.

………….

SZÁMVETÉS EZ IDŐ SZERINT
Nagy Vendel: ŐSZ HAJÚ ANYÁM
 
Ősz hajú Anyám
Este vacsorával vár.
Félrehúzza
A sparhelten
Az ételt.

Kimegy
Utca elejére,
S vár, ha
Bementem
Munka után
A kocsmába
Egy sörre:
Hogy jövök-e már
Végre-valahára.
Nézi örömmel,
Hogy eszem.
Egyszerű étel,
De fejedelmi
Ahogyan mindig
Mesélte,
S restelkedve
Vette kezébe
A fizetésem.
Tűzhely mellett ült
A fonott széken
Néha dobott a tűzre
Egy-egy csutát.
Hogy ki ne hűljön
A konyha melege.
Így anyák napján
Felidézem
A régi vacsorát.
S eltűnődöm:
Több mint tíz éve már
Hogy megcsikordult
Koporsója alatt
A kripta
Kavicsa.
Haptákban fekszik a
Selyemmel bevont
Deszkaládában.
Ahogyan állt
Ukrajna lágereinek
Olajfoltos,
Szénporos,
Gyűlölt talaján.
S fején kosárral
Hordta ki
A bányából
A mélység feketén csillogó
Aranyát.
Hány ember áll?
Ukrán, magyar, német
Keveréknyelvén
Az őr így kiált.
Az orosz tiszt is
Törte az ukránt.
Keréknyomból
Itták a vizet,
Mely egy hét múlva
Hoz tífuszt,
És halált.
De ő
Évek múltával
Hazajött, hogy
Megszülhessen engemet,
A fiát.
1954 május 7-én
Legyőzve a Halált.
 
Megjegyzés: Megtörtént események. 2018.
Élettörténetek Anyák napjára hangolva.

 2. FELLNER ISTVÁN: LIBACSŐSZ - NOVELLA 

 
Lassan minden köve elfogyott. A tó tükre kezdte ledobni fodrait. Mintha vasalóval simítanák, feszessé vált, besimult partjai közé. A kisfiú szőke hajában megcsillant a nap fénye. Akkortájt rövidre vágva, felnyírva, ne kelljen sokat foglalkozni vele. A csend olyan mély volt, mint a víz medre. Csak pár madár járt szomjoltó úton, a lapos partjain. Szelíd volt, mint mindig, ha egyedül járt. Gyalogcipőjét nem féltette, vastag bőr fedte. Nem volt fűzője, saját volt, hisz mezítláb járt naphosszat . Behunyta a szemét, és álmaiban öltözött. Nagyon szeretett öltözni, de csak így - hisz nem jutott, erre a

Fellner István

csekélységre. És mennyit evett, tortákat, csokoládét, finom péksüteményt…szinte elrontotta a gyomrát. Hevesen megnyalta a szája szélét, s nagyot nyelt, olyan erősen kordult a gyomra. Pár madár ijedten rebbent. Felkapta fejét, körbe nézett, oda a habzsolás, minden a régi. Egy fűszálat tépett, hevesen rágni kezdte, megteszi előételnek. Mosolya a felhőket is megigézte, elhúzódtak, hagyták a napot, adjon meleget, simogatást a kis testnek. Felnézett és tudta, elkésett, körbepillantva sehol nem látta a libákat.
A fene essék beléjük, még enni sem hagynak! - S mint, aki nagyon mérges, nagyot ütött a levegőbe kisfiús öklével.
Felkapta botját és elszelelt. Mezítelen talpa puhán érintette a partot. Oly gyorsan futott, mint aki az életét félti. Talán azt is tette!

 3. PÁLYÁZATRÓL PÁLYÁZATRA  

 

Árvay Mária: Csak segíteni akartam (dokihumor 1)

 
(„Minden nap egy próza, az orvost távol tartja” – A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének irodalmi pályázata)
 
Csaba, Gábor és Tamás jó barátok, nemrég ismerkedtek meg. Egy orvosi konferencián találkoztak először, azóta pedig rendszeresen felkeresik 

egymást, buliznak, mulatnak együtt.

Árvay Mária

Mindhárman 45, 50 év körüliek; Csaba bőrgyógyász, Gábor sebész, Tamás pedig szemész. Most éppen Tamás hívta meg barátait a legénylakására, a Pulzus utca 3. szám alá. 

Az orvosok körében is történnek vicces, mulatságos, humoros esetek – ezért úgy döntöttek, megosztják egymással mindezeket, sörözgetés és egy nagy pizza fogyasztása közben.
Előtte, azonban, hogy közelebbről is megismerjék egymást, rendszeresen feltesznek egy-egy körkérdést, amit majd mindenkinek meg kell válaszolnia. A mostani alkalomra szóló kérdés: „mi az, ami leginkább jellemző rád?”
 
- Kezdhetem én? – fordult barátaihoz Csaba lelkendezve.
- Halljuk, halljuk! – kontráztak a többiek.
- Nehéz így hirtelen kigondolni a leginkább rám jellemző dolgot – ráncolta a homlokát.
– Lehet, jót mosolyogtok majd rajtam, ugyanis a hálaadás az, ami nekem sokat jelent. Már gyerekkorom óta úgy neveltek, hogy tudatosították bennem, mi az, amiért örülni érdemes, mi az, amiért köszönettel tartozom. Nagyszüleim és a szüleim is sokat nélkülöztek, ezért megbecsültek minden apróságnak tűnő dolgot, értékelték a legkisebb jót is. Nekem már sokkal jobb gyermekkorom volt, de megtanultam, hogyan lehetek hálás. Reggelenként sokszor örömöt ad, hogy van életcélom, a gyógyítás, nem fáj semmim, egészséges vagyok, mint a makk, olyan helyen élek, ahol nincsenek árvizek, nincs adósságom, van mit ennem stb.. Nem sorolom fel, mi miatt lehetek hálás, mert sok minden van körülöttem, de hadd említsem meg a legfontosabbat, a feleségemet, akivel jóban-rosszban együtt vagyunk, még az orvosi pályán is – ő gyermekorvos ugyanis.
- Sokkal jobb és pozitívabb ez a hozzáállás, mint mindenen folyton morgolódni és elégedetlenkedni – jegyezte meg Gábor.
- Egyet értek, sőt, a testi-lelki egészségnek is jót tesz – fűzte hozzá Tamás.
- Térjünk át a humoros történetemre! – folytatta Csaba.
Bőrgyógyászként számos érdekes esettel van dolgom, azonban amiről most mesélek, még rejtélyesebb. A páciensem egy középkorú hölgy, akinek komolynak tűnő bőrpanaszai vannak. Megvizsgáltam, de tudjátok, milyen lelkiismeretes vagyok, ezért úgy döntöttem, hogy a pontos diagnózis felállításához elküldöm őt a helyi kórházba további vizsgálatokra. 
- Aztán mi történt? – érdeklődött Tamás.
- Pár nap múlva megkaptam a kórháztól az eredményeket. Alapos tanulmányozás után, rácsörögtem a betegemre, s egy hosszabb listát diktáltam neki mindazokról az élelmiszerekről, melyeket nem fogyaszthat, mivel bármelyik lehet bőrbetegségének okozója.
- Szegényke! Ezt jól megkapta! Csak azt nem értem, hol van itt a poén! – reklamált Gábor.
- Türelem, türelem, jó orvost terem – nyugtatta Csaba. – A vicces rész csak most jön!
Eltelt pár hét, kevés idő ahhoz, hogy bármi használjon, ezért nem személyes kontrollra hívtam a betegemet, hanem ismét megcsöngettem, hogy megérdeklődjem, hogy van.
- Nehéz tartani a szigorú diétát, ugye? – kérdeztem együttérzően.
- Doktor úr, ha tudná, hogy jártam a maga listájával!
- Miért, mi történt? – csodálkoztam.
- Tudja, hogy van ez. Gondosan, szép gyöngybetűkkel mindent lelkiismeretesen lejegyeztem, ahogy diktálta. Ott hagytam a cédulát a telefon mellett. Fodrászhoz kellett mennem, gondoltam, majd később visszatérek a dologra.
Jolika most is remek frizurát csinált, jól elbeszélgettünk, feltöltődve értem haza úgy két óra múlva. Földbe gyökerezett a lábam, tátva maradt a szám, amikor megláttam a férjemet, szatyrokkal, csomagokkal megrakodva.
- Drágám, elintéztem a bevásárlást! Jó sok helyre kellett mennem, de végül is sikerült!
– újságolta boldogan.
- Hogyan, honnan? … - hebegtem zavartan.
- Ott volt a lista, a telefon mellett, mi a baj? – értetlenkedett a párom.
Természetesen, mindent elregéltem neki.
- Csak segíteni akartam, ez lett a vége! – mondta letörten.

 *

Mosolyogva, majd nevetve hallgattam betegemet.
- Orvosi poénnak azonban nem utolsó! – biztattam páciensemet. – Vigyázzon magára, és gyógyuljon meg mielőbb!
 
Gábor és Tamás nagyszerűen szórakoztak.
- Még most is magam előtt látom a helyzetet! – törölgette szemét Gábor.
- Lám, hiába a jó szándék, az is rosszul sülhet el! – kacagott Tamás.
- Nos, rajtatok a sor, ki következik? – kacsintott Csaba a barátaira.
- Majd én – felelte Gábor. – Meglátjátok, az én történetem is hasonlóan érdekes és szórakoztató lesz!

 4. BEMUTATJUK KÖRMENDI RITÁT 

 
Körmendi Rita vagyok, Bácsalmáson születtem, Martonvásáron élek Férjemmel és két csodaszép gyermekemmel.

Mottóm:

Körmendi Rita

Amikor festek a szívem vezeti az ecsetem, amikor írok a lelkem fogja a tollam.
Verseket már 10 évesen kezdtem írni. Amiről senki nem tudott! Gyermekként sokat rajzoltam, mindig is vonzódtam a művészetek felé, nem csak a rajzok, versek érdekeltek, hanem a zene és a sport is. Sajnos az élet úgy ítélte, hogy nem a művészetek útján kezdtem tanulmányaimat. Hosszú - hosszú évek után még is vissza terelgetett erre a pályára sorsom. 2013-ban kezdtem el vászonra festeni, melyhez férjem és gyermekeim ösztönzése is segített. A versíráshoz anyám halála után tértem vissza. Számtalan antológiában jelentem már meg verseimmel, festményeimmel, grafikáimmal. Több Egyesület és csoport tagja is vagyok. Több elismerésben is részesítették munkáim. Idén megjelent a második kötetem is.

………………

 

Körmendi Rita: A TAVASZ SZAVA

 

Tavasz szava hajlik arra,

szomjad friss patakkal ontja,

életet lehel a holtra,

vagy jó szülessen a rosszra.

Új hajtása bújik hamar,

a takaró már nem takar,

előcsalogatja a nap,

és lőn, ha ő nem is akar.

Növekszik hát reménykedve,

mert valaki teremtette,

szeme felér az egekbe,

így szíve dobog rebegve.

Nap csókolja, szeretgeti,

szelíd felhő ölelgeti,

kedves tavasz nevelgeti,

és a szép szava élteti!

 

*

Körmendi Rita: Imádlak Nyár!

 

Búcsúzom most tőled, izzasztó forróság,

önfeledt, szertelen, bohém boldogság,

szüntelen kedves gondolatok járnak át,

imádtam a nyárnak minden hajnalát.

Szívem még érzi virágoknak illatát,

lelkem még hallja a madarak dalát,

emlékeit őrzőm örökké a nyárnak,

Ó ne sírj kedves annyit, vissza várlak!

Hiába szór elém tömérdek aranyat,

színpompás világba szőné szavamat,

őszi szellő sem tudna úgy simogatni,

mint ahogy te tudsz engem melengetni.

Nem csábíthat el se gyémánt hófehér táj

eltakar egy időre, tudom ez fáj!

Télnek derekán is hűségesen várlak,

ezt neked tudnod kell, hiszen imádlak!

…………..

Körmendi Rita: Egy csónak (70x50 cm, olaj-feszített vászon)

 5.VERSRŐL – VERSRE 

 

Bognár Papp Irén: BÚCSÚZÓUL KÖSZÖNÖM

Szerelem volt.

Szappanbuborék törékeny,

mint pillangó a réten,

ifjú selyemvirág,

mely szárnyát bontja éppen.

Szerelem volt.

Futó felhő az égen.

Ördögi tűz az ágyban!

Bár mindig

angyal - tisztán szerettünk,

aranyló glóriában.

Szerelem volt.

Úgy bíztam Benned.

Mint anyja szavában hisz

az ártatlan gyermek.

A hűtlenségben is szerelem,

hófehér halálos gyötrelem...

Mit mondhatok?

Mint alvó mag a hó alatt,

szemed napsugarára emlékezem!

Mert tiszta vagy a bűnben is,

amilyen én,

gyönyörű szíved nyugtalan,

mint az enyém...

Búcsúzóul köszönöm,

csókodnak ízét, s tested illatát

még élek, büszkén hordom

homlokomon szerelmünk csillagát.

……………..

 

Szilágyi Anita: Pünkösdi köszöntő

Bordó lángnyelvekből,

Parázsló, tüzes felhőkből

Szétsuhant szárnycsapása,

Tiszta tuba pontos mása,

 

Horizonton pirosan lobogott,

Összes pünkösdirózsa kibomlott,

Vakító fénysugárral ért a földre,

Melegséggel szállt lelkünkre,

 

Repte tükröződött szemeinkben,

Öröménekünk köszöntötte illendően,

Ötven harang zúgott egyszerre,

Észrevétlen ereszkedett szívünkre,

 

Fehér gerle békét hozott világunkra,

Ne gondoljunk többé dúló háborúra,

Kitisztította bűnös világunk,

Ellenségeinknek békejobbot nyújtottunk,

 

Szent galambunkat pünkösdkor érezhetjük,

Tűzsugárral körbe fonta vacogó lelkünk,

Újra formálta a családok egységét,

Minden ember otthonában árasztott békét.

………………

 

Demeter Julianna: A költő

 

Szavakon, rímeken,

ritmusokon,

ég és föld között szárnyal.

Fantázia nevű lován vágtat,

tova.

Pengeti az érzelem húrokat,

ha "lantjára" csap.

Sír, kacag, dalol,

képzelete vonatján írogat,

gyönyörű verssorokat.

Versének van igazság magja,

és a mag kikel,

száz tekergő indát nevel.

A költő, ha ír néha álmodik,

máskor valóság szüli a sorait.

Álmodik egy szebb világról,

sír, de ír a boldogságról.

De ne gondold, hogy csaló,

szemfényvesztő.

Nagy és szabad lelke van.

Ő a Költő.

……………

 

Kálmán Ágnes: Égi jegenye

 

Türkíz fátyolba fonta fejét,

Olimpikon bástyáira hajolva

Égre törő süvegén hajlik,

A napfény arany sugara

 

Ráhajlik a nap árnyéka,

Fűtorzsának tövire

Hajladozik, sóhajtozik,

Törzse hossza, eleje

 

Égi pusztán kalandozik,

Csiklandozik a feje

Mint a vitéz, ki megemelte,

A kalpagját előtte

 

Szél döngeti, hajlítgatja,

Büszke testén ropogtat

S, csodálkozik, hogy is került,

Ide ez a magaslat

 

Meghajlítja törzsét-ágát,

Cikáztatja megannyi levelét

S, fejet hajt a lombok között,

Törzsből kinőtt nemzedék

 

Harmatcseppek, oly magasan,

Könnyeikkel áztatják

Köpönyege kívül-belül,

Olyan, mint a rongyos zsák

 

Égig érnek a jegenyék,

Itt e tájék, ezredén

Rezgő levelén sírva szólal,

A rohanó, pusztai szél.

 

2023.09.17. Monok

………………….

 

Tóth Enikő Enci: Májusi esték

 

Májusi estét
hogyha keresnéd
Nap lemenőben, a hegy fedi testét
 
Utcai lámpa
fénysugarába
borzol a szél, vele készül a nyárra!
 
Díszek a fákon
erdei ágon
Hold beragyoghat a régi faházon!
 
Csipke a habja,
nézz a patakra,
fénnyel a csillag megsimogatja
 
Réti virágra
hullik a pára
este a sátra, mi újra lezárja
 
Padra ülve,
létbe merülve,
szép szerelem repül épp ma hevülve!

……………..

 

Krivák-Móricz Judit: Jó itt lenni....

 

Jó itt lenni, és csendben lenni.

Ülni karosszékben, és írni, hogy

közben nem zavar senki, s félni

sem kell közben, hogy valakinek

árnya a nyakam között ül, s karvaly

tekintettel mered a sorokra, hogy

hibát leljen, s keressen baj-forrást.

 

Jó itt lenni, s csendben elmélkedni

merni mondandót fogalmazni, úgy,

hogy félelem nélkül szárnyal a gondolat,

s nincs korlát, nincs cenzor, kinek

meg kellene feleljek.

 

2010.01.24.

……………………

Fellner István: ÖNARCBAN

 

az év

oly lassan indult

máris elrohant,

s én kutyagolok

botra támaszkodva

mosollyal – mosolytalan,

feldübörög még bennem

a régi-

de látni a valót,

fanyar arccal tudatom

lassan minden véget ér,

lágyan simítom régi – képeim

benne volt minden

s úgy szakított le az élet,

maradt is - nem is

belőlem

e darabokat viszem most a vágóhídra

mi életünk maga,

adni jussot vagy kérni,

fenn ítél – s ítéltet

...................................

Pitter Gyögyné Enikő: Szomorúság kerülget
(Enikő – szócseppek)
 
Ízekre szedhetsz
Meghámozhatsz, mint egy almát,
Összetörhetsz, mint egy diót
Apróra darálhatsz

Mikroszkóp alá tehetsz
Feloldhatsz vízben, alkoholban
Akkor sem tudod meg, ki vagyok
Mert az eszeddel kutatod kilétem
Szemeddel nézel engem
 
A szíved tudná
Hogy a remegés vagyok
Könnycsepp és mosoly
Zene és tánc, és halk sóhajtás
Meghajló alázat és büszkeség
Csalódottság mögött remény
Színes paletta, költemény
Szolgáló és királynő
Mert nő vagyok, nő.
Féltő, szerető, szenvedő
Létem örökös várakozás
Találós-kérdés és megoldás
Csicsergő magányosság
Minden és minden ellentéte
És lassan
Már csak életnek látszó
Erőtlen elmúlás.
 
 2023. január 2.  

 6. KURUCZ ÁRPÁD: A MÁSODIK IKER – NOVELLA 

 
Tölgyes Jakab arcán jókora pofon csattant.
– Miért nem tudsz olyan lenni, mint a bátyád!? – rivallt rá anyja.
A tizenhárom éves finom vonású fiú, nem sírt. Duzzogva pillantott testvérére.
– Nem is a bátyám. Csak tíz perccel öregebb, mint én.
– Ne feleselj! – folytatta az asszony. – Miért van az, hogy ha valahol kitörik egy ablak, ha valahol verekedés van, Tölgyes Jakab benne van a dologban. Ki csavarog kijárási tilalom alatt!? Sohasem Tölgyes Péter, mindig Tölgyes Jakab. Szégyent és bajt hozol a családra! Mi lesz így belőled!? Rácsok mögött végzed! Ma reggel is Mőzler néni panaszkodott, hogy szemtelen vagy a lányával.
Tölgyes Jakab morogva lefeküdt a sarokba tett dohos szalmazsákra.
– Péter az angyal! Jakab az ördög!
A különbségek ellenére a két testvér szerette egymást. Péter jó, gyerek volt, az iskolából egyre-másra hozta a dicséreteket. Gyakran ment ki felelni Jakab helyett de a tanárok hamar rájöttek a turpisságra, és egyszerre feleltették őket. Jakab meg „fűzte” a kőbányai fruskákat a félszeg Péter helyett. 

Megpuhítottam neked, szokta mondani. Mióta be kellett 

költözniük a Dob utcába ennek vége szakadt.

Kurucz Árpád

A kis szoba többi lakója úgy tett mintha nem hallotta volna

 a családi veszekedést. Tizenöten zsúfolódtak össze a 

kis levegőtlen helyiségben. Gyerekek, férfiak, nők v

egyesen. Hiába voltak sokan, testükkel nem 

tudták felmelegíteni a fűtetlen szobát. A januári 

hideg bekúszott a takarók alá. Némi reményt csak 

az jelentett, hogy az orosz ágyúk napról napra k

özelebbről dörögtek.
Másnap délben jött a hír, hogy krumplit osztanak a 

Klauzál téren. A tizennégy lakó egyszerre felbolydult és a térre igyekezett. Egyedül Tölgyes Pétert nem engedte az anyja. Arra hivatkozott, hogy valakinek otthon kell maradni a tolvajok miatt. Valójában azért nem engedte ki a fiút az utcára, mert a nyilasok szinte folyamatosan razziáztak, és gyakran találomra vittek el embereket a transzportba.
Jakab három órányi sorban állás után öt szem fagyott krumplit szerzett. A nagy tülekedésben a fiú elkeveredett anyjától. Már alkonyodott, mikor egyedül haza indult. A vigasztalan szürke égen sötét felhők ígértek havazást.
– Mindjárt kezdődik a kijárási tilalom – gondolta Jakab s megszaporázta lépteit.
Két saroknyira volt Dob utcai házuktól, mikor megszólaltak a szirénák. Az utca percek alatt kiürült. Hátrapillantva anyját és Mőzler nénit látta ahogy beszaladnak egy kapu alá. Futásnak eredt, könnyedén szaladt fel a harmadik emeletre. Csak testvérét, Pétert találta otthon. Az elsötétített lakásban gyertyafénynél olvasott.
– Miért nem vagy az óvóhelyen?
– Vigyáznom kell a cuccra.
– Hülyeség! Mesüge vagy! – rakta ki zsebéből az öt szem krumplit.
Erélyesen kopogtak.
– Kinyitni!
Péter megdermedt az ijedtségtől. Az asztalon a gyertya lángja rémült táncba kezdett, a falon árnyék-szörnyek nyújtogatták hosszú karmaikat. Jakab, testvérére villantotta szemét: tűnés! Sejtette, hogy látták bejönni. Ha mindketten elbújnak, biztos keresni fogják őket. Péter összeszedte magát, és eltűnt egy nagy ruhás-szekrényben. A szekrény elhúzható hátfala mögött egy felnőtt is elfért a falba vájt üregben.
Az ajtón két pártszolgálatos lépett be, nyilas-keresztes karszalaggal, fegyverrel. Mögöttük a hírhedt, rettegett Kun páter reverendában, kalapban.
– Tölgyes Péter és Jakab! – mordult a fiúra.
– Én vagyok Tölgyes Péter – válaszolt Jakab.
– Hol van a testvéred?!
– Egy hete elvitték, azóta nem hallottunk róla – pislogott ártatlanul Jakab.
Kun páter mosolygott.
– Ne hazudj – mondta szelíden.
Villámgyors mozdulattal megragadta a gyermek kezét és az asztalra szorította.
– Szöget! Kalapácsot!
A fiú félelem nélkül nézett Kun páter arcába. Sötét szemében forrt gyűlölet.
– Nincs most erre időnk Kun testvér – szólt alázatos hangon az egyik pártszolgálatos. – A transzportnak ma el kell indulnia és még a Nyár utca hatban is van egy ikerpár.
Jakabot kilökdösték az utcára, és beállították a sorba. Körülbelül kétszáz ember várakozott. A fiúnak feltűnt, hogy aránytalanul sok az iker. A hidegtől reszketve, sorstársait nézegetve ismerőst keresett, de csupa idegen vette körül. Egy idős, hosszú szakállú férfi ráterített egy kabátot. A menet elindult. A Nagy diófa utcai kapunál valaki kiugrott a sorból és futásnak eredt. Harminc méterre jutott, mikor egy géppisztoly sorozat leterítette. Az őrök nem engedték, hogy a holttestet elvigyék az utcáról. A menet a Rákóczi úton vonult végig. A járókelők közül néhányan megbámulták őket, mások csúfolódtak rajtuk. A legtöbben félrefordították a tekintetüket.
Megérdemlitek! Krisztus-gyilkosok! – kiabálta borízű hangon egy középkorú férfi.
Este tíz órára értek a Józsefvárosi Pályaudvarra. Az őrök végigjárták a sort, és akik tudtak valami értéket adni azokat elengedték. Ők kaptak egy kis haladékot. A többieket vagonokba zsúfolták. Tölgyes Jakab azok közé a szerencsések közé tartozott, akik a kocsi oldalához kerültek. A deszkák rései között jutott be némi friss levegő. A vonat elindult. A fiú elvesztette az időérzékét, a három napig tartó utazást heteknek gondolta. Mikor kinyílt a vagon ajtaja, az erős fénytől hunyorogva félig vakon lebotorkált a többiekkel együtt. Néhányan nem élték túl az utat, őket a Sonderkommando elszállította.
Egy hatalmas, szögesdrótokkal, őrtornyokkal körbevett táborhoz terelték az embereket. Az egyik távolabbi épület kéménye vastag fekete füst gomolygott. A komor szürke felhők lenyomták a földre, a környéken nehéz, égett hajra emlékeztető szag terjengett. A bejárat fölé ezt írták: arbeit macht frei.
A fiút a gyerekek barakkjába osztották be. Hosszú sorban, deszkából ácsolt emeletes priccseken feküdt, mintegy százötven fiú és lány. Aszott, sárga arcukban rémült szemeik hatalmasnak látszottak.
Este ételt kaptak. Kevés híg levest, egy kis darab fekete kenyérrel. Evés közben Jakab mellé telepedett egy öt év körüli fiúcska. Szó szerint kinézte a szájából az ételt.
– Egyél – nyújtotta felé a fémtányért.
A gyerek mohón nekiesett.
– Ne barátkozz össze senkivel! – szól egy Jakabhoz hasonló korú lány a szemben lévő priccsről. – A kicsik, nagyjából három hetet töltenek itt aztán elviszik őket. A nagyobbak, akiket lehet dolgoztatni, valamivel többet. Az ikreket mindig rögtön kiválasztják. Soha nem jönnek vissza. Én vagyok itt a legrégebben. Két hónapja.
– Hogy úsztad meg?
– Eddig szerencsém volt.
– Hogy hívnak?
– 84623-as fogoly – mutatta tetovált a karját a lány. – Már elfelejtettem a nevem.
Éjszaka az újonnan érkezettek sírtak, anyjukat szólongatták. A régebbiek csendben feküdtek, már elfogytak a könnyeik. Jakab arra gondolt, milyen jó, hogy nem a testvére került ide. Ő biztosan nem bírná ki.
Reggel két őr lépett be és tizenkét kisebb gyereket kitaszigált az udvarra. A nagyobbakat egy gyárba vitték. Estig lőszert gyártottak.
Egy héttel sorra került az a kisfiú is akivel Jakab az első napon megosztotta a vacsoráját. A gyermek sírva fakadt. Tölgyes Jakab félretolta, s a helyére állt. Az őr észrevette, de csak vállat vont.
– Itt nincsenek hősök, csak áldozatok – morogta a lány, aki már elfelejtette a nevét.
Hatvan-hetven férfit, nőt, gyereket vezényeltek egy vakolatlan vörös téglás épülethez. A házat nehéz vaskapu zárta le és nem voltak ablakai. Az emberek tudták mi vár rájuk, rémült csendben kapaszkodtak egymásba. Jakab észrevette, hogy futva közeledik valaki s az egyik őrnek mond valamit. Az int társainak és sietve elmennek. A foglyok közül sokan látták, halk morajlás futott végig a soron. A fiú hallotta ahogy valaki megkérdezi a szomszédjától, milyen nap van.
– Nem mindegy?
– Tudni akarom mikor halok meg. Ha odaát Mózes megkérdezi, mit mondok neki, ha nem tudom?
– Január 27-e van – válaszolt valaki.
Mozdulni nem mert senki, de lassan reménykedni kezdtek. Két órával később katonák lepték el a tábort. Sötétzöld egyenruhájuk elütött az SS-ek csukaszürke uniformisától. Dobtáras géppisztoly volt náluk. A rabok közül sokan azt hitték, csöbörből vödörbe kerültek. A korabeli sajtónak köszönhetően, azt gondolták, az oroszok gyerekeket esznek. Kinyitották a barakkok ajtajait kiengedték az embereket. A rabok félve, hunyorogva óvatosan jöttek elő. Voltak, aki már járni sem tudtak, őket erősebb társaik támogatták. A sokat látott katonák elszörnyedve nézték a csontig lesoványodott, kopaszra nyírt, támolygó gyerekeket. Három őrnek nem sikerült idejében elmenekülnie. Őket a két épület közötti kivégzőhelyre, a „fekete falhoz”, lökdösték és agyonlőtték. Egy női kápós csíkos ruhába öltözve próbált a foglyok közé vegyülni. Valaki felismerte, és a rabok szó szerint széttépték. A katonák nem tettek ellene semmit.
Jakabot másnap ellátták élelemmel, és orvosi vizsgálat után elengedték. A lány, aki elfelejtette a nevét hozzá csapódott. Útközben megegyeztek, új élethez, új név is jár. A lány az Esztert választotta. Vagonok tetején utazva, teherautókra felkéredzkedve, gyalogosan tették meg a hosszú utat. Ahogy közeledtek, Eszternek lassan eszébe jutott a múltja, a ház, ahol Angyalföldön laktak, csak a régi neve nem. Egy hónappal később a Váci útnál elköszöntek és ígéretet tettek, hogy keresni fogják egymást.
Jakab, üszkös romok, törmelékhalmok, között lépkedett. Kora délután fordult be a Klauzál utcába. Csodálkozva látta, hogy eltűntek a magas deszkapalánkok. Egy rikkancs futott el mellette újságot árulva. Megtudta tőle, hogy január 18-án felszabadult a gettó.
Mikor belépett Auguszta-telepi lakásukba, anyja éppen káposztát főzött. Aranyláncáért cserélte egy soroksári asszonnyal. Testvére az asztalnál ült és hangosan felolvasott Kockás Pierre egyik regényéből. Tölgyesné elejtette a főzőkanalat, és hang nélkül átölelte fiát. Péter, nem lepődött meg. Valahogy tudta, hogy Jakab megérkezik.
– Végre, hogy megjöttél! – lépett hozzá mosolyogva.
Anyjuk észrevette, hogy fiai már nem egyformák. Hazatérő fia elvesztette kölykös vonásait, arca megöregedett.

 7. VERSEK ANYÁK NAPJÁRA 

 
Nagy Vendel: ANYÁNK SZEME FIGYEL
BABBA MÁRIA MOSOLYA
 
Mint oroszlán,
Ahogy védi kölykét,
Inaszakadtáig,
Élete árán is,
Dühödten figyel
A bősz anya.
Ki ha gyermekére néz,
Szemén, s arcán
Babba Mária mosolya
Az ősi juss,
Az ősi jog,

A Szűzanya malasztos arca.
Minden anyára átragyog,
Önmaga feláldozásával
Féltve óvja gyermekét,
Ki szeretetben,
Féltésben felnevelkedett,
Majd a keresztről levétetett,
S nem gyűlölte Pilátust,
Ki szent fiát
Hóhér kézre adta.
S halott magzatját
Kezében tartva,
Mária, jajával oltalmazza,
Mint anyáknak eleje...
A nyugodt fájdalom,
Az anyai szeretet,
A féltő oltalom.
S a felhők között
A Mennyországból,
Mintha reánk mosolyogna
Szeplőtelen Szűz Mária,
Örökké szépen, és fiatalon,
Mindannyiónk édesanyja.
Áve Maria,
Üdvözlégy Mária.
Mindenki oltalmazója.
Magyarok Nagyasszonya.
 
Megjegyzés: 2014. 05. 04. Anyák napján...

………………..

 

Nagy Vendel: ANYÁK NAPI BŰNBÁNAT

ÉDESANYÁNK

 

Szűk kicsi utcán

Görbe anyóka

Fiait várja

Éhes a szóra.

Hol? Merre járnak?

Tékozló vággyal,

Korgó gyomorral,

Üres iszákkal.

Cipőjük elnyűtt

Ép-e a testük?

Idő viharában

Megtört-e lelkük?

Kimegy minden este

Utca elejére

Anyai szíve

Bánattal telítve.

Sok éve várja

Kapuja tárva

Minden bűnük

Rég megbocsátva.

Megbánva bűneink

De mindhiába,

Sírva borulunk

Sötét sírjára.

 

2018 Anyák napjára

………………..

 

Kovács Tibor – Babóca (Anyák napjára)

 

Mikor a Babóca (kisgyermek) megszólal,

melengeti a szülői szívet,

miközben magyaráz, mit is talált

a gyermeki szív, kéz, ami nyújtja a lepkét,

s egyéb gyermeki csodát,

boldogság szál, árad a szülői szívbe.

 

Ahogy lépked, szedi kicsi lábát,

s közben mesél tündérekről,

hol meg a játszópajtásokról,

óvó néniről.

anyai szív megdobban a szeretettől.

 

2018. November 06.

………………..

 
Szilágyi Anita: Anyák napja

Anyák napján nem kívánok drága kincseket,
Gyermekem életét töltse be a szeretet,
Legszebb ajándék fiam mosolya,

Sorsa, soha ne legyen mostoha,
 
Nem bánt, ha nekem kies az életem,
Csak szívében szóljon szép szerelem,
Ne érezze soha a magány keservét,
Boldogság ragyogtassa szeme fényét,
 
Testemből adtam az életet,
Érte feláldoznám egyszerű létemet,
Anyaság a legszebb földi érzés,
Folyamatos aggódás, örök féltés,
 
Anyák napján legnagyobb ajándék,
Tiszta mosolya csupa jó szándék,
Egy-két kedves szó elég nekem,
Örömét látva megnyugszik szívem,
 
Vigyázz fiókámra, én jó Istenem,
Köszönöm, hogy anya lehettem,
Anyaság nehéz életfeladat,
Megbocsájtó szeretetem ki nem apad.

………………

 
Tóth Enikő Enci: Anyák napi vers!
 
Anyák napja reggelére

virágba borul a rét,
életednek kezdetére
került az örök pecsét.
Édesanyád szeme figyel,
egyengeti léptedet,
melletted áll mindig, hidd el,
megfogva a két kezed!
Ha bajban vagy, veled szenved,
ahogy csak tud, úgy segít,
szavában az örök kezdet,
mit lelkével rád terít...
Köszönd neki életedet,
őrizd minden mosolyát,
el nem múló érzésedet,
hogy ő az édesanyád!

…………………….

 
Márkus Katalin: Anyák napján

Anyák napján fáj a lelkem,
nem él már, hogy köszönthessem,
sírjához viszek orgonát,
de hiába a szép virág,
Anya, már nem örül neki,
illatát nem érezheti.

Behunyt szemmel emlékezem,
éveim visszapörgetem,
örömmel futottam felé,
karjában várt az ölelés,
betegségben ápolgatott,
jó tanácsokkal ellátott.
 
Mindig volt egy kedves szava,
komolyság mellett humora,
szép volt hangja, nevetése,
nem hallom már sok-sok éve,
csendben ment el, mint ahogy élt,
hazája lett a messzeség.
 
Míg élek őrzöm mosolyát,
szép szemének csillogását,
örültem, míg ölelhettem,
Ő volt nekem menedékem,
sírja mellett árván állok,
hervadnak a szép virágok.
 
2023.

.............................

Klementné Burza Mária: Anyák napjának reggelén
 
Anyák napjának reggelén,
szív-rózsa száll az ég felé,

édesanyám lelkéhez ér,
ki régóta a mennyben él.
 
Az ünnepnek szép reggelén
anyukámra emlékezvén,
ajkam könnyes hálát rebeg,
Szeretetem ott van Veled.
 
Angyalsereg körbe ölel,
és koszorút fonnak gyönggyel,
édesanyák elé teszik,
kik létük már mennyben élik.
 
Anyák napjának reggelén,
szállok Szeretet-tenyerén,
Szereteted így érezvén,
ölelő karod keresvén.

 8.ANGYALI TALÁLKOZÁSOK 

 

Véghelyi Péterné: Buzdítás az intelmekre

 
Anna elmélyülten, magas alakjával a gyúrótábla fölé görnyedve alkotott, és az omlós tészta kedves kis alakzatokká formálódott meleg ujjai között. A konyhában mellette mosogattam, szót sem váltottunk, de hátamon éreztem valami meleg bizsergést, ami miatt lopva oda-odatekintettem a csendes leányra. Elmerült az alkotásban, szemeiben koncentrált figyelem, mozdulataiban nagy nyugalom, és szakszerűség, mintha mindig ezt csinálta volna. Másnap a hét gyermekes család látogatására készültünk, nekik készült a doboznyi linzerkarika és a nagy tálban kelő kalács. Hirtelen átfutott rajtam a felismerés, hogy ezt a leányt csak egy hónapja ismerem, és hogyan lehet az, hogy most itt sütögeti a süteményt a konyhánkban? Vajon mitől érzem természetesnek a jelenlétét és ő mitől érzi magát itt biztonságban? Miközben a poharakat törölgettem, felidéztem aggódó barátja telefonhívását, amiben segítséget kért a vergődő lelkű, de Istenbe kapaszkodni akaró leány számára, aki olyan reménytelennek érezte lelki válságát, hogy kész volt egy idegennel is találkozni. Mennyi szó és telefonbeszélgetés, mennyi kép és ismeret, ami megtestesült már közöttünk e hónap alatt. Miként lehet az, hogy ismerem őt, hogy rezdülök a lelkére, és érzem, értem a szívében éppen csak formálódásnak indult szavait? Mennyi kérdése van egy kamasznak és mennyi

tisztaság van e

Véghelyi Péterné

kérdésekben! Azt gondolom, hogy ebben kell a leginkább segítenünk a fiatalokat, hogy merjék a kérdéseiket megfogalmazni és tudják is azt szavakba önteni. Persze, ha a világi megkötöttségekben gondolkodunk, akkor az ilyen helyzeteket veszélyesnek és abszurdnak tekintjük, és talán gyakran elintézzük azzal, hogy mi dolgunk van nekünk idegen emberekkel? Igen, azonban azok, akiket az utunkba hoz az élet találkozások, vagy más ismert emberek közvetítésével, azok már nem idegenek, hanem szó szerint azokat kell felebarátunknak tekinteni. Szent Ágoston az Isten és a felebarát szeretetét nem is tudja elválasztani egymástól, számára e kettő nem értelmezhető külön-külön. A keresztény tanításról szóló értekezésében pedig világosan megfogalmazza, hogy a felebarátnak azt kell tekintenünk, aki a legközelebb áll hozzánk térben és időben, azaz szó szerint. Hát, ebben a felebaráti szeretetben feloldódva lett részünk egymás életében, és nagy része Annának a többi fiatal mellett az imáimban. Mindig bátortalanul hív, sokszor azt gondolja, hogy zavar. A szülei is kérik, hogy ne zavarjon, pedig soha nem zavar, mert gondolataimban, imádságaimban már helye van. Ilyen találkozások után nem tudjuk az embereket a gondolatainkból elmellőzni, vagy félretenni, hiszen a szeretet olyan mezőbe emeli a személyeket, ahol csak egy dimenzió van.
Amikor a szeretetről tanítok, vagy beszélek, mindig megfogalmazom azt, hogy nem lehet valakit kicsit, másokat nagyon szeretni. A szeretetben nincsenek fokozatok és mértékegységek. Van viszont rendje a szeretetnek, mely szerint Isten szeretete megelőzi minden teremtmény szeretetét, ám ez nem azt jelenti, hogy ezt követően egy fokozatosan fogyó szeretet-létrára kerül a többi ember, hiszen mindenkit Istenben kell szeretnünk. Jézus ezt az egy parancsot adta, ami miatt kereszténynek vallja magát az ember. Sok-sok beszélgetésünkben annyi mindenről esett szó, s én nem voltam mindig biztos benne, hogy szíve szerinti válaszokat kapott tőlem. Útmutatóimban mindig ügyeltem arra, hogy a szülői szűrőt ne kerülhesse meg, ennek a felelőssége mindig nagy feszültséget jelent nekem a fiatalok kísérésében. Nem szabad ezt elmellőzni, mert ennek figyelmen kívül hagyása minden nevelést ingataggá tehet. Az erre való igyekezet ugyan lassíthatja az előrehaladást, de a végső gyümölcs érlelésében olyan, mint az időben kapott eső a szárazságban. A tanításban nem szállhat el egy tanító attól, hogy beragyog valamit, ahol sötétség van, mert a napfény rendszeres eső nélkül mit sem ér, sőt, még ki is égetheti a zsenge növényt. Sarjak, zsengék amiket kikezd a szél, a hideg, gyakran letapossák a vadak, ha nem vigyázunk rájuk. Eltelt néhány hét, mire visszaigazolást kaptam arról, hogy érti minden szavamat ez a leány, akit tulajdonképpen alig ismerek, s akinek talán én is egy idegen vagyok. Ám mégis létrejött köztünk az isteni és emberi dolgok megértésének titokzatos mezeje, ahol elméjében, és szívében értelmet nyertek a levegőbe belerezegtetett szavaink.
Az iskolában fogalmazást kellett írniuk Kölcsey Ferenc példájára egy Pa-rainesis (Intelmek) című rövid esszéként, amit egyik osztálytársuk személye felé kellett intézniük. A parainesist hiba volna pusztán irodalmi műfajnak tekinteni, ami valami múltbeli és elfeledett idejétmúlt badarság ma már. Valamikor minden szülő és tanító élt vele, és alkalmazta az intelmek műfaját. Amikor idős emberekkel való beszélgetésekben múltidéző időutazásokban vendégeskedek rég meghalt emberek életében, mindig hallok intelmeket, amiket az elődök írtak az emlékezők szívére. A görög eredetű kifejezés intést, bátorítást, buzdítást jelent, de állhat egy beszéd vagy prédikáció záró részeként is. Amíg volt szónoklattan, bizonyos retorikai műfajnak felelt meg, és szintén mint intő, buzdító beszéd-mód hívta fel a figyelmet egy mélyebb tartalmú közlésre. Sajnos ma a buzdítás hiányzik a nevelésből, és az érvényesülési vágy, és az ezt felkorbácsoló rivalizálási kényszer gerjesztésével össze is keverik a tanítók, akik a gyerekeket, növendékeket az intézményi struktúrába való betagozódásra hergelik. Ehhez persze a szülőket is felhasználják, akik a versenybe beszállva időnként arra is jogot vindikálnak, hogy felelősségre vonják a tanítókat. A buzdítás azonban a lelket érinti, a legmélyebb erkölcsi mozgatórugót olajozza meg olyan mértékben, amitől a szerkezet meghajtása szinte megállíthatatlan lesz. Mennyire kellenének a buzdítások, az intések, bárcsak foglalkozhatnának a mai gimnazisták a 21. századi intelmekkel is irodalomórán, ahelyett, hogy gyomorforgató naturalista, vagy istentagadó irodalmi alkotásokat elemeznének! Mennyire kellenének az ilyen magyartanárok, akik buzdításokat írattatnak a diákokkal!
Mi magyarok jól ismerjük Szent István királyunk fiához, Imre herceghez írott Intelmeit, valamint a most említett Kölcsey Ferenc írását, amiben kifejezetten a nevelési és erkölcsi nézeteiről írt buzdítást unokaöcséhez, Kölcsey Kálmánhoz. A szívekre írott egykori szülői és tanítói intelmeket pedig az idős emberekkel való őszinte és tiszteleten alapuló beszélgetésekből nyerhetjük ki, amit én is életem legfontosabb kincsvadászatának tartok. Csak legyenek még olyan emberek, kiknek szíve palatáblájáról e bevésett intelmeket nem törölték még le! Kölcsey mintegy szellemi végrendeletként alkotja meg ennek az intelmeknek csokrát, ahol fő intelme olyan célon nyugszik, amit ma is érdemes megszívelni. „egész éltedet meghatározott elv szerént intézve, sohasem tenni mást, mint amit az erkölcsiség kíván” Mi a boldogság? „Az emberek száz meg százfélét hittek annak lenni; s mindaz nem egyéb eszköznél, miáltal azt elérhetni reméllék vala, s elérni mégsem tudhaták. Mind azért, mert törekvésök célát az eszközzel összetéveszték; mind azért, mert oly valamit tettek céllá, ami csak más, való cél után küzdés következéseként tűnhet fel.”
„Minden egyes ember, még a legnagyobb is, parányi része az egésznek; s minden rész az egészért lévén alkotva: azért kell munkálnia is. Ki saját jóllétét egyetlen egy fő cél gyanánt űzi, nevetségessé teszi magát minden gondolkozó fej előtt. Az emberiség, mint az óceán, melynek ezredekig, miriádokig tartó élet rendelteték: egy ember, mint egy buborék, mely támad, ide s tova hányatik, s pillantat múlva széjjelpattan, a megmérhetlen tömegben eltűnendő.”-írja Kölcsey, a hon és a magyar nyelv szerelmese, kinek sorai ma is szíven találnak bennünket, mert ezek a szívbe írott alapvető törvényei a szeretetnek.
Anna kissé szégyenlősen, de boldogan újságolta el nekem, hogy a dolgozatát a legjobbak közé választották és fel is olvasták. Boldog vagyok, hogy ezt a kincset az ifjúságért imádkozókkal most megoszthatom, kedvet adva ahhoz, hogy Intelmeket írjanak, s szívekre buzdító szavakat véssenek. Nos, lássuk Anna Intelmeit, amit egy barátjához írt:
„Szeress mindenkit és reménykedj mindig. Tudom ez szörnyen ömlengősen hangzik és még annál is elcsépeltebben, de jobb tanáccsal nem tudok előrukkolni. Ez nem azért van, mert ostoba lennék, hanem mert ez a legjobb tanács amit adni lehet. Minden más intelem ennek a lebutított vagy túlkomplikált variációja vagy pedig egy tévút. Minden próféta, minden filozófus és minden haldokló szinte biztos, hogy ezt már egyszer levonta mint tanulságot. Lehet nem ettől fogsz meggazdagodni, vagy »sikeres« életet élni, de az biztos, hogy boldog leszel ha megfogadod. Az, aki szeret szeretve van, boldog. Aki remél nem adja fel, aki nem adja fel nem bukik el.”
 
Minden benne van, ami ahhoz szükséges, hogy üdvösségre vezető legyen az élete. A legfőbb parancsot megértette, tudja azt is, hogy más az erkölcsileg tiszta ember sikere, mint a világi ügyeskedőé, de a szívét fogja követni. Mi a mi dolgunk akkor? Az oltalmazás és a kíséret, a kockázatvállalás és a küzdelem. A leselkedő ellenség elleni szüntelen harc imával és tevékeny szeretettel.
Az elkészült linzereket másnap már apró gyerekek majszolgatták a mise után a sekrestyében. Az ízeket dicsérő nagylánynak Annára mutattam, hogy ez az ő munkája, alkotása. Néhány nap múlva, mikor a linzerkarikáknak már nyoma sem lehetett, jelet kaptam arról, hogy Anna már a hétgyermekes családnak sem idegen. Beszélgetésünkben megszólalt a nagylány, s mintha mi sem volna természetesebb, ezt kérdezte tőlem:
– Az a lány, is ott lesz? Az a lány Anna volt, akinek szeretete nem csak az Intelmekben, hanem a gondosan szaggatott, és díszített linzerkarikákban is eleven lett. Most már ez a család is imádkozik érte.

 9. ÉLETINTERJÚ ASPERJÁN GYÖRGYEL 

   Fogadj szívedbe (kilencedik, befejező rész)

 
- Van egy kis tacskód, a 7 éves Radír… annyira aranyos történeteket írsz a vele átélt élményekről… hogy belopta magát a szívünkbe.
„Radír csupa jóság, csupa kedvesség és csupa ártatlanság szívén hatalmas seb keletkezett, s azon át szivárog belőle az életerő. Egy mindenkinek kiszolgáltatott kiskutya igyekszik valakit találni, akibe érzékeny lelkének minden energiájával beleszerethet. Sóvárog érte és utána akkor is, ha az illető éppen vele van. Az ő szeretete határtalan, mert nem tudja, hogy a szeretet az emberek világában azért van, hogy legyen mivel visszaélniük. Radír engem is szeret, mert én a gazdája vagyok: enni adok neki, gondoskodom róla, és megvédem, ha baj fenyegeti. Ha például rátámad egy nagy és vicsorgó fajtárs. Igaz, ilyen esetben Radír is bátran, a vakmerőségig bátran viselkedik, nem hagyja, hogy egy másik kutya elbánjon vele. De az emberekkel nem tud mit kezdeni, mert az emberekről feltételezi, hogy ugyanolyan jók és kedvesek, mint ő. Pedig az emberek érdekeik foglyai, és ha kedvük úgy tartja, önmagukat és

Asperján György

embertársaikat is feláldozzák, hát még egy szüntelenül szorongó, a lelkét a maga teljes meztelenségében megmutatni akaró kiskutyát. Radír gyűlöli a magányt. Lehet kint bármilyen hideg, bármilyen meleg, ő ezerszer inkább az udvaron akar várni rám, ha orvoshoz megyek vagy ügyet intézek, mert talán úgy érzi, hogy a kerítés tövében üldögélve legalább néhány méterrel közelebb van hozzám. De a legszorongóbban mindennap lelke kiválasztottját várta. Fázva, éhesen és szomjasan üldögélt a kapu rácsa mögött, és amint befordult a várva várt az utcába, Radír füle rögtön észlelte cipőjének kopogását, gyorsan beleszimatolt a levegőbe, hogy a szél által arra lökött szag alapján biztos legyen benne: a magány, a szomorúság percei rögtön eloszlanak, s végre-végre, nyüszítve, sírva a boldogságtól, körbeugrálhatja, akire úgy vágyott, aki csak az övé. Kicsi szíve felgyorsulva ver, amikor a szeretett lény nyitja a kaput, és teljes valóságában feltűnik. Igaz, Radír mindenkit szeret, az utcán közlekedő idegeneket is, de akit igazán szeret, azért az életét is odaadja. Ekkora szeretet mámorában Radír nem tudja elképzelni, hogy az imádott, aki játszótárs, dédelgető, az anyánál is fontosabb lény, megcsalhatja őt, kijátszhatja és becsaphatja. Hogy hazudhat neki. Volt Radírnak egy valóságos álma, aki sóvárogva megálmodta Radírt, és azzal áltatta magát, hogy az ő hűsége szüntelen ölelkezésben marad Radír hűségével. Mindig, amikor a nap vége felé megérkezett, a heves üdvözlés után Radír háromszor-négyszer teljes sebességgel körbeszaladta a házat, hogy valahogyan levezesse a sok-sok várakozás feszültségét, elfogadható mértékűre csökkentse a hirtelen boldogság izgalmát a várakozás kimondhatatlan magány-érzete után. Radír nem tud elvontan gondolkodni, tehát benne olyasmi, hogy az imádott emberi lény nem olyan tökéletes, mint ahogyan mutatja, hogy az imádott lény is lehet gyarló és esendő, soha egy pillanatig nem merült fel benne. Ő teljesen, szinte már végzetes kétségbeeséssel adta önmagát, és beérte azzal, amit éppen kapott. Soha nem erőszakolta, hogy szeressék, de ha a szeretett lény önfeledt és játékos kedvű volt, akkor Radír odaadta lelkét, s úgy gondolta, ennél nagyobb, tökéletesebb boldogság nem létezik. És egyszer csak két héttel ezelőtt se szó, se beszéd, az imádott lény eltűnt. Úgy tűnt el, ahogyan csak emberek szoktak: köszönet, hála és sokat hangoztatott, de maradék szeretet nélkül. Első nap, ahogy telt az idő, Radír reménykedett. Ült a kapu rácsai mögött, feszülten figyelt, minden pillanatban

Szabó Tiborné Gerencsér Hajnalka
riporter

kétségbeesett remény ébredt benne. Ilyenkor nem tudott békén ülni, hanem minden ok nélkül heves ugatásba kezdett. Már letelepedett a kertben a sötét, de Radírt hiába hívtam, nem jött be. Fel akartam emelni, de olyat tett, amit még soha, morgott egyet és kétségbeesetten elrohant a sötét kertbe. Ígértem neki minden finomságot, de őt csak egyvalami tudta volna megvigasztalni: ha megérkezik lelke teljessége. De akit várt, vártunk, nem jött. Nem tudtuk hova lett, miért késik, illetve miért nem jön, hogy a korábban kisfiamnak mondott kutyuska kellemes éjszakai álommal pihenhesse ki a nap izgalmait. Radír éjfél után végre bejött. Hiába kínáltam bármilyen ennivalóval, nem volt étvágya. Bejárta a lakás minden zegét - zugát, a becsukott ajtók résén többször is beszagolt, hogy talán tévedett, akit várt, mégis megérkezett. De csalódottan kellett tudomásul vennie, hogy nincs és nincs, aki után áhítozik. Befeküdt a kosarába, egészen kicsire összehúzta magát, és csendesen nyüszített, sírt. Simogattam a fejét. Gyönyörű barna szemével rám nézett, s azt olvastam ki belőle, hogy ez nem lehet igaz. Valami, talán örökre, széttört benne. Már hajnalban ébresztett, s miután eredménytelenül újra végigvizsgálta a házat, kikérezkedett, reménykedve, a kapuban majd mégis feltűnik az eltűnt szerelem. Emberben is nagyon tud fájni a hazugsággá váló szerelem, de egy kiskutyában ez betölti a mindenséget. Az eltűnt azóta sem jelentkezett, Radír pedig gyászol. Odavonszolja magát a vizes tányérjához, kedvetlenül lefetyel egy kis vizet, aztán kiül a kapuba, és vár-vár. Vár, mert nincs magyarázat arra, hogy a szerelem felszívódott, s neki bele kell törődnie, hogy soha többé nem fog megjelenni. Én leülök mellé a betonjárdára, erőtlen fejét felemelem, állát a combomra helyezem. Radír elgyengülten rám néz, és a tekintete a magány iszonyatát sugározza, s egyfajta könyörgést: te, gazdi, mindent tudsz, mindent képes vagy megoldani, add hát vissza, aki nekem több mint az élet. Hiába mondom neki, hogy nyugodjék meg, bele kell törődnie, hogy az élete egy darabig vagy talán örökre sivár marad, mert emberi lényben nem bízhat egy kiskutya, miközben tudjuk, nincs más választása. Úgy látom, Radír meg akar halni, mert az is jobb, mint naponta viselni a felfoghatatlant. Látom, hogy szívének tág sebéből gyorsuló sebességgel folyik el az élet. Ülök mellette, és azzal biztatom, hogy közös a sorsunk, csak én ember gyanánt nem tudok olyan kibírhatatlan mélységgel szeretni, mint ő, aki elhamvad ebben a neve nincs fájdalomban.
 
- A kutya hűséges, ám… sok hozzám közelálló embertől hallottam, hogy ha a szeretetről beszél, elsőként a kutyája jut eszébe. Te is így érzel?
- „Ha leülök a számítógép elé, Radír kiskutyám rögtön a lábfejemre fekszik, és rövid idő után elkezdődik az a titokzatos, átmelegítő sugárzás, amely a testéből árad. Érzem, amint szétárad bennem teste melegsége, gyógyító ereje, nyugalma, és valami kimondatlan végtelen szeretet. Nem mozdulok, mert nagyon jó, amit velem tesz. A szívem nyugodtabban ver, a légzésem egyenletesebbé válik, és egész testemben keringeni kezd az a titok, az az elmondhatatlan ragaszkodás, hűség, amely belőle, a tisztaságából, jóságából, szelídségéből fakad. Radír, drága szerető kiskutyám, köszönöm, hogy a gazdid lehetek.”
- Hogy van Radír mostanság? Hogy éli napjait?
- Radír jó kiskutya, jól viselkedik. Sok történetet írtam róla, de mert se a gyerekeknek, se a felnőtteknek nem szólnak ezek a történetek, kiadót nem leltem rájuk.
- Szereted-e a természetet?
- Ki nem szereti? Természetesen. Minden nap nagyokat sétálok, ahova elkísér Radír nevű kiskutyám is.
- Ki és mi hiányzik leginkább az életedből?
- A feleségem.
„Vannak pótolhatatlan élmények az életben. A csecsemőkori érzelmi biztonság is ezek közé tartozik. És a hiánya még felnőtten, még öregen is képes fájni.”
- Gondolom, erős napi beosztással élsz. Hogyan telnek napjaid?
„Mint életem során mindig, most is erőteljes napi beosztással élek. Igyekszem tisztának, ápoltnak lenni, a betegség jeleit beiktatni az élet mindennapi ügyei közé, gyakrabban orvoshoz járni.”
- Olykor erős reumatikus fájdalmakkal. Már nem vagyok a régi, nem tudom magamat bizonyos teendőkre rákényszeríteni, mert nincs hozzájuk fizikai erőm.
- A Karcinóma című könyvből tudom, hogy minden nap 45 percig tornázol. Ez nagyon példaértékű és nyilván ezért tartod ilyen jól magadat. Milyen gyakorlatokat végzel? Videó alapján vagy az általad kitalált gyakorlatokat végzed?
- Évtizedekig jártam a Rádió torna klubjába (azóta ez is megszűnt) és az ott végzett gyakorlatok egy részét mentettem át napjaimra. Egyre nehezebb minden gyakorlatot elvégezni, de nem adom fel, amíg egy mód van rá.
- Folyamatosan dolgozol, írsz. Minden elismerésem és tiszteletem ezért is! Jelenik-e meg a közeljövőben könyved? Milyen céljaid, terveid vannak?
- A könyvkiadókat a pénz beszedése élteti. Többnyire csupa szemetet jelentetnek meg. És ahogy az ember öregszik, úgy szépen lassan leírják. De azért készül több könyv is, meg van már készen több is, pl. a féltékenységről egy alapos regény. Ez bizony sajnos, örök érzés és tönkre teszi sok-sok ember életét.

 *

 

ASPERJÁN GYÖRGY: Összegzés

 

Megjártam már az életet,

lett amilyen: szedett-vedett.

Sokat csalódtam

magamban, még inkább csalókban.

 

Nem adtam be derekamat,

érte nem járt busás kamat,

se halk dicséret;

megaláztak: fogd, itt a béred!

 

Nem vesztettem apát, anyát,

van kinek az isten nem ád.

Így lázadoztam,

s lehiggadtam nyers pofonokban.

 

Ki tereljen, egy se akadt,

ki szeressen, is elmaradt,

és az a mérce,

mely válaszol a sok miértre. –

 

Megviselt a forradalom,

forgolódtam benne vakon.

Lett tűnt reményem,

szárnyam nyeső leckéztetésem.

 

Vittem sokra, lettem segéd,

esztergályos munkás, cseléd.

Még békekölcsönt

is jegyeztem, építve börtönt.

 

Felnőttként is voltam gyerek,

hiányzott tán az eredet,

mi magyarázza,

milyen legyen a lélek álma.

 

Kárhoztatták a modorom,

mert én mindent vettem zokon,

sértést lenyelni

nem akartam, s hidegre menni.

 

Sokat fáztam, tűrtem fagyot,

büszke erre mégsem vagyok.

Mindig-hiányban

puszta létet – ennyit kívántam.

 

Nem törtettem, törtem teret,

majd támogat, aki szeret.

E gondolatban

vesztes lettem; ez sem szokatlan.

 

Bírótól nem nyertem kegyet,

regényem a szeméthegyet

tovább növelte –

hivatkoztak az írt szövegre.

 

Kaptam börtönt, nyolc hónapot,

kétszáznegyven fogoly napot.

A többi pénzben

lett kiszabva. Ennyit elértem.

 

És magamra hagytak, kiket

szerettem és adtam hitet.

Génjeim áldom,

hogy a halált még kell kivárnom.

 

Hajtom addig a magamét,

és ki fontos nekem, azét,

az elesettét,

nagy szégyen, hogy azzá tehették.

 

Betöltvén a hetvenegyet,

lehet, hogy ez végső keret,

de így a versben

kiáltom, amit kéne nyelnem.

 

S végzem majd, mint a többiek,

a nővérke mindig siet,

pénzelni sorba

nem megy, leszek hátra sorolva.

 

Egyszerű ez, mint egyszeregy,

a semminél is kevesebb,

mire jutottam:

végromlásra, sírra jutottan.

 

Mégsem adom meg magamat,

míg szám nyílik, a szavakat

nem válogatva

korholom, ki létem kiszabta.

 

Mért alakult így a sorom,

mondhatnám, de nem sorolom.

Fáj, hogy a nemzet

önmagától halálra sebzett.

 

Ez felzaklat, nincs semmi más,

mitől jönne még rám a frász. –

Így boldogultam:

ez a jelen, így dönt a múltam. –

 

Mint érkeztem, úgy megyek el:

lenge pendel, sápadt lepel

lesz elegendő,

ha az ember már nem kelendő.

 

Méltó vég ez azok után,

mint a sors bánt velem sután.

Kár tiltakoznom,

de perelem, ha már haldoklom:

bolond gondom és boldog voltom!

 
- Nagyon szépen köszönöm az interjút! Boldog a lelkem, hogy beszélgetésünk révén jobban megismerhettünk! Sok szeretetet, jó egészséget és további sikereket szeretnék Neked kívánni kedves Gyuri! 
 
Vége.

 10. VÁLOGATÁS VERSEKBŐL 

 

Bartók Ferenc: Nagymama emlékére

 

Kendő volt a fején, és könnycsepp ült a szemén

Mikor néha eljött hozzánk és a nagypapámról mesélt:

Hogy mikor 41-ben kikísérte a vasútállomásra,

Akkor még nem gondolt arra, hogy utoljára látta.

Egy idegen országban, mások érdekéért,

Ontották a vérét és adta az életét.

És mi, akik még láthattuk őt, sokszor róla álmodunk

És folyton azért fohászkodunk, hogy sose legyen háború.

…………………

 
Engel Csaba: Tiszta gondolat        
 
Csak álom az összes
boldog pillanat,
Szikra ereje áttör
minden falat,
S az emberek közt

épít hidakat,
Csodákra képes
a hit az akarat.
Csak álom az ébredőfény
a pirkadat,
Hajnalhasadás
apró kis mozzanat,
Felkel a nap
s mosolya csalogat,
Arca dalra készteti
a madarakat.
Csak egy álom
festi szépre az arcodat,
Attól mindent
másképp látsz
az ég alatt,
Tüskés szálból
fakadó gyöngéd rózsákat,
S a harmat csókra
nyíló virágokat.
Csak egy álom az amely
új erőt adhat,
Álmodj bátran
és mondd ki az igazat,
Tárd ki a szíved
tartsd meg titkaidat,
Oszd meg velem
legszebb álmaidat.
Csak álom legyen,
egy kis jóindulat,
Amelynek forrása
tiszta gondolat,
Derűs ég alatt
gyönyörű alkonyat,
Együtt veled
csodálnám a csillagokat.
Csak egy álom
és mi mindent alkothat,
A szeretet az
amely építhet hidakat,
Én nektek adom
a legszebb álmaimat,
Ha nem tesz boldoggá,
erőt ad bizalmat.
 
E. Csaba.2022.03.09

………………

 
Kálmán Ágnes.: Merre?
 
Permetező harmat cseppen,
Ajkam bársonyához, szelíden
Lelkem porladó cseppjei hullanak,
Beszűrődő homályos foszlányaiban
 

Százezer kimondatlan szó titkai,
Feszítik a lélek büszke triádjait
Holmi ég, ember és föld szaga,
Zsíros, mérgező kérgén aratva
 
Miért kutatom bárgyú szavakkal?
Semmibe hívó őserők játékait
Hogy törekedjem méltóra és jóra?
Hisz nem kell a jó, zabolátlan valója
 
S behívja a kozmikus őserő magába,
Hogy törekedjen emberi méltóságra
De, mit ér, ha enyészetbe vész?
S belehull sorok sokasága
 
Hívnak a naggyá dagadt percek,
Mik nem hoznak újulást benne
Lángok között vergődik újfent,
S nem edződik erején nemese
 
Bár hallanám újra, bölcs szavát,
Életre hívott büszke álmaival
Hiszem, újat hozhat majdan benne,
S a szó, nem lesz többé mostoha.
 
2023.09.15. Monok

……………….

 
Bognár Papp Irén: ABLAK
 
Szemem ablakot keres;

Tisztább, fényesebb létet,
lilát,
napfényes végtelent,
Ezer színt, s búzavirág-kéket.
Csillagokat.
Sugarát szememnek,
röpítik a végtelenbe
az ablakon túl
a madarak,
bejárok galaxisokat.

……………….

Kuchta Csilla: VIRÁGOK
 
Virágok, sok virágaim,
nézegetem kis száraid
De kedvesek vagytok nekem!

Szeretem a név nevetek.

Beszéltem hozzájuk szépen,
ettől növekedtek négyen.
Lilás ibolya s hóvirág,
piros tulipán s gyöngyvirág.
 
Virágok illatfelhőjét
testemen éreztem - nőként.
Szépült a lelkem rendesen,
rossz emberré nem lehettem.
 
Édesanyám virágait,
csodáltam színes szirmait.
Gyönyörű csokorba szedve,
sírhelyére elhelyeztem.
 
Virágkertésszé váltam én,
tanultam a virágtant rég.
Embert őszintén szeretni,
virággal kell kedveskedni.

 11. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK 

Ilosvay Gusztáv levelei

Adásnap: 2024.04.14
 
Amit bele lehetett préselni egy programba azt ma megtettük. Sőt még két lapáttal meg is púpoztuk. Mondtam is Editnek (munkatársunknak), hogy ennyit és ne tovább. Ami maradt, azt jövő héten betesszük. Viszont hosszú évek után a magyar konzulátus személyesen tette tiszteletét a rádiónál, hiszen az EU választások jönnek és ilyenkor szükség van információra a választással kapcsolatban. Úgy, hogy nagyüzem volt ma. Nagy szomorúságomra ma ment le az utolsó, nagyon sikeres „ Zengő Húrok” Tüske András klasszikus gitárművésszel. Mind a 10 rész meghallgatható a YouTube csatornán Katalin Ilosvay Én nagyon élveztem. S még valamit, ma én hoztam egy szösszenést “a világ 3 percben” programba. Remélem tetszik. Hálás köszönetem azoknak a munkatársaknak, akik ma is hozták a maguk részét. Ne feledd a Meseszó Egyesületet, amelyet támogatunk és néhai Nagy Vendel “Megszólalok “ internetes irodalmi magazin, amin manapság Véghelyi József bábáskodik” nagy sikerrel. Ha élvezted az adást kérlek osztd meg barátaiddal, ismerőseiddel. Köszönjük
www.radiomozaiksydney.com.au

Ilosvay Gusztáv

*

Adásnap: 2024.04.28
 
A rádió Mozaik Sydney az a hely ahol te megtudhatod, hogy melyik a fontosabb, ahol „ A nyuszi nagyobbat ugrik, vagy a csigaház szebb” ez Garamhegyi Edit kollégám dobta be a köztudatba. Nekem rém tetszett és íme megosztom veletek. Ha belegondoltok, ennek a pár szónak hatalmas mondani valója van. De ezt majd egy más alkalommal fejtem ki, hogy nekem azon kívül, hogy humoros ugyan akkor miért is tetszett ennyire. Ez egyébként elmond mindent a kollégák szellemi éberségéről és humoráról. Jó veletek együtt dolgozni. Minden szempontból egy remek programot fogtok hallani. Sok téma és még több gondolat hangzott el. Edit bevallása szerint ez a stúdió elnyelte az időt, vagyis mint a kámfor úgy tűnt el ez a két óra. Valóban mindig elcsodálkozom, hogy már vége is van hisz csak most kezdtük el. Pár dologra felhívnám a figyelmet. Szabó Gábor „ Utravaló” gondolatát hallgasd meg aztán a A Kincses Táborról szóló riport mi nagyon szív melengető volt s végül Guszti a „ Világ 3 percben” gondolatát vetette papírra s olvasta be. S végül a barátaink, hisz barátok nélkül az élet nem ér egy fabatkát sem. Meseszó Egyesület ( Meseszo.hu) oldalon találod meg. Magyar népmese kincsestára, a csodák csodája. A másik az a „Megszólalok” internetes irodalmi magazin, hol szebbnél szebb novellákat olvashatsz s részese lehetsz egy alkotó közösségnek. Végezetül ha tetszett az adás, ne feledd megosztani barátaiddal kollégáiddal vagy épp az anyósoddal!!!! Köszönjük
 
www.radiomozaiksydney.com.au
 
*
Adásnap: 2024.05.05
 
Ha Május első vasárnapja, akkor legyél bárhol a világon, Anyák napja van. S mindennek tetejében élőben közvetítettünk a Délvidéki Klubból. Remekül sikerült és rengetegen voltak. Vagy 250 ember ünnepelte az édesanyákat. Sok jó számot játszottunk le és remek hangulat volt. Persze voltak programok, amelyeket kifejezetten Anyák napjára készítettünk. KCSP ösztöndíjasaink egy-egy zeneszámmal köszöntötték innen a Dél Keresztje alól édes anyjukat Magyarországon. Les Adam egy szenzációs receptet adott az Anyák napi ebédhez, amit én mindenképp meg fogok főzni. Kiss Ágnes egy irodalmi programmal jelentkezett benne sok szép verssel. Viszont külön felhívnám a figyelmet az „ Útravaló” rovatunkra, amit Garamhegyi Edit munkatársam ott rögtönzött élőben. Nekem a szám tátva maradt. Remek lett. Ne feledd vannak nagyon jó barátaink, így a Meseszó Egyesület (Meseszo.hu) a szép népmesék tárháza, kultúránk bölcsője. Keress rá. A másik, amivel már vagy 14 éve együtt működünk, a „ Megszólalok” interenetes irodalmi magazin Véghelyi József főszerkesztő szerkesztésében. Minden hónapban új számmal jelentkeznek. Kattints rá, legyél részese. S mielőtt elfelejtem NAGYON BOLDOG ÉDESANYÁK napját kívánunk innen a stúdióból. S még valamit, ha tetszett az adás kérlek osztd meg mindenkivel, hadd terjedjen a szép magyar szó.
www.radiomozaiksydney.com.au

 12. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN 

Szilágyi Anita: Hegyek felett szárnyaló Turulmadár

Bíboros pünkösd piros virradata,

Eljött ismét a boldogság áradata,

Bordó pünkösdi virágok, ti szent csodák,
Kivirítottatok bennem, síró Golgoták!
 
Bíboros pünkösd piros virradatánál
Keresztények barangolnak zarándokútnál,
Királyokat választunk a híres történelmi zónán,
Lugasomon tengerár csapkodja rózsám.
 
Bíboros pünkösd piros virradata,
Hajnalban Turul ajkáról szólt diadala,
Estlepelben magas hegyek fölött szárnyal,
Esőfelhőimen tovarepül a fénylő nyárral.
 
Bíboros pünkösd piros virradata,
Üdvözítő áhítata, nyugalom árnyalata,
Szól az ige, felcsendül a lélek dallama,
De egy anyai szív fájdalmára nincs balzsama.
 
Piros virradat pünkösdi bíborosába`,
Hógalamb berepül hívő otthonába,
Felszabadít! Értünk száll szolgálatba.
Megtisztít halandókat összegyűjtött porába`.
 
Piros virradat pünkösdi bíborosába`,
Révedezem kitisztult felhők távolába,
S Orion csillag ragyog Turulmadár képében,
Öreg Istenünk hegypajzzsal végigáll védelmében.
 
Piros virradat pünkösdi bíborosában,
Elcsendesült a vihar szívem pitvarában,
Megnyugvásban lépek Szűzanyámhoz vigaszért,
Rózsafüzéres szentmadár repked Turul-fiamért.

…………………

 

Póth-Vecsei Mária 

        

Árvácskák (35x50 cm, akril-papír)

………………….

 

Szabó Istvánné Ildikó: Szia Anya! - élethelyzetek

Azért írok ma neked, mert újabb mérföldkőhöz érkezett az életem. Jó volna most megbeszélni veletek a dolgokat, de erre már nincs lehetőségem. Azt hiszem, az ember csak idővel érti meg, hogy a szomorúság, a nehéz pillanatok előbb-utóbb az élete részévé válnak. Nem folytonosan persze, de időnként bekopognak az ajtónkon. Az élet nem tud csak jó lapokat osztani, egyszerűen nem igazságos. És nem igaz, hogy a jó mindig győz, s hogy a rossz elnyeri méltó büntetését. Az élet ökle kemény, és

Szabó Istvánné Ildikó

akármilyen erős szívvel is születünk, idővel eltalál minket. De azt hiszem, végre megértettem, hogy mit akartál megtanítani nekem… Van rosszabb, mint fájni, csalódni, vagy szomorúnak lenni, igaz? Mégpedig az, hogyha mindezt egyedül kell végig csinálnunk. Mert a legszebb és a legnehezebb pillanatainkat valójában csoda járja át, ha nem egyedül kell megélnünk, vagy átvészelnünk őket. Az igaz szeretetre épülő családi és baráti kötelékek végül begyógyítják sebeinket. A nyomuk örökre megmarad, de a jövőbe valahogy mégis erősebb szívvel lépünk.
De elmondom, mit tanítottál meg nekem..
Tudod, anya, sosem kérted, hogy legyek becsületes, sosem papoltál erről, mert számodra egyszerűen evidens volt, hogy becsület nélkül az ember mit sem ér. Azt hiszem, úgy gondoltad, hogy elég, ha jó példát mutattok nekem apával. Mindez azért jutott eszembe, mert úgy hiszem, néha elfelejtem, hogy legtöbb esetben nem a könnyebb út a helyes és a jobb, és emiatt nehezen tudok megbocsátani magamnak. Próbálok, de nem tudok mindig tiszta fejjel dönteni.
De egy dologban igazad volt… A csoda tényleg egy pillanat alatt megtörténik. Ha az ember kitartó, és a legnehezebb időszakokban sem adja fel az álmait, idővel az élet ellazítja az ökleit, és megajándékozza.
Itt most este van, anya.
Most mégis azt remélem, hogy ha nem is döntök mindig helyesen, talán büszkék lennétek rám. Nem az fáj az embereknek, ha szomorúak… Igaz, anya? Az fáj nekünk, ha mindezt egyedül kell megélnünk.
Most elképzelem, hogy a családunk még teljes… Hogy idővel kevesebb hibát vétek majd… S hogy a büszkeséget, amellyel rám néztetek, egyszer kiérdemlem az életemmel. Szeretlek titeket. 

……………….

 

„Fazekas Eszter balladája” 

Elmondja: Lovag Dáma Nagy Cynthia 

Megtekintése a YouTube-on:

https://youtu.be/UNz2mpd4VH4?si=NZ9gSgdMNZeOZLBe

.......................................

Körmendi Rita: A pillangó – textil/vászon dombormű

A pillangó (50x40 cm, textil-vászon)

…………………

 
Engel Csaba: Virágzó szívek

Szebbnél szebb virágok nyílnak,

S némán hozzánk szólnak,
Lelket érint gyöngédséggel,
Csak ne bántsd kérlek őket!
Szárnyakat ad a természet,
Bársonyos színeket fest,
Illatok szárnyán repülj velem,
Mert szívem egy virágoskert.
Négy évszakból áll az élet,
Szép és gyönyörű az összes,
Szívemben örök kikelet,
Ne bánts! Kérlek csak szeress.
Látnom kell virágzó szíved,
Ha szemeidből fényt merítek,
Mosolyt osztok meg veled,
S én téged boldoggá teszlek.

 
2024.04.06

………….....................……..

 

Zsíros Ari: Dinamika - festmény

 

Zsíros Ari

Dinamika

…………...............………

 

Lovag Dáma Nagy Cynthia: Fátyolos álom...

Estenként eszembe vagyfelidézem ölelésed, s
mielőtt lecsapna rám az
álom fátyolos sugara
elmélkedem, mi lenne "ha"??
Te már ott állsz a magas hegyek, hegyes ormán túl,
ahol még csak vihar sem dúl,
mi itt lenn csak találgatunk,
mi lehet a felhőkön túl??
Téged körbe fon a kékség, a
tulontúli szépség, hol nincsen sötétség.
Vajon mi az a csodás fény, mi hívogat??
Érzed a tiszta szeretetet mi feléd árad.
Vajon lelkünk megleli ott új hazánkat??
Jöjj vissza álmaimba, mosolyogj rám újra,
mond el nekem mi lesz velem, ha véget ért itt az életem??
Nehéz testünk itt marad, de szabad lelkünk szárnyal fel
az égig, ott várnak már az angyalok, kik segítenek új testünkben élni!!
S ha majd a csillagok ösvényén járva lenézünk,
talán nem bánjuk, hogy anno
erre a földrészre születtünk,
s boldog lesz az emlékünk...
de vissza már többé nem térhetünk!!
 
/NC .jogvédett verse/

…………………

Elter Istvánné: Zsombékos 

Elter Istvánné
(Mama)

    

Zsombékos (30x30, akril)

…………………..

 

Ézsiás László: Mese magamról ! - Pamflet

(Találkozás a kefekötővel)

Mottó: Magamat kigúnyolom ha kell, de hogy más mondja, nem tűröm el.

Hol volt, hol nem volt, a Hangos óceánon túl a Fehérbot hegyeken innen, volt nekem egyszer egy jó látásom. Szépen éltünk éldegéltünk ám egyszer csak, mit ad Isten, ma sem tudom. hol és mikor én a látásomat elveszítettem. Nagyon sokáig kerestem, de sehol meg nem leltem.
Így aztán pályáztam egy helyre, a Vakok intézetébe Pestre.
A felvételi vizsgán, mikor a foglalkozáshoz értünk, az elnök asszony váratlanul azt kérdezte:

Ézsiás László

- Mondja iszik?
- Ó nagyon kedves, de csak egy nagyon picit.
- Nem akarom megkínálni! Csak azt kérdem, szokott-e alkoholt              fogyasztani, mert azt itt szigorúan tilos!
- Kikérem magamnak, az alkoholnak színét se látom, szagát se….
- Jól van, nyugodjon meg, beírom, hogy kefekötő.
-Tessék? Én?
- Igen maga!
- De csókolom, a kefekötő az iszik.
- Miért inna?
- Mert szomjas. Nem ismeri a mondást, hogy iszik mint a kefekötő?
- Nálunk nem iszik! Nézze, a kefekötő az egy nagyon fontos szakma.    Ha nincsen kefénk, nem tudunk kefélni.
- Csókolom nekem már vagy három éve nincs egy kefém se.
- No látja és tud kefélni?
- Ugye nem? Bocs, de mindent azért nem szed ki belőlem.
- Nézze! Fejezzük be, föl van véve! Várja a behívót a viszont látásig !
- Köszönöm, várom, iszunk látásig.
- Bevonultam.
A főápolónő megmutatta a szobát, az ágyamat, s azt mondta, várjak, majd jönnek haza a fiúk.
- Hol vannak a fiúk?
- Dolgozni.
- Csókolom -, azt úgy kell mondani - a fiúk a bányában dolgoznak.
Az ápolónő szó nélkül sarkon fordult. Még hallottam, hogy halkan mondja, ez is bolond. Utána megszámoltam az ágyakat, éppen 7 darab volt. Elnevettem magam, te szent vakondok, megvakult a hét törpe? Eszembe jutott a kis Kuka, mert (ott dolgoztam a kukásoknál,) mindig bejött hozzám beszélgetni. Egyszer elmesélte, hogy lesték ki Hófehérkét a fürdőszobában. Egymás vállára álltak és a hetedik pont belátott a kisablakon, s közvetített:
- Csend legyen! – Bejött - levetette a köntöst. Nincs rajta semmi.
- Sehol?
- Sehol. - Már a kádban van, szappanoz. Most zuhanyozik - most leguggol - most felállt…
- Nekem is!
- Nekem is!
- Nekem is!
- Nekem is! - és a hét törpe egymás hegyére, hátára esett.
Hazajött az első bányász.
- A főasszony azt kérte, vezesselek be az életbe. Meghívlak egy sörre jó?
- Jó! Kefekötő vagy?
- Igen honnan tudod?
- Nem tudom, csak tippeltem.
- Jól tippeltél, majd totózunk. Kapaszkodj belém, indulunk!
S mentünk, mint a rakéta. Mondtam is magamban, ha ez a fiú látna, fénysebességgel szállnánk. Így azonban csak hangsebességgel mentünk…neki egy nagy fának. Kefekötő megpaskolta és azt mondta:
- Hányszor mondjam még, hogy rossz helyen állsz?
Ez is bolond – gondoltam - na jól van, két bolond egy pár.
A harmadik korsónál megszólalt a fiú:
- Béla vagyok.
- Béla?
- Béla.
- És vak?
- És vak…
- Vak Béla, mint a király?
- Igen, de én nem vagyok király. Tudod ki a király nálunk?
- Nem én.
- Hát a félszemű, még ezt sem tudod?
- Téged hogy hívnak?
- Kádár Jánosnak.
- Micsoda?
- Úgy, mint ott fent?
- Igen, én vagyok az MSZMP KB első titkára.
- Hú az anyád! Tényleg te vagy! Megismerem a hangodat. Hogy kerülsz ide?
- Meghívtál egy sörre.
- Ez igaz, de te fizetsz, mert neked több pízed van. A szemeddel mi lett, kilopták?
- Mi bajod van?
- Semmi - ha kilopjátok a nép szemét, akkor egymásét is.
- Kire gondolsz Béla?
- Ne mondjunk neveket, változások lesznek, és lesz, aki ott is sokra fogja vinni.
- Honnan tudod te ezt?
- Onnan, hogy látó vagyok.
- Most beszéltük meg, hogy vak Béla vagy.
- Jövőbe látó, te bibas!
- Cigány vagy?
- Nem, csak van bennem egy kis vonó.
- Lenyelted?
- Jani, ne hülyéskedj, értsd meg, hogy vége lesz.
- Minek lesz vége Béla?
- Hát a cicializmusnak.
- Moszkvában is?
- Igen, Moszkvában is!
- Akkor jó, mert már úgyis untam azt a sok nyalást.
- Beszéljünk másról.
- Milyen a vak élet Béla?
- Húzós Jani, de ki lehet bírni.
- Nőt lehet szerezni?
- Persze hogy lehet, nekem egyik nap majdnem sikerült. Képzeld el Jani, mentem a villamoshoz és egy gyönyörű nő segített.
- Honnan tudod, hogy gyönyörű volt?
- Jani tanuld meg, hogy amelyik nő gyönyörű, azt még a vak is látja.
Képzeld a villamos végénél azt kérdezte a gyönyörű:
- Hol jó magának, hátul vagy elöl?
- Ezt kérdezte?
- Ezt Jani.
- Mariska sose kérdezte tőlem.
- Hagyjad most Mariskát! Na és mit mondtál Béla?
- Dadogtam Jani, hogy hát, hát, hát, de elöl szoktam.
- Jobb is ott elöl magának, a vezető mögött - mondta ő.
- Ez egy okos nő volt Béla.
- Jani tudod, hogy a nők beléd látnak?
- Tudom Béla.
- Képzeld el, segített egy nő, én fogtam a karját, mert tudod, nekünk így a legjobb. Azon gondolkoztam, vajon hogy nézhet ki ez a hölgy, mikor váratlanul megszólalt.
- Mondja kutyával még nem próbálta?
- Eszembe se jutott, csókolom.
- Pedig azt mondják, hogy kutyával jó.
- Az az ő dolguk - csókolom.
- Mondd Béla, mi kell még a vaknak?
- Ész Jani!
- Neked van és nekem is van.
- Honnan tudod, hogy neked is van?
- Elmondom mi történt a minap. Bementem a boltomba és megálltam. Szokás szerint rátámaszkodtam a fehér botra, és vártam a soromra. Hallom, hogy egy kis srác vicceket mesél. Éppen azt kérdezte:
- Tudjátok - e minek megy a vak az erdőbe?
- Te Jani, olyan csend lett, hogy hallottam, hogy mindenki rám néz. Na mondom, pont jókor jöttem én is ide. Úgy látszik a választ csak én ismerem. A gyerek felé néztem, s mondom: fának.
A kissrác rám néz s azt kérdi:
- Te tudod?
- Én ne tudnám öcsi. Nem kell ahhoz erdő, igaz Jani?
Hallom, hogy az anyja húzza ki a gyereket a boltból, s mondja neki:
Te hülye, pont egy vaktól kérdezted meg.
- A bácsi nem lát?” Akkor azért tudta a választ!
Másnap reggel, mikor felébredtem, hallom, hogy a szobában valaki kefél.
- Te Béla, te kefélsz?
- Én Jani, az este belementünk a sárba.
- Hogy jöttünk haza te vak Béla?
- Hát úgy Jani, hogy én jól ismerem ezt az utat.
- Látod milyen az élet?
- Te ezt az utat ismered jól, én pedig a szocializmus útját!

 13. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN 

Sorozat (hetedik rész)

 

ELRÚGOK EGY HANTOT UTAMBÓL...
(IMA BETEGSÉGEMBEN...)
 
Hallgass meg Uram...
Elrúgok egy hantot,
Hogy messzire guruljon
Rögös utamból...

Leteszem a lantot,
Hogy más is dalolhasson.
Elrúgtam egy hantot,
Hogy még ne takarjon,
Megvívtam a harcot,
Szedtem a sok sarcot,
Várom hogy életemre
Fentről rábólintson
Értőn valaki,
S hogy az Isten
Magához intsen,
S felszólítson
Szolgálatára...
Én teljesítem
Alázattal
Ámen Domine,
Úgy legyen Uram.
 
Megjegyzés: 2014. szept. 17.
 

*

PAPA, MONDJ EGY MESÉT

VAKOS VERSES MESE

PAPA MESÉLJ!

 

Körülvesz egy csudavilág,

körbeülnek az unokák.

Mindegyik mesére vár,

egy fiúcska és két kisleány,

kinyílik a mesetár,

az örök kíváncsiság,

gyakran visszajár.

Papa, mesélj,

olyant amilyent csak te tudsz,

amelyik a te szavadon fut,

és a boldogságig jut.

Papa,

Meséld el

Milyen a csillag,

Tudom,

Nem látod,

Sötét az éjszaka,

S nem jön az álom.

Papa,

Meséld el,

Hiszen még nem értem,

A tündöklő Napot,

Ami a fejünk fölött ragyog.

Meséld el

Az eget és a földet,

A közte háborgó tengert,

A hegyet és a völgyet,

A szépen zöldellő rétet,

Ahol a barika béget.

Meséld el a

Folyót és a patakot,

Ahol isznak a farkasok,

Fogukkal harapják

A gördülő habot,

Fentebb isznak a szarvasok.

Papa,

Meséld el

A tarkálló mező

Mézes leheletét.

A zöldellő füvek

Puha heverését.

Milyenek ezek?

Minden olyan

Gyönyörű lehet.

Elmesélem a

Holdat és a Napot,

A millió csillagot,

Mindegyiken sárkányszív lakott,

A rétet, s a mezőt,

A tarka legelőt,

Emlékezetből mondom,

Mindenre emlékszem,

Álmomban visszaidézem,

Hiszen én Sötétben élek.

Vaksi szemem, suta kezem,

Gyermekarcot, kezet keres.

Íme a nagyotmondó mese

Faluvégen,

Partok alatt,

Akkora nagy

Hó szakadt,

Hogy a madarak

Guggolva repültek

El az ég alatt.

A feneketlen tóba

Belefagytak a halak.

És csúsztak rajta

gyors agarak.

Éhes róka

Kergeti a nyulat,

Az meg szalad,

Ki a hóból,

Be a zöld kukoricásba.

Érik a búza,

Meg az árpa.

Süt a Nap százágra.

Mindenki arat,

Csak a lusta

Falu bolondja

Hüssöl a fa alatt.

Nevet, fogja a hasát,

Cudar ez a világ.

Amikor e mesét mondtam,

belealudtam,

s így folytattam.

Az unokák reám szóltak,

papa, tegnap nem így mondtad.

Folytatom, mondom...

Esik a hó,

szalad a ló.

havas fák ölén,

siklik a szánkó.

roskatag felhőkből

párnáját rázza

Holle anyó.

mindent beborít a

pihés hótakaró.

szunnyad alatta

egy téli manó.

hólepte fák alatt

oson az álom,

didergő árnyékom

lábait himbálva

ül egy faágon.

Aztán most jöhetne egy mondóka,

simítom hajukat óvakodva.

Itt van, megjött

Valaki,

Aki nem tud

Szaladni.

Jobbra dűl

És

Balra dűl,

Két picike

Nyuszifül.

Várj egy kicsit,

Hurka sül.

Mondja az Anyó,

Kisült a cipó.

Prücsök koma hegedül.

Fülemüle hangicsál

Kisegérke rágicsál.

Ugró veréb csicsereg,

Füsti fecske ficsereg.

Uhu bagoly huhorász

Csengős csikó nyihorász

Kicsi kocsi csikorog

Vásott kölyök vigyorog.

Farkas koma vicsorog

Riadt madár rikoltoz

Szarvas bika barcog

Tavi béka vartyog.

Fapapucsod klaffog,

Gumicsizma cuppog.

Bőrbakancsod csattog

Kukorica pattog.

Szélfutta fa tekereg,

Korhadt törzse nyekereg.

Száraz ága recseg-ropog,

Tarka harkály kipeg-kopog.

Gesztenye hull kopp kopp

Ugrik a nyúl hopp hopp

Szaladgálunk ide- oda,

Ezredéve idestova.

Nevet a három gyerek,

ragyognak a szemek,

no, most már eljött a mese vége,

későre jár gyerekek.

neeeee..

papa, mesélj még.

Mondj még egy mesét.

Egyszer volt,

Hol nem volt,

igaz sem volt,

Talán lesz még.

Egyszer voltam,

hol nem voltam,

Néha nem sikerült,

Tán leszek valaki még.

Tiszta ég és Napfény

Szemeimbe süt a fény

nem látok semmit rég.

Tiszta ég és Holdfény

Eljött a csendes éj.

Mindhármukon béke honol,

én őrködöm az álmukon,

paplan alá kuporodtak,

sötétségbe burkolództak.

halkan duruzsol a kályha,

csendesen ketyeg az óra,

elringatja az időt,

készülődik a holnap.

Szemeim én is lehunyom,

mostanság van rá okom,

régi meséim hallgatom,

senki sem tudhatja meg,

hogy mikor álmodom.

 

Szekszárd, 2018. november 20.

 

*

Ő ÉS ÉN

 

Tarka réten jártam

virágok között

nektárittas méh

bódultan röpködött

hűs patak vizében

lányka fürdőzött

színes ruhácskáját

önfeledten levette

fehér báránykái

táncoltak mellette

pásztorlány voltát

könnyedén feledte

nem haragszik rám

ha tolvaj szívem

lopva megleste

megvallom neked

megszerettelek

gömbölyded két kebled

mindent felejtet

gyönyört okozott

maga elé gyorsan

ingvállat kapott

meggyszínű ajkával

gyöngyen mosolygott

futó patak habja

tova robogott

ő és én vigyázva

kezet kerestünk

patakunk vize ott

egybefodrozott

szelek szárnyán szálltunk

karunk ölelésre

összefonódott

legelő báránykák fehérlő

füstje gomolygott

Ámor arcán huncut

mosoly ragyogott

 

2015. 12. 17.

 

*

TITKOK ÖSVÉNYEIN

DUNAFÖLDVÁR FELÉ

AKI ÁTJUT A HÍD FELETT

 

A tavasz nyugodtan simítja a láthatárt,

mint felnövő gyermek buksiját,

ölelkeznek a dunai fák.

A Nap lomha sugarakkal

kúszik a kopár ágon,

nyugalom árad az elmúló világon.

Titkok ösvénye ez,

tájkép amerre járok,

a Duna partját szegélyező öreg nyárfák

nyár elő lombjukat egymást átölelve egy

"kapu" ívét formázzák.

Átjáró ez, egy titkos kapun át,

amit csak azok látnak, akiket megszólítanak

a Duna-parti fák..

Csak keveseknek adatik meg a megvilágosodás.

Ősrégi történeteiket takarják

azok elől kik nem beavatottak,

emberek milliói álltak itt,

nagy időknek tanúik,

s a Dunának fodros habjai

elrejtik őseink hamvait.

Fél világ urának gondolatait.

Attila Hun királyunk is

megvonatta hálóit,

a halgazdag vízen,

mert nagy a had gyomra.

Nemesen dicső csontjait,

örök homály takarja.

A fény, s a sötétség,

arany, ezüst, és a vas

hármas koporsója

mindig titok marad,

a habzón folyó éjszaka alatt.

Római sasok árnyékában

Templom előtt zsibongva,

gyűlik össze a nép,

Sok színes tóga,

tarka a kép.

Szivárvány íve feszül át,

az Iszter két partján,

Dicsőséges diadalív lehetne talán.

S császárukra koccintanak bíborszín pohárt tüzes borokkal,

A harcból megjövők ezrei,

S lovaikat itatják serényen

A hódoltságnak új,

Fodrozó határvonalain,

Hol láncukat rázva bólogatnak karcsú csónakok reménylőn,

Az új limes partjainál.

Itt állították meg a Barbárok sokadalmát,

S ettől nyugatra isszák már

A kultúra édes poharából a nektárt.

A város piacán özönlik áldozni a tömeg,

Isteneinek oltárán öli a bárányt,

Bársonyvér csordul márvány csatornákon,

Kőkése okán Vesta papnőjének,

Jósolja jövőjét

Lapocka csontjából,

Feledve népek szenvedését,

S élvezve a szenvedélyét,

Táltosok emlékének.

Gondold meg ifjú,

Téged is dologra várnak itt,

Reád is szüksége van,

E honban a hazának.

Pusztulnunk nem kell egyikőnknek sem,

Éljünk ezen ősi földön itt,

Hol a bölcs folyó hömpölyög.

Ha el is bukunk talán,

Dolgunkat tenni muszáj.

Neveinket dicsőn

Kőbe vési a szobrász,

Hősök bronzképe alá,

A pentelei úton

Láthatjuk Cziránszky Máriát,

Ahogy cizellálja szobrát.

Elmúltunk mindannyian,

Márványkövön olvashatod neveinket.

Belevésték hálás maradékaink,

Kik tisztelettel gondolnak reánk.

Dicsőítenek koszorúval, s vár egy másik világ.

Szörnyű tűzkígyó fenekedik az égen,

Hirtelen, hamarvást háborúság lészen.

A nap, a hold, a csillagok, a fény ragyog,

Víziorgona dallama száll, tündököl a behódolt tájakon át,

Az ég alján szivárvány ragyog ívelve sugarát,

Színeiben pompázva, mint pogány bálvány.

S komor őrtornyok vigyázzák a megfoghatatlan

Üvegkorsónyi, törékeny provinciát.

Évszázadok múltán

Emelik ki a régészek

A Dunába omlott

Római korok

Kőbe vésett maradékát.

Állt a Dunánál Szulejmán,

pár héttel Mohács után,

nézte vonuló hadait,

a gályák sokaságát,

vitték az ostromágyúkat

Buda vára alá,

majd hozták lefelé a zsákmányt,

Mátyás világhíres corvináját.

Fogták, s sütötték neki

olajon a keszeget,

a lusta folyó halát,

s ette kézzel papírból,

pedig fél világ császára volt.

A magasba ívelő hídnál

csókolt meg először a lány,

s tovatűnve a kéklő Dunánál

néztük a kacsák vad,

örömbe szökellő

végzetes násztáncát,

a víztükör fodrozódását,

az önzetlenség vérforralóan

csábító vágyakozását.

Virágzott a Duna

millió csókok csokra.

még tovatűnt a múzeum,

a vár kapuja és fala,

várvédők palánkja,

hősök haláltusája,

a templom tornya,

a tűztorony,

mint a város legősibb orma.

Elhalkult hódító hadak gúnyos kacaja.

Által mentünk a hídon,

hol Rákóczi kurucai

özönlöttek át egykoron,

hogy hősi harcot vívjanak

a sarcolt Dunántúlon.

S itt a kép megszakad.

Ifjúságunk elmúlt,

miért kísért még mindig

a múlt újra meg újra?

Hiszen a sokévnyi idő

barázdát szántott homlokunkra

nem hagy nyugodni a csoda

Dunaföldvár, álmaink hona.

Titkok ösvénye vezeti őket,

Akik átjutnak a lélekhíd felett.

A tavasz nyugodtan simítja a láthatárt,

mint felnövő gyermek homlokát,

ki várja a megújulást,

ölelkeznek a dunai fák.

A Nap lomha sugarakkal

kúszik a kopár ágon

nyugalom árad az zöldülő világon.

Titkok ösvénye ez

tájkép amerre járok,

a Duna partját szegélyező öreg nyárfák

nyár eleji lombjukkal egymást átölelve egy

"kapu" ívét formázzák.

Átjáró ez, egy titkos kapun át,

hol csodálatos a világ,

amit csak azok látnak,

akiket megszólítanak

a Duna-parti fák.

Csak keveseknek adatik meg a megvilágosodás.

Kiváltságosok láthatják

a féltő fák mosolyát.

Ősrégi történeteiket takarják

azok előtt, kik nem beavatottak,

emberek milliói álltak itt,

nagy időknek tanúik,

s a Dunának fodros habjai

elrejtik holtak hamvait.

A fény, s a sötétség,

örökre titok marad,

a habzón folyó éjszaka alatt.

Ifjúságom, és szerelmeim,

titkaim örökös

színtere Földvár,

rajtam kívül nincsen

aki értené ezt már.

Hideg szobor vagy...

Hűvös szelek hegedűjén

évtizedek halkuló dallama száll,

s az emlékek sora

mindvégig visszajár,

az álmok ezüstös hídján.

Majd végül utolér

a végzet alkonya,

s reánk borul a

sötétbarna éjszaka,

s vár az elmúlásnak

örökös hona.

Befogad a város,

átölel a híd,

utat nyit a síkra,

körbe fon a Duna.

 

Szekszárd, 2019. február 26

 

*

VADVIRÁGOK

 

Rejtve nyíló kis ibolya,

Bokor alatt illatozva

Erdők, mezők virága,

Szerencsések világa

Utak mentén farkasalma

Kóbor kutya megszagolja.

Erdők, mezők virága,

Fütyülök a világra.

Árok partján kék szilvafa

Hamvas gyümölcs terem rajta

Erdők, mezők virága

Ebédem leszel mára.

Hétszilvafás nemes vagyok,

Minden fáról egyet adok.

De ha kettőt visszakapok,

Akkor szívesebben adok.

 

Megjegyzés: 2013. november 22

 

*

ÜLTETTEM FÁKAT

Hálaének lányaimnak

Ültettem fákat

Kertembe hármat.

Hajtottak ágat

Eddig már hármat.

Az unokákat.

Álltak napfényben,

Izzasztó délben.

Álltak hűs szélben,

Fagyos télben.

Álltak viharban,

Álltak a fényben.

Egyre magasabbra nőttek,

Sudáran, szépen.

Néha egy ágacska letörött,

Összeszedtem őket

Könnyeim között.

Öntöztem vízzel,

Szivárvány színnel.

A napsugártól

Ragyogó színben

Gyöngyen gyöngyözött.

Repeső lelkem

Ősi szeretetbe

Öltözött.

Mindaddig, míg

Fáradt testem Ruzsamájba

El nem költözött.

2012.12.23.

*

 KÉRÉS LEÁNYAIMHOZ

Gyakran üldögélek a sarokban,

Apám régi fonott székén,

Kampósbotjával kezemben,

Mert lejárt az idő...

Eltűnődöm, hogy

Milyen apa is voltam.

Mindhármótokat vártalak,

Karjaimba zártalak.

Ha rosszak voltatok,

Odaszóltam.

Mikor jók voltatok,

Boldog voltam.

A sok jót

Megmutattam.

A sok szót

Tanítottam.

Az utolsót is

Odaadtam.

Nagyon sokszor

Kudarcot vallottam.

Végül is,

Becsületre okítottam

Mindhármótokat.

Sok-sok mindent

Elrontottam.

Kutyát és gyereket nevelni

Igazából

Sohasem tudtam.

Utoljára kérnem, ha szabad,

Ne mondjatok rosszat rólam

Az unokáimnak.

2012. aug. 16.

*

INDULJ, HA MENNED KELL

Mindegyik lányomhoz

Galamb a fészkén

Tudatlan módon

Kirepülni készül,

S élesíti már

Karmait

Valahol

Egy sólyom.

Óvtalak eddig,

Enni is hoztam.

Melegítettelek,

Majd’ belefagytam.

Minden tudásom

Örökül hagytam.

Amit tudtam,

Mindent megadtam.

Most másik

Fészekre készülsz,

Ez a dolgok rendje

Indulj, ha menned kell,

Büszkén szállj

A fellegekbe.

Az nem bántana,

Ha vissza sem néznél.

De az rosszul esne,

Ha elfelednél.

2012. Megjegyzés: Gyermeknap alkalmából.

*

ÖSSZEFOGLALVA...

Mindegyik lányomhoz

Galamb a fészkén

Tudatlan módon

Kirepülni készül.

Kalitjában szárnyait nem szegem,

Hogy maradjon énnekem,

De élesíti már

Karmait

Valahol

Egy sólyom,

Hogy mohón lecsapjon.

Óvtalak eddig,

Enni is hoztam.

Melegítettelek,

Majd’ belefagytam.

Minden tudásom

Örökül hagytam.

Amit tudtam,

Mindent megadtam.

Most másik

Fészekre készülsz,

Ez a világ rendje

Indulj, ha menned kell,

Büszkén szállj

A fellegekbe.

A vadonban is,

Ha már megérett a körme,

Elüldözi fiait

Az oroszlán, s a medve.

Az nem bántana,

Ha vissza sem néznél,

Hisz szemeid előtt az

Új világ csodája lebeg,

De az rosszul esne,

Ha elfelednél,

Hiszen minden felnőtt

Gyermekkorából él.

Tudom,

Érzem,

Értem,

S mindig

Vállalom.

Tibennetek

Örökkön él:

Öregségemet

Értő

Szánalom,

Éltemet

Féltő

Oltalom.

 14. AZ ÖRÖKSÉG 

 

Írta: Poór Edit

 
Yana, jogász végzettségével egy ügyvédi irodában dolgozik Rotterdamban. Egyedül él, édesapját korán elvesztette és édesanyja két éve hagyta itt a földi világot. Vőlegénye Dylan, aki ugyanennél az irodánál dolgozik. Az egyetemi évek alatt szerettek egymásba. A közös érdeklődés és baráti kör hozta őket össze.
Az egyik napon Yanának hivatalos levele érkezett a Markeni – tó melletti kisközség polgármesterétől. Arra kérte, hogy személyesen vegye fel vele a kapcsolatot, hagyaték ügyében. Az értesítést megmutatta Dylannak is.
– Nézd már szívem – és odanyújtotta a férfinak.

Poór Edit

– Volt arra rokonod? – kérdezte.
– Nem tudok róla, el sem tudom képzelni – válaszolta.
– Mindenképpen el kell menned személyesen.
– Igen, hétfőn indulok. Kiveszek egy hét szabadságot, még 

nem tudom mi vár ott rám. Jó lenne, ha velem tudnál jönni – kérte.
– Ne haragudj drágám, de annyira zsúfolt a jövő hetem, már 

lehetetlen lemondani őket. A hétvégén viszont utánad megyek,

ha addigra nem végzel – válaszolta.
– Rendben, majd beszélünk.
Yana korán reggel indult útnak, hiszen elég nagy távolságra 

kellett utaznia.
Csodálatos kisközség, a tópartján fekszik. Saját kikötőjével pazar látványt nyújt a maga természeti tisztaságában. Mezőgazdaságból élnek az ott lakók és szebbnél szebb virágokat, növényeket termesztenek, ezért a föld a mindenük.
Yana, ahogy közeledett elképesztő tulipán mezőket látott. Sávokban különleges színekben pompázott a táj. Itt híres a tulipán fesztivál, amely családbarát. Lélegzetelállító tulipán parkokat alakítanak ki a kertekben és ilyenkor zsűrizik őket. Rengeteg az idelátogató turista is ebben az időszakban.
Egyből a polgármesteri hivatalhoz ment.
– Jó napot kívánok Sam – köszöntötte a polgármestert.
– Üdvözlöm, kedves Yana! Örülök, hogy ilyen gyorsan időt tudott szakítani ránk.
– Kérem foglaljon helyet – majd átnyújtotta a végrendeletet.
– Nagyon sajnálom, személyesen nem ismertem a hölgyet. Az iratokból látom, hogy édesanyám unokatestvére volt.
– Igen, egyedül élt és engem kért meg, hogy kutassak fel neki élő hozzátartozót, csak önt találtam.
– Értem. Megmutatná nekem a házat? – kérte.
– Természetesen, jöjjön elkísérem. Itt van a közelben.
Sam bekísérte és átadta a kulcsokat.
– Érezze magát itthon és nyugodtan helyezkedjen el. Ha bármiben tudok segíteni csak szóljon. Mi itt lakunk a szomszédban – mutatott rá az ablakból a lakásukra.
– Apropó! Ma este szeretettel várjuk vacsorára, a feleségem, Lynn remekül főz.  Szeretnék Önnel megbeszélni pár fontos dolgot.
– Rendben! Köszönöm szépen a meghívást – mondta mosolyogva.
Yana körülnézett, takaros kis ház volt, terasszal és az épület mögötti földterülettel, amely rögtön a tópartjára vezetett. Kiépített stég, mellette csónak. Felülmúlhatatlan látvánnyal és csenddel. A kertben, lombos fák árnyékában kissé kopott kertibútor és sok - sok tulipán. Színük és fajtájuk megszámlálhatatlanul díszelgett, különböző formát alkotva. Rögtön beleszeretett a helybe, majd felhívta vőlegényét.
– Szia, szívem! Hú, ezt látnod kell, fantasztikus. Biztosan maradok hétvégéig – áradozott.
– Jó, akkor feltétlenül megyek édesem. Addig is érezd jól magad – válaszolta.
A községben jól ismerték egymást. Összetartó, segítőkész emberek laktak itt. Yana elindult, hogy körülnézzen. Mindenki szélesen mosolygott rá és kedvesen köszöntötte. Ez annyira jól esett neki, nyitottak és barátságosak voltak vele. Egészen otthon érezte magát ebben a környezetben. Elkezdett azon gondolkodni, hogyan tarthatná meg az örökséget, de túlságosan messze volt Rotterdamtól.
Este átment Samékhez, a vacsorát valóban nagyon ízletesnek találta.
– Kedves Yana, elnézését kérem, hogy ezzel terhelem, de muszáj tudnia valamit – kezdte a mondandóját Sam.
– Hallgatom – válaszolt figyelmesen.
– Egy neves Amsterdami cég, mindenáron fel akarja vásárolni a község területét. Modern szállodát, kikötőt és ehhez hasonló épületeket akarnak ide építeni.
– Na, ne! Az lehetetlen – szólalt meg Yana hüledezve.
– Örülök, hogy így vélekedik. Sajnos több képviselőjük járt már itt. Mindenkit meg akarnak győzni arról, hogy milyen jó lesz, meg haladni kell a korral és kitalálnak mindenféle indokot. Egyenként is megkörnyékezik az embereket különböző ajánlatokkal. A baj az, hogy ha egy valaki eladja nekik a területet, onnantól nincs megállás és akkor mi lesz velünk?  A hivatalomba is eljött a nagy főnökük, hozta az elképzelésük tervét. Bizonygatta, hogy remek lesz. Eddig mindannyian ellenálltunk. Megtudták, hogy Tessa mama meghalt és már érdeklődtek az örökös felől, hogy ki az és mikor lesz itt. Természetesen én nem árultam el nekik semmit.
– Hálásan köszönöm Sam, hogy erről tájékoztatott engem.
– Nem tudom, egyáltalán mit gondol arról, hogy el akarja – e adni?
– Még nem határoztam el magam, annyira beleszerettem ebbe a környékbe, de nagyon messze esik a városomtól.
– Yana, én csak arra kérem, hogy álljon ellent ennek a cégnek. Amennyiben el szeretné adni, akkor megveszi a közösség valamilyen módon, majd beszéljünk róla.
– Értem, természetesen – válaszolta.
– Köszönöm a megértését és a hozzáállását. Meddig szándékozik maradni?
– A héten mindenképpen és majd érkezik a vőlegényem hétvégén.
– Örülök neki. Holnapután gyűlést tartunk ez ügyben a városházán. Szeretném, ha ön is eljönne.
– Mindenképpen ott leszek. Köszönöm szépen a meghívást és ezt a fantasztikus vacsorát.
– Mi köszönjük, hogy megtisztelt vele – válaszolta Lynn.
– Jó éjszakát és jó pihenést kívánunk – tette hozzá Sam.
Yana másnap délelőtt vásárolni indult, hogy valamilyen ajándékkal lepje meg a vőlegényét. Az egyik pavilonnál válogatott éppen.
– Yana!  Te vagy az? Hogy kerülsz ide? – kérdezte tőle egy sármos, magas férfi öltönyben.
A lány meglepődött, majd végig mérte.
– Lars? Alig ismertelek meg – válaszolta döbbenten.
– Jó újra látni téged, annyi év után – folytatta a férfi.
– Igen…, – válaszolt zavartan Yana.
– Gyere üljünk be a kávézóba, van miről beszélnünk bőven – invitálta Lars.
Nosztalgiáztak a közös múltjukról és örültek egymásnak, hogy összefutottak.  Az első nagy szerelem volt mindkettőjüknek. A továbbtanulás más irányba vitte útjukat és a kapcsolatuk megszakadt.
– Yana, csak nem te vagy az örököse a Tessa néni házának? – kérdezte Lars.
– De, igen – válaszolta.
– Tudod én Amsterdamban egy nagy cégnél dolgozom és … – kezdte volna mondani.
– Ne folytasd Lars – vágott közbe a lány, határozott és szigorú tekintettel.
A férfi meglepődött.
– Látom már tájékozódtál.
– Igen, és neked soha nem fogom eladni a területet.
– Yana, meglepsz. Csak arra kérlek, hogy hallgass végig. Tudom itt az emberek ferde szemmel néznek ránk, föld bitorlóknak hívnak minket. Tudnod kell, hogyha nekünk nem adjátok el, jön majd más. Mindenki terjeszkedik és sajnos vannak, akik a módszerekben sem válogatnak. Mi nem akarjuk fedél nélkül kitenni az embereket, biztosítunk elsőbbségi lehetőséget a lakás megválasztásában annak, aki itt szeretne maradni.
– Lars, nézz körül! Ez itt egy gyöngyszem! Hallod egyáltalán magadat, hogy mit beszélsz?
– Nézd, gondold át. Nekem ez nagy előrelépési lehetőség lenne a cégnél és a főnököm folyamatosan sürget a megállapodás miatt.
– Szégyelld magad! Milyen ember lett belőled? Nem ilyennek ismertelek. Hideg, empátia nélküli vagy. Csak a karriered és a pénz érdekel. Hagyj engem békén!
Látni sem akarlak többé – mondta kiábrándult dühvel majd felállt és ott hagyta.
Lars még egy darabig üldögélt ott magába mélyedve, majd távozott. Yana visszament a házba, az úton már keserűkönnyeit nyelte. Felderengtek benne a Lars iránti érzések. Az első szerelmet senki sem felejti el olyan könnyen. Most is nagyon jól nézett ki, de a jelleme már felismerhetetlenségig megváltozott. Hová lett belőle az a kedves szeretetteljes, segítőkész fiú? - tűnődött el rajta és kitört belőle a sírás, keserűség öntötte el szívét. Rádöbbent, abban igaza lehet, hogy a nagy cégek terjeszkednek és csak idő kérdése a változás.
Összeszedte magát és átment a polgármesterhez, hogy elmesélje a történteket.
– Köszönöm Yana a bizalmadat, nem tudom mit tegyünk ennek fényében. Előbb vagy utóbb vége lesz ennek a kis községnek belátom – mondta Sam lehangolóan.
– Nekem van egy ötletem és ha kell segítek benne. Bár nem egyszerű és hosszadalmas. Természetvédelmi körzetté kell nyilváníttatni.
– Igazad lehet, jó ötlet!
– Ezzel nyerhetünk, mert akkor bonyolult, hosszadalmas folyamat lesz ezt hatályon kívül helyeztetni és inkább más felé próbálkoznak majd.
– Köszönöm Yana! – kiáltott fel örömében Sam és megölelte a lányt. – Holnap a gyűlésen ezt meg kell majd vitatnunk – folytatta.
– Igen, akkor holnap – válaszolta mosolyogva a lány és elment.
Másnap délután sorban érkeztek az ott élők a városházára, de megjelent Lars is.
– Maga meg mit keres itt? Nem hívta ide senki – kiabált felé az egyik férfi.
– Takarodjon innen! Nincs itt semmi keresni valója! – szólat meg egy másik.
– Én csak szeretnék beszámolni …, de már nem tudta folytatni.
Közrefogták és kitessékelték. Egészen lincs hangulat alakult ki, aminek a polgármester vetett véget. Lars pedig örült, hogy megúszta épp bőrrel.
– Emberek! Egy kis figyelmet kérek! Hagyjuk a fiatalembert, távozzon békével - szólalt meg Sam.
Kis időbe tellett, amíg lenyugodtak a kedélyek és végre elcsendesedtek a nagy felháborodás után. Sam felvázolta nekik, hogy tulajdonképpen mivel is kell szembenézniük az elkövetkezendő időszakban. Megkérte őket, hogy tartsanak ki és ne hagyják magukat megvesztegetni, megzsarolni, vagy megfélemlíteni. Bármit észlelnek azonnal szóljanak neki.  Tájékoztatta a lakókat az elképzelésről, miszerint természetvédelmi körzetté próbálják nyilváníttatani a községet, hogy nyugtuk legyen a befektetőktől. Mindenki fellélegzett és tapsoltak örömükben.
– Yana, fog nekünk segíteni ebben, mivel jogi végzettsége van – mondta Sam.
Erre zúgolódás támadt a teremben.
– De bízhatunk -e benne, amikor tegnap ezzel a fickóval látták többen a kávéházban – szólalt meg egy hang hátulról.
– Igen, ő a mi pártunkon áll – válaszolta Sam.
A tömeg tovább morgolódott, kételkedett. Ekkor Yana kiállt és elmondta, hogy igen régről ismeri, de a nézeteik különbözőek. Mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ez a gyöngyszem kisközség megmaradjon olyannak, amilyen. Ezután hatalmas tapsvihar következett, ami megható könnyeket csalt a szemeibe.
A hétvégén megérkezett Dylan is.
– Drágám ez egy csodálatosan szép környék – szólalt meg álmélkodva.
– Igen, nem is tudom mit csináljak, mert egyből beleszerettem – válaszolta Yana.
– Megértem, tartsd meg! Nem lehet tudni mit hoz az élet. Nagyon jó ide lejönni és kikapcsolódni – mondta Dylan.
– Annyira örülök, hogy te is így gondolod – majd nyakába ugrott és megcsókolta.
Vacsorára meghívta Samet és Lynnt a feleségét. Vidáman beszélgettek és közben megmutatta a beadványt, amit elkészített.
– Ez nagyszerű Yana! Nagyon szépen köszönöm neked a segítséget – szólalt meg Sam.
– Úgy döntöttünk Dylannal, hogy megtartjuk a házat és időnként ide jövünk pihenni – folytatta széles mosollyal az arcán.
– Ez igazán remek hír! Van mit ünnepelnünk – mondta Sam boldogan.
– Most vissza kell mennem Rotterdamba a vőlegényemmel, rengeteg a munka, de szólj kérlek, ha bármi fejlemény van – kérte Yana.
– Úgy lesz! – válaszolta.
*
Pár hónap elteltével Sam telefonált Yanának.
– Képzeld megkaptuk a határozatot, miszerint a községünket természetvédelmi területté nyilvánították – mondta, de hangjából érezni lehetett az aggodalmat.
– Sam, hisz ez csodálatos! Mi a gond mégis? – kérdezte.
– A határozatot Lars írta alá. Hogy lehet ez? Nem valami csapda? – kérdezte aggódva.
– Ez érdekes, nem értem hogyan történhetett – válaszolta elgondolkodva. – Ne aggódjatok Sam, majd én utána járok ennek és kiderítem.
– Köszönjük szépen! Értesíts majd, ha komolyan vehetjük ezt a papírt.
– Természetesen.
Yana, rögtön felhívta Larsot. Elmondta, hogy megkapták a határozatot, de meglepődött az aláírás láttán. A férfi megnyugtatta, hogy hiteles és nincs benne semmi cselszövés. Vegyék ezt bocsánatkérésnek, a történtek miatt. Elmesélte, hogy a visszautazását követően a főnöke kirúgta az eredménytelensége miatt. A mérnöki diplomájával itt kapott állást és külön örült, amikor látta a kérelmet. Soron kívül intézte. Megköszönte Yanának, hogy keményen beolvasott neki, mert igaza volt. Rájött, hogy valóban rossz úton járt, rossz irányba tévedt. Az akkori cége teljesen bekebelezte és örül, hogy annak az időszakának vége lett. Visszatalált önmagához. Újra baráti hangulatban tudtak beszélgetni egymással. Yana mindezt elmesélte Samnek, aki nagyon boldog volt és a határozatot bekeretezve a polgármesteri hivatal falára kitűzte.
A következő évben Yana és Dylan, úgy tervezték, hogy az esküvőjüket a községben tartják meg. Ottmaradnak majd nászúton is. A tavaszi tulipánfesztivál idejét választották ki, ez nagyon emlékezetessé tette az egybekelésüket. A községben élők hálából mindent előkészítettek az ünnepségre.
 
Debrecen, 2022. 12. 06.

Eppelné Nagy Mária: Erdei csend

 15. CSAK ÚGY DÖDÖGÖK - ÉLETKÉP 

 

Véghelyi József: Nyitott szívvel

 

   Az embereknek különböző a mentalitásuk, érzésviláguk, habitusuk, stb. Nincs is ezzel semmi baj, ettől szép az élet, ettől vagyunk különbözőek, ezért szeretjük, vagy „utáljuk” embertársunkat (ez utóbbi ugyan nem szép dolog, de az vesse rám az első követ, aki mindenkit szeret...!). Hiszen tökéletlenek vagyunk mindnyájan, tele hibával és bűnnel, gyarlósággal. Egyáltalán nem kell mindenkit elfogadni, ha a mi értékvilágunk, ízlésünk más, de ettől még bizonyos toleranciával kötelezően rendelkeznünk kell a súrlódásmentes társadalmi érintkezési formák tekintetében.

Véghelyi József

  A mai világ értékrendje más, mint amiben én és generációm felnőtt. Számunkra más volt a fontos, a követendő, az elfogadott, mint ma. Azt nem tudom megmondani, hogy jobb volt-e vagy rosszabb, de nekem kezelhetőbb világ volt. Még az én ifjú koromban a mosolyért mosoly járt, a kedveskedő megszólításért hasonló szavak dukáltak...! Nem volt szokás nevetni egy szerencsétlen sorsú embertársunkon. A fiatalok átadták helyüket a tömegközlekedési eszközökön, ha szükség volt rá! A kérdésekre adott válaszok nem lövészárok-stílusban születtek meg. Valahogy megtiszteltük egymást még a válaszokkal is, legalább is bárdolt agyú közegekben. Tisztában voltunk azzal, hogy a lényünk megjelenik a válaszunk stílusában is. Ahogy a mondás tartja: ... a stílus az ember maga!...A több évtizedes pedagógiai pályafutásom során ezek a dolgok rendre helytállóak is voltak. Azzal hízelegtem magamnak, hogy ismerem az emberek típusait, és szinte már ránézésre meg tudom mondani, hogy kitől mit várhatok, ha beszédbe elegyedek vele. Igyekeztem mindenkivel a megfelelő kontaktust kialakítani, ha már egyszer a sors valamilyen ügyben összehozott bennünket.

Ám a világ az óta atomizálódott, elemeire bomlott. A jó modort, az "úriember stílust" visszavonhatatlanul felváltotta a pénz mindent szétrohasztó hatása. Mosolyoghatok én akárkire, fordulhatok kedveskedő szavakkal sok ember felé, és örülhetek, ha nem néz vén hülye hibbant trottynak...: mert biztosan valami hátsó szándék lehet a tiszteletadó megszólításban! El nem lehet képzelni ma, hogy érdek nélkül valaki kedves legyen?
Hát itt tartunk!
Nyílván túlzás, amit most leírtam, mert akadnak azért még mosolyt mosollyal honoráló társaink, de a helyzet ettől még nem reményteljesebb.

*

   Sajnos  fiamék húsz év után válnak, ezért ügyvédhez kellet fordulni. Többszöri közös egyeztetés után sem került nyugvópontra a végső állapot. Szerettünk volna a feleségemmel mi is beszélni a fiamék ügyvédjével a lehetséges megoldási módokról, hiszen a haszonélvezeti jog birtokosai voltunk. Akkor követtem el az első hibát - azt hiszem - amikor megszólítottam az ügyvédnőt, aki egyébként régi gyerekkori ismerősöm volt: (természetesen a név nem valódi...!)
- Szia Klári szívem! - nálam ez a megszólítási forma, ha régi hölgyismerősömmel beszélek.
Nem kell ehhez semmi bizalmaskodó viszonyt hozzárendelni, egyszerűen csak nyitott szívvel próbáltam közeledni feléje, mint régi gyerekkori ismerős, ahogy mások esetében is szoktam.
- Ha lehet mellőzd ezt a "szívem" megszólítást, mert nem vagyunk bizalmas kapcsolatban! - fröccsent felém a telefonból a válasz. Ez a rendreutasítás aztán helyre tett engem egyszer és mindenkorra.
   Természetesen elnézést kértem tőle, de azért szerintem elvárható az emberek ügyes-bajos dolgaival foglalkozó embertől több féle stílus tolerálása is. Nem voltam tolakodó, s főleg bántó nem! Ismerősként szerettem volna köszönteni. Ennyi, nem több!
Szerettem volna még időpontot is kérni tőle, hogy megbeszélhessük a ránk vonatkozó jogi dolgokat, ám a rendkívüli elfoglaltságára hivatkozva nem teljesítette a kérésemet. Egyáltalán kategorikus elutasításban volt részem a hátralevő néhány másodpercben, merthogy több időt nem szakított rám. Én ezt nem az elutasított megszólításnak tulajdonítottam, hanem a saját fontosságát túlértékelő flegmatikus, arrogáns megnyilvánulásnak. Megsemmisülve tettem le a telefont: velem ilyen lekezelő, felülről lefelé irányuló stílusban még nem beszéltek! Nem ehhez szoktam.
   Egy újabb világ omlott össze bennem, mert azt hittem naivul, hogy a velem nagyjából hasonló korú, műveltségű ismerősöm majd hasonló affinitással fordul felém, ahogy én próbálkoztam...! Ha másért nem, hát a gyerekkori ismeretségünk révén.
   Bizonyára igen fontos személyiség lehet az ügyvédnő, aki még arra sem ért rá, hogy tisztességesen meghallgasson, ha már tisztességes honoráriumot kér érte. Nem ért rá, sietett, egyáltalán tele volt ügyekkel...!
Legyen neki könnyű a pénzimádat által megfertőzött becsülete. Az utolsó órában mindenki egyedül fog áll ítélőbírója előtt, és akkor valószínűleg másképp fog viselkedni, mint most velem…!
Tele volt ügyekkel? Nem kétlem, de ami biztosan hiányzott a repertoárjából az az emberség, mások gondjainak megértése, a bajba jutott emberek iránti empátia!

Tele volt ügyekkel(?),  hát én meg keserűséggel és szomorúsággal!

 16. KOVÁCS MAGDOLNA: ISMERKEDÉS 

 
Ma találkoztam valakivel, valakivel, aki valami olyasmit tett, hogy ameddig élek, mindig emlékezni fogok rá és erre a napra is.
Ez a valaki egy 5 éves kisfiú. Úgy hozta az élet, hogy várakoztunk, ő az édesanyjával, én az ismerősömmel.
Közben beszélgettünk, én az ismerősömmel, ő az édesanyjával. Egyszer csak meglepő dolog történt, a kisfiú odafordult hozzám és azt mondta:
-  Megengeded, hogy megismerjelek? Szeretnélek megismerni.
Meglepődtem ezen a kérésen, olyannyira, hogy csak egy fojtott hangon kipréselt: persze volt a válaszom. Ahogy ránéztem, azonnal tudtam, ő nem lát engem.
Legalább negyed órája ültünk egymás mellett, de addig észre sem vettem, hogy ki van mellettem, annyira elmélyülten beszélgettem a régen látott ismerőssel.
Elmosolyodtam és megismételtem: Persze, ha szeretnéd szívesen megismerkednék én is veled. Ő is elmosolyodott és azt mondta: köszönöm, szeretném.
Eddig csak filmeken láttam, hogy ilyenkor mit szoktak tenni. Felém nyújtotta a két kis kezét én pedig, közel hajoltam hozzá.
Kis puha ujjacskái, nagyon finom mozdulatokkal elindultak az arcomon, és közben mosolygott és mosolyogtam én is.
Mosolyogtam, de közben eleredtek a könnyeim és nem sikerült visszafojtani. De ő tudta, mi történik. Édes hangon megszólalt:
- Ne sírj, ez nekem nem fáj.
Megkérdeztem tőle, honnan tudja, miért sírok.
-  Érzem. Tudom, hogy azért sírsz, mert sajnálsz.- Válaszolta.
- Nem sajnállak, hanem csodállak. - Mondtam. Erre nem szólt semmit, csak még szebben mosolygott és közben, a kis ujjacskái az arcomat fürkészték.
Úgy éreztem, hogy simogat, soha nem volt hasonló érzésem, mintha minden kis sejtje érezhető lett volna. Egyszer csak megszólal:
- Te szép vagy és kedves. Ekkor felnevettem:
- Kicsikém, te egy tündér vagy, de én nem vagyok szép, inkább csak olyan átlagos, …..de lehet, még az sem. Hogy kedves, hát….itt is elbizonytalanodtam…mondjuk, igen, általában az vagyok.
Összeráncolta a kis homlokát és határozottan közölte:
- De igen, szép vagy. Én látom, hogy az vagy! Ekkor eszembe villant, hogy miért mondok ellent neki, amikor az előbb nagyon alaposan „megnézett”,
és ha ő ezt látta, ha ilyennek látott, akkor miért vonom kétségbe azt, amit „látott”, hogy jövök ahhoz, hogy azt mondjam neki, nem lát jól.
Hirtelen elszégyelltem magam, és azt mondtam neki:
- Bocsáss meg, jól láttad, szép vagyok.
Erre a kis büszke mosolya elöntötte az arcocskáját és határozottan kijelentette: Mondtam, jól látok. A szívem a torkomban dobogott és megkérdeztem tőle,
megfoghatom-e a kezét. Igen, válaszolta és mosolyogva nyújtotta is felém. Megfogtam azt a két csodálatos kis kezet, mondtam, az arcomra fogom tenni,
hogy nézze meg még egyszer. Ismét elindultak a kis ujjai, mosolygott miközben azt mondta:
- Most már nem sírsz. És úgy simogatta végig az arcomat, ahogyan csak azok tudják, akik igazán, őszintén szeretnek.
Megszólalt:
-  Szoktál szomorú lenni? Igen, néha szoktam, - válaszoltam. Erre megkérdezi: És olyankor mindig sírsz? Nem, nem mindig. – felelem.
Azt mondja:
- És amikor sírsz, akkor fáj a szemed is vagy csak ott belül valami? Általában csak ott belül valami, de ha nagyon sokat sírok, akkor a szemem is szokott. – válaszoltam.
Látom, hogy gondolkodik, mindeközben a két kis kezével, közrefogta a fejem. Ismét megszólal:
- És melyik fáj jobban?
-  Ami ott belül fáj. – válaszolok. Erre ő:
- Tudod, hogy mi az?
Mondom:
- Gondolom…. én léleknek hívom.
Azt mondja:
-  Igen, az.  - Ekkor azt éreztem, hogy egy 70 éves ember bölcsességével beszél hozzám…..Az fáj a legjobban.
-  Tudom, most szeretnéd megkérdezni, milyen érzés, hogy nem úgy látok, ahogyan te. Nekem nem rossz, mert én nem emlékszem arra az időre, amikor még láttam.
Lehet, hogy így sokkal szebb dolgokat látok és tudod, - ekkor egészen közel hajolt hozzám és suttogva mondta - látom az angyalkákat is.
Én is suttogva kérdeztem:
- És ők milyenek?
Ő komolyan válaszolt:
-  Mindig kedvesek, de nem mindig mosolyognak.
Erre megkérdeztem:
- Haragudni is szoktak?
Azt mondja:
- Nem, nem haragszanak, ők nem olyanok, ők nem is tudnak haragudni. Csak tudod, néha nagyon sok a dolguk.
Elmosolyodtam, és Ő is.
- Szép lehet az a világ, amit te látsz. – mondom.
- Olyan, mint amilyennek elképzelem. – feleli. Amikor akarom, akkor nagyon szép, de van, amikor nem annyira. Van, amikor néha szomorú vagyok, mert nem tudok elképzelni valamit.
Például a tegnap anya mondta, hogy a kardigánja lila. A lilát nem tudom elképzelni és az nagyon bánt.
Megkérdeztem, ismeri-e a virágokat. Igennel válaszolt. Nagyon sokat ismer. Tavasszal és nyáron is mindig nézegeti. Kérdeztem, hogy van-e közötte, apró és nagyon puha, bársonyos, amelyiknek ibolya a neve. Azt mondja igen, arra jól emlékszik, az nagyon szép. – elmosolyodott.
- Na, látod, olyan a lila.- mondtam.
Láttam, hogy nagyon töri a kis eszét. Egyszer csak elmosolyodott és azt mondja: Köszönöm szépen, hogy megmutattad nekem a lilát, már tudom, hogy milyen. Ekkor édesanyja felé fordult és azt mondja:
- Anya, szép a kardigánod.
Sajnos el kellett köszönnöm újdonsült kis barátomtól. Kértem tőle, engedje meg, hogy búcsúzóul adjak neki egy puszit. Odahajoltam és megpusziltam.
Ő pedig két kis karjával átölelte a nyakamat és a fülembe súgta:
- Szeretlek. Erre ismét eleredtek a könnyeim, pedig minden létező erőmet összeszedtem, de nem tudtam visszatartani és csak annyit sikerült mondani:
- Én is szeretlek. Mosolygott és búcsúzóul még egyszer megsimogatta az arcomat…….És, hogy mennyi mindent tanított nekem ez a kis ember, azt el sem tudom mondani.
Úgy éreztem, hogy egészen más ember lettem. Másképpen látom a világot, mint ahogyan a reggel láttam. És most már tudom, ha nem mindig olyan szép valami,
akkor lehunyom a szemem és szépnek képzelem, és akkor, az én világomban azonnal széppé változik…
Mindannyian élhetünk egy szebb világban…, ha megtanuljuk elképzelni."

 17. KÉPZŐMŰVÉSZETI GALÉRIA 

 

Szabó Tiborné Gerencsér Hajnalka – gobelin

20x20 cm, anyaga: fonal és plasztic kongré

................................

Körmendi Rita – Lakatlanul (festmény

................................

Cvitkoviics Márta – Hóesésben (festmény)

45x30 cm, olaj/vászon

..................................

Csuhaj Tünde – Tojásdíszítő

.................................

Fekete Gabi – Naplemente (akril, festmény)

.........................................

Rell Kata – A téli csend őrei (textilkép)

 18. TOCCATA ÉS FUGA 

 

Demeter Julianna novellája

 
Feltette a fekete bakelit lemezt, aztán meggyújtott egy gyertyát. A könyvszekrény egyik polcára könyökölve, állva hallgatta a zenét. Ha sokat ivott, akkor mindig hangosan szólt Bach, Toccata és fugája, vagy bement a paphoz hitvitát kezdett vele, részegen. Volt, olyan is, hogy kiállt a szakadó esőre, s csak hagyta, hogy verje az eső az arcát.
Alföldi faluban született, ott ját iskolába is. Amikor pályaválasztásra került a sor, egyik nap megjelent egy ember az osztályukban a Mecseki Szénbányák-tol. Mesélt a bányászatról, a szénről, az évmilliók alatt keletkezett „fekete gyémántról”. Jó ösztöndíjról, jó fizetésről beszélt, és hogy lakáskiutalásnál első a bányász, azt mindenki tudja. Így toborzott vájártanulókat, az Alföldön. Akkor megragadta a fantáziáját, olyan lelkesen beszélt az az ember, hegyekről, mély tárnákról a bányászatról a szénről, hogy tizennégy évesen el is ment Komlóra, szakmunkás tanulónak. A diákok másodévtől már jártak a tanbányába dolgozni. „Kis leány ne bánkódjál, bányásznak halni szép halál” énekelték lelkesen a bányászhimnuszt. Voltak is balesetek, na nem a tanbányában, hanem más aknákban. Gázbetörés, bányaomlás, vagy elkapta a 

maró az egyik munkást és széttépte.

Demeter Julianna

 Amikor végzett vájár lett, Tatabányára, a Bányaipari Technikumba akart menni, fel is vették, de még is előbb Anna- akna-, Kossuth- akna, aztán irány Pécs, az uránbánya másfél kilométer mély, forró pokla. A Bányaipari Technikumból nem lett semmi, helyette a Nógrádi Szénbányák, Tiribes-akna lett végül. Értett a munkájához, vágathajtás, frontfejtés, biztosítógerendák ácsolása a járatokban. Izmos fiatal ember létére, még jól bírta szívlapáttal megpakolni a csilléket is. Csákányos, vésős jövesztés szinte térdelve, ha marógéppel, vagy robbantással nem lehetett fejteni a szenet. Bányamentőnek is jelentkezett. A bányában a föld alatt, a villanyszerelők és más szakmunkákat végzők vagy segédmunkások között, első ember a bányamentő és a vájár. De nem csak a bányában, hanem bányászvárosokban is tisztelték a vájárokat.” Jó szerencsét” Így köszöntek a hetvenes években Komlón is. Itt Nógrádban is volt még benne valami a gyerekkori rajongásból a bánya iránt, de már egyre inkább keveredett az utálattal. Utálta a bokáig érő vizet, ha nem győzte elszívni a szivattyú, vízebtöréskor. Gyűlölte a szénport, ahogy izzadt arcára tapadt és siktakor, mire feljött a napvilágra csak a szeme fehérje látszott. Aztán meg egyre jobban félt is több száz méter mélyen, hiszen időről időre előfordult egy bányaszerencsétlenség. Olyankor örült, hogy nem az ő csapata van szolgálatban a bányamentő állomáson, nem nekik kell menteni a föld alá rekedteket. Szerették, becsülték mindenhol a jó munkájáért, ha dolgozott, de egyre gyakrabban berúgott és olyankor nem ment dolgozni. Elnézték neki, mindig megúszta egy kis fejmosással. Elnéztek már a szakmunkás képzőben is a fiataloknak mindent. Gyakran éjjel jártak be a kollégiumba, udvarlás vagy kocsmázás után. Ott szokott rá az italra? Ki tudja. Nem tanácsoltak el senkit, hiszen” lejárnak már a bányába, úgy, mint a felnőtt férfiak”, ez volt a felfogás. Meg aztán örültek, hogy összeverbuválták őket, mint régen a katonákat, minden felől.
Volt már lakás is jó fizetés is család is. Éjjel, délutános műszakból hazafelé menve, rózsát lopott a kertekből a feleségének. Még is egyre jobban feszítette valami düh. Józanul talán csak magába folytotta, hogy nem akarja Ő már ezt az életet. Talán ez járt a fejében, akkor is miközben elmélyülten hallgatta a zenét. Vagy nem gondolt semmire csak hagyta, hogy a zene kifejezze helyette az érzéseit az indulatai. Egészen belefeledkezett. Azt sem vette észre, amikor a könyvszekrényen égő gyertya lángja elérte a felette levő polcot.

 19. VERSEK CSOKORBAN 

 
W. Ábrahám Erzsébet: Ölelés
 

A hajnal imádsággal ébred,
balzsamként hull a fű sebére,
szépséggel festi a világot,
gyengédséggel lép ki az éjszakából.
 
És hagyom, hogy jósága becézzen,
szemembe titkon belenézzen,
egekhez emelje irgalmas gondom,
szavamba lelket, igazságot oltson.
 
Idők kezdetét nyissa szívembe,
kapukat tárjon a szeretetnek,
kívánom, hogy mindenki belépjen rajta,
feltámadt életét ölelésnek adja.

…………………..

 
Jártó Róza: Szöszke leány a réten...
 
Ha Rád nézek, a nap ragyogni vágyik,
a fű boldogan serceg, úgy kukucskál,
az illatozó orgona virágját nyújtva
örvend, mert hiszi, lépteid nyomán

a tavasz előtt fut a sugárzó nyár...
Tarka ruhád lengeti szellő,
a réten a hajadba is bele-belekap,
pitypang vágyik kergetőzni véled
a fényesen ragyogó nap alatt...
a nyár meg úgy szalad a kertek alatt...
Óvjad a nyarad, Te drága, kicsi leány,
mert nyomában rohan a hűvös ősz
esőt hozva vihar-tépte fák között,
fut az ösvény a szomorú rétre,
hol a nyár elbújt, s szürkébe öltözött.
A tél fehér leplet terít a tájra,
hol a rét már csak emlékezik...
egy tarka ruhában táncoló lányra,
kinek szöszke hajába bele-bele-
kapott a mosolygó nyári szél.
Tavaszi szellő álmodik a rétről,
mikor meghallja a pacsirta dalát,
amint hangja szétterül a réten
a hótakarót lehúzva, ébresztve a tavaszt.
S csak a nap mosolyog a felhőkön át...
Mosolya átsüt a tavaszi réten,
hol az a tarka ruhás, szöszke leány
táncolta tavaszi táncát, miközben
a szellő keringőzve játszott,
s kócolta nevetve szőke haját.

…………………

 
Márkus Katalin: Megérte?

Pénztáros volt, nap mint nap pénzzel számolt,
kötegben voltak előtte a bankók,
az aprópénz rolnizva várta sorsát,
fizetéskor ajtaja előtt sor állt.
 
Hosszú évekig szép rendben ment minden,
csak az asszonya volt elégedetlen,
cserélni kellene a berendezést,
ágyakat, szőnyeget, tűzhelyet, szekrényt.
 
Pénz, pénz, pénz kellene egy zsákra való,
széfben meg pihen százszámra a bankó,
hozzál belőle minden nap egy kicsit,
ha jól csinálod, tán észre sem veszik!
 
Bolond vagy te asszony, s legyintett egyet,
hiába beszélsz, börtönbe nem megyek!
Az asszony könyörgött, majd fenyegetett,
úgy is elhagylak, te pipogya ember!
 
Zakatolt a szíve, feje lüktetett,
benne a kisördög dobot pergetett,
nyugodt, békés álmok messzire szálltak,
pénz víziója lett a hálótársa.
 
Reszketett a teste míg haza vitte,
asszonya boldogan számolta, köpte,
a ház megújult, míg az ember sorvadt,
lassan árnyéka lett saját magának.
 
Betegség gyötörte, valós és képzelt,
viaskodott lelkiismeretével,
egy borongós napon feladta magát,
asszonyát is vitte, Ő volt a bűntárs.
 
Oda lett a szépen berendezett ház,
emberünket várta a börtönkórház,
megbomlott elmével pénzét számolta,
senki sem hitte, hogy ez lesz a sorsa.
 
2024.
 
Versemet igaz történet alapján írtam, szereplői már több évtizede nem élnek.

…………………

 
Nagy Vendel: ELSZÁMOLÁS A LELKIISMERETEMMEL
 
Bedagadt az ajtó,
Vállammal nyomom be,
Vigyázva az üvegre.
Íme itt a ház,
Ki mindig reám vár.
Hűtlen fiad

Néha hazatalál.
Sokszor gyötör
A lelkiismeret.
Soha ne feledd
Az emlékeidet.
Bedagadt az ajtó,
Vállammal nyomom be,
Vigyázva az üvegre.
Megcsap a dohos szag,
Szellőztetni kéne.
Lassan körbenézve
- Tán csodát remélve -
Lerogyok egy rozoga székre.
Üres a szoba most.
Anyám bútorait
Elvitte az ószeres.
Eladva
Rajta biztosan
Sokat keres.
Tudom, megszidna
Érte most a mama,
Féltett stafírungja volt
Ez a néhány deszka.
Dió- és cseresznyefa.
Belül tintaceruzával felírva,
Elhurcolták 1945-ben.
Január elsején,
Nem tudták, visszajön-e még.
Konyhában a sparhelt
Nem ontja melegét,
Alatta összegyűlött
A szemét.
Nem tudtam olyan
Korán kelni rég,
Hogy ne lobogott volna
Benne a tűz.
S rajta a meleg víz
Soha ki nem fogyott
Apám mindig langyos
Vízben mosakodhatott.
Vajh, hová tűnt
A forró tej illata?
A karamell, s a vanillin,
És a foszlós kalács?
A csirkepörkölt, a töltött káposzta?
A szép szó és a jó tanács?
Öröm volt mindig
Hazajönni rég.
Vidám, boldog
Volt a ház.
S gurult a kacagás.
Most üres a lakás.
Múlnak a napok
Szállnak az évek.
Ez az elmúlás.
Itt a csorba bögre is,
Anyám tette még ide,
S hiányzik a falról
Jézus ezüst feszülete.
Itt maradt a szakadt buksza,
Az ablak párkányán,
Öcsém buksztárcának mondta...
- Soha nem ott volt a helye -
Melyből anyám a zsebpénzt dugta,
S apám egy százassal megtoldotta,
Csak a mama meg ne tudja.
A távolból öcsém hangját hallom
Lassan elhalkulva,
Ő tíz éve nem él már.
S apám kampósbotja
A folyosó végében áll,
Indulóra,
Mint ami valakire vár,

Talán énreám?
 
2007-02-11

…………………

 
Lovag Dáma Nagy Cynthia: Csillag galaxis
 
Mikor beléptél a kapun hozzám,

szívem majd kiugrott némán..
alig szólva átkaroltál, azon nyomban megcsókoltál.
Mézédes csókjaidtól mámorosan, 

ajkaidra tapadva viszonoztam.
Csillogó szemeidbe belenéztem,

 abban a pillanatban éreztem , elvesztem!
Egy csillag galaxis a Te szemed, 

mely vágytól égve megperzsel teljesen.
A délutáni napsugár is ránk mosolyog, 

most azt érzem, hogy felhőtlenül boldog vagyok.
Hozzád bújtam karjaidba csendesen, 

átöleltél simogattál kedvesen.
Mintha mindig ismertelek volna lelkünk teljesen összefonódva, 

megadtuk neki ami jár testünknek pedig amit kíván!
Az érzelmek szelíd vonatán, melyre fölrepített a Főnix madár,

s beléptünk a holdsugár álomteli udvarán.
 
/N.C.jogvédett vers /

…………………..

 
Szauer Gertrúd: Ima
 
Apró csillag,

Fenn az égen,
Ezüst fényed,
Arra kérem,
Süssön le egy,
Csendes házra,
Kis szobának,
Ablakára,
Adjon békés,
Nyugodt álmot,
Néhány cseppnyi,
Boldogságot,
Neki, kiért,
Minden reggel,
A napocska,
Mosollyal kel!

 20. KÖZÉLETI RIPORTOK – WESSELY GÁBOR ROVATA 

 

A húsvét az élet ünnepe

 
Ez a 82. húsvétja Deme Bertalannak. Valószínűleg ő a megye legidősebb lelkipásztora. Református esperes. Nyugdíjba vonulása után is az utolsó szolgálati helyén, Faddon maradt.

Deme Bertalan

Amikor kisgyermek volt, még azok alakították a hazai és a világpolitikát, akiket ma már csak a történelemkönyvekből ismerünk: Hitler, Sztálin, Horthy, Rákosi, Churchill, Roosevelt, Gandhi. Közvetlen környezetében is sok változás következett be az évek, évtizedek során. Ürömben és Pilisborosjenőn kezdte a gyülekezetépítést, aztán Kecskemétre, Cecére, Bicskére került, majd Budapestre, a Dunamelléki egyházkerület püspöke, Szamosközi István mellé, munkatársnak.
A Magyarországi Református Egyháznak négy kerülete van: a Tiszán inneni és a Tiszántúli, a Dunántúli és a Dunamelléki. Ez utóbbi része Tolna megye, melynek egyik községében, Faddon, kereken ötven évvel ezelőtt iktatták be a lelkészi szolgálat ellátására Deme Berta-lant. Aktív lelkipásztor 33 éven keresztül, 2000-ig volt, s ebből 13 esztendőn át az esperesi teendőket is ellátta. Ami azt jelenti, hogy 31 Tolna megyei református gyülekezet ügyes-bajos dolgaival foglalkozott.

Wessely Gábor
újságíró

– Ma is vállal még szolgálatot?
– Igen, ha hívnak helyettesíteni, szívesen megyek - mondja Deme Bertalan. – Néha keresztelésre, temetésre is megkérnek. Olyankor mindig egyeztetni kell a hivatalban lévő lelkész-szel, de nem szokott ebből probléma lenni. Aktív nyugdíjas vagyok, ami időnként örömteli, máskor elszomorító feladatokkal jár. Temettem már olyan embereket is, akiket annakidején én kereszteltem.
– Budapesten nőtt fel. Hogyhogy nem tért vissza nyugdíjazása után? Mi köti Faddhoz?
– Az egész község. Itt vagyok otthon. S valószínűleg jól csináltam a munkámat, mert a gyülekezet nem fogyott el. Sok helyen drámai méretű a zsugorodás.
– Hogyan terjeszthető manapság a hit?
– Hiteles emberek által. Úgy, hogy a lelkész magatartása követendőnek tekinthető. Mert példamutatóan él.
– Egy ilyen hosszú pálya során a sok ismétlődő prédikáció nem válik egyszer csak unalmassá?
– A prédikációimra sokat készülök, a tartalmukat rögzítem évtizedek óta. Már több mint hetven füzetem telt meg ezekkel a feljegyzésekkel. A Szentírás megunhatatlan, mindig új gondolatokat ébreszt.
– A húsvétról mit mond a híveknek? A keresztre feszítésig általában elfogadják az eseményeket, de a feltámadás a többségnek eléggé mesés elem…
– A nagypéntek valóban elfogadott tény, mert ártatlan emberek kivégzésére volt példa bőven, minden korban. S ami aztán következik, ahhoz kell a hit. Belátni, hogy a halál nem diadalmaskodhat, mert rajta diadalmaskodik a feltámadás. A húsvét az élet ünnepe.
– Önnek soha nem ingott meg a hite?
– A tudat, hogy Krisztus feltámadt és él, nagy erőt ad a hívő embernek. Soha nem vagyok egyedül, még a kórházi ágyon sem. Engem sem kerültek el a betegségek, volt, hogy lefogy-tam 42 kilóra, de minden nehézségen átsegített a jelmondatom, ami egy fatáblába vésve ma is ott látható a dolgozószobám falán: „Ne félj, csak higgy!”. 

 21. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

 
Kedves külső szerzőtársaink!

Fontosnak tartom, hogy a Magazin mindig a megfelelő időben kerüljön az olvasókhoz. Számomra ez azt jelenti, hogy „biztonsági okokból” több lapot szerkesszek
egyszerre. Ezért azt a gyakorlatot vezettem be magam számára, hogy egy – két hónappal előrébb tartsak, mint a tényleges dátum. Tehát például ezt a májusi
Magazint már márciusban kezdtem el összeállítani, hogy bőven legyen időm válogatni az alkotások között, valamint  fel lehessen készülni a váratlan eseményekre is.
Itt jönnek be a szerzőtársak! Arra kérek mindenkit – ha lehet - , hogy ne az aktuális hónapban gondolkodjanak, hanem egy – két hónappal előrébb. A gyakorlatban
ez azt jelenti, hogy ha például a májusi Magazinban szeretnének megjelenni, akkor már márciusban juttassák el munkáikat a szerkesztőségbe”.
Természetesen mi nem vagyunk „hatóság”, ahol szoros határidők vannak. Ha valakinek az előre dolgozásra nincs lehetőség, hát az sem tragédia…!

Köszönöm: a szerkesztő.

…………………….

Csomor Heni segítő munkatársam jelezte, hogy a Magazinnal kapcsolatos észrevételeket, megjegyzéseket az Ő e-mail címére küldik/ külditek.
Arra kérek mindenkit, hogy hozzám, a szerkesztői e-mail címemre ( veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám az ezekre való reagálás!
Köszönöm! A szerkesztő.

……………

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: Véghelyi József -  MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd Csapó Dániel utca 27.

………............…

Aktív segítségem is van: Csomor Henriett személyében

…….............….

E-mail: mailto:veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig
illetve: mailto:irodalmimuveszetiujsag@gmail.com

……...........................

Jelen vagyunk a Facebookon is:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100093636735452&__cft__%5b0%5d=AZUJiDsLPQdFF3A9USBPstlvEHwI-tWDc7qa6qSu8f1z03_IVu_pBlimZiipxbNvm8XALVvuSflNRqiRnzZCV2AJdlZ66KTU2639wQzLYys9lVTgtJ7oF-O3YIEKzyMm7kM&__tn__=-UC%2CP-R

……….......................…

 
Magazinok küldése
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.
Kérje a  szerkesztőtől.
A MAGAZIN INGYENES.  

………….......………

 
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő két link valamelyikén lehetséges:
 

http://www.megszolalok.blogspot.com

 

http://muveszetimagazin.blogspot.com

A beérkezett jelzések arra indíttatnak, hogy a következő információt adjam az érdeklődőknek illetve az olvasóinknak: az eddigi rendünk szerint minden hónap 14 -én kora délután kerül fel a netre a Magazin legújabb változata. Ezért nem kell feltétlenül megvárni az értesítést, hanem elegendő a fenti két link valamelyikére kattintani (vagy beírni a böngészőbe) és azonnal megjelenik a Magazin. Természetesen a legújabb lap csak 14.-én délután lesz elérhető! Ugyanezen két link valamelyikén a régebbi húsz Magazin is olvasható az archívum menü pont alatt, a blog jobb-felső sarkában!

 …………....................……

 
A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

……...........…………

Kedves olvasóink !

Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
 

Mindenkinek jó olvasást, és jó szórakozást kívánunk az újság külső és belső munkatársai..                                                    

.........................................

Megszólalok Művészeti Magazin 1405 lapszám: 2024. május.

….........................…

VÉGE