2021. április 13., kedd

  MEGSZÓLALOK 

M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2021. 04. hó – tizenegyedik évfolyam, negyedik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapítva: 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos
NYIBA, KÖLTŐK IMÁI  DÍJAS ÍRÓ, KÖLTŐ (2017)
ARANY BOT KÜLÖNDÍJAS (2018)
 
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)
 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)
 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)
 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)
 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)
11.Évfolyam: 2021.  április
 *
Az újság elérhetősége: nagy.vendi54@gmail.com
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
Szerkesztőség: M.M.M. Nagy Vendel
7100. Szekszárd, József Attila utca 3.
Telefon: 06/30-550-5106
Facebookon: nagyvendel   -  Skype-on: nagy.vendi54
 
*****************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE
**********************************************
    1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK! 
 
Nos, ez a hónap lesz ám a kavalkád. Mindjárt  Április elseje lesz, a  bolondozások napja. Április bolondja, Május szamara, talán még én is,  de ez nem bizonyos,.
Aztán máris következik a  feltámadási körmenet, a  Húsvét, és az önfeledt locsolkodás .. helyett az otthon maradás . Mindenki locsolja meg a  feleségét, és a  lányait, ha engedik.
A  Költészet napja is erre az időszakra esik, bár válságos időszakban többnyire hallgatnak a  múzsák.  Ámbár ilyenkor lenne szükséges a  biztatás.
Aki pedig megbánja bűneit, vagy legalább elismeri, rájöhet, hogy nem is olyan könnyű feljutni manapság a  Golgotára.
Egyebet nem mondhatok: a  szerkesztő
 
GOLGOTA ...
NAGY VENDEL: HOSSZÚ A  KERESZTÚT...
 
Könny és
Vér áztatja
Nagy Vendel szerkesztő

A Via doloroza,
A szenvedések útja
Kopott köveit.
Áll már a három kereszt
A koponyák hegyén.
S meredten néz
A két riadt lator.
Középütt Jézus,
A nyugodt fájdalom.
Fekete fellegek dörögnek,
S ömlik az eső az úton.
A vakok látnak,
A bénák elindulnak,
A leprások megtisztulnak,
Mikor bevégeztetett.
Mindnyájunk bűneiért
Ment Ő a halálba,
Mert hosszú a keresztút
Mire saját jogon
Feljutsz a Golgotára.
 
A  VERS HANGOS LINKJE... 
ELMONDJA: ILOSVAY EGYED KATALIN
https://www.youtube.com/watch?v=DuBbkSlJcBw
 ................................
 
ISTENTŐL ÁLDOTT, FELTÁMADÁST REMÉNYLŐ, BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK    VENDI.
2021.  HÚSVÉTJÁN
.............................
A  VERS  2018.  HUSVÉTI VÁLTOZATA ÁPRILIS  01.
ELMONDJA  ILOSVAY GUSZTÁV  - SYDNEY RÁDIO MOZAIK  AUSZTRÁLIA
 https://www.youtube.com/watch?v=Ej2mvFmwQUA&feature=youtu.be

 **********************************************
 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 
 
   
 1.  LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
      GOLGOTA - SAJÁT JOGON
 2.  VERSEK A  NAGYVILÁGBÓL KORTÁRSAKTÓL
      ÁPRILISI BOLOND VERSEK...
      SZEGZÁRDI NAGY VENDEL, ENGEL CSABA (ERDÉLY),
      HÚSVÉTI VERSEK...        
      SZILÁGYI ANITA, CSOMOR HENRIETT, KOVÁCS TIBOR,  I. P. STEVE  
      (AUSZTRÁLIA), KLEMENT BURZA MÁRIA, SZEGZÁRDI NAGY VENDEL
 3.  MESÉK VILÁGA. KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT: KRISTÁLY
      MEGJELENT LEGÚJABB HANGOS MESÉM: A  KÉTSZER SZÜLETETT 
      GYERMEK -  KOMÁROMI ANETT SZÍNÉSZNŐ ELŐADÁSÁBAN
 4.  FEJLŐDÉSREGÉNY. ÁRVAY MÁRIA:  VESZTESBŐL IS LEHET GYŐZTES
 5.  AKTUÁLIS FÜSTÖLGÉSEIM...VÉGHELYI JÓZSEF: EMPÁTIA KENŐCS
 6.  GONDOLATOK A  KÖLTÉSZET NAPJÁN KORTÁRSAINKTÓL
      DUFEK MÁRIA, CSOMOR HENRIETT, ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES,  
      NAGY CSABA,  SZEGZÁRDI NAGY VENDEL
 7.  ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
      VÉGHELYI PÉTERNÉ: 
      HOGY AZZÁ LEHESSÜNK, AKINEK ISTEN AKART MINKET
 8.  HAZAI TÁJAKRÓL.SZEGZÁRDI NAGY VENDEL LEGÚJABB VERSEIBŐL
      KÖZREMÜKÖDNEK, ILOSVAY GUSZTÁV, ÉS ILOSVAY EGYED KATALIN
 9.  FANTÁZIA REGÉNYSOROZAT
      KISS ANIKÓ, ÉS KISS ERIKA: AZ ELÁTKOZOTT HABÓ
10. BEMUTATJUK...POÓR EDIT ÍRÁSAIT: A VÖLGY
11. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL - KLAVIKORD
      VÉGHELYI JÓZSEF: FATROMBITA
12. NOVELLASOROZAT
      SZILÁGYI ANITA: ROMANTIKUS DRÁMA. 
      SZÉTTÖRT JEGYGYÜRÜ  - III. RÉSZ
13. NOVELLÁIM 02.  ENGEL CSABA  ERDÉLY: TÁVOL A VILÁG ZAJÁTÓL
14. VISSZAEMLÉKEZÉSEM.
      CSOMOR HENRIETT: VÉGRE ELJÖTT AZ ÉN IDŐM
15. VERSRŐL VERSRE - KORTÁRSAINKTÓL
      KANCZLER ANNA, CSOMOR HENRIETT, ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES
      SZEGZÁRDI NAGY VENDEL,  ENGEL CSABA  (ERDÉLY)
16. SÁNDOR, JÓZSEF, BENEDEK
      KOVÁCS JÓZSEF KOPEK (ERDÉLY): VÁLASZLEVÉLKE
17. BIBLIAI BUZDÍTÁSOK  2. PÁNCZÉL JÁNOS:
      AZ ÁLLATOKTÓL ISTEN RENDJÉBEN ALAPHANGON NEM KELL FÉLNI
18. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT - SOPONYAI MIHÁLY  ROVATA
      HASZNOS TANÁCSOK MINDENNAPOKRA
19. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

**********************************************
 2. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL - KORTÁRSAKTÓL 
 
 ÁPRILISI BOLONDOS VERSEK
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: ÉLJEN ÁPRILIS ELSEJE
 
Gondolj a világra,
Ami  nem így sárga,
Hanem így sárga.
Nem keresztbe,
Hanem hosszába.
Aki nem tud úszni,
Az ne másszon fára,
Mert elüti az autó.
Fodrozó víztükör
Végre valahára.
Amikor már
Minden odvas,
Kis kalapom
Zerge tollas.
Vagy máshogy mondom,
Zerge tollas kis kalapom.
Sárga répa,
Zöld ribizli
Elfelejtett
Biciklizni
Hideg télben,
Forró nyárban
Ki a hóból,
Bele a zöld kukoricásba.
Kovászozott
Zöld uborka,
Kígyó toll, és
Béka háj,
Varjú szárny és
Sündisznó máj.
Söprű nyélen
Csúf boszorkány.
Lángot hányó
Tüzes sárkány,
Kecses ívű
Szép szivárvány.
Csípős szagú
Reszelt torma,
Gondolj vissza
E sorokra
Harapd a kalácsot
Fecskefarokra.
Mindenki oly
Lüke forma.
Talán még én is.
 
2021.  ÁPRILIS  01.....
A VERSET ELŐADJA  ILOSVAY GUSZTÁV  AUSZTRÁLIA, RÁDIÓ SYDNEY MOZAIK
A VERS HANGOS LINKJE A YOUTOBRÓL. KATT RÁ
https://www.youtube.com/watch?v=GqtEDx3O-d4&t=8s
.............................
 SAJÁT  NEVEMEN MEGTALÁLJÁK A  YOUTBE-on
https://www.youtube.com/watch?v=rzcr6CKPn1U
2021. ÁPRILIS  01.  A  BOLONDOK NAPJÁN
................................
 
ENGEL CSABA:Tinta fröccs.
 
Fehér papír
s tintacsepp.
Pötty, pötty, pötty,
de folt sem lett,
Akár egy csepp
a tengerben,
Csak egy pont
és elnyelte,
Nagy felhő
a légkörben,
Elpárolgott
odalett,
Elmosódott
hirtelen.
 
Fehér papír,
csodafolt,
Hol a pont
és hol a szó?
Felitta, mert
szomjas volt?
Hiába pötty,
elúszott,
Irka pírka,
hol a sor?
Tenger lett
és viharos,
Mindkét kezem
maszatos.
 
Fehér papír,
tinta fröccs,,
Sápadt  arcom
csupa pötty,
Kiborult az
összes plöccs,.
Elázott
a papír, lötty.
Jól hallottam
szörcsög? Szörcs.
Nyelvem alá
papsajt nőtt,
Elkapott
az ideggörcs. ??
 
2021.02.15
.............................
 
HÚSVÉTI VERSEK
 
SZILÁGYI ANITA:  Golgotai kereszthalál
         - Jézus szenvedéstörténete -
 
Galileai-tenger morajlott, ég szakadt, elsötétedett,
Golgotai keresztútnál ácsolták a feszületet,
Rómába mentek a harangok, gyásznapot írunk,
Csend, mély döbbenet, ma befelé sírunk.
 
Isten szent Fiát gúnyosan csúfolták
Megszégyenítve, apostolai elárulták,
Halál reá! - kiabálták, töviskoszorút raktak fejére,
Hullt ártatlan vére Mária keszkenőjére.
 
Elsötétült a Nap nagy vihar lett,
Sivatagi szél süvített, zápor mosta a Golgotai hegyet,
Jézus gyötrelme feloldozást adott,
Világ bajaira megváltást hozott.
 
Emlékezzünk alázatosan a Kálváriára,
Megtisztította bűnös lelkeket halála,
Jézus szótlan tűrte embertelen szenvedését,
Miértünk elszenvedte keresztre feszítését.
 
Legyünk méltóak szolgálatára,
Érdemtelenek sötét ármánykodásra,
Boruljunk térdre a kereszt előtt,
hol pálmaág halálfa vesszőjével összenőtt.
 ..................................
 
Legényfogó - Húsvéti Vigalom
 
Fecsegő fecske visszaszáll veranda fészkébe,
Tulipánok tojást festenek falu végébe`,
Sárga boglárkákat bontogató gólyahír,
Derülő húsvétra rügyet fakasztott a nyír.
 
Hajladozó hajnalfa hajadon kerítésén,
Körülötte pelyhes csibe csipog komatál körítésén,
Daliás, délceg regiment izgatottan közeleg,
Fruska, Fanni hamvasak, szépek legyetek.
 
Tarkabarka tojások kerülnek a kosárkába,
Margaréták bokrétájukat fonják a bejáróba,
Megöntöznek ma minden cserfes nemeskét,
Tornácon sikítanak újesztendős menyecskék.
 
Szépasszonyok kuktájába` fő legényfogó gyöngyös,
Húsvéti nyuszi-tálon sonka bazsalyogása rőfös,
Kerül a tálkára öblös, jó bor, íze emberes,
Ettől lesz a bohém ifjú kedélye oly színes-szíves.
 
"Nőszirmokra a kölnit nem mérik ám vékába`,
Biz` vizes marad a mátkám rakott-szoknyája,
Fodros fűben bodros gidát rejt fürge nyuszi,
Nosza, locsolásért jár frigyre csattanós, piros puszi!"
..................................
 
Szemrevaló fiúknak - Piros tojás, puszika...
 
Ugribugri nyuszika,
Piros tojás, puszika,
Sürög-forog a sok lányka,
Szemrevaló fiúkat így várja.
 
A versedet tudod-e?
Zavarba ne hozz, hallod-e?
Meglocsolhatsz, nem bánom,
El ne hervadjak ezen a nyáron.
 
Színes virág, tarka rét,
Ibolyamező illatát ontja szerteszét,
Cseresznyevirág-pázsiton,
Jutalmad neked átadom.
 ......................................
 
Csomor Henriett: Nagypéntek bánata
 
Ilyenkor nagypénteken
szenvedő Jézusunkra gondolok.
Templomok nyugalmában,
harangok mély csendjében,
árnyas lombú fák alatt,
letakarva keresztje.
Imára kulcsolt kézzel
rá emlékezem.
Szívemben mérhetetlen
fájdalmat érzek,
ahogy cipelte nehéz keresztjét
fel a Golgotára,
töviskoszorúval fején,
vérző testtel.
Ártatlanul, s némán
ment a halálba.
Gyenge lába alig vitte.
Szomjazott!
Miért nem adtatok neki vizet?
Kegyetlenül sorsára hagytátok,
mert féltetek.
Fölért a hegy tetejére,
keresztjét földbe verték.
Még egyszer megfeszítették.
Magasztos égnek közelébe könnye hullott.
Mennydörgés hallatszott,
hatalmas villámokat szórt az égbolt.
Eső csillapította vérző, égő sebeit,
mire újra sütni kezdett a nap,
elhagyta földi létét,
lelke felszállott a mennybe.
 
2019. április 23.
........................................
 
Kovács Tibor: Húsvétváró
 
Eljön e idén is a Húsvét?
Eljön bizony,
S tán el is jött már eme
Mozgó ünnepünk.
 
Igen mozog előre s hátra,
S nem fárad el soha.
 
Nem fárad el soha,
Lelkünk ha el is fárad,
Ott vagyunk egymásnak,
Legyen Húsvét, vagy hétköznap,
Egymás lelkét feltöltve, támogatva,
Szeretve együtt lenni.
 
Eljött a Húsvét, el is ment,
De itt hagyott mindenkinek,
Szeretetet, Babócáknak, kicsiknek,
S nagyobbaknak sok apró finomságot.
 
Eljön még száz milliószor, s még többször,
Adva sok Szeretetet, kicsiknek és nagyoknak,
Ifjaknak s Érettebbeknek egyaránt.
 
2021. március
...........................................
 
I. P. STEVE: Könnyed verseim locsoláshoz
 
Nem volt idő kopogni,
mert gyorsan kell locsolni.
Szíved  szerelmes lángja 
már átterjedt a  házra,
a tetőd  éjszaka is ragyog,
én egy tűzoltó vagyok.
Nos! Akkor locsolhatok?
 *
Tudom az urad , itthon, ma nincs. Akarod, hogy locsoljak is?   
Jöttem locsolni maszkban, mert finnyás vagyok a szagra. 
Tudom, jár érte tojás és csók is, de nem kell, mert terjed a Covid!
 *
Piros tojást, csoki nyuszit,
nem várom. Inkább egy puszit.

Jó kölnivel meglocsollak,
megkínálhatsz finom borral,
sonkával és pálinkával!
Jövőre, majd ismét várhatsz.
 *
Már nem is tudom, merre jártam,
de erősen bepálinkáztam.
Zsebemben az üveg lapos,
üres, de majd telerakod. 
A ligetben majd` locsoltam,
csak épp voltak a bokorban.
Na, de végre hagylak szólni,
mondd már, hol szabad locsolni!
 *
Legyen boldog Húsvét,
sokáig virulj még!
Ezért megöntözlek,
hozzád lépek közel,
frissülj szép Virágom!
Parfümjeim, mind méregdrága,
tele vele a gyári táska.
Nem várok én, se tojásra, se pálinkára,
bőven elég nekem, az ára. 
Nem kell félni, nincs rajta ÁFA! 
Szabad e locsolni?
 ...........................................
 
KLEMENT BURZA MÁRIA: Feltámadás
 
Régi húsvéti ünnepekre nézek,
mikor a család együtt lehetett,
az ünnep üzenetéről beszélve,
szívünk félelemtől nem reszketett.
 
Húsvétunk most a mély csend ünnepe lesz,
nem lehetünk együtt Szeretteinkkel,
gondolatban Keresztfához térdelve,
 szívünkben egy tiszta hang csilingel.
 
Most átértékelődik sok minden,
a vér fáradtan kering ereinkben,
már tudjuk, az egészség drága kincs,
s a Szeretet hatalmánál nagyobb nincs!
 
Húsvéti locsolkodás emlék mára,
locsolkodókat most már nem várva,
régi képek bennünk felbukkannak,
jelenünkre bánat-könnyek hullnak.
 
Lassan szemünk látásra megnyílik,
a sötétből majd Fény-ösvényre térünk,
lassan sok minden kirajzolódik,
 a Feltámadást egyszer elérjük.
 .......................................
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: HÚSVÉTI VAKOS LOCSOLÓVERS 
 
Kék erdőben jártam,
zöld ibolyát láttam,
várnak a lányok,
locsolni járok,
útban az árok,
piros tojást kapok,
színvak is vagyok,
ha poharat is adtok,
leverem mint a vakok,
semmit sem látok,
sötétben járok,
megtörténik a varázslat,
megöntözlek nagyon,
hogyha megtalállak.
 
Szekszárd,  2021. Húsvétján.
 A  ROSSEB SAROKBÓL...A  LOCCS HELYETT   BOCS...!

**********************************************
 3. MESÉK VILÁGA 
 
KELEMEN GYÖRGYNÉ  EDIT: Kristály
 
  Valahol, távoli vidéken van egy kis falu hegyek között, megbújva. Két tinédzser fiú szerelemre lobbant iskolatárs nőibe. A fiúk igen csak szemeznek a lányokkal. Sutácskán próbálnak udvarolni.
-  Figyúz Gyuri, mi lenne, ha Évikének csokit adnék? – kérdezte Péter.
- Jó ötlet, én is meglepem Margitkát, talán akkor jobban figyel rám.
-  Mindig csak a barátnőkkel vannak, pedig észre vehetné már, egész órán őt lesem. – mondta Gyuri.
- Egyszer már rám mosolygott – mondta Péter.
- Az a csodás kék szem, az illatos hosszú haja. – sóhajtott Gyuri.
- Az semmi! Margitka barna haja, hatalmas barna szeme, na az a valami.
 
A lányok nagyon is észrevették, hogy a fiúk epekednek értük.  Tetszett is nekik, hogy a fiúk titkon lesik őket. Meg is beszélték egymás közt.
-  Mikor hívnak már el randira? – mondta Évi, Margitkának.
-  Á hagyd el, gyáva kukacok, meg sem mernek minket szólítani.
-  Bizony ez igaz. Tudod mit? Hívjuk randira mi őket.
-  Gondolod, elmernek jönni?
-  Legyen kettős randi.
-  Jó ötlet, ketten már csak nem futamodnak meg.- nevettek a lányok.
 
Másnap a fiúk elé álltak és tanítás után randira hívták őket. Az iskola mögötti kis erdő jó is lesz. Ott sétálnak és beszélgetnek, különben is úgy ismerik
az erdőt mint a  tenyerüket. 
Kelemen Györgyné
Izgatottan várták a tanítás végét. A nap szépen sütött, a madarak énekeltek. A fák leveleit kedves szellő simogatta, kis erdei állatok motoztak rejtve a bokroknál. A fiatalok nevetve, beszélgetve sétáltak. Néhány kezdő ügyetlen puszi, csók is lett. Fogták párjuk kezét és a szerelem lassan lángra kapott. Fiatal első szerelem, mely oly nagyon feledhetetlen. Észre sem vették, de egyre mélyebben jártak az erdőben.
 Hirtelen Évike alatt mintha föld nyílt volna meg, egy rejtélyes mélység nyílt alatta. Mivel Gyurika kezét fogta, magával rántotta a mélybe. Sikításra odarohant Petike és Margitka is. Hirtelen mintha valaki, vagy valami berántotta volna őket, zuhantak ők is a mélységbe. Zuhantak egyre lejjebb, majd az ijedségtől elájultak. Nem tudták milyen feneketlen sötét mély rántotta le őket és menyit zuhantak lefelé. Mikor magukhoz tértek, az erdőben voltak, minden ugyan olyan volt, de mégis más.
Felkeltek a földről és kíváncsian néztek körbe. Tapogatták magukat, hol sérültek meg. Sehol semmi, szinte el sem hitték, ilyen nagy esést megúsztak, úgy, hogy semmi bajuk sem lett. Még is, ez hogy lehetséges? Egy kis törpe állt mellettük.
-  Na, végre csak, hogy megjöttetek. Már ezer éve várok rátok, már azt hittem, nem is jöttök. Végre itt vagytok! Nem azért, kicsit iparkodhattatok volna. A törpén látszott már, nagyon öreg. Hosszú fehér haja és szakálla volt. Görbe botjára támaszkodva nehezen lépett.
-  A bácsi várt minket? – néztek kérdően.
-  Hát persze, mondta az öreg varázsló, itt vártam, mert jöttök. Na de az én türelmemnek is van határa! Már arra gondoltam, nem várok tovább, elmegyek. Erre nem beestek? Pont most, mikor már haza akartam menni. – mondta nagy felháborodva.
-  Bocsánat és hová estünk be? Mert nem tudjuk, hol is vagyunk? – kérdezte Gyurika.
-  Te szent törpe, ide jönnek, és még azt sem tudják, hogy miért is. A törpe sipkáját neki – háborodott fel a törpe. Mindent nekem kell elmagyarázni, Szép kis megmentők vagytok.
 *
Valamikor nagyon- nagyon rég kezdte a történetet a törpe. Egyik varázslónk úgy gondolta az emberek túl korán halnak meg, akkor, mikor már öregek és bölcsek, tapasztaltak. Milyen jó is lenne, ha soha többet nem lenne halál és betegség. mindenki megbecsülné a másikat, nem volna irigység. Az emberek nem lennének önzőek, nem háborúznának, lopnának egymástól, milyen szép élet várna rájuk. Fogta hát és ezeket a rossz dolgokat és bezárta egy kristályba. A kristályt elrejtette, úgy, hogy, senki ne találja meg, még ő sem. Ivott a feledés italából. Viszont a szerelmet is, ezt a szép érzést is bezárta. Az öreg óra azóta nem jár, az idő megállt, a nagy óra nem mutatja az időt a város belsejében, a főtéren. Az idő múlik, de az évek nem. Így van az, hogy ki gyermek volt, mindig is az maradt, az évek nem múlnak. Gyerekek azóta nem születtek, a szerelmet az emberek nem ismerik, csak élnek egymás mellett. Újra meg kell hogy ismerjék a szerelmet és gyermekek szülessenek. Az óra induljon meg és a gyerekek felnőjenek, az idősek a földanyával pihenjenek.
 
- De mi ezt, hogy tudjuk megvalósítani? Nem tudjuk, hol a kristály. – mondta Gyurika.
- A ti szerelmetek az első és tiszta szerelem. Nem kell mást tennetek, csak sétáljatok és a szerelem, mint egy vírus elterjed az emberek között. Onnét tudjátok, hogy működik, hogy az öreg óra újra járni fog.
- Viszont akkor újra lesz háború, viszály, meg a többi, amit oly bölcsen bezártatok – aggódott Margitka.
-  Nem, nem lesz. A ti tiszta és kedves szerelmetek egymás iránt ezt megakadályozza. Pont ezért vártunk olyan sokáig. –mondta a törpe.
 
A fiatalok elkezdtek sétálni, amerre jártak az egykedvű arcok mosolygósak lettek. A színek szebbek lettek, a piros virág, rikító piros lett, a madarak trillázva énekeltek. A gyerekek nőni kezdtek. Végre meglett az első csók, az övék és másoké is és ez oly édes volt. Az első édes ölelés, mikor a szív egyszerre dobban. Igen, a szerelem lángja lobbant és fénye a kis városkát beragyogta. Az öreg óra először halkan, de kattant egyet. Majd lassan még egyet. Aztán tik-tak még kissé bizonytalanul, végül egyre hangosabban, tik-tak járni kezdett. Megszólalt a harangjáték, eltelt egy óra, az idő újra telik. A rossz ki nem szabadult, az emberek tisztelték egymást és segítettek egymásnak.
 
  Eljött az este, a fiatalok az illatos, puha fűben mély álomba merültek. A párok egymás kezét fogták, egymáshoz boldogan bújtak, a szívük egyszerre dobban, tik-tak, tik-tak. Mikor reggel felébredtek, otthon voltak. Mesélték, milyen furát álmodtak. A furcsa csak az volt, mondanyian ugyan a
Nálunk a kristály szilánkjai szanaszét vannak. Minden emberben egy darabka ott van. Viszont míg össze nem fognak, a kristály nem áll össze, lesznek háborúk, viszályok, veszekedések. 
 ....................................................
 
MEGJELENT LEGÚJABB HANGOS MESÉM: https://youtu.be/D2NcFhit4RE
Kedves Vendi!
Komáromi Anett színésznő előadása A kétszer született gyermek.
Most jelent meg. Légyszíves tedd be a magazinba. Nagyon szépen köszönöm.
Szeretettel: Edit 
**********************************************
 4. FEJLŐDÉSREGÉNY 
 
ÁRVAY MÁRIA : VESZTESBŐL IS LEHET GYŐZTES
 
3. Fejezet. - Kemény tanárnő
 
Noémi esete állandóan ott motoszkált a fejemben, folyton magam előtt láttam azt a „KIKÖZÖSÍTVE” feliratot. Előfordult, hogy éjszakánként is felriadtam, s a kislány jutott eszembe, ahogyan magányosan, megszégyenítve ücsörgött a padjában. Mivel nekem is problémás gyermekkorom volt, elvégre nehezen fogadtak 
be egy-egy csoportba. 
Árvay Mária
Szilárdan elhatároztam, minden 
tőlem telhetőt megteszek, hogy Noémin segítsek.
Végre, elérkezett az interjú napja, a péntek délután. 
Az iskola folyosóján már nem szaladgáltak diákok, szinte mindenki hazament már; élvezték a péntek délutáni, hétvégi hangulatot. A tanári tágas helyiség volt, meglepően barátságos légkör fogadott. Rend és tisztaság mindenütt, ami kellemes meglepetésként hatott rám. Több 
intézményben jártam már, ahol pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Kényelembe helyeztem magam, elővettem a jegyzetfüzetemet, és vártam. Kemény tanárnő pontban 3 órakor megérkezett. Rászolgált a nevére, határozottan, túlságosan is magabiztosan lépett be a tanáriba. Tekintete szinte ellentmondást nem tűrő volt.
 *
- Jó napot – köszönt kurtán.
- Jó napot kívánok, Vígh Olívia vagyok. Örülök és köszönöm, hogy vállalja az interjút.
- Természetesen, de kérem, fogjuk rövidre, mert dolgom van!
- Igyekszem. Tehát, arról a tanulóról szeretnék többet megtudni, akiről a napokban jelent meg egy bejegyzés a Facebookon.
- Noéminek hívják, 12 éves, magának való gyermek.
- Kifejtené ezt egy kicsit részletesebben?
- Osztálytársai nem barátkoznak vele, szinte levegőnek nézik, időnként heccelik, mint ez a gyerekeknél szokás.
- Vajon miért különül el a többiektől?
- Nincs nekem időm ilyesmivel foglalkozni. Nem csupán osztályfőnök vagyok, hanem matematikát is tanítok. Az osztály létszáma is nagy, 36 fő, nem érek rá a gyerekek lelkét ápolgatni!
- Értem, de mégis, miben más Noémi, mint a többi gyerek?
- Ha jól láttam, szünetekben nem vesz részt a többiek játékában, egyszerűen öltözködik, félrevonul, sokat olvas.
- Milyen tanuló?
- Tanulmányaival nincs baj, sőt, az osztálytársai strébernek csúfolják.
- A többi tanárral milyen a kapcsolata?
- Nincs rá panasz, a felnőttekkel majdnem jobban megtalálja a hangot, mint a korosztályával.
- Térjünk rá a szociometriai kérdéssorra. Miért került sor a kérdőív kitöltésére?
- Az iskolaigazgató kérte, minden osztályban végezzük el a felmérést.
- Kérem, kicsit bővebben meséljen erről a kérdőívről azoknak az olvasóinknak, akik nem jártasak e téren.
- Mi sem egyszerűbb. Egy-egy osztályközösség mélyebb megismerését segíti. A csoport tagjainak egymáshoz fűződő viszonyát, az egymással való kapcsolatokat mutatja meg.
- Milyen kérdések segítenek ebben?
- Lássuk csak. Kivel ülnél szívesen egy padban? Az órák közti szünetekben kivel vagy együtt? Amikor többnapos kirándulásra mentek, kikkel lennél egy szobában? Szülinapi bulidra kiket hívnál meg?
  Ha valami nagy bánat  ér, kinek, kiknek mesélnél róla?
  A kérdések változók, de a cél ugyanaz. Tehát, kiderül, kik állnak egymással szoros kapcsolatban, kik azok, akik gyenge láncszemei az osztálynak.
- Világos. Vagyis, Noémi helyzete nyilvánvaló.
- Igen, szembetűnő.
- Nem értem, miért kellett mindezt megosztani a Facebookon, s kiírni a „KIKÖZÖSÍTVE” feliratot?
- A mai világban már semmiből nem csinálunk titkot, Noémi példája pedig megmutatja, milyen a népszerűtlen diák.
- Belegondolt egy kicsit is a helyzetébe, hogyan érezheti magát most?
- Nem foglalkozom vele különösebben, van nekem egyéb dolgom is. Pátyolgassák a szülei!
- Ezek szerint Öntől nem is kap a gyermek segítséget ez ügyben?
- Tőlem biztosan nem. Majd a többiek betörik, megnevelik, aztán majd beilleszkedik.
- Ezzel nem értek egyet, egy osztályfőnök rengeteget tehetne a kiközösített gyermekekért.
- Ne vádaskodjunk! Noémi nem kisgyerek, álljon meg a saját lábán, boldoguljon a maga tudása szerint. Minél előbb válik önállóvá, annál jobb!
- Köszönöm a beszélgetést!
- Nincs mit, a viszontlátásra!
 *
Amikor elment, ökölbe szorult a kezem. Nagy levegőt vettem, hogy ne rohanjak utána és ordítsam le a fejét. Cudar ez a nő, KEMÉNY, nem is akármilyen! Rideg, hideg és lelketlen!
Szegény Noémi! Nem hagyom ezt annyiban. Elbeszélgetek egy kicsit a szüleivel, külön- külön, hogy még többet megtudjak a kislány hátteréről, aztán ápolgatom a gyermek lelkét magam.
A szülőkkel nem volt nehéz kapcsolatba lépnem, Kemény tanárnőre hivatkozva felhívtam őket. Meghatódtak, amikor elmondtam, segítő szándékkal keresem őket, örömmel vállalták a beszélgetést.
Először, Noémi édesanyjával egyeztettem időpontot, másnapra, szombat délutánra beszéltük meg, egy közeli kis cukrászdában.
 
***
 4. Fejezet. Anyai könnyek
 
Örültem, hogy szombatig csak egy pár órát kellett várnom. A cukrászda amúgy is kellemes helynek bizonyult. Ki ne szeretne egy kis sütemény, vagy éppen fagylalt mellett tereferélni? Mónika mosolyogva fogadott. Két fagylaltkelyhet rendeltünk, aztán elfeledkeztünk az idő múlásáról, akkorát beszélgettünk.
 
- Mélységesen meghatott, hogy Noémivel ennyire törődik – mondta Mónika kezdésképpen.
- Szeretnék rajta segíteni, felháborító ez a jelenlegi helyzet. Ön hogy reagált a Facebookon megjelent bejegyzésre?
- Borzasztóan elkeserített, s még most is rettenetesen fáj, hogy gúnyt űznek egyetlen gyermekemből!
- Mit gondol, miből adódik a kislány kiközösítése?
- Vad és erőszakos ez a világ, amiben élünk. Egyre-másra folyik a rivalizálás, versengés, törtetés, a gyengék eltaposása. A lányom osztálytársai, legalábbis a legtöbben, olyan divatosan öltöznek, hogy azt anyagilag nem is lehet bírni. Kinézik a csoportból azt, aki nem követi a mai stílust, már a tetoválás is dívik. Mindenkinél ott az okos telefon, azon lógnak egyfolytában. Nyaranként külföldön élvezik a vakáció túlnyomó részét. Ha a tanárok kicsit keményebben kiabálnak velük, máris azzal fenyegetőznek, hogy szólnak a szülőknek, aztán megnézhetik magukat. A szünetekben, a telefonhasználaton kívül, a verekedésé a fő szerep. Minden második, vagy harmadik szavuk trágár.
- Szinte sejtettem, hogy ez áll a dolgok mögött. Milyen kislány Noémi?
- Már azért is kinézik, hogy egyszerűen, mondjuk úgy, normálisan öltözködik. Nem festi a körmeit, nem hord magas sarkú cipőt, nála a szépség és a kényelem egyaránt lényeges. Szeret mindent, ami szolid és takaros, nem giccses. Nincs okostelefonja. Kérdeztem már tőle, nem is egyszer, hogy szeretne-e egyet. Megköszönte a figyelmességemet, és azt mondta, hogy neki bőven elég a klasszikus mobil. Hiszen csak telefonálásra használja, azt is csak akkor, amikor tényleg fontos. Nem az a csevegő típus, aki órákat dumál telefonon. Amit kell, elintézi a számítógépen. Ott sem a közösségi oldalakat bújja; főleg böngészni szeret, videókat néz. A szünetekben inkább nagyokat sétál az udvaron, vagy ha hideg van, olvas a tanteremben. Érdekes, a tanárokkal elég jól kijön. Kicsit olyan, mintha neki évekkel ezelőtt kellett volna megszületnie, az előző generációk idején, amikor még kellemesebb volt a világ.
- Hadd kérdezzem meg, amikor Ön iskolába járt, milyen volt a kapcsolata az osztálytársaival?
- Nekem különösebben nem volt problémám senkivel, valahogy sikerült alkalmazkodnom a legtöbb diákhoz. Viszonylag kevesen tartoztak a baráti körömbe, de akiket a szívembe fogadtam, hosszú éveken át ápoltuk a kapcsolatot. Jó tanuló voltam, s ahol tudtam, segítettem a többieknek. Igaz, a mi időnkben ritkább volt az erőszak; ha püföltük is egymást, azért odafigyeltünk a másikra. Sokat jártunk együtt moziba, színházba; télen korcsolyázni, az osztálykirándulások is remekül sikerültek.
- Noéminek mesélt gyerekkori élményeiről?
- Sokszor emlegetem neki. Látom a szemén, ő is vágyna barátokra, vagy legalább egy kis szeretetre, elfogadásra, megértésre.
- Próbált már beilleszkedni, gondolom.
- Természetesen. Igyekszik megtalálni a helyét az osztályban, de valamiért alig-alig állnak szóba vele. Pedig a gyerekem nem ostoba, csak szörnyen magányos.
- Noéminek van testvére?
- Nincs. Miután megszületett, a nőgyógyász mondta, nem lehet több gyerekünk. Ezért minden szeretetünket és törődésünket ő kapja.
- Ön mivel foglalkozik?
- Gondolom, meglepődött, hogy egy cukrászdába hívtam beszélgetni. Ez a munkahelyem! Eladó vagyok. Örömmel szolgálom ki a vásárlókat, megédesítem napjaikat. Megtörtént, nem is egyszer, hogy Noémi osztályából többeket meghívtam fagyizni, vagy sütire, s érdekes, nem kerültek közelebb a lányomhoz. Régen hogy örültünk volna, ha süteményt, tortaszeletet, vagy fagylaltot kapunk, hogy rajongtak volna értem a többiek! Természetesen, most Ön is a vendégem!
- Nagyon köszönöm! Visszakanyarodva Noémihez, próbált valakitől segítséget kérni?
- Nem is egyszer. Először is az osztályfőnökétől, hiszen ő tud legjobban hatni a csoportra. Sajnos, semmi hasznom nem származott belőle, a kisujját sem mozdította.
- El tudom képzelni – mormoltam idegesen. A többi tanártól?
- Nekik is beszéltem a gondjainkról, tudnak is róla, de egyszerűen úgy érzik, harmincöt-egy ellen, az túl sok. El sem tudom mondani, milyen rossz, hogy így kell látnom a lányomat felnőni – megremegett a szája, elsírta magát. Hagytam, hadd könnyebbüljön meg, aztán folytattam.
- Gondoltak a férjével esetleg arra, hogy másik iskolába járatják Noémit?
- Amikor kicsi volt, az ovit és az általános iskola alsó tagozatát máshol járta. Ott sem fogadták be igazán. Azt hittük, itt majd más lesz, de tévedtünk. Nem értem, mi az, amiért a gyerekem ennyire más!
- Én azonban tudom!
- Valóban?
- Igen. Noéminek nincs semmi baja, csak egyszerűen zárkózottabb, elvonulósabb, mint a többiek. Ha nem szeret pörögni a mostani világ eseményeivel, hasonló helyzetben van, mint én.
- Miért? – kérdezett most Mónika.
- Mert engem sem fogadtak be. Már akkor is nagyzoltak, félresöpörték azt, aki csendesebb, gyengébb és visszahúzódóbb.
- Akkor mit tegyünk?
- Ezért hoztam létre a Nem Vagy Egyedül Alapítványt, ahol segítjük a magányosokat. Valakinek egy-egy beszélgetés is feldobja a napját. Másoknak barátokat, társakat keresünk, vagy segítjük az illető beilleszkedését egy adott csoportba.
- Noémi milyen kapcsolatot ápol a szüleivel?
- Nagyon szeret velünk lenni, sőt, már túlzásba is viszi. Rengeteget segít a konyhában, együtt tévézünk; édesapjával is sokat beszélgetnek, közösen járják a könyvtárakat. Majd, ha beszélget Jánossal, meglátja, milyen könyvmoly.
Eszembe jutott még, hogy szegény gyerek, a neve miatt is kap hideget, meleget.
A vezetékneve Nyertes, s persze, mindig a vesztes oldalon áll.
- Vesztesből is lehet győztes – mondtam határozottan.
Nagyon köszönöm a fagylaltot, a beszélgetéssel pedig sokat segített.
 
Amikor elváltunk, egy nagy sétát tettem a közeli parkban. Zsongott a fejem, sok mindent át kellett gondolnom. Noémi és én is egészségesek vagyunk, mégis mindkettőnket kiközösítettek. Még ha valamilyen fogyatékosságunk lenne, megérteném, de így. Most, felnőttként, már megtaláltam a helyem az életben. Ez az alapítvány visszaadta az önbizalmamat, s a könyvtárosi szakma is olyan értelmet adott az életemnek, amit nem cserélnék el mással.
Mielőtt megismerném a kislányt, akit máris kis barátnőmnek tekintek, Jánossal is szeretnék elbeszélgetni. Hamar ráállt, hétfőre beszéltük meg. A helyszín pedig nem más, mint a munkahelye, egy kedves kis könyvesbolt, annak is egy kellemes kis zuga.
 
Folytatjuk. 
**********************************************
 5. AKTUÁLIS FÜSTÖLGÉSEIM 
 
VÉGHELYI JÓZSEF: Empátia kenőcs…
 
Öcsém és az egész családja Covidos lett, annak ellenére, hogy megkapták az első injekciót… Végül is nem tartottam rendkívüli eseménynek, mert a fülünkbe rágták 
éjjel-nappal, hogy ettől még megbetegedhetünk, és továbbra is tartsuk be az egészségügyi előírásokat, de kisebb a valószínűsége, hogy lélegeztető-gépre kerül az ember, „horribile dictu” esetleg meg is halhat.
Végül is az Öcsém „csak” 39 – 40 fokos lázzal napok óta étvágytalanul, hányingerrel, letörtséggel, próbált úrrá lenni a fertőzésen. A bevett lázcsillapító tabletták nem sokat használtak, viszont kikészítették a gyomrát.
A tarthatatlan helyzet miatt úgy döntöttek, hogy a felnőttek ügyeletes orvosához fordulnak segítségért. Végül sikerült elintézni, hogy injekció formában jöhet a segítség. A doktor ki is töltötte a receptet, ám valakinek el kellett menni érte.
No, itt jöttem én be a képbe, merthogy a többiek nem hagyhatták el a házat…!

Annak rendje és módja szerint elmentem a receptér. Tudni való, hogy a városomban egy épületben található a háziorvosi rendelő és az orvosi ügyelet. Megelégedettséggel láttam, hogy teljes erővel folyt a Covid-vírus ellenes oltások beadása a háziorvosi praxis keretén belül, pedig már délután fél öt volt…Rövidesen kezemben volt a reményt hozó injekciós recept, és boldogan vettem az irányt az egyik bevásárlóközpontban levő gyógyszertár felé enyhítendő Öcsém szenvedését.
 *
Minden patika bejáratánál ki van írva, hogy egyszerre hányan tartózkodhatnak benn. Itt is ki volt: kettő fő! A bevásárló központ vásárlói terét és a patikát hatalmas üvegtáblák választották el, tehát jól be lehetett látni, hogy hányan vannak benn. Két gyógyszerész hölgyet láttam: az egyik egy középkorú férfit szolgált ki, a másik pedig állt a pult mögött egyedül és az ujjaival dobolt az asztalán.
 No - gondoltam magamban - az élethez szerencse is kell: mázlim van, nem kell várakoznom…!
Magabiztosan beléptem: kár volt, mert a „dobolós” kisasszony udvariasan, de határozottan közölte velem, hogy fáradjak ki, mert csak két ember tartózkodhat az eladó-térben. Zavartan néztem körül, de az egy férfin kívül mást nem láttam a patikában. Kimentem hát várakozni. Közben bosszankodtam azért, mert indokolatlanul kiküldtek.
Mint említettem, nagy üvegtáblák választották el a gyógyszertárat a multicég vásárlói
terétől. Visszanézve jobban szemügyre vettem az üvegtábla túloldalát, és akkor
láttam meg a másik vevőt, aki épp egy kozmetikumokat és más egyebet tartalmazó
állvány mögül bukkant elő. Középkorú hölgy lehetett, aki az állvány mögül előjőve átment az eladótér oldalán elhelyezett krémekhez, balzsamokhoz és csak a Jóisten tudja, hogy miket tartalmazó polcrendszerhez. Számomra ekkor kezdődött a hölgy igazi élete: legalább tíz - tizenkét percig nézegette, olvasgatta, szagolgatta a különböző portékákat. Remélve azt, hogy végre megleli azt a csodaszert, amely az elvirágzott szépségének a virágait ismét illatozóvá teszi…
Közben persze telt az idő, mögöttem is már  6 -7 ember összejött, várakozott, hogy elintézhesse amiért jött.
A nagyságos asszony végre a gyógyszerész-hölgy segítségével talált valamit a szépség-renoválási remény kielégítésére…
A férfi sem jött ki előbb, mert neki valamilyen gyógyszer felírási gondjai akadtak. Ám ő
gyógyszerért jött. Azt nem tudtam megítélni, hogy ki ment be előbb kettőjük közül, mert
akkor még nem voltam ott. Gyanítom, hogy a kozmetikumokat feltérképező madám lehetett...!
 *
Amikor kijött a drága alaposan megnéztem magamnak: szerintem nem létezik az a csodabalzsam amelyik segíthetne rajta. Ám a gyártóknak javasolom, hogy hasonló esetekre alkossanak olyan kenőcsöt, amelyik az alkalmazók lelkére is hatással van: empátiát ébreszt azokkal szemben akiknek valóban gyógyszerekre van szükségük. Különösen világjárvány idején!

**********************************************
 6. GONDOLATOK A KÖLTÉSZET NAPJÁN 

- KORTÁRSAINKTÓL - 

  DUFEK MÁRIA: Vagyok neked
 
Vagyok neked hittel, szerelemmel,
szívemben oldódj, keveredj el.
Ne legyen kívüled senki másom,
lehetőségéről se hallomásom.
Veled takaródzam a hidegben,
nevedre a nevemet feleljem.
Ha minden ág folyton húz is minket,
el ne tépje kötelékeinket.
Szoros fonál az egykor adott szó,
nem olvad az, mint a tavalyi hó.
Bár elszállt, nem oszlott el a légbe,
tanúként áll az Isten elébe.
 
2021.03.09.
 ......................................
 
Csomor Henriett: Gúzsba köti lelkemet a félelem
 (Versem a költészet napjára íródott.)
 
Néha úgy félek a jövőmtől, az egyedülléttől.
Gúzsba köti lelkemet a félelem.
Megdermed a testem, s elakad a szavam.
Mi lesz, ha anyám nem lesz velem?
Nem akarom elveszíteni mostani életem.
Nem hagyhatom veszni lelkem kincseit,
a sok versem.
Istenem, mi lesz velem?
Távolból látom magam.
Koldusként végzem, ez lesz a sorsom.
Tiszta lyuk lesz nagykabátom,
s piszkos az arcom.
Utcasarkon kerekes székemben fogok harmonikázni.
Nagyon sokan akarnak megalázni,
s nem borulhatok többé
édesanyám keblére vigasztalódni.
Egy csendes sikátorban, a csillagos éjben,
örökre lehunyom szemeimet.
Egyetlen boldogságomat,
az én verseimet,
ha valahol megtaláljátok,
kérlek mentsétek meg
az elkövetkezendő nemzedéknek.
Elmondhassák, hogy ennek a
mozgássérült csavargónak,
lelke öröme volt a verselés.
 
2017. április 10.
......................................
 
ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES: LIBIKÓKA
 
Reng-leng a hinta, ringatódzva rajta
lelkünk meg-meg állva újra lent és fent.
Zeng-bong az óra ingája idebent,
szinte létünk perceit számolgatja.
 
Életünknek másodpercei volna
szájunk szélének mosolya csak neked
amikor szívünk szerelme  átölelt 
megállani egy- néhány kedves szóra.
 
Kong lám a csengőnek bim - bammozója,
hangosan megüti most a füledet,
jelzi, valaki vár bebocsájtásra.
 
Engedd be nos hát őt néhány jó szóra,
nyissad ki feléje egész lelkedet,
mondd el neki, hogy jön még sok szép óra!
* 
ŐSZ
 
Fekete fájdalom feszül fejemben.
Éjjel éberen érzem életemnek,
békesség kereső erős hitemnek
bolyongását keresgélő szívemben.
 
A nyugtalanság betölti lelkemben
köd-gomolygás keltette érzelemnek
ringatódzó, hintázó félelemnek
átlengő, fájó létét a testemben.
 
Égő zsibbadás gyötör mindenemben,
ez lesz most már része egész létemnek,
és ez volt jussom mindig életemben.
 
Lila virágok posztolnak a fűben,
csaknem elbújva avar fedésének
bújócskáznak a közeledő őszben.
.................................................
 
NAGY CSABA: Szürke kútnál...
 
Szürke kútnál sok a tündér,
erejük száz emberben él.
Hisz a mondák furcsaságok,
falu szőtte hagyományok:

Éltes juhász tévedt arra,
vigyázott az apró nyájra.
Ahogy kiért, álom tört rá,
s lett a való – vad álommá.
 
Mikor szeme nehézzé lett,
a sok kis lény oda termett.
Hogy segítsék az öreget,
közelében egy tó fénylett.
 
Fehér nyáját megitatták,
zöldellő réttel kínálták.
Titkaikat megosztották,
igaz szóval igazgatták.
 
Mikor végre magához tért,
nem látta a sok apró lényt.
Majd visszatért falujába,
így terjedt el szájról szájra!
 ........................................
 
GONDOLATAIM A KÖLTÉSZET NAPJÁRA
 
ÍRTA SZEGZÁRDI NAGY VENDEL
A KÖLTÉSZET VISZÁLYOS IDŐSZAKAIRÓL
 
Ablakom kitárva,
Belecsapok lantomnak húrjába,
S rácsodálkozom
E csodás világra.
Itt állok az ég alatt
idők viharában,
gondolataimba zárva,
írásaim kizúdítom
költői mustrára.
 
Aktuális gondolatok
gördülnek elébem,
 írom serényen, hogyha
érzem elhívatottságom,
féltő reményben.
 
Kritikusaimnak ajánlom,
mindegyik tisztán lásson,
sohase találgasson.
Éjszaka születtem
Lanttal a kezemben,
Eleve megfenyegetve
A költészetnek
Mindenféle Múzsáit,
S megtapasztalva
A forrongó pokolnak
Kénbűzös bugyrait,
S a Parnasszusra felhágva
Miközben folyton szállt a dal,
Sokakban felötlött
Gyenge testemnek
SÁRBA tiprása,
Ez volt többeknek
Legfőbb óhajtása.
Pitiáner irigyeknek
Álnok ármánysága.
Álságos kultúrák
Belterjes világa.
 
 *
Azt a hétszázát
 
Nem kétszáz,
nem négyszáz,
nem ezer,
csak hétszáz csupán
verseimnek száma.
A többi prózáim virága.
Ne gondolja senki bután,
nem vagyok szószátyár,
csak költők sokaságának
alázatos követője, talán.
Nem tudom, hogy mi az oka,
csak sejtem, mint vad a vihart,
ennyien nem írtak még verset soha.
Ha nem tömegekhez szólsz,
versed lóg a levegőben,
ha fiókodnak írsz,
sohasem jutsz előre,
ez az írni tudók felelőssége.
Mindenképpen várj a vevőre,
ki megjön előbb, vagy utóbb,
de ne igyál előre
senkinek a bőrére.
Kell bele paprika, só,
hadd eméssze az olvasó.
Csípje száját, és szemét,
hívja fel a figyelmét.
egy gatyám, Egy ingem,
a vers számomra csaknem minden,
dolgozom folyton ingyen.
meg kell győzni a sok bohót,
kikkel döngölni lehetne a földet,
kik soha nem olvastak még el könyvet,
meg kell tudniuk a valót.
A költő mind koldus,
az írások szerint,
de mégis több Párizsban tanult.
Hogy is van ez?
lámpásod tartsd magasra,
ne kezdj munkádhoz sután,
de vajon mi marad egy költő után?
Pár olcsó könyv,
s néhány, örök-érvényűnek vélt
őszinte gondolat csupán.
A dolgokon elmerengve mondja,
nahát,
ejha,
azta,
hűha,
jé,
nocsak,
hetedszerre azt mondja,
hm,
mert ő a kuka.
 
A hét vezér,
a hét törpe,
a hét mesterlövész,
a hét szamuráj,
és a hét gonosz,
s a hétszáz vers,
a hétfejű sárkány,
hetet egy csapásra,
a hét szűk esztendő,
EGYRE MEGY.
Ha megkérdik tudod e
 hány szentség van?
Gondolkodj el ezen,
a hétszentségit neki,
most nem jut éppen eszembe.
Ne törekedj a tökéletesre,
sohasem érheted el.
Elégedjél meg
csupán csak a jóval.
A mákos tésztában is ott a hangya,
de a többi az mák,
meghintve jó erősen
fekete borssal.
 
azanyja..
 
Néha, ha lanyhul a hitem,
elvesznek öröknek hitt
Nemes gondolataim,
A feledés homályába.
Évek elmúltával
Kihunyni készülő
Öregedőn romos
Rideg cemende
Fekete kemence lukába
Agg testemet elrejtve,
Az örök feledésbe temesse.
Ráutalva arra,
A száraz fát kezében tartva,
Mindenki maradjon
Annál a fánál,
Amelyiket kapta.
S majd, a végítélet során,
Mi is marad egy vak költő után?
Néhány könyv csupán,
S egy pár örök-érvényűnek
Vélt gondolata.
Vigyetek magatokkal
néhány Vendi könyvet,
gondolom a javából,
vegyétek le a polcról,
mindenképpen ingyen,
ne legyenek egy helyen.
Aztán megkínállak benneteket,
üljetek le olvasni velem,
a diófáim alá.
 
Írom soraimat egy papírlapra,
igazságoknak halmaza.
Az idő barázdákat szántott homlokomra.
Mindenre odafigyelni,
dicsérni és perlekedni,
ez a költő dolga.
Soha ne MÚLJON el
a Múzsák CSÓKJA,
dicsően szóljon
előre mutatva,
a magas Literatúra.

 
2020.02 02.
A költészet napjára ajánlva.

**********************************************
 7. Angyali találkozások  
 
VÉGHELYI PÉTERNÉ: Hogy azzá lehessünk, akinek Isten akart minket !
 
  Péntek délután, a szokásosnál zsúfoltabb volt a vonat, nem kívánkoztam
a kupéba, kívül maradtam, hogy maszk nélkül lehessek, már 
fojtogatott a félelem újkori jelképe. Csodás nap után ölelt át a
fáradtság, és én egy
Véghelyi Péterné
 kedves néni okos tanításának lenyomatát mélyítgettem a szívemben, és boldogan simultam a fáradtságomhoz, mert annyi szép pillanatot hoztam magammal. A csendben evickéltek az emlékek, és megéltem, hogy lelkemet gazdagító, soha nem létező képekké állnak össze bennem, és éreztem a személyem változását, a hozzám szóló, rám tekintő idős emberek hitéből
merített kincsek beépülését bűntől sebzett, szegényes lelkembe.
csend mögött egy nagyon harsány női hangot hallottam, ami férfiasan harsogott a mozdonyvezető kabinjából. Gondoltam, ez a kalauz lesz, és idővel ki is lépett egy kemény, igen erőteljes kiállású asszony, hogy jegyet válthassak nála. Kérte a diákigazolványomat, 
és határozottan kérdezte:
– 280-ért jó lesz?
– Jó hát, itt van 300, és nem kérek vissza – mondtam kedvesen a szemébe
nézve. Volt valami erőltetett keménység ebben a nőben, és én túl akartam
kelni ezen a barikádon, mert azt éreztem, hogy valaki más is van mögötte.
– Én nagyon szeretem ám az egyenes beszédet, ha valaki megmondja azt,
amit gondol, ilyen határozottan, mint maga! – mondta, és a szemembe
nézett, miközben az oldalán lógó táskából a hosszú jegyem előbújt. Kinyitott
könyvembe hajtogattam belőle aztán könyvjelzőt, mert a következő
fél órában ennek az asszonynak a lelkében olvashattam, így a könyveimet
félretettem: eleven olvasmány, és Isten ajándéka volt ebben a fél órában.
Az őszinteségről kezdtünk beszélgetni, hogy ma miért nem nézünk
a másik szemébe, és ha mégis megtesszük, miként tárul fel a szem tükrében
a másik ember titokzatos, talán saját maga számára is csak alig ismert
legmélyebb lelke.
 *
Keménységét hangoztatta, hogy ő férfias tetteket hajt végre, láttam őt
elbeszélt történeteivel láncfűrésszel, benzineskannával küzdő viking
amazonként, aki családját életben tartja, aki megéli azt, hogy magát e
sáncokkal körbevéve egyedül boldogul az életben, és erre büszke.
– Megsértették magát? – kérdeztem, majd ömlött belőle a szó, és mesélt a
válásokról, csalódásokról, amik megkeményítették őt annyira, hogy ha
valaki az útjába áll, az öklét sem rest használni ezért.
– Ez nem éppen nőies… – mondtam neki nevetve. Majd jöttek a kifogások,
a számára is alig hihető okozatok, melyek mögött kiabált keserű,
csalódásokkal fűszerezett hideg kék tekintete. Mozgott bennem a kétely,
és további mondatokat tolt a szám elé, és nem féltem kimondani azokat,
annak ellenére, hogy beszélgetőpartnerem teljes fegyverzetben védekezett.
A kupé kilincsén volt ugyan a keze, de beszélgetésünk egyre mélyülő
örvénye végül leültette a velem szemközti lehajtható ülésre. E diskurzusban
a személyünket elrejteni akaró maszkok is lecsúsztak, és lelkek
tanácskozásává nemesült a koszos kocsi előterében kezdett beszélgetés,
melyben a lelkek kapui akkorára kitárultak, hogy ott a fönséges Isten is
megjelent.
– De maga nő, egy csodálatos asszony! Ezek csak szerepek, amiket azért
vesz fel, hogy védje magát. Maga valójában nem ez az ember. Vissza kellene
keresnünk azt a pontot, amikor ebbe a körbebástyázott erődbe hátratolatott
– kezdtem bele.
– Igen, ez a saját territóriumom, és én védem ezt, ide nem jöhetnek be,
csak néhányan, akiket én beengedek – szólt vissza erőteljesen.
– Ki akarna oda bemenni, ha ott rá azonnal lőnek? – kérdeztem az asszonyt,
akinek a szeme kékje hirtelen, és látványosan megváltozott. Vonásai
kisimultak, és egy bájos arc mögött töprengett a vergődő lélek,
hogy ez a pont életében igen régen lehetett. Arcának megváltozása mutatta
meg nekem, hogy meglett ez az ember, és át tudta alakítani a kemény,
ököljogot hirdető nő arcát, és a lélek tükreként ismert tekintetét.
Amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen el is rejtőzött azonban előlem a lélek
mélyén lakozó másik ember képe.
– Tudja, most egy kép jött elém hirtelen, ezt elmondom Önnek – kezdtem
a kép mesélésébe. – Idős asszonyok közül jövök, velük töltöm napjaimat,
akik valaha éppen olyan tettre készek, és erőtől, vágytól duzzadók voltak
mint mi most, de erejük, képességeik mára igencsak megfogyatkoztak.
Ha maga a testi erejére építi a védelmét, az bizonyára nem fog kitartani,
mert ezt szükségszerűen elveszítjük az éveinkkel. Gondolt-e már arra,
hogy körbebástyázott világa az erő fennhatósága nélkül majd mivé lesz?
Mást kellene találnia, olyat, ami kitart. – Az asszony látszólag elgondolkodott,
és a levegő sisteregni kezdett, mert a feszült kíváncsiság szikrázó
légkörébe – én éreztem – készült belépni az Isten. Kockázatos pillanat, már
megtapasztaltam, mert ha idő előtti, vagy nincsen jól előkészítve, akár
rosszul is elsülhet. Keresztény lélekkel ezzel a kockázattal mindig számolnunk
kell! Gyakran ezért hagyjuk a másik embert a lelki meghasonlottságban
vergődni.
– Tudja, én úgy érzem magam, mint egy skizofrén. Nem az vagyok, akinek
engem az Isten akart! – tört ki belőle.
– Ó – nevettem fel –, hát, mi mindannyian skizofrének vagyunk, hiszen
olyannyira Istentől idegen világban élünk, de Ő hív minket, alakítana
minket, a világ pedig fogva tartana. Ez a döntés feszültsége, a tudatot
tényleg hasogatja, de a lélek mindig jól felel. Ezért láttam az előbb magát
másnak, a szivárványhártyájának kékje is lágyabb lett, az arcán a redők
kisimultak, a homlokán ragyogott az az ember, aki nő, és akit az Isten
alkotott.
– Komoly? – húzta el a száját kíváncsian.
– Miért, maga mit gondol, hogyan szól hozzánk az Isten? Szétnyitja a felhőket,
és kitrombitál mennyei harsonán? Nem, a találkozásaink diszpécsereként,
a véletlennek gúnyolt eseményekben a másik ember hangján
keresztül, mint például most. Tudja, ez mindig kölcsönös, mert nem úgy
van, hogy az egyik megmondja az isteni üzenetet, a másik pedig bután
befogadja, ezek mindig kölcsönösek. Most annak az ideje van, hogy mi
ketten találkoztunk, és kölcsönösen segítsük egymást, az Isten akaratából,
különben maga nem ült volna ide le. Tudja nekem mennyi tanulnivalóm
van a táskámban? De most, a maga lelkénél nincsen fontosabb.
Mit gondol miért? Nézzen a helyzetre, hogy mekkora habitusbeli különbség
van kettőnk között, és ezt a két idegen világot most valaki mégis erőt
sugározva összeköti. Mit gondol, honnan jön ez az erő?
– Ha van Isten – rebegi az asszony–, akkor Ő biztosan nem ezt akarta nekem
ahol én vagyok.
– Hát akkor akarja, hogy azzá legyen, akinek az Isten akarja magát! – hajoltam
hozzá közelebb. – Mert maga nagyon empatikus, azon kevesek
közé tartozik, akik őszinték, a másik ember szemébe néznek, mert tudja,
az emberek azért nem mernek a másik szemébe nézni, mert félnek attól,
hogy a lelkek dialógusába beléphet az Isten, és jelezheti, hogy milyenné
kell válnunk. Márpedig, ha az Isten szól, az elől nem lehet elmenekülni,
ezt még a laikusok is tudják. A lelkek beszélgetését halk mondatom nyitotta
meg. – Sok mindent megbánt? – kérdeztem tőle.
Széttört házasságaink, kezünkből kicsúszott emberi életeink eseményeinek
képkockái vérző, könnyektől ékesített mozaikképként alakultak levetett
szerepeink élettelenségének padlóján.
– Honnan van magában ez az erő, ez a sugárzás? – tört fel a megnyugodott
asszonyból.
Már nem én beszéltem, csak használt az Isten, és láttam magam előtt
megszületni egy másik embert, aki megismerte nyomorúságos bűneim,
bukásaim, és megsebzett szívem titkait, életem keresztjeként a gyermekemmel
való fájdalmamat, és a szeretetre szóló meghívásomat, mely arra
késztet, hogy bárkivel szóba álljak, mert az Isten a szeretet, és csak ezzel
együtt van értelme az életnek, a fájdalmaink így eltörpülnek, és gyógyít a
szeretet. Meleg kék tekintete kísért, amikor leszálltam az állomáson, a
vonat is késve indult el, mert nehezen búcsúzott tőlem.
– Komolyan, én imádom, hogy ma találkoztam magával! – mosolygott, és
már a hangja is másként csengett.
– Nagyon örülök, hogy megismerhettem magát, és azt a bástya mögött
lapuló embert, akinek magát az Isten eltervezte, és akiért én imádkozni
fogok – ígértem meg neki.
Intettem felé, majd a gazdag lelki kincset adó napot takaró szürke égre
tekintve azt kértem az Istentől, hogy hamar fegyverezze le ezt az embert,
hogy megszülethessen a bájos asszony, aki nem a keménységgel, hanem
a szeretettel lesz felvértezve. Csak a szeretetnek lehet ekkora ereje.
 
V. P-né
Folytatjuk a sorozatot.


**********************************************
 8. HAZAI TÁJAKRÓL 

 SZEGZÁRDI NAGY VENDEL  LEGÚJABB ÍRÁSAIBÓL 
 
KÖZREMÜKÖDNEK ,  ILOSVAY GUSZTÁV ÉS ILOSVAY EGYED KATALIN
Szegzárdi Nagy Vendel Sándor, József, című versét elmondják Ilosvay Gusztáv, és Ilosvay Egyed Katalin: https://www.youtube.com/watch?v=BgIKgCP9aS0
* 
RÉSZLETEK  A  RÁDIO MOZAIK SYDNEY   AUSZTRÁLIA  MAI ADÁSÁBÓL
2021.  MÁRCIUS  21.  - A  TAVASZ ELSŐ NAPJÁN.  KÉRTEK RÁ DIÓT?
 .....................................
 
A VERS EREDETI, ÍROTT VÁLTOZATA
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL :
SÁNDOR, JÓZSEF, BENEDEK NAPRA ...
 
SÁNDOR, JÓZSEF, BENEDEK,
zsákban hozzák a  meleget.
de ha a  kettő szélső kimarad,
József  egyedül maradt.
köszöntelek e  szent napon,
kopogtatok az ablakon.
Isten éltessen sokáig,
koccints velem  áldomásnyit.
 
Jóska bátyám nem sajnálja a borát,
megkínálja jó borivó barátját,
az Isten tartsa meg a  szokását.
 
itt a  Jóska
be sincs rúgva,
nézzék meg egy
óra múlva....
 
sértődés  ne essék,
ez pusztán csak kedvesség,
boldog névnapot kívánok,
igyon mindenki amennyit csak bír,
Rövid az élet,
Hosszú a  sír.
ezt hozta ki a  rím...
 
2021. március 19.
 
Már így utólag csak arra vagyok kíváncsi
Mivel a  meleget várom,
Hármótok közül
Melyikőtök  veszítette el  a  zsákot?
 Nálam itt maradt egy jó nagy,
Tele van hóval.
........................................
 
ELŐZETES AZ ADÁSBÓL:
Biztos ismered azt az érzést, amikor valami úgy igazán összejön. Amikor az élet olyat teremt, amit csak ritka pillanatokban lehet látni. Szóval a mai adás ilyen volt. Maradtunk az 1848 március 15-i évfordulónál, hiszen ez meghatározó
volt jövőnkre, jobban
Ilosvay Egyed Katalin és
Ilosvay Gusztáv
 mintsem gondolnánk. A riportok mind remekek voltak. Szeretnék személy szerint megemlíteni 
négy személyt, aki szerepeltek:  Pétes Adél 6 évest, 
Harasta Dániel  egyetemistát,  Dr. Nové Béla egyetemi 
tanárt, történészt, dokumentum filmest, kutatót és utoljára, de nem utolsó sorban Pénzes Ottót, a Képes Géza Általános iskola igazgatóját Mátészalkán.  Miután meghallgattad a műsort reméljük azt a következtetést vonod le, hogy valamit nagyon jól csinálunk (igen még van mit javítani), de az az alap amire építünk  az az 1848-as márciusi ifjak öröksége, az megbízható és örök. (Függetlenül attól, hogy Karácsony Gergely Budapest polgármestere nem tette ki a közterekre a magyar lobogókat nemzeti ünnepünkön, lelke rá.) A magyar nemzeti tudat jó kezekben van és szilárdan beleépült a magyar lelkiségbe.
Ha úgy érzed, hogy a program jó, kérlek oszd meg másokkal, oszd meg a nagyvilágban, nekünk ez sokat jelent, had terjedjen a jó szó. Köszönjük
Ezt a honlapot tedd be a keresőbe: www.radiomozaiksydney.com.au
 
KÖSZÖNJÜK!
ILOSVAY GUSZTÁV, ÉS ILOSVAY EGYED KATALIN  SZERKESZTŐK
............................................
 
HÚSVÉTI LOCSOLÁSRA VALÓ VERS
- tavaszi megújuló zsongás -
 
NAGY VENDEL: Locsolásra váró karikázó
 
Batyum sarkát megoldottam
gondolatim kibogoztam
szavaim csodás  csokorba fontam
Fekete csizmámmal toppantottam
ajtótokon koppantottam
tavaszi virágot ím elhoztam
gyöngy koszorúm kezedbe adtam
fiatalságom  neked adtam
liliomszálam hervasztottam
harangokért  megharcoltam
lányságomért virrasztottam
fekete ruhámban elgyászoltam
topánkám is tippen toppan
hívlak kérve gyere ki a  fényre
most már ne gondolj a   télre
kannám vizét loccsantottam
locsolásra várakoztam
csizmám sarkát elkoptattam
sarkantyúmat koccantottam
gyöngykavicson kippen koppan
vagy ha nem hát rippen - roppan
anyád lelkét bosszantottam
örömömet hozzád lám elhoztam
eljöhetnél vélem a  bálba
derekad fognám őrjítő táncba
lányok táncolnak karikába
kart karba öltve futnak az útra
senki nem ugrik bele a  kútba
éjjeli Hold már fent világlik
ezüstös hídon átsugárzik
ifjúi hév a szívvel játszik
fiú a  lánnyal most cicázik
gond a  bajokkal elszaladna
száj a  szájra csókot adna
bánat végre elmaradna
belehalna a  tavaszba
odanézhetsz bátran a  Napba
élet-igenlő hős diadalra
tavaszi zsongás  ömlik nyakadba.
 
Szekszárd,  2018.03.24.
...................................
 
NAGY VENDEL: HÚSVÉTI LOCSOLÓVERS   LOCCS
 
Esztendő múltával
Eljöttem Tehozzád,
Megöntözni Téged.
Tedd alám a széket,
Úgy könnyen fölérlek.
 
Messziről jöttem.
Hogy hamar ideérjek,
Majdnem csak repültem.
Félúton a kútból
Vizet merítettem.
 
Most itt állok előtted,
S tátva van a szám,
Szépségedet látva,
Drága violám.
 
Tessék hát forrásvíz,
Hogy el ne hervadjál.
Esztendő múltáig
Gyöngyen illatozzál.
 
Nagy Vendel. 2018.  húsvétján
 
Nagy Vendel Loccs című versét előadja a szerző
https://www.youtube.com/watch?v=_CQL2VX2eio&feature=youtu.be
 
MEGJEGYZÉS:  Hölgyek, és Urak:  készüljetek.
KÉZCSÓKOM A  HÖLGYEKNEK.
LOCCS...
AKKOR MOST BULI VAN ..
NYUSZI BUGI...
ÉNEKEL CSONGRÁDI KATA...
 *
Kedves Barátaim!??
Mos találtam meg ezt a régi dalt, amivel Húsvét alkalmából remélhetőleg kellemes perceket szerezhetünk Mindenkinek!??
Szeretettel: Kata
https://youtu.be/dsZTpVMahas
*
Szegzárdi Nagy Vendel, Húsvéti locsolóvers című versét elmondja, Soltész Miklós
https://www.youtube.com/watch?v=NjABOgmBW8g&feature=youtu.be
 
2020.április 06.
**********************************************
 9. FANTÁZIA REGÉNYSOROZAT 
 
KISS ANIKÓ, ÉS KISS ERIKA : AZ ELÁTKOZOTT HABÓ
 
13. fejezet. 1.rés - A föld mágus
 
        A reggel derűs volt, de csípős. Már javában benne voltak a novemberben, mint utóbb Mellon megállapította, de a hideg ellenére az időjárás még így is kellemes volt, ahogy a napfény beragyogta a vidéket. Reggeliztek egy keveset, közben egy szót sem ejtettek éjszakai látogatójukról; amúgy sem lett volna értelme, mert Mellon semmit se árult volna el róla, ha ismét kérdezgették volna róla. Így
annyiban hagyták a dolgot; pedig nagyon furdalta 
oldalukat a kíváncsiság.
Kiss Erika és Kiss Anikó

   Tovább mentek. A vidék csöndes és kihalt volt. A szél halkan fújdogált körülöttük, megmozgatva füvet és
 virágokat, melyek még e novemberi napon is szépséges színben pompáztak. A társaság tagjai vidáman cseverésztek egymással, miközben haladtak tovább. Hosszú mérföldek megtétele után, egy viszonylag meredekebb dombon kapaszkodtak fel, és mikor felértek a tetejére, hirtelen varázslatos látvány tárult elébük. Egy ezüstszínű kövekből kirakott utat pillantottak meg, mely egy házhoz vezetett, 
ami kövekből és fából készült. Körös-körül pompázatos növények nőttek, melyek ebben az őszi időben olyanok voltak, mint tavasszal: szépek és egészségesek. A fák levelei zölden ragyogtak, ahogy a napfény rájuk sütött. A ház kéményéből pedig füst gomolygott ki.
Kia Mellonra nézett.
       - Ez volna az a hely, ahol a föld mágus lakik? – kérdezte Mellontól, aki bólintott.
       - Igen – felelte. – Ugye, milyen békés hely? Bereson aztán ért hozzá, hogy békés környezetet teremtsen maga körül.
       - Nem úgy tűnik, mintha bárki is itthon lenne – mondta Krain. – Elhagyatottnak tűnik.
       - Pedig nem az – válaszolta az öreg mágus. – Bereson itt van, és vár minket.
       - Hát, ha vár minket, akkor ne várakoztassuk feleslegesen – mondta Deren vidáman. – Amúgy is kíváncsi vagyok rá. Meg hát az a jó vendég, aki nem várakoztatja meg vendéglátóját. Mifelénk legalábbis így mondják.
       Elindultak hát az úton. Tran és Soma ámulattal figyelték a környéket, mely varázslatos erővel hatott rájuk. Ahogy közelebb értek a házhoz, döbbenetes látvány fogadta őket az udvaron. A ház körül macskák nyüzsögtek, annyian, hogy szinte megszámolni se tudták őket. Mindenféle színű macska mászkált a ház környékén: volt vörös, fekete, fehér, ezüst, barna, fekete-fehér, teknőc tarka és ezüstfehér, hogy a legfontosabb színeket említsük.
       A macskák a ház nyitott ajtaján jöttek ki vagy mentek be; egészen otthonosan mozogtak benne. Látszott, hogy nekik szabad bejárásuk volt a házban, melyet saját otthonuknak tekintettek. Néhány macska a földön feküdt és süttette magát a napfényben, néhányan játszottak vagy kicsinyeikkel foglalkoztak, legtöbbjük csak fel-alá mászkáltak az udvar és a ház belseje között. E látvány alaposan meglepte Sadok barátait. Ez a ház mindennek tűnt, csak nem egy hatalmas mágus otthonának.
       - Mit mondjak – szólalt meg Soma -, úgy tűnik, szereti a macskákat.
       - Ja, jó sokat tart belőlük – mondta Erethon, majd Mellonra nézett. – Szóval, merre van a föld mágus?
       - Itt a közelben – válaszolta Mellon nyugodt hangon. – Ezek között a macskák közt fogjuk megtalálni.
       Mindenki a mágusra kapta tekintetét.
       - Hogy mi? – kérdezte Krain. – Merre? Nem látom sehol.
       - Aki nem tudja, hogy mit keressen, az persze, nem tudja, hogyan is néz ki valójában a föld mágus – mondta az öreg mágus vidám hangon. – Mert nekünk, egy fekete macskát kell keresnünk.
       - Na, álljunk csak meg egy pillanatra! – mondta Éhon. – Azt akarod mondani, hogy a föld mágus egy macska?
       - Nem, csak annak álcázza magát – felelte Mellon. – Így rejtőzik el az ellenségei elől és a hívatlan vendégek elől, hogy megtéveszthesse őket. Ritkán mutatja meg valódi alakját idegenek előtt.
       - Miért? – kérdezte Tran kíváncsian. – Milyen az igazi alakja?
       - Majd meglátod – mondta az öreg mágus, és elindult előre.
       Krain gyanakodva nézett utána. Vajon miért mondta ilyen sejtelmesen, hogy majd meglátják, hogyan néz ki a föld mágus eredeti alakjában? Csak nem az a hatalmas macska lehet, akinek a nyomait Éhon fedezte fel tegnap éjszaka? Az nem lehet! Nem lehet, hogy egy mágus így nézzen ki. Mellon szép nyugodtan lépkedett a macskák közt, akik élénk érdeklődéssel mentek hozzá közelebb és társaihoz és szaglászták őket, hogy megállapítsák, kicsodák is valójában. Kia lehajolt az egyikhez, majd karjába vette, és gyengéden cirógatni kezdte. A macska hálás dorombolással jutalmazta törődését.
       Mellon fellépett a tornácra, ahol egy hatalmas karosszék állt, és annak ülőpárnáján egy fekete macska feküdt összegömbölyödve, és békésen aludt a napfényben. Jóval nagyobb volt a többi macskánál. Fényes fekete szőre ragyogott a napsütésben.
       Mellon halványan elmosolyodott, mikor felismerte a macskát. Közelebb lépett hozzá, mire a fekete macska egyik füle megrándult, mikor meghallotta lépteinek zaját, de nem reagált semmit se. Még csak fel sem ébredt, de ez nem jelentette azt, hogy nem tud Mellon jelenlétéről. Nagyon is tisztában volt azzal, hogy Mellon ott állt felette, csak semmi kedve nem volt felébredni.
       - Látom, még mindig nem hagytál fel a régi szokásoddal – szólalt meg Mellon mosolyogva. – Szívesebben töltöd szabad perceidet a napon, semmint hogy rendesen üdvözöld vendégeidet.
       A macska füle ismét megmozdult, de ezúttal az egyik szeme is felnyílt, mely aranysárga volt, és azzal a szemmel alaposan végigmérte az előtte álló mágust. Végül a macska felemelte fejét, majd lustán nyújtózott egyet, aztán felült.
       - Mellon, régen láttalak – szólalt meg a macska mély hangján, és fejet hajtott barátja előtt.
       - Bizony, elég régen, drága barátom – válaszolta Mellon. – Már háromszáz éve is annak, hogy utoljára láttalak téged, Bereson.
       Bereson bólintott, majd a mágus mögé pillantott, és ekkor meglátta, kiket is hozott el magával otthonába. Sadokot rögtön felismerte, de a többieket legfeljebb hallásból ismerte.
       - Mi történt, Mellon? – mondta Bereson. – Mostanában fiatalokkal mulatod az időt?
       Krain és Dwan szeme felvillant, mikor a föld mágus ezt mondta; a többiek komoran hallgattak, csak Sadok mosolygott magában Bereson mondatán. Bereson Mellon háta mögé pillantott, és meglátta a habót, kinek látványa egyből felvidította szívét.
       - Üdvözöllek téged, Sadok – köszöntötte Bereson a habót. – Hát eljött az ideje annak, hogy meglátogass engem?
       - Én is üdvözöllek, Bereson – felelte Sadok meghajolva. – Sajnos, szomorú időt választottam arra, hogy újból lássalak téged.
       Bereson nem felelt erre semmit; bölcs szemeivel pár másodpercig még a habót nézte, majd a társaság többi tagjára emelte pillantását.
       - Üdvözöllek titeket is otthonomban – köszöntötte őket. – Bereson vagyok, a föld mágus.
       Sadok barátai meghajoltak előtte, majd egyenként bemutatkoztak neki. Bereson higgadtan nézett végig rajtuk, majd pillantása Deremirre esett, ki ott állt Erethon mellett, és nyugodtan nézett rá a föld mágusra, mire Bereson arany szemei felvillantak.
       Azonnal fölállt ültéből, és az orkril felé kezdett el fújtatni, miközben kimeresztette éles karmait; szőrét felborzolta és ellenséges tekintettel nézett rá az Elátkozott Harcosra.
       - Ez mit keres itt? – kérdezte Bereson fenyegetően, és már készült Deremir felé ugrani, amikor Sadok megállította őt.
       - Ne, Bereson! – mondta a habo, mire a föld mágus ráemelte tekintetét. – Deremir már nem ellenség! Nekem esküdött fel, mikor sikerült rávennem arra, hogy segítsen nekem legyőzni a Világ Ellenségét!
       - Hogy az orkril felesküdött volna neked? – kérdezte Bereson gyanakodva. – Na, azt nehéz elhinnem. Ez a lény ugyanis nem tartozik senkihez sem hűséggel.
       - Pedig így van. Maga az Erdő Szelleme kért meg arra, hogy keressem fel és állítsam az én oldalamra, hogy segítsen megvédeni Világföldét Srantól.
       Bereson a habót nézte. A többiek mind lélegzet visszafojtva várták a föld mágus válaszát, és nagyon remélték, hogy nem fog elhamarkodottan cselekedni.
       - Az Erdő Szelleme? – kérdezte Bereson sokkal nyugodtabban. – Ez aztán az érdekes fejlemény. Nem hittem volna, hogy pont ő javasolta azt neked, hogy állítsd magad mellé az orkrilt.
       - Pedig így volt. Mikor Momoro birodalmában voltam, megjelent előttem, hogy tanáccsal és védelemmel lásson el engem és társaimat.
       - Nagyon jól tudom, hogy milyen védelemmel ajándékozott meg téged, hiszen annak az erejét már akkor éreztem, mikor sikerült kijutnotok a Hegy Alatti Tünde Útról. Meg is lepődtem, hogy azon az úton valaki keresztül haladt, és ráadásul túl is élte azt. Ilyesmi, több mint háromezer éve nem történt meg.
       - Deremir vezetett át minket – válaszolta Sadok. – Igaz, sok megpróbáltatáson kellett keresztül mennünk, mire élve kijutottunk, de Deremirnek hála sikerült viszonylag gond nélkül eljutnunk idáig.
       - Vagy inkább a társaidnak – monda Bereson. – Az orkril csak átvezetett téged és társaidat, de a harcot közösen vívtátok meg. És amint hallottam, egyikük még Nuzaggal is végzett.
       - Honnan tudsz róla? – kérdezte Krain váratlanul. – Erről rajtunk kívül senki sem tudhat.
       - Hogy kitől hallottam? – kérdezte a föld mágus higgadtan. – Természetesen azoktól az óriásemberektől, akiket az erdőben kaptam el, nem messze attól a helytől, ahol ti táboroztatok le. Azért merészkedtek elő, hogy levadásszák azt, aki megölte a vezérüket.
       A társaság tagjai kimeredő szemmel nézetek a föld mágusra. Hogy ő ölte meg azokat az óriásembereket? Ő lenne az a titokzatos macskalény, akinek a nyomait Éhon fedezte fel? De hiszen ez lehetetlen! Ez az apró jószág nem lehet az a lény. Bár mit is mondott nekik Mellon? Hogy ritkán mutatkozik idegenek előtt valódi alakjában? Ezek szerint, amit maguk előtt látnak, az még csak nem is az igazi kinézete?
       Bereson nem bocsátkozott felesleges magyarázatokba, mikor látta megrökönyödött arckifejezésüket. Mellonra tekintett, aki alig észrevehetően bólintott, mint egy jelezve társának, fedje fel magát előttük. Ekkor a föld mágus leugrott székéről, majd egyenesen a társaság tagjai elé állt, akik olyasmit láttak, ami igazán megdöbbentette őket.
       Bereson átváltozott, méghozzá olyan lénnyé, ami inkább tűnt egy hatalmas, két lábon álló feketepárducra, semmint embernek; pedig némi emberség is volt benne, csak állati mivolta ezt nemigen mutatta meg. Bereson a társaság tagjaira nézett, akik teljesen eltörpültek a közelében; a hobbitok egyenesen aprók voltak hozzá képest. Izmos testét vastag, csillogó fekete szőr borította. Két lábon állt, éles karmai nagynak és veszélyesnek tűntek, melyekkel nyilván gond nélkül fel tud aprítani egy kifejlett trollt vagy fenevadat is; párduc pofájából éles fogak tűntek elő, ahogy elmosolyodott, arany szeme vidáman csillogott. Jót szórakozott az őt bámuló társaság valamennyi tagjának megrökönyödött arckifejezésén. Még maga Deremir is megrémült attól, amit látott.
       Egy biztos, rájöttek arra, hogy alaposan lebecsülték Beresont. Dehogy volt ő egyszerű házi macska; sokkal több volt annál. Ő a föld mágus volt, az egyik legerősebb és legveszélyesebb tagja a mágusok rendjének. Szinte megbabonázta őket vad kinézete. Igazi vadállat volt, csak a beszélőállatokhoz képest mégis emberibb volt. Egy biztos, nem lehetett valami kellemes ellenfél; erről már akkor megbizonyosodhattak, amikor Éhon felfedezte azoknak az óriásembereknek a holttesteit. Hú, szerencséje volt Deremirnek, hogy Sadok a védelmére kelt, különben darabokra tépte volna.
       Nem bízott meg benne; különösen azért, mert tudta jól, ki alkotta meg őt. Az volt a szerencséje, hogy felesküdött Sadoknak, máskülönben már régen halott lenne. Bereson egy szempillantás alatt végzett volna vele, ha nem így lett volna; ebben egészen biztosak voltak.
       Dwan izgatott tekintettel nézett rá a föld mágusra. Keze szorosan simult rá fegyvere nyelére, ami nem kerülte el Krain figyelmét. Erősen oldalba bökte társát, ki azonnal ráemelte fölháborodottan csillogó szemeit, hogy mondjon Krainnak valamit, de a törp-király határozott mozdulattal nemet intett a fejével.
       Jól tudta, hogy mi járhatott Dwan fejében, de most az egyszer nem engedi meg neki, hogy kedvére harcolhasson. Ha nem tudná, egy mágussal akarta összemérni az erejét, ami nem lett volna túl bölcs dolog; különösen azért nem, mert Bereson egy-kettőre széttépte volna őt azokkal a karmokkal. Nem fogja végignézni, ahogy ez a szerencsétlen megöleti magát a világ legveszélyesebb mágusával.
       Dwan még egy ideig királyát nézte, majd néma beletörődéssel leeresztette fegyverét. Ezúttal bele kellett törődnie, hogy nem harcolhat azzal, kinek tudását éppen le akarta tesztelni. Pedig, de szívesen megtette volna.
       - Mi a baj? – kérdezte Bereson, és hangjából ítélve, élvezte, amiért sikerült alaposan meglepnie őket. – Nem erre számítottatok?
       Kia tért magához először ahhoz, hogy megszólaljon.
       - Erre nem – vallotta be a lány őszintén. – Nem gondoltam volna, hogy te rendelkezel ezzel a külsővel. Pedig rájöhettem volna abból, ahogy Mellon titkolózott arról, milyen is vagy valójában. És abból, mikor azt mondta, tőled nem kell tartanunk, bár akkor egyikünk se tudta, hogy rád gondolt.
       Bereson bólintott.
       - Ez jellemző Mellonra – felelte. – Mindig is szeretett meglepni másokat. Emlékszem, amikor először mutatta be nekem Sadokot. Szegény, teljesen halálra rémült, amikor meglátott. Ő is azt hitte, hogy csak egy macska vagyok, aki varázserővel bír.
       - De miért vagy macska alakban, ha valójában így nézel ki? – kérdezte Soma érdeklődve.
       - Először is, mert így praktikusabb. Másodszor, mert így álcázom magamat. Ezzel az ártatlan macska külsővel sok ellenségemet át tudtam verni. Ki számítana arra, hogy egy apró macska az, akitől leginkább tartania kell?
       - És ezért élsz ennyi macskával? – kérdezte Éhon. – Ez is az ellenségeid megtévesztésére szolgál?
       - Részben – válaszolta Bereson. – Másrészt azért élek velük, mert kedvelem a macskákat. Ők jelentik számomra a családot.
       - Mi tagadás nem ilyesmire számít a törp egy mágustól – ismerte el Krain. – Azt gondolnánk, te is olyan vagy, mint Mellon, de be kell látnom, tévedtem, akárcsak társaim többi tagja.
       - Minden mágus egyedi külsővel rendelkezik, ami leginkább a képességeinken alapszik. Gondolnád, hogy van köztünk egy olyan mágus, aki gyerek külsővel rendelkezik?
       Krain azt hitte, rosszul hall. Mit is mondott Bereson? Hogy egy mágus gyerek külsővel rendelkezzen? Mellonra emelte kérdő tekintetét, aki bólintott, mint egy jelezve neki, hogy Bereson igazat mond.
       - Szóval, vannak köztetek gyermekek is? – kérdezte Krain ismét a föld mágusra nézve.
       - Nem, ő nem gyerek, csak ebben a külsőben létezik a ti világotokban.
       - Gondolom, ugyanazért az okból, mint te.
       - Eltaláltad – felelte Bereson könnyed hangsúllyal.
       - Na és melyik mágus az? – kérdezte Tran.
       - A tűz mágus.
       Dwan teljesen megdöbbent, mikor ezt meghallotta. Azt hitte, hogy nem jól értette.
       - Hogy pont a tűz mágusa rendelkezzen gyerek külsővel? – kérdezte, miközben továbbra is Beresont figyelte. – Na, erre aztán tényleg nem számítottam.
       - Akkor képzelhetem, hogy milyen egyedi kinézetük lehet a többi mágusnak is – felelte Éhon. – Gondolom, ők is sajátos külsővel rendelkeznek, mint te vagy a tűz mágusa.
       - Hát, ha kíváncsi vagy a többi mágus kinézetére, ahhoz fel kell keresned mindegyiket, bár amilyen időket élünk mostanában, erre nemigen lesz alkalmad, mert mindegyikük a saját dolgával van elfoglalva.
       - Gondolom, elég sok mindennek kellett utána nézniük most, hogy Sran újra felbukkant – mondta Mellon komolyan, mire Bereson bólintott.
       - Igen – mondta a föld mágus. – Fent a hegyekben a szélóriások kezdtek el elszemtelenedni, ami miatt a szél mágusnak kellett rendet teremtenie. Északon pedig a fekete sárkányok azok, akik veszélyt jelentenek másokra, amiért a tűz mágus azonnal odasietett, hogy segítsen azoknak, akik nem tudják megvédeni magukat az ilyen óriásférgekkel szemben. A tengerparti városokban pedig a víz mágus teszi helyre a vízi kígyókat. A fény mágusról pedig nem tudom, hol lehet. Utoljára azt hallottam, hogy egy apró falu lakóinak segített, amikor a lidércharcosok rájuk támadtak.
       - Tehát a többiek sem tétlenkednek – állapította meg Mellon elégedetten. – Helyes! Ennek nagyon örülök.
       - De, ahogy elnézem, te sem tétlenkedtél, Mellon. Szépen a magad és Sadok oldalára állítottad Világfölde legkiválóbb harcosait.
       - Ugyan, nekem ehhez aztán semmi közöm. Mindannyian Sadokra esküdtek fel. Én csupán abban segítettem, hogy Sadokot épségben eljuthasson hozzájuk és elmondja nekik, milyen hatalmas veszély fenyegeti Világföldét.
       - Te aztán semmit sem változtál. Mint mindig, most is épp olyan vagy, mint aki csak véletlenül keveredik bele mások ügyeibe.
       - Na, ez azért erős túlzás. Különben is, az már nem az én ötletem volt, hogy keressük fel Deremirt, és hogy az óriásemberek birodalmán át keresztül jussunk el hozzád. Ezt már tényleg nem én találtam ki. Sőt nem is állt szándékomban meglátogatni téged, ha nem a hegyek alatt jutottunk volna el idáig.
       Bereson mosolyogva bólintott, ami egészen megszelídítette vad kinézetét.
       - A lényeg, hogy élve eljutottatok hozzám – mondta a föld mágus. – Gyertek, és érezzétek otthon magatokat. Amíg az otthonomban tartózkodtok, nincs az a veszély, ami titeket fenyegetne. Vendégül látlak titeket, s amíg közösen lakomázunk, beszélhettek nekem hosszú utazásotok történetéről.
       A lakoma szóra, mindenkinek az étel jutott egyből az eszébe; amúgy is éhesek voltak; jó lesz végre rendes ételhez jutniuk. Bereson bevezette vendégeit a házába, mely belülről még nagyobbnak látszódott, mint kívülről. Elrendezése egyszerű volt; a bútorok mérete Bereson óriási méretéhez voltak kitalálva. Akik rendes mérettel rendelkeztek, úgy, mint Mellon, Kia, Kahin, Deren, Erethon és Deremir, úgy érezték, mintha maguk is törpökké vagy habókokká váltak volna; míg Krain, Éhon, Dwan és a habókok még kisebbnek gondolták magukat e nagyméretű berendezések között.
       Körbeülték Bereson nagy asztalát, aki szorgosan rakosgatni kezdte elébük a tányérokat, melyeken finomabbnál finomabb ételek sokasága volt. Időnként arrébb tessékelt egy-egy macskát, akik előtte mászkáltak, de az asztalra vagy máshová nem ugrottak fel. Bereson szigorúan ügyelt arra, hogy macskái jól neveltek legyenek, akik tudták, hol a helyük, ha vendégeket fogadott.
       Megtöltötte poharaikat mézsörrel, amit ő készített. Ez volt az egyik legbecsesebb kincse. Készítésének módját csak ő ismerte, és nem is árulta senkinek sem; pedig egynéhány társa sokszor tett kísérletet arra, hogy kiszedje belőle, hogyan készíti ilyen ízletesre a mézsörét. Főleg a víz mágus szerette volna kideríteni ennek a titkát, akivel Bereson mindig versenyben állt. Sadok és barátai jóízűen ettek és ittak; Bereson az asztalfőn ült, egy olyan karosszékben, amiben kényelmesen elfért és hátradőlhetett.
       Meghallgatta beszámolójukat arról, hogyan jutottak el a Fekete-eredőbe; kikkel találkoztak ott; hogyan küzdöttek meg az ott lakó szörnyekkel; hogyan kötöttek szövetséget Deremirrel. Beszéltek arról is, hogyan haladtak keresztül a Hegy Alatti Tünde Úton, és arról is, Kahin és Kia hogyan küzdöttek meg az óriásemberekkel. Ez a részlet alaposan felkeltette Bereson érdeklődését, aki maga is sokat harcolt már óriásemberekkel, s ezért roppant érdekesnek találta, hogy Kahin és Kia közös erővel harcolt ellenük, ami igen merész vállalkozás volt az ő részükről.
       Ki is faggatta őket erről a dologról; minden részletre kíváncsi volt. A legtöbb részletet Kia mondta el neki, Kahinból jó, ha egy-két mondatot tudott kicsikarni, de ezt Bereson nem tette szóvá. Aki olyan életet élt, mint Kahin, persze, hogy zárkózottabb volt társaihoz képest.
       - Látszik, hogy Kiana lánya vagy – mondta Bereson Kiának. – Bátor és szépséges vagy, aki csak Világfölde Szabad Népeit akarta védeni, amikor úgy döntöttél, hogy végzel az óriásemberekkel. Hogyan jutottál el a birodalmukba? Biztos vagyok benne, hogy nem a Hegy Alatti Úton keresztül; észrevettem volna, ha áthaladsz a birodalmamon.
       - A Szelek Ösvényén jöttem át az Ezüst-hegységen, és annak egyik lejáratán jutottam el az óriásemberek királyságába – mondta Kia. – Több mint háromhetet töltöttem ott, hogy megismerjem birodalmuk minden részletét és útvonalát, és így ismertem meg Kahint, kinek az életemet köszönhetem.
       - Igen nagyfokú tudásra vall, hogy sikerült életben maradnod azon az elátkozott helyen – válaszolta Bereson. – Arthan igencsak jól kitanított téged, de ahogy elnézem, nagyárat is fizettél azért, amiért önként betetted a lábad az óriásemberek birodalmába. Mondd csak, ki volt az, akinek köszönhetően le kellett vágnod a hajadat?
       Kahin Kiára emelte a tekintetét. Szemében aggódás és harag csillogott. Jól sejtette, hogy Kia harcközben, saját akaratából vált meg hosszú hajától, de most, hogy Bereson felhívta erre a figyelmét, hatalmas gyűlölet öntötte el a szívét az iránt a lény iránt, aki miatt Kiának le kellett vágnia a haját; mert belegondolni is szörnyű volt, milyen fájdalmas lehetett Kiának, hogy ezt kellett tennie saját magával.
       A többiek is mind kíváncsian néztek rá a lányra, mert őket is érdekelte, hogy mi történhetett szegénnyel, amíg az óriásemberek királyságában tartózkodott. Különösen Kraint és Dwant érdekelte a dolog, mert ez nagymértékű bátorságra vallott az ő szemeikben. Mert nőként nem lehetett könnyű meghozni ilyen súlyos döntést, de Kiának biztosan nem volt más választása, mert csak így tudta megmenteni a saját életét.
       - Hogy ki volt az, aki ezt tette velem, az nem fontos – felelte a lány komolyan, ahogy felidézte magában azt a gyalázatos napot. – Megfizetett azért, amiért alábecsülte a képességeimet csak azért, mert azt hitte, hogy én egy gyönge lány vagyok. De ha nem így cselekedtem volna, akkor már biztosan nem élnék.
       - Szóval, ennek a tettednek köszönhető, hogy sikerült életben maradnod – állapította meg Bereson a tényeket. – Ez igencsak bátor dolog volt a részedről. Nem sok nő mondott volna le önként a legféltettebb kincséről.
       - Majd megnő újra. És különben is, inkább a hajamtól válok meg, mint az életemtől. A népemnek szüksége van rám, és nem engedhetem meg, hogy éppen akkor haljak meg, amikor a legnagyobb veszély fenyegeti őket.
       Bereson némán bólintott egyet. Lenyűgözte Kia bátorsága, akárcsak a többieket. Olyan tettet hajtott végre, amit nem sokan tettek volna meg csak azért, hogy így meneküljön meg a biztos haláltól. Ez a lány teljesen kiemelkedett a többi nő közül. Látszott rajta, hogy erős és bátor uralkodója népének, ki egy napon hatalmas tetteket fog végrehajtani, miután Eredlian királynőjévé koronázzák.
       - Bátorságod példa értékű – mondta a föld mágus. – Sadok igazán szerencsés lehet, amiért csatlakoztál hozzá és társaihoz. Ilyen erős harcosokkal az oldalán talán sikerül győzelmet aratnia a Sötétség Fejedelmével szemben.
       - Ezt majd a Sors fogja eldönteni – mondta Sadok. – Mi csak reménykedhetünk abban, hogy sikerül Srant végérvényesen elpusztítanunk. De amíg hűek vagyunk a fogadalmunkhoz, amit egymásnak tettünk, addig van remény, hogy sikerül megmentenünk Világföldét.
       Bereson egyetértően bólintott.
       - Maradjatok hűek egymáshoz, mert ez a hűség az, ami titeket erőssé tesz. Habár – itt Deremirre nézett, ki alig evett valamit abból az ételből, amit Bereson adott neki –, ez elmondható az orkrilról is? Érzem a szívében lakozó sötétséget, ami könnyedén árulásra késztetheti őt.
       - Én mégis bizalmat adok neki – mondta Sadok. – A sötétség, ami benne lakozik, nem feltétlenül gonosz. Legfeljebb azokkal szemben gonosz, akik a Sötétség Fejedelmét szolgálják. Mégis Deremirnek köszönhetem azt, hogy élve kijutottunk a Fekete-erdőből.
       - Ha úgy érzed, hogy megbízhatsz benne, nem vonom kétségbe döntésedet – felelte Bereson. – Az orkril neked esküdött fel, és nem nekem. Én lehetek vele bizalmat, mert érzem szenvedését. Te nem hallod, de én tudom, hogy a lelke sír a kíntól, amit szomjúsága okoz neki.
       - Deremir képes uralkodni magán. Bízom benne. Egyikünket sem fogja elárulni.
       - Ahogy érzed – válaszolta a föld mágus. – Csak aztán ne kelljen csalatkoznod benne – tette hozzá komoran, mire Sadok némán hallgatott, majd sokkal vidámabb hangon folytatta. - Most azonban tegyük félre borús gondolatainkat és élvezzétek otthonom békességét. Maradjatok, amíg úgy nem érzitek, tovább kell mennetek. Addig élvezzétek védelmemet és vendég szeretetemet. Régen volt már az az idő, amikor másokat láttam vendégül.
       A társaság tagjai ki is használták az időt, amit Beresonnál töltöttek. Miután befejezték az ebédet, mindenki elfoglalta magát valamivel. A habókok közösen kimentek Bereson kertjébe, ahol az odakint lévő macskákkal kezdtek el barátkozni. Mellon Beresonnal tartott, aki szét akart nézni birodalmának területén, hogy megnézze, nem bukkantak fel a környéken újabb óriásemberek, akik Kahinra vadásztak volna. Deremir inkább egyedül töltötte szabad perceit; sokkal jobban kedvelte a magányt, mint a társaságot; így el is vonult egy árnyékos részre, ahol távol lehetett a többiektől, és élvezte a csöndes perceket. Krain, Dwan és Éhon kihasználták az időt, és egy kis vívó gyakorlatokat tartottak egymással; csatlakozott hozzájuk Deren és Erethon is, Dwan legnagyobb élvezetére. Csak Kahin nem tartott velük, aki bár meggyógyult az Élet Vizének hála, de még mindig úgy érezte, hogy lelkének szüksége van a pihenésre.
       Túl sokat használta a Tűz Kardját. Ráadásul úgy, hogy alig volt ereje az előhívására. Nagykockázatot, vállat akkor, amikor a Nuzaggal szembeni harc során hívta elő; majdnem széttépte a lelkét, és ez mutatta meg számára, mennyire veszélyes volt használni úgy a Tűz Kardját, ha valaki nem volt a megfelelő lelki és testi állapotban. Márpedig ő kockára tette életét, hogy megmentse Kiát. Ha Krain látta volna Nuzaggal szembeni harcát, már nem lett volna olyan hálás Kiának, amiért megmentette az életét. Ebben Kahin egészen biztos volt.
       Kahin leült abba a karosszékbe, amiben korábban Bereson napozott macska alakjában, majd elővette pipáját, amit először tisztogatni kezdett. Elmerülten piszkálta ki belőle a megmaradt hamut, mikor egyszer csak észrevette, hogy árnyék vetül rá. Felemelte tekintetét, és ekkor Kiát pillantotta meg maga előtt, ami egy kissé meglepte a félvér herceget. Vajon mit akarhat tőle?
       - Leülhetek melléd? – kérdezte Kia Kahintól, aki egy ideig szótlanul nézett rá, majd intett a lánynak, hogy nyugodtan leülhet hozzá.
       Kia leült mellé; megtehette, hiszen Bereson széke olyan nagy volt, hogy ketten is elfértek benne, méghozzá gond nélkül. Egy ideig egyikük sem mondott semmit. Kia nézte, ahogy Kahin megtömte pipáját dohánnyal, amit meggyújtott, és elmerengve pipázgatni kezdett. Végül Kia volt az, aki megszólalt:
       - Tudod, még meg sem köszöntem neked, hogy megmentetted az életemet – mondta a lány, mire Kahin ráemelte tekintetét. – Nem sokan tették volna meg azt, amit te tettél értem. Méghozzá úgy, senki sem volt melletted, aki segítheted volna neked.
       - Nem esett nehezemre – felelte Kahin. – Az adósod voltam.
       - Lehet, de akkor is kockára tetted az életedet. A hála is kevés ahhoz, hogy ezt visszafizessem neked. Ezért is csatlakoztam Sadokhoz. Hogy megháláljam mindazt, amit tettél értem.
       Kahin nem szólt, csak nézte a lány arcát, kinek kifejező szép szeme úgy ragyogott, mint a legszebb drágakő. Választ várt tőle, így Kahin sóhajtva válaszolt:
       - Csak ne beszélj arról Krainnak, hogy mit is tettem valójában. Igen dühös lenne, ha megtudná, hogy az életem kockáztatásával idéztem meg a Tűz Kardját.
       - Tudom, ezért is nem mondtam el részletesebben barátaidnak Nuzaggal szembeni harcodat.
       - Akkor kvittek vagyunk – mondta Kahin mosolyogva, majd tovább pipázgatott.
       - Kahin – szólította meg Kia a félvér herceget egy kis ideig tartó hallgatás után, aki ismét ránézett. – Hogy van tündéül, hogy „köszönöm”?
       Kahin meglepetten nézett a lányra. Kissé elcsodálkozott kérdésén.
       - Miért akarod tudni? – kérdezte nyugodt hangon. – Már régóta nem beszélek tündéül.
       - Azért mondd csak el. Szeretnék így mondani neked köszönetet.
       Kahin néhány másodpercig mérlegelte a dolgot, végül megmondta. Kia figyelmesen hallgatta őt, majd megismételte, amit Kahin mondott. Tökéletesen beszélt tünde-nyelven, ami nagyon illett hozzá.
       - Na? – kérdezte Kia. – Milyen volt?
       - Szép kiejtésed van. De miért akartál így köszönetet mondani? Miért nem törp-nyelven akartál nekem köszönetet mondani? Szívesebben beszélek ezen a nyelven, tudod jól.
       - Majd azt is megkérdezem tőled – felelte Kia. – De azt mondtad az előbb, hogy már régen nem beszélsz tündéül. Miért? Szégyelled a származásodat?
       Kahin sóhajtott. Mit akar tőle ez a lány? Ennyire még Tran se akart kíváncsiskodni. Mit akarhat elérni azzal, hogy félvérségéről kérdezgeti őt?
       - Soha se szégyelltem – felelte Kahin előre nézve. – Legalábbis addig nem, amíg Thrandor nem szembesített azzal, hogy ő igenis megvet a származásomért. Azóta nem szívesen beszélek tündéül; legalábbis magamtól biztosan nem. Csak olyankor, ha véletlenül találkoztam egy-két olyan tündével, akik nem beszélik a Közös Beszédet.
       - Büszkeségből nem beszélsz az ő nyelvükön? Azért, amit a nagybátyád tett veled?
       - Inkább azért, mert nemcsak ő, hanem valójában az összes tünde kitaszítottak maguk közül. Ha ők nem akarták, hogy közéjük tartozzak, akkor ne is várják el, hogy tündéül beszéljek és viselkedjek.
       - Tehát mégiscsak büszkeségből nem beszélsz rokonaid nyelvén – állapította meg Kia, amitől Kahin egykedvűen elhúzta száját.
       - Ahhoz meg kéne ismerned a történetemet, hogy tudd, miért érzek így – felelte Kahin, közben kiverte a hamut pipájából.
       - Nem arról van szó, hogy ne értenélek meg. Csak szomorú, hogy anyád rokonai ilyen érzéseket váltottak ki belőled. Hát egy sincs közülük, aki elfogadná a származásodat?
       Kahin mérlegelte a lány kérdését? Azaz igazság, csak egy valakit ismert, akiről elhitte és tudta, hogy teljesen elfogadja olyannak, amilyen volt: az unokatestvére, Lútiven volt az. Abban a végzetes pillanatban, amikor Thrandor elárulta őt, a lány volt az egyetlen a tündék közt, aki megpróbált segíteni rajta. Ha nem kezdte volna azonnal gyógyítani a sebeit, amiket Thrandor ejtett rajta, biztosan meghalt volna.
       Akkor még hálát érzett a lány iránt, de azóta már másképpen érzett unokatestvére iránt. Túl sok fájdalmat élt át akkor, amikor Thrandor elárulta őt. Abban a háborúban vesztett el mindent, ami egykor fontos volt számára. Szüleit, Thrandor bizalmát, Lútivent, mindent, amiben addig hitt. Így hát Lútiven iránt se érzett mást, csak bizalmatlanságot és haragot; mert tünde volt, akárcsak Thrandor. Kahin pedig a tündéket gyűlölte a legjobban; még akkor is, ha édesanyja is az volt.
 
Folytatjuk.
**********************************************

 10. BEMUTATJUK 

 POÓR EDIT ÍRÁSAIT
RÖVID ÉLETRAJZ:
   Debrecenben születtem és itt élem mindennapjaimat. Az általános iskola
elvégzése után a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolában 
végeztem
Poór Edit
 építészként. Előbb a szakmában dolgoztam, majd később megvalósítottam gyermekkori álmomat. Reménnyel telve szereltem fel a rendőrséghez, mint vizsgáló nyomozó. Az idők során sajnos egészségi állapotom megromlott és szolgálati nyugdíjba vonultam.
Az irodalom mindig közel állt hozzám. 2011-től kezdtem el verseket írni, különböző témakörökben. 2016 óta tagja vagyok a Poet.hu költői csoportnak, ahol folyamatosan jelennek meg verseim, régiek és újak egyaránt. A csoport oldala, lehetőséget ad blog használatára is, melyet szintén aktiváltam. Itt és a honlapomon kategóriák szerint olvashatóak a verseim, valamint a legújabb versek is azonnal feltöltésre kerülnek.
Több Facebook költői csoportban is részt veszek, valamint a Debreceni Alkotók Irodalmi körének is tagja vagyok.

 *
Elkészült négy darab verses kötetem, valamint a - Bibliai történetek
versben - című kötet sorozat, mely négy könyvből áll.
 
2020 – ban megírtam az első négy kisregényemet.  Az első egy szerelmi
spirituális történet, mely valóságon alapul. Ennek folytatásaként
feldolgoztam két kötetben egy filozófiai spirituális utat, mely
bemutatja az igazösvényen való járás elméleti és gyakorlati oldalát.
Nyári kalandok a Mátrában címmel megírtam egy kis kalandregényt.
Jelenleg a novella kötetemen dolgozom.
 
Debrecen, 2021. március 7.
 *
Poór Edit: A völgy

Hegyvonulat mélyében,
Hűs kis patak csordogál,
Kristály tiszta vizében,
Látszik sziklás kavicságy.
 Meredek hegyoldalak,
Követik a víz útját,
Kis fahidak engedik,
Túrázót a völgyön át.
 
Égig érő lombos fák
Árnyékában néha – néha,
Megtörik a fénysugár,
Mely sejtelmesen árad át.
 
Lágy szellő fuvallata,
A testet simogatja,
Csendes erdő mélyében,
Madarak víg dallama.
 
Fenyvesek elsuttogják,
E vadregényes tájnak,
Oly csodás történetét,
Völgy kialakulásának.
 
Vihar tépte fák az úton,
Szólnak megért időkről,
Szakadékos hegyoldal,
Benőtt friss zöld mohákkal.
 
Sziklás katlan végében,
Vízesés zuhan alá,
Szemet elkápráztató,
Gyönyörű festői táj.

  Debrecen, 2019.09.
**********************************************
 11. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL 
 
VÉGHELYI JÓZSEF:  KLAVIKORD
 - A régi idők emlékére: zenésztársaimnak szeretettel -
 
Fatrombita
 
    A sors különös kegyeként élhettem meg azt, hogy közel harminc évig tagja lehettem Szekszárdon egy nevében amatőr fúvós zenekarnak. Az amatőr jelző az idők haladtával „okafogyottá” vált, mert zenei teljesítményünk méltán vetekedett a hivatásos együttesekével. Természetesen sokan próbálták „intézményesíteni” a zenekart az évtizedek során, ám a tagok lelkülete túlélte ezeket a hivatalos akarnokságokat. Fennállásunk ideje alatt sikerült megőriznünk a zene szeretetére épülő vidámságunkat, fiatalos jókedvünket. Ítélőképességem teljes tudatában kijelenthetem, hogy a „művészvilág” sok tagja a normális viselkedéstől és mentalitástól kissé eltér, - azaz  a fosztóképzőt is figyelembe véve -  abnormális, népiesen szólva egyszerűen csak „lökött”. Természetesen magamat is beleértve. Ez az állapot egyáltalán nem fertőző, viszont nem is gyógyítható, végig kíséri az embert élete folyamán. Aki ilyennek született, hát az is marad! Nincsenek feltétlenül külső jegyei, sokáig rejtve is maradhat ez a defektus, és csak hosszabb együttlét után derülhet csak ki ez az elmeállapot. Valakinél hamarabb…
Véghelyi József

*
    Mint említettem én is zenéltem egy vegyes életkorú bandában, mégpedig a „legütőképesebb” hangszeren, vagyis schlagzeug-oltam, érthetőbben szólva: ütős voltam. Mikor mit kellett tennem: kisdob, nagydob, üstdob, triangulum, castagnette, tikfa, stb. Rettenetesen nagy művész voltam én is, mint a többiek. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy erre születni kell. Ha valaki a zenészek közül mégsem született őstehetségnek, akkor annak az az oka, hogy elnyomják, irigyei félreállítják. Ha egy zenészt meg akarsz sérteni, hát mondd azt neki tehetségtelen, kutyaütő…!  Garantált lesz a siker.
     A zenekar társadalmi összetétele az idők során szükségszerűen folyamatosan változott. Az ’50 - es évek végén mint úttörő zenekar alakultunk meg, de az idő haladtával  később KISZ ifjúsági zenekar lettünk, azután a rendszerváltozás érződött szele miatt Ifjúsági Fúvószenekar  cím hangzott jobban. A ’90-es évektől kezdve pedig a Német Nemzetiségi Fúvószenekarrá avanzsáltunk. Ja kérem, aki fizet az parancsol. Zenei teljesítményünk csúcsán a tagságunk fele diplomás lett, de érettségije mindenkinek volt. Később még egyéb neveket is ráaggattak a zenekarra, de a karmesterünk Miklós bácsi visszavonulásával már semmi sem volt a régi. Fájdalom, de akkor én is befejeztem a zenei karrieremet. De ez egy másik történet kezdete lenne.
   Sokat zenéltünk évtizedeken keresztül. Szinte mindenhol megfordultunk: kultúrházakban egész estét betöltő műsort állítottunk össze, adtunk térzenét, hangversenyeztünk a környező országokban. Társadalmi ünnepeken menetre játszottunk indulókat. Meg is jegyezte tréfásan az egyik volt munkahelyi főnököm a rendszerváltás után, hogy én ne sokat ugráljak, egy szavam se lehet az „átkosra”, mert május elsején a mögöttünk vonuló „főelvtársak” úgy igazgatták a lépteiket, ahogy én doboltam! Mi tagadás: így volt! Így lettem „szekértoló” helyett”„szekérdoboló” az elvtársi időkben!
   A szekszárdi fúvószenekar egyik alapítója, karmestere, hangszerelője Miklós bácsi volt, aki a Liszt Ferenc Zeneiskola igazgató-helyettesi feladatait is ellátta. A városban közismert és közkedvelt személynek számított.  Mindig vidám és jókedvű volt. Értette a tréfát, és csinálta is! Ő volt Szekszárd Miklós bácsija fiatalnak, öregnek egyaránt. A zenészek egymás között egyszerűen csak „Öregnek” nevezték. A diákjai és a szórakoztató zenészek között megfellebbezhetetlen tekintéllyel rendelkezett.
     Akkortájt a zeneiskola a megszűnt Skála helyén volt. Az épület egykor jobb időket látott polgári családé lehetett, ez a belső struktúrán látszott, mint ahogy az is, hogy a háború után semmiféle tatarozást, festést/mázolást nem végeztek rajta. Közvetlenül a kapualjból nyílott Miklós bácsi tanári irodája, amely kb. 15–18 m2 lehetett. A szoba színét már régen nem lehetett megállapítani a vastag cigaretta füsttől. Hát ott akkora jövés-menés volt mindig, mint egy orvosi rendelőben influenza idején. Tanári szobája zenei Mekkának is beillett. Aki szórakoztató zenésznek számított, azok közül mindenki megfordult nála legalább egyszer életében. Az ifjúság tanítása mellett ellátta az  OSZK megyei képviseletét minden nyűgével, bajával együtt. (OSZK – Országos Szórakoztató Központ.) Ez a munka tulajdonképpen adminisztratív jellegűnek számított: tagdíjak beszedése, zenészek vizsgáztatása, kiközvetítések, stb.
A régi zeneiskola a lebontása után új épületbe költözött, egy kicsit méltóbb helyre, a város központjában levő báró Augusz Imre rezidenciájának történelmi falai közé. Mind a mai napig ott is van. Az átköltözés csak a geo ordináták megváltozását jelentették, mert a „zenei műhely” szellemisége a régi/új falakon belül változatlan maradt…!
    Ennek a zenei műhelynek két egymástól jól elkülöníthető időbeosztása volt. Délelőtt a hivatásos zenészek jöttek – mentek, délután pedig a zeneiskolai tanulóké volt a terep. Száz szónak is egy a vége: megfordult ott cigánybanda, bárzongorista, ifjú titánokból összeverbuválódott beat zenekar, és egyéb bukott, meg nem értett egzisztencia. Ott olyan nem volt, hogy hívatlan látogató. Ha véletlenül odavetődött valaki, hát annak meg sem kellett szólalnia. Leülhetett valamelyik sarokba, és csak úgy zúdult a nyakába a „vaker”, a duma. Ha a végén kitámolygott zúgó fejjel az irodából, akkor azt sem tudta az illető, hogy fiú-e vagy lány. Ilyenkor szoktuk javasolni, hogy menjen be a legközelebbi W.C.- be nemi identitását tisztázni…!
   No, de ne felejtkezzünk el kultikus tárgyunkról a fatrombitáról. Balladai homály fedi eredetét. Csak sejthetem, hogy valamelyik asztalos kolléga készíthette Miklós bácsinak. Maga a hangszer valamilyen leírhatatlan elegye volt, a riadókürtnek, klarinétnak, és a történelmi drámákból ismert fanfárnak…Hossza 25 – 30 cm körüli lehetett és ahogy a neve is utal rá: fából készült. A színe nagyon fontos: koromfekete. Miklós bátyám, aki szintén zenész volt elnevezte klavikordnak. Ennek a jó csengésű műremeknek volt egy óriási hibája: nem volt hangszer. Bár ellátták mindenféle furatokkal, lyukakkal, megszólaltatni azonban nem lehetett, mert a bemeneti és a kimeneti nyílás között nem volt kapcsolat. Korpusza és fúvókája is volt, azonkívül – eléggé el nem ítélhető módon – még egy festéktartállyal is rendelkezett. Ebbe a tartályba kellett beleönteni a kormot…! Ám a koromnak valahol ki kellett jönnie, ha belefújtak, ezért a fúvóka két oldalán egymástól kb. 4 – 5 cm-re két pici furat szolgált erre. A többi a fatrombita szájhoz illesztésén, és a pszichológián múlott.
Az a bizonyos fatrombita...

Egy biztos: valaki előbb - utóbb belefújt, természetesen a határozott tiltás ellenére. Nagyon fontos volt a lelki felkészítés, hogy az illető ne akarjon belefújni, kipróbálandó a zenei képességeit. Ám ha mégis megtette lebeszélésünk ellenére, akkor mi Pilátus módjára mostuk kezeinket…Az ördögi pszichológia, az érdeklődés felkeltése a helyzettől függött: ha valamilyen nagy orcájú zenész vetődött oda, akkor a sikeres taktika az volt, hogy nem régen kaptuk a klavikordot, és csak kísérleti célból van nálunk. A különleges kialakításának megfelelően kifejezetten a magasabb fekvésű hangok megszólaltatására fejlesztették ki. Nem is képes rá bárki, hogy megszólaltassa, csak akinek megfelelő a száj-szerkezete! Persze előtte a provokatőr a szájához tette, felfújta az arcát, de ügyelt arra, hogy ne engedjen levegőt a fúvókába:  és íme nem is szólat meg, bebizonyítva, hogy tényleg különleges szájalkat kell hozzá. A fatrombita két kiömlő nyílása kissé feljebb volt a fúvókáénál. Amennyiben felfelé álltak a nyílások, úgy az illető arcát kormozta be, ha lefelé álltak, akkor  a ruhája kormozódott össze, eléggé el nem ítélhető módon!
   Ez a taktika a felnőtteknél szinte mindig bevált, ám ügyelni kellett arra, hogy komoly maradjon az álnok, cselvető arca, már csak a hatás kedvéért is! Zeneiskolai tanulóknál - a naivitásuk miatt – nem volt szükség felnőtti praktikákra. A délutáni tanítások természetesen órarendi beosztással követték egymást, tehát mindig lehetett tudni, hogy ki lehetett volna a potenciális áldozat. A gyerekeknél nagyon óvatosan kellett kiválasztani az arra alkalmas személyt ( a családi háttér, papa/mama beosztása, értik-e szülők a viccet, vagy nem stb.?). Bár akkoriban nem volt szokásban a tanárokat megverni, mégis jobb volt a békesség.
   Vizsgáljuk meg, hogyan működött a tanulók becserkészése! Mint említettem Miklós bácsinak sok teendője volt a tanításon kívül is, és előfordult, hogy pár percre  kiment valahová ügyeket intézni. Mielőtt a delikvens megjelent az órán, a fatrombitát előre kitette valaki jól látható helyre, vagy tüntetőleg akkor vették elő valahonnan, ügyelve arra, hogy az „áldozat” észrevegye. Valakit mondtam, mert 3-4 gyerek mindig lézengett az irodában. Egyszerűen azért, mert vagy sokkal előbb jöttek, vagy nem akaródzott még hazamenni. Látszólag a fatrombitával  a szobában levők nem is foglalkoztak többet. Nem így a jövevény…Persze a kiszemelt áldozat érdeklődni kezdett a klavikord iránt. Itt elég volt annyit mondani, hogy ha nagyobb leszel belefújhatsz…A többi a gyereken múlott: alig várta, hogy a bennlevők ne figyeljenek oda, elkapta a fatrombitát és persze belefújt teli tüdőből. A hatás sohasem maradt el! Ritkán az is előfordult, hogy Miklós bácsinál csak egy szem diák volt, a fatrombita pedig „véletlenül” az íróasztalán maradt. Ekkor a figyelmeztetés úgy szólt: kisfiam, hagyd békén azt a hangszert, nem a Te színvonalad. Az ilyen esetekben elegendő volt az is, hogy az Öreg hátat fordítson és a szekrényéhez menjen valamilyen kottáért, mire visszafordult addigra egy kormos arcú kéményseprő-segédet látott összemaszatolt arccal…! Akárhogy is történt a skandalum, a vége természetesen mindig hatalmas röhögés lett. Arról nem tudok, hogy valaki ezen megsértődött volna, de arról igen, hogy  a pórul jártak közül sokan igyekeztek másokat is sorstársukká tenni…Se vége, se hossza az ilyen jellegű eseteknek. A zenészek között lassan kezdett elterjedni a klavikord  áldásos tulajdonsága, ezért egyre kevesebb lóvá tett paciens került a hálóba. Ideje volt tehát másik terep után nézni. Ha idétlenséget kellett elkövetni, hát akkor a zenészekre, művészekre bizton számítani lehetett. Érdemes idecitálni az egyik legmaradandóbb esetet!
De ez már egy külföldi hangverseny körúton történt!
 *
  1974. augusztusában vendégszerepeltünk az  NDK-ban. A lehetséges közlekedési eszközök ismeretében  legcélszerűbb megoldás a vasúti utaztatás volt .Viszonylag hosszú idejű útnak számított Budapesttől Drezdáig, de ki törődött vele akkoriban! A hangszerek nálunk voltak, így aztán hol zenéltünk, hol idétlenkedtünk, mulatva az időt. Prágán keresztül vitt az utunk, ahol mozdonyt kellett cserélni, mert a két villamos vontatás műszaki paraméterei eltérőek voltak. A cseh fővárosban sokat álltunk technikai okokból, és a „művészeket” huzamosabb ideig tétlenül hagyni nem ajánlatos…
   Egyszer azonban minden véget ér, s így elindulhattunk Drezdába. Akkoriban Kelet-Németország meglehetősen feszes rendőr-állam volt, az összes konzekvenciáival együtt. A vasút stratégiai ágazat mindenhol, mindenféle értelemben. Ez lépten-nyomon látszott az NDK vasúti emberállományán is. Mi zenészként csak a kalauzzal találkoztunk. Képzeljünk el magunk elé egy középkorú, magas, snájdig, egyenruhába öltözött közeget, akinek olyan patyolatfehér volt az inge, hogy a mai mosóporok belesárgulnának az irigységbe. Az egyenruhájának gombjairól a Nap sugarai szégyenkezve verődtek vissza.
   Hősünk - a kalauz - a feszes szolgálati szabályzatnak megfelelően időnként le-föl mászkált a vagonban vigyázva a rendet, elvégre nemzetközi utasok voltak a felügyeletére bízva. Hivatalának teljes tudatában viselte beosztását, igyekezve, hogy még véletlenül se mosolyodjon el, mert rögtön oda lenne a tekintélye. Egy idő múlva valami történhetett a feszes szolgálattal, mert néha elmosolyodott, különösen akkor, amikor minket, zenészeket meglátott a hangszerekkel együtt. Mi csak gondoltuk, hogy fiatalabb korában maga is zenélhetett, és előtörhettek benne az ifjúkori emlékek. Pechjére…!
   A vagon kupékra volt osztva, de mivel meleg volt az ajtók nyitva álltak, s időnként nosztalgiával az arcán meg-meg állt a közeg különböző hangszereknél. Legjobban  a helikonok tetszettek neki,  tudva levő, hogy az egyik legnagyobb rézfúvós hangszer. Szerencsére néhányan tudtak valamennyit németül, s megétették a kalauz atyai, leereszkedő kérdését, ami imígyen hangzott:
  - Gondolom, nehéz lehet egy ilyen nagy hangszert megszólaltatni…?
Ő még nem tudta, hogy kár volt ilyent kérdezni tőlünk, de ha már kegyeskedett a hatóság leereszkedni hozzánk, a póri néphez, hát akkor ugyebár válaszolni is illik! A legnagyobb tréfacsináló éppen egy helikonos volt, s nem is maradt el a válasz:
 - Á, egyáltalán nem nehéz, hanem ezt a kis feketét – mutatta a fatrombitát -  no, ehhez más komoly erő kell..!
Többen közülünk már a szájuk szélét rágták, mások kihátráltak várva a becsapódást…! Az eredmény nem is maradt el. A szolgálatában feszes kalauz teli tüdőből belefújt a fatrombitába. Először nem is tudta a szerencsétlen, hogy mi történt vele, csak becsukott szemmel lassan visszaadta a trombitát és szép lassan kihátrált. Az igazsághoz tartozik, hogy nem is mertünk azonnal hangosan röhögni, mert kicsit durvára sikeredett az akció, csak amikor többet nem jött vissza a kalauz, akkor törtünk ki! Egész Drezdáig nem láttuk többet.
  Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy mi lett a további sorsa, ezért leszállás előtt benyitottunk a közeg kabinjába. A látvány egyértelmű volt: ült a szolgálati székén hátrahajtott fejjel, összekormozott inggel, s a szemére vizes zsebkendőt tartott. Magában mormogott valami olyant, hogy:
- Skandal, unerhörten Skandal…
Persze, hogy mit mondott, akkor nem teljesen értettem, inkább sejtettem. Egyben azonban biztos voltam, hogy nem a megbonthatatlan német-magyar barátságot méltatja…!

Folytatjuk a sorozatot.
**********************************************
 12. NOVELLASOROZAT 
 
SZILÁGYI ANITA : Széttört jegygyűrű
- Romantikus dráma -
 (III.rész)
 
  Márk hétfőn nagy lendülettel indult dolgozni, hiszen a cégnél volt éppen elég teendő. Élvezte a friss tavaszi illatot, amit az éjszakai eső hagyott maga után szerette ezt az évszakot megújulást jelentette számára. Kocsiban 
bekapcsolta a rádióját kellemes
Szilágyi Anita
 blues zene szólt éppen. Szerette a bluest mindig jobb kedvre hangolta, ha valami miatt nyomottabb volt a hangulata az átlagosnál. Jó kedvvel, mosolyogva ért be a céghez. Az irodájában lepakolt visszahallgatta az üzenetrögzítőt a főnöke hívatta őt és
Petrát egy közös megbeszélésére. Kicsit ideges lett 
görcsbe rándult a gyomra attól félt Petrát elveszik mellőle
és a projektmunkán nem dolgozhatnak többé közösen. Tíz óra volt Petrával várakoztak a tárgyalóterem előtt.
 
- Gyertek be szólt János a tőle telhető legnagyobb nyugalommal. Ez kissé hatott Márk félelmére.
- Szép Napot!- köszöntötték a cégvezetőjüket
- Azért hívattalak be titeket , mert a cég kibővítése érdekében, és hogy szerteágazóbb legyen a tevékenységünk két fiatal energikus kollégára van szükség, akik egy menedzsment csapatot alkotnak.
 
Anyavállalatunkhoz Madridba kellene kiutazni egy hónapra, és részt venni az ottani munkában. Tanulmányozni tevékenységüket elsajátítani a legkorszerűbb technológiákat, hogy a későbbiekben kamatoztathassuk itthon. Természetesen a kiutazás költségét cégünk fizeti, valamint egy hónapi fizetésetek ottani bérezés szerint az anyavállalattól fogjátok megkapni.
Márk és Petra arca felderült ez szuper hír, hiszen akkor a mostani fizetésük dupláját fogják számukra kifizetni egy hónapig. Nagyon megörültek erre nem számítottak ezt mindenképpen előre lepésnek tekintették mindketten.
 *
Másnap összepakoltak megbeszélték hogy délután kettő órakor találkoznak a reptéren három órakor indult a gépük Madridba. Márk sportosan öltözött Petrán virágmintás könnyű nyári overál volt, melynek színe kiemelte arca bájosságát. Mosollyal az arcukon jókedvűen köszöntötték egymást egy-egy futó puszival. Felszálltak a gépre a légi-kísérőtől csupán két koktélt rendeltek nagyon élvezték a repülést csodálták a kilátást. Petra picit közelebb bújt Márkhoz vállára hajtotta fejét, mitől a fiún jóleső borzongás futott végig. Sikeresen megérkeztek Madridba. Elfoglalták szállodájukat csodálatos kilátás nyílt a tengerre természetesen külön szobában voltak elszállásolva. Márk felhívta Petrát, hogy menjek le a szálloda éttermébe vacsorázni. Elbűvölte őket a tenger látványa, a pálmafák, az egész mediterrán táj. Könnyű vacsorát fogyasztottak sok déli gyümölccsel. Mint mindig a közös koktél nem maradt el Márk nem tudott betelni a város szépségével és a lány erős karakterével. Az asztalnál kissé belesimította Petra kezét a sajátjába szerencsére a lány nem húzódott tőle vissza. Szerette azt az időt amit Petrával tölthetett. Másnap teljes erőbedobással mentek a nagy multi céghez kedvesen fogadták őket. Megismerkedtek az ottani vezetőkkel és természetesen tanulmányozták az új technológiát nagy lendülettel álltak a korszerűbb dolgok elsajátítása elé.
 *
Hanna sokat dolgozott a textilgyárban délután főzött magának valami könnyű vacsorát és legtöbb idejét a szabadban, valamint a kiskertjében töltötte. Egyik délután éppen kicsit pihent az öreg ház teraszán, ahol felfutottak az akácvirágok, és élvezte illatuk varázslatát. Mikor megszólalt a csengő a kerti kapunál. Hanna lesietett nagy meglepetésére Krissz volt az bátorral együtt érkeztek. A kutya ismerkedett Hannával.

- Szép Napot Hanna! – köszöntötte Krissz, elnézést csak azért bátorkodtam átjönni nem-e lenne kedve nekem a környéket bemutatni, hiszen idegen vagyok a városban.
Hanna meglepődött , de nem mondott nemet új szomszédjának. Könnyű sport melegítőt vett fel, és mivel jó idő volt mindketten mozogni akartak kicsit. Kerékpárral jártak be a várost Hanna megmutatta Krissznek a nevezetességeket elvitte a közeli tóhoz megmutatta neki az ódon vár műemlékét. Aztán támadt egy merész ötlete.
- Krissz, ha már úgy is bringázunk nem teszünk meg egy nagyobb távolságot? és akkor megtudom mutatni a barlangot, ami az erdőben van.
- Boldogan Hanna!- nagyon szeretem az erdőket járni.
 
Hanna Márkkal való szakítása után most érezte először, hogy újra felszabadult, és örült az életnek.
Több hónapja ránehezedő magány nagyon sivárrá tette az életét. Hanna ezen a délután szinte szárnyalt, hiszen Krisszel egy hullámhosszon voltak sokat beszélgettek ,nevetgéltek megmutatta a lány a barlangot sőt még be is mentek és végig járták kb 3 km távolság volt csupán. Aztán visszabringázták közös utcájukba nagyon kellemesen telt a délután Hanna számára, újra életvidámnak érezte magát.
A kapuban elköszöntek egymástól.
 
- Hanna köszönöm a szép délutánt, és ha nem veszed tolakodásnak máskor is szívesen túrázok veled.
Hanna nagyon örült az ajánlatnak, hiszen jó ideje egyedül volt, és tudta, ha tovább is a magányba roskad annak nem lesz jó vége.
- Természetesen Krissz mikor lesz időd, és Én nem dolgozom szívesen látlak. Időközben letegeződtek mivel egyidősek voltak megtört a kettőjük közötti távolságtartás.
 
  Hanna szedett a kertjében kinyílt tulipánokból egy csokorral és a vázájába helyezte. Hosszú hónapok után most először érezte úgy, hogy boldog volt pár óra hosszára a nap picit lebarnította külsőleg is látszott rajta röppenő jókedve. Aznap mosollyal az arcán zuhant mély álomba.
  Márk és Petra sokat dolgozott a külföldi cégnél, de mindennap együtt voltak, és ez a fiú számára sokat jelentett. Esténként együtt sétáltak a tengerparton nagyon élvezték a déli életet számukra ez az egy hónap ajándék volt. Egyik fárasztó nap után lementek a tengerpartra sétáltak Márk nem tudta visszatartani magát megpróbált közeledni Petra felé, hiszen az együtt töltött közös idő egyre-egyre közelebb hozta őket egymáshoz. Átölelte Petrát és úgy sétáltak a lánynak szintén kedvére volt Márk közelsége.
 
- Petra igaz lehoztad a fürdőrucid?
- Igen a táskámban van.
- Akkor ússzunk egyet!
- Van kedved?
- Naná!- mosolygott Petra.
 
  Nagyot csobbantak együtt majd úsztak a kellemes hőmérsékletű vízben. Jól ellazultak. Napoztak egymás mellé feküdtek a napozóágyon. Márknak jól esett ez a relaxációs nyugalom az elmúlt időben nagyon sokat dolgozott. Tengerpart, napfény és Petra. A fiú óvatos mozdulatokkal kisimította Petra arcából a vizes hajtincseket. Majd a tőle telhető legnagyobb gyengédséggel két kezébe fogta a lány arcát, és lágyan megcsókolta. Petra egészen belesimult Márk ölelésbe így maradtak hosszú percekig.
- Petra! „Szeretlek”- beléd szerettem.
A lány nem válaszolt, inkább visszabújt Márk karjaiba.
 
Folytatjuk.

**********************************************

 13. NOVELLÁIM (02.) 
 
Távol a világ zajától. (2. rész)
Csaba Engel, Harmatcsepp, Erdélyből.
 
  Manó a felderítő útja során minden szükséges táplálékot, eledelt beszerzett télire, ha netalán az erdőben fog kelleni túlélniük azt Pufival. Közelget a tél és elraktározott mindent a maguk részére berendezvén a barlangot ellátván minden szükséges dolgokkal, volt bőven mit enniük, mint például: szárított erdei gyümölcs, különböző magvak, és a hegyi patak vizéből kihalászott és megszárított halak, na meg rengeteg szárított gomba, ami csak ehető. Jól ismerte a gyógynövényeket és a fák leveleit, amik segítségére lehetnek, ha valami betegség érne őt. Egy dolog bántotta az, hogy mi és ki lehet az a csodalény, és miért csak neki és az elhunyt kedves édesapjának mutatkozott sikolya, hangja által. Az a lény miért egy ember életén keresztül rejtőzik, hogy senki meg ne lássa őt? De akkor mire várhat, mit akart vagy akarna ezek után tőle? Hiszen annyi éven keresztül megmutatkozhatott volna. Talán félt attól, hogy más fel ne fedje, hogy ő tulajdonképpen ki valójában. Ezek a gondolatok gyötörték Manót és annak idején édesapját is. Manó jól gondolkodott és tudta azt, hogy az ember és az állatvilág mindenre képes, hogy elérje kitűzött céljait az úgy érzet hivatása érdekében vagy lehet olyan is ki vissza vonultan, magányosan, rejtőzködve, kevésbé feltűnően szeret élni. De ez az eset lehet más, a félelemben született vagy üldözött lény, ki már abban nőhetett fel, hogy őt csúfolni és eltaszítani fognak, ha megismerik vagy mutatkozik, de viszont mégis úgy szeretne élni, mint mindenki más szabadon és még sem magányosan elszakadva az emberektől és annak örömeitől. Manó megpróbálta átérezni azt, hogy miben szenvedhet az a csoda lény és segíteni akart neki, mint minden ember kíváncsi is volt arra, hogy mi lehet az, de ő inkább ember szerető volt, nem a csodákra építette az életét. Mire fel az a hosszas várakozás? Hiszen Manó és édesapja már rég csapdába ejtették volna azt a csodalényt, de jól tudták azt, hogy erőszakkal vagy egyéb eszközökkel hiába is próbálkoznak, ha valaki csak jelt ad magáról, de még mindig nem képes mutatkozni vagy rejtőzködik. Segíttetek volna, ha az a bizonyos lény is képes lett volna valamilyen formában közeledni hozzájuk, így hát ők nem akartak uralkodni valakin, hanem tisztelték a mindenki életét, annak szabadságát formáját és azoknak a valós kibontakozását. Tehát az, az igaz szeretet, hogy nem meggyőzni valakit vagy uralni, hanem ha csak lehet esélyt adni másoknak és élni velük úgy ahogy ők is eltudják azt fogadni... Igen ez volt Manó, várt és csak várt, mint aki szenved és segítségre lenne szüksége, türelmes, békés ember volt nem siettette a dolgok tökéletes menetrendjét, mind attól eltekintve, hogy furcsának látta maga körül az életben lezajlott, lezajló eseményeket, dolgokat a számára is idegen, ismeretlen pillanatot, helyzetet. Pufival sem volt gond, alkalmazkodott gazdája szerető gondviselő élete szerint, hűséges és a gazdája kedvében járt, mint állat érezte gazdája nyugtalan állapotát. Így hát mindketten türelmesen várakoztak, végezvén a napi feladatukat tudván azt, hogy egyszer majd felbukkan a váratlan pillanat és teljesülni fog számukra mindaz mire vártak. Viszont a pásztor legény is közben nem adta fel könnyen a keresést, szerette őket és bízott abban, hogy viszontlássa majd őket
Fontos vagy nekem
 
Engedj közelebb hozzád,
Hogy megosszam azt mit érzek,
Lelkemben nyílik egy virág,
Érezned kell annak illatát,
Gyógyírként belülről árad,
Szeretet, hűség táplálja,
Szép szavak, gyöngéd kis kezek.
 
Nem tarthatom meg magamnak,
Ajándékként azért kaptam,
Hogy tovább adjam másoknak,
Szívemből, én rád gondoltam,
S kellemes illatjának,
Adj helyet szíved pitvarában,
Arcod tükrözőn boldogságban.
 
Ha úgy érzed, meg vagy nélküle,
Mert, hogy a te virágod szebb,
Annak illata erősebb,
Ó csak juttasd szívemig el
Had csodáljam, ha engeded,
Számomra fontos vagy nekem.

*
Késő őszi idő, pompás színekben festett a táj, aranyozott levelek díszítették a félig-meddig kopaszodó fákat és a földet, avar takaró alá rejtőzött, pihenni tértek a rovarok és bogarak. Elhagyott üres fészkek kapaszkodtak a csupasz ágakban, hogy a szél el ne fújja, társra talált vándormadarak seregével távoztak vissza se néztek. Lágymeleg napsugár itt, amott simogatta a gyönyörű tájat, szorgosan gyűjtögettek az apró kis állatkák s igyekeztek búvó helyükre. A hűvös őszi szél citerázott, altatni próbálta az erdőt és annak lakosait. A medvék is lassan barlangjaik felé tartottak, a sok közül az egyik csak állt a barlang nyílása előtt és mormogott nyugtalannak tűnt, de nem tolakodott, a barlangban éget a tűz ahol Manó és kiskutyája álomban pihentek. Egy üvöltöző hangra ébredtek, hirtelen egy sötét árnyék vetődött rájuk a medve a tűz elejébe merészkedett a kutya jobban gazdája mellé szorult, de nem ugatott. Egy darabig csend volt, egymást figyelték hosszasan, Manó bátran lassú mozdulattal elővette a szájmuzsikát és egy nyugtató dalba belekezdett, arra a medve lesüti fejét, de nagy sötét szemeivel követte őket, a tűznek lángja lágyan táncolt. Már majdnem kivirradt és mindhárman aludtak, egy újabb külső hangra egyszerre megmozdultak, mély, hosszas sikoly törte meg a csendet. Talán eljött a pillanat gondolta Manó, a sötét miatt és mivel a medve is velük volt nem kelt fel pihenő helyéről csak hallgatózott. Halk léptek, mocorgás a közelben majd suttogó halk hangok mely nyugodtságra intő jel lett volna. A tűz parazsa vörös színekben pislogott, hol élénkebb, hol lágyabban mutatkozott, mint egy darabka szőnyeg. Jó meleget tartott a barlangban, így hát mintha semmi sem történt vissza aludt mindenki. Kórusban mély lélegzet, horkolás, nyöszörgés visszhangként tört ki a barlang nyíláson. A közelben arra járó pásztorlegény felfigyelt és meglapult észrevétlen, mikor felfedezte azokat a hangokat. Jó helyen járt és különböző nyomokra talált, azt annyira izgalmasnak tartotta, hogy szinte mozdulatlan, visszafogott lélegzettel kíváncsiskodott, szemeit le nem vette a barlang bejáratáról.
A párszor legény lapival takarta be magát és türelemmel várt míg ébredés jelt halott, a medvének hangja mellet egy mély suttogó hangot is észlelt, de nagy zavarban volt, mert ugyan akkor meghallotta Manónak a kedves hangját, mintha Pufihoz szólt volna, nincs semmi baj, nincs semmi baj, ennyit értett az egészből.
Egyszer csak mit látnak szemei egy alacsony, hosszú hajú női személy szaladt ki a barlangból, mezítláb állati bőr ruhát viselt, és a bejárata előtt lekucorodik, sírni kezdet és arcát két kezében ejtve suttogó szerűen nagyokat sóhajtott. Nem sok idő múlva megjelent Manó és kiskutyája, "kérlek ne hagyj itt, nem akarlak bántani, segíteni szeretnék, kérlek, kérlek el ne rejtőzz előlem, hisz egy életen keresztül egymásra vártunk, én nem hagylak el bármi is történjen velünk. Erre nagy lustán a medve is ott termett és leül a hátuk mögé, mancsaival mind a kettőt át karolta gyöngéden és a vállukra helyezte fejét, mint aki boldog és elégedett. A Pufi. mint aki irigykedne, ugatott és körbe szaladgált. Valóban ez nagyon meglepte a pásztorlegényt, de megértette mit érezhetnek mindkettőjük, ő is halkan sírni kezdet és óvatosan visszahúzódott, hogy észre ne vegyék, azzal eszeveszetten rohant vissza a faluba és hírt adott róluk.
 *
  Hát ez volt az a kis történet amelyben végül egymásra talált két szép csodálatos teremtmény, akik egy életen át egymásra vártak.
Eljött a tél, hirtelen járatlan utak, ösvények a nagy hótakaró ellepte az egész tájat. A pásztorlegény mesés történetét nem sokan hitték el, de volt aki igen és akkor hiába próbálkoztak, hogy eljussanak a helyszínre amiről beszámolt nekik a legény mert az idő a nagy hóvihar megakadályozta őket. Viszont egyesek meghallgatták őt és a faluban terjedt a hír, hogy Manó egy életen keresztül addig járta az erdőt míg végre megtalálta élete párját, szerelmét. Talán azért nem nősült meg, mert szerelme az erdőben volt, és őt ott várta meg. A természet nőjenek nevezték, aki Manót végkép magához csalta, azért talán, mert mindig az erdőt járta és a természet volt az összes kincse. Még azt is beszélték, hogy a természetanya szülte gyermeke volt és Isten adta, választott neki öregségére élettársat, mivel félárván nőtt fel az apja mellett a gyönyörű, békés, szabad természetben. A természet nőjéről is sokat beszéltek, hogy egy gyönyörű, földig érő hosszú hófehér haja volt, kinek mesebeli arcát csak egyedül Manó láthatta, vagyis a szerelme, azt más nem láthatta, mert féltőn szerették egymást. És még azt is beszélik azon a vidéken, helyen, manapság is, hogy így lett a tavasz a leggyönyörűbb évszaka a többihez képest, mert mindig is megemlékszik róluk, idős koruk szerelméről és abból fakadó, nyíló gyöngéd színjátszó, illatos virágairól mely minden tavaszodáskor bizonyságként felöltözteti a tájat. Bizony, bizony a természet most is önmagát feláldozza értünk megmutatván gyönyörű, gyöngéd, mesebeli alakjait, titokzatos arcát, azoknak akik őt féltőn szeretik. Ha már van tán szerelmed lépjetek közelebb, mélyebben a természetbe és meglássátok, hogy annál inkább egymáshoz is közelebb kerültök bearanyozván lelketeket az örök hűség csodáival, persze ez csak akkor működik, ha mindketten imádni fogjátok a természetet. Ha pedig még  találtál magadnak társat, csakugyan ott, te is megtalálhatod életed legszebb szerelmét.
 
2020. 02. 14.
Vége

**********************************************
 14.  VISSZAEMLÉKEZÉSEIM 
 
CSOMOR HENRIETT: Végre eljött az én időm 
 
Körülbelül tíz évvel ezelőtt kinéztem magamnak Németországban, a sérült eszközbemutatón, egy három kerekű elektromos kis mopedet. Végre a moped beszabadult Magyarországra, csak annyit kellett megmutatnom az orthopéd dokinak, hogy fel tudok állni és egy pár lépést bírok menni. S már fel is írta receptre, s pár hét múlva boldog tulajdonosa lehettem. Csodálatos érzés vett hatalmába, azon a reggelen az alapítvány konyhájában, meggybordó mopedem várt. Még jó, hogy senki se volt rajtunk kívül az épületben. Leírhatatlan volt az örömöm, rögvest belehuppantam, s elfordítottam a kulcsot. Fel-le forogtam a konyhában, míg anya mondta, szálljak le róla. "Dehogy szállok le, kipróbálom, csak engedj ki kérlek!" Ez a szigor jellemző volt rá mikor féltett, ilyenkor gyereknek éreztem magam, és nem huszonötévesnek, hanem óvodásnak. Gyűlöltem ezt a helyzetet, és ezt a kiszolgáltatott rohadt állapotomat. Akkor is ki fogok menni, és önálló leszek végre. "Ne legyél már ilyen anya, te is vágyakoznál önállóságra, ha sérült lennél."
Csomor Henriett

Az ülés olyan, mint egy fotel, ki lehetett fordítani, hogy könnyebben rá lehessen ülni és karfái felemelhetők. Három kerekű, akkumulátoros járgány, a sebességét sajnos csak teknősbéka, s nyúl jelzi. Sebaj fő az, hogy kitörhetek a négy fal közül egyszer. Azt már most megfogadtam, hogy bármi áron is, de elfogadtatom anyuval, hogy önálló leszek a kis mopedemmel. Tudom, apám sose fogja elfogadni, számára én hülye vagyok, de ott egye meg a fészkes fene. Végre megjött Marika, a nagy foglalkoztató gyógypedagógusa, ő biztos eljön velem kipróbálni. Jófejsége most nem jött be, de ráfogom arra, hogy ő is nagyon félt. Egyébként vagány csaj, úgy jó tizenöt év korkülönbség van köztünk. Ő tanítja a legsúlyosabb értelmi sérülteket, most ötödik osztályosok, és még mindig a hét napjait sulykolja beléjük. "Marika, figyelj, gyere el velem légyszi kipróbálni a mopedem, csak sétálnod kell mellettem." Akkor még én se tudtam, hogy futni fog mellettem. "Jaj ne Heni, te erre fel akarsz ülni?" "Nem hogy akarok, fel is fogok!" "Te őrültebb vagy, mint a fiaim, akik hegyet másznak!" - jelentette ki Marika. "Gyere már, és ne félj kérlek, csak egy kör, nyugi!" - mondtam neki. Végre kint voltunk. Először lassan vezettem, hirtelen belém bújt a kisördög, s rátettem a nyúlra, amely nagy merészség volt elsőre. Vonzott a gyorsaság, és nőtt az adrenalinszintem. Egyszerűen leírhatatlan érzés volt, egyedül közlekedni az utcán. Szegény Marika futott utánam, de nem volt harag benne, hisz látta, jól bánok a járgánnyal. "Anya ez tökéletes volt!" "Erzsike, tényleg jó a csajszi, s túl bátor!" - mondta Marika.
 
 A neheze még hátra volt, haza került a mopedem, rögtön kipróbáltam. Ott álltunk mind a hárman körülötte, anya, és mama, s nagyon örültünk. Apám kijött: "Na mit röhögtök, hülyék?" A levegő is megdermedt. "Hogy beszélsz már?" - kérdezte anyám. "Mit, akartok evvel? Egy lommal több lesz az udvarban, a lány  úgyse fogja használni." "Fejezd be, nem mindig az lesz amit te akarsz!" - ripakodott rá anyám. Utáltam mikor lebecsül, s a sárba döngöl. Mondott ennél cifrább dolgokat is, apám soha nem gondolta át csúnya szavait mielőtt kimondta volna. Egyszóval nálunk minden újdonság, ami velem volt kapcsolatos, ekkora port kavart. S ezt gyűlöltem a végsőkig, ki akartam törni a falak közül. Éreztem, ha tovább igy marad minden, akkor megőrülök. A szabályokat lassan, de biztosan sikerült megszegnem. És milyen jól tettem, már bejártam a falut és élveztem a szabadságot. Rengetegen megbámultak, illedelmes létemre mindenkinek köszöntem. Persze az más kérdés, hogy ők ismertek, én meg szinte senkit. Azon oknál fogva, mert még a faluba is csak autóval mozdultam ki. És a legtöbb időt, a szőlőbe töltöttem anyuval. Megállás nélkül dolgoztunk, napestig. Nem sok idő maradt falut járni. A nép nem igazán értette, hogy tudok ilyen hosszú idő óta hirtelen egyedül közlekedni. Apám volt munkatársa, azt nem értette, hogy megy ilyen halkan ez a motor. Na volt is hacacáré, mire hazaértem, már tudták hol jártam. Számon kérte anya, de nem hazudtam soha. Harcom megvívtam a faluban, mehettem mindenhova. Levettem anya válláról a terhet, a kisebb bevásárlásokat. Ki kellett találnom, hogy hívom ki az eladót, mikor be van csukva az ajtó, ablak. Bemenni a boltba nem tudok, mert túl kicsi a hely, s gyalog nem mertem elindulni, tudva az emberek reakcióját, menekültek volna labilis járásomtól. Így hát kitaláltam más módszert, ami segített, hogy kicsalogassak egy eladót. Spontán ötletem támadt: ha nem jön ki egy vásárló,  akivel üzenek, hogy jöjjenek ki, mert vásárolni szeretnék, akkor volt az ablaknál egy cikkes kuka, felemeltem, s hangosan odavágtam a járdára, vagy épp nekimentem. Zajt csaptam, de mindig ügyeltem rá, hogy a kuka tartalma ne boruljon ki. Elsoroltam mit szeretnék vásárolni, kenyér, tej, zsemle, mikor kihozták a kívánt árut, fizettem. Ne lássák, hogy remeg a kezem, odaadtam az eladónak a pénztárcám, hogy vegye ki a pénzt. Persze mindig tudom, hogy mennyi van a pénztárcámban. Mindig szerettem leplezni a túlmozgásaimat, amit vagy sikerül, vagy nem. Ha a második van előnybe, azt égésnek veszem, és olyankor bánkódom. A falu közepén van egy kis bolt, a távolság kedvéért itt szeretek vásárolni, mert élvezem a távolságot, és rendesen meg tudom közelíteni, egészen az ajtóig be tudok állni. Akkor volt baj, mikor sok autó állt előttem és tolatnom kellett. A sok piás ott iszik a bolt előtt, s a szemeik rám szegeződnek, mikor vágódok el a motorral, vagy megyek neki az autóknak. Egyik se jött be nekik, de nagyon izgultam. El szoktam gondolkodni, vajon az egészséges emberek is szoktak–e izgulni, mint én. Vagy csak azért van, mert érzékeny vagyok, s néha túlreagálom a dolgokat. Az első bukásom, amikor rám tolatott egy velem egykorú gyerek, aki szabálytalanul közlekedett. Rám tolatott, én ordítottam, hogy álljon már meg, beszorultam a bal első ajtóhoz. Kapálóztam, és kiabáltam, mire végre megállt. Volt jelenlétem, mert mikor kiszállt, és bocsánatért esedezett, meg a tükréért jajgatott, mondtam neki: "Ne jajgass, normálisan vezessél." Lehúzta a festéket kicsit a motoromról, s kiszakította az ülést, amiért pipa lettem. Anyám jobban megijedt, mikor elmondtam neki, de apámnak egy szót se szólt. Azon a nyáron, már borzasztó vagány voltam, hosszú fekete hajamat élveztem, ahogy a szél belekap. A tesitanár a boltnál, meglepődve nézett. Köszöntem neki. Áldás volt nekem a kismotorom, ha más nem volt, elmentem motorozni. Kimentem az erdőbe, s mindig egy picit beljebb jutottam  itt végre szabadnak éreztem magam. Szó szoros értelmében teljesen megnyugodtam az erdő csendjétől. De az ember minél többet vár el magától, s én mindig kipróbáltam magam, annak ellenére, hogy a motorra rá van írva, meredek útszakaszon ne használja a motort, mert veszélyes. Ha mindent betartanék, ott lennék, ahol a part szakad, vagyis ülhetnék otthon a szobában. Estem már vele a pincénél is, és nem lett semmi baj. Csak gyorsan akartam menni, a meredek köves útszakaszon, s a paripám kicsúszott alólam. Na és? Felkeltem, gyakoroltam a szabadesést. Anya épp a rizlingesbe kötözött, szóltam neki, s felsegített. Jó, most egyedül vagyok, majd jobban odafigyelek, de most neki kell vágjak. Kis szorongást éreztem, de legyőztem, csalt az idő, a madarak csivitelése, s a kispatak csobogása. Majd elhagytam Mária képét a kis Jézussal, amely egy fába van beletéve, s egy kis kerítés védi. Mindig tesznek oda virágot turisták, én csak megcsodáltam ezt a kis képet, és agyamba véstem, hátha többé nem jöhetek fel egyedül, és kocsiból látni teljesen más, mint szabadon. Miután elgondolkodtam a Mária képénél, elimádkoztam Üdvözlégy Máriát, közben keresztet vetettem.
 
 Következett egy rosszabb útszakasz, de semmi pánik, megoldom. Viszont ezért a csodáért érdemes volt kockáztatni, ami a dombtetőn elém tárult, az maga gyönyörűség. Megálltam a szakadék mögött, szétnéztem a kék égen, a fodros bárányfelhőkbe bele bírtam volna harapni. Istenem, ez maga a tökély, olyan közel volt, az ég s a föld között voltam pontosan, s nagyon jól éreztem magam. Később megfogalmazódott bennem, hogy itt szórjátok el hamvaim, itt, e kietlen vidéken,  mert itt vagyok szabad, hol csend ölel át, a lombos fák közt. Ég és föld közelében vagyok, hol senki se lát, csak a madarak. Jó kis út vezetett Szentlászlóig, de fel kell, hogy jussak. Vonzott az egész táj, a zöld lombú fák, melyet a lágy szellő ringatott, olyan volt az egész, mint egy nagy bölcső. Beleszerettem ebbe a tájba, ez adott nekem nyugalmat. Köves, rossz út vezet fel a fehér haranglábig, melyben Szűz Mária szobra áll. Végre láttam a falu felső végét, a Püspökszentlászlói arborétumot, pontosabban ez egy kolostor volt. S még gyerekkoromból emlékszek rá, hogy az apácák gondozták a parkot. Csodálatos virágok nyíltak, gyönyörű fenyőerdő volt. Minden egyes növénynél fel volt tüntetve a növény neve kis táblákon.  Lépcsők vezettek le a kis tavacskához, amelyen szemet gyönyörködtető tavirózsák nyíltak. Ezt a mesebeli tájat kisgyermekkoromtól egészen a kilencvenes év elejéig, így láthattam.
 
Sajnos mióta Váci atya meghalt, a kastély, s az arborétum is lepusztult. A templom előtti forrás hűs vizéből még letérdelve ittam. A kilencvenes évek elején vize még az itatóvályúba folyt. Ma már ez is parlagon van, csodálom, hogy nem tették még tönkre.   
Örömteli élményekkel tértem haza.    
 
2015. június 8.
**********************************************

 15. VERSRŐL VERSRE  - KORTÁRSAINKTÓL 
 
Kanczler Anna: Fiatalkoromban
 
Álmodtam...
...hogy világutazó vagyok
Keresztül-kasul a földgolyón
kalandozok hajóval, gyalog
bejárok szép tájakat, hol magyar ember megfordulhatott
látni sok csodát,
hallgatni szép meséket, legendát
 
Hajóra szálltam hát, átkelni óceánon
szelni a tajtékzó habokat,
derülve ámulni a játékos delfineken,
ahogy hajónkat kísérték, hol levegőben suhanva, nagyokat bukfencezve
csobbantak a tengerbe.
 
Ködfátyol. Nyüzsög a tarka kikötői népség,
tovább hajózunk, halkuló dudaszót hajt felénk a szél,
messziről erősödő vihar, orkán s a tenger   zúgása hallik,
fázósan húzom össze esőkabátom,
melegre vágyom, de csak egyre fúj a hideg szél,
s nagyon vágyom már a melegre én.
 
A mindig sötét égen gyönyörű látomás,
az Auróra boreális fényorgonái, máskor óriás
csillagból fényzuhatag
mit - vélném -
lassan mozgat az északi szél...
 
Sürgetem már hogy melegebbre érjek,
úgy is van, vidám fények magasról integetnek,
mire megvirrad,
már lezser fickók félvad paripáikon ugratnak. ...
 
egyre forróbb a levegő és a hangulatom
lengébben öltöznek már a partról integetők, s ahogy
beljebb hajózunk a szárazföldre
látom, barna testek tüzes táncot lejtenek,
hajlékony lányok, büszke ifjak szenvedélyes vágyuktól fűtve
táncolnak...
 
Gőzösünket széles folyam hömpölygeti, csónakra szállok,
míg hajóm pihen, s töltekezik rakománnyal, olajjal,
a dzsungel zúg, folyondárok kapaszkodnak csónakomba,
piranhák kapkodnak vízbe lógó lábaimba...
 
Viharba futunk röviddel indulásunk után,
Hatalmasra korbácsolt hullámok tetején száguldunk, majd szakadunk a mélybe
Remegve rettegek, szél- és víztölcsérek között elveszve
Fohászkodom, csak egyszer érjek partot,
nem vágyok tengerre többé soha
Inkább tavon csónakázom
vagy a nyugodt Dunán, békés Tiszán lecsorogva partközelben
dereglyémben...
 
újabb látnivaló tűnik szemembe
fehér paloták, templomok, mecsetek,
Zsibongó vásárosok között méltóságos papok lépkednek.
 
Száraz, forró sivatagból érkezett tevék -
honnét jöttek? Megkeresem a karaván útját
burnuszokba bújt és fedetlen barna bőrű emberek, gyöngyökkel díszített
asszonyok,
sovány gyermekek nevetve mutogatnak, s tartják apró tenyerüket.
 
de jaj, hirtelen forró forgószél támad
elragad - a felhők fölé,
nem tudom a föld van felül, s az ég alul,
nem tudom fiú vagyok-e vagy lány
Mielőtt elalélok
még látom nagy lesz utazásom a vég felé
törött bordákkal, kicsavart karokkal, nyaka szegetten...
S bánom már, hogy nem maradtam otthon.
Majd a parttalan, tudattalan fekete mélységbe zuhanok...
 
... de újra érzek...
langyos eső lágyan permetez, félőn nyitom ki szemem,
Kellemes madártrillát hallok...
s örülök, újra itthon vagyok...
....................................
 
Csomor Henriett: Napfény a víztükrén
 
Csendben ülök a parton
örömet érzek a szívemben.
Ezt is megértem
egyedül eljutottam
a sikondai tóhoz.
Távol vagyok a
város őrjítő zajától.
Ismét körül ölelnek
a most még kopár fák.
az örökzöld fenyők
látványa lenyűgöz.
itt otthonosabban
érzem magam.
Oh bárcsak itt élhetnék
hol a januári napfény
játszik a tó tükrén.
Gyenge sugarait
csillogó csillag formában
szórja szét,
a víz fodrozódó
hullámai közt.
Az én szemem
Így látja.
 
2021. február 10.
............................................
 
 ÁBRAHÁMNÉ ÁGNES:  Nyári nap
 
Csillan a víztükörben a nap,
mert éppen most a hajnal hasad.
Harmatcsepp csöppen le a fűről,
hamar felszárad - nagy hőség jön.
Virágok még nem kókadoznak,
a fák utolsót nyújtózkodnak.
 
Lassan a reggel is felébred,
letörli már a sötétséget.
Libben a szellő - végig söpör,
lehull egy levél s messze röpül.
Lopakodva perzsel a meleg,
lepke suttyomban árnyat keres.
 
Lagymatag liba lassan lépked,
egy tócsát keres de eltéved.
Délután jön s minden kitikkad,
kell egy zápor - az ember izzad.
Nekiindul mégis a rétnek,
jártában ő magába réved.
 
Gondolkodik az idő múlásán,
este lesz mire odaér talán.
Virágbimbók csendben begubóznak,
falevelek halkan elalszanak.
A rét csendesen elpilled ma már,
a mezőn mostantól csak tücsök jár
...................................
 
TÜNDÉRI KEZEK  - JÁRVÁNY IDEJÉN…
 
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: ORVOSNÁL ÜLVE
 
Mint madarak a dróton
Gubbasztunk sorsunkba beletörődve,
Várjuk, hogy mi is sorra kerüljünk
Egyszer talán majd.
 
*
Nővérke KEZE
 
Aléltan feküdtem
Magas láztól égve,
Ma is emlékszem
Hűsítő kezére,
Mosolygós szemére,
Bársonyos tekintetére.
 
Gyógyítani nem csak
Orvossággal lehet.
A medicinától
Csupán csak elbódulsz.
Hinned is kell,
Hogy meggyógyulsz.

TÜNDÉRI KEZEK KÖZÖTT …           
 
LÁZÁLOMBAN
 
Tavaszi szélben
Lenge leányka
Szoknyája perdül
Indul a táncba.
 
Siklik a teste
Omlik ruhája.
Messzire hallik
Szél fuvolája.
 
Indul tavaszból
Szökken a nyárba.
ősz fuvallatja
Télben találja.
 
Kezével integet,
hívogat magával,
arcodba csapódó
illatos hajával.
 
2021. március 17 
 ................................................
 
ENGEL CSABA: A GOLGOTÁN
 
A kereszt lábánál újra megpihenek,
Felnézek rá s ott majd csendben leszek,
Hagyom, hogy a múlt, gondjaim elvesszen,
Ott hagyom bűneim a vérző kereszten.
 
Annyi mindent tudnék magamról mondani,
De nem teszem, nem,  jobb ám most hallgatni,
Hallgatni a kereszt tövében a csendet,
Hogy ott a Messiás értem szenvedett.
 
Ha ránézek látom saját keresztem,
Az övéhez képest nem mérhető, nem,
Kicsinyes panaszom inkább elhallgatom,
S a megbocsátást esedezve várom.
 
Bűneim súlya alatt Golgotára ment,
Hol én csak egy büszke önigazult szent,
Csípős ajkam, nyelvemmel szitkozódtam,
Feszítsd meg, feszítsd meg bátran kimondtam.
 
Hirtelen csend lett, majd mindenki elfordult,
Elrejtvén arcát a nap, az ég beborult,
Hol Jézust egyszer csak hallom kiáltani,
Ó Eli, Eli lema szabakhtani?
 
Évezredek óta hallom feszítsd meg,
Hol összekulcsolnám kezem már végleg,
Hogy elmondjam azt, ó bocsáss meg kérlek,
Engedd meg nekem, hogy szívből szeresselek!
 
Ó Eli, Eli lema szabakhtani?

Ez azt jelenti:
(Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?)
2021.03.26.
**********************************************

 16. SÁNDOR, JÓZSEF, BENEDEK 
 
KOVÁCS JÓZSEF  KOPEK,  ERDÉLY: NÉVNAPI VÁLASZLEVÉLKE
 
Köszönöm a jó kívánságokat,
És most válaszolok, neked és még sokatoknak:
Tik, kik most bennünk csalót tatok,
Mert tőlünk meleget vártatok,
Figyeljetek mit én, lejjebb írok,
Mert most az egyszer nektek, nem hazudok.
 
Bizony zsákunk ki nem lyukat,
Az úton tőlünk el sem marat,
Csak ott keleten honnan a meleget hozzuk, 
Az idén erősen becsapódtunk.
 
Mert, kik, eddig a meleget adták,
Most zsákainkat  coviddal megrakták.
És hogy én nektek nem hazudok
Nyissátok csak ki az ablakot
És tátva marad szemetek, szátok.
 
A rádiót, a tévét meg vízcsapot,
Sehol semmi, csak a koszorúvírusok,
No, akkor most kit kell átkozni,
Azt ki hozza a zsákot, vagy ki megtölti?
 
Nem akarom én kezeim mosni
Sem felelősség alól kibújni,
Vagy bárkit is hibáztatni,
De mások bűnét sem felvállalni.
 
Majd jövőben, ha még élünk?
Meleggel teli zsákkal jövünk,
De akkor is csak egy feltétellel
Ha a  covidot elűzitek innen.
 
Mert mi már idősek vagyunk,
A  kockázatos csoporthoz tartozunk,
És ha nem lesz több Sándor, József Benedek,
Ti kitől várjátok majd a  meleget?
 
De a  remény még lánggal ég bennem,
A többi járványnál erősebb nem lesz ez sem,
És igaz lesz ismét a régi monda,
Hogy a  meleget Sándor, József, Benedek hozza!
A  választ Kovács József Kopek írta.

 **********************************************

 17. BIBLIAI BUZDÍTÁSOK (2) 

 
Az állatoktól Isten rendjében alaphangon nem kell félni (Ifjabb Pánczél János).
 
1. Mózes 9.1. Isten megáldotta Noét és fiait, és ezt mondta nekik: Szaporodjatok, 
    sokasodjatok, és töltsétek be a földet!
2. Féljen és rettegjen tőletek minden földi állat és minden égi madár, kezetekbe 
   adom őket minden földi csúszómászóval és a tenger minden halával együtt.
3. Minden, ami mozog, ami csak él, legyen a ti eledeletek. Nektek adom mindezt 
   éppúgy, mint a zöld növényt.
4. De húst az éltető vérrel együtt ne egyetek! (Ref. új ford. 1990.)
 
- Nem kevesen vannak, akik valamely állat közelében félnek. Számukra az iménti ige bátorító jelentéssel bírhat. Aki hisz az Isten igéjében, annak nem kell félnie, rettegnie, alaphangon a föld egyetlen állatától sem. Miután már megtértél Jézushoz, ő az "Jó pásztor," a te őrző pásztorod is. Ha védelmében megtámadni próbálna pl. egy kutya, akkor bátran mondhatod az állatnak hittel: "Jézus nevében kijelentem, Isten a kezembe adott. Nem félek tőled, távozz tőlem!" Isten az embernek szánt első mondásában is meghagyta, hogy az állatok az ember alávetettjei legyenek: "Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!" (1Mózes 1, 28)
Azért mégse gyűlölettel tekintsünk az állatokra. Azok is Isten teremtményei, szeretettel lehetek irántuk: "Az igaz törődik még állatjának kívánságával is, a bűnösnek még az irgalma is kegyetlen." (Példabeszédek 12, 10)
A hagyomány szerint Asszízi Szent Ferenc egy faluba gyakran belopódzó, embereket letámadó farkast is meg tudott szeretettel szelídíteni. Utána annak az állatnak az egész falu a barátjává, etetőjévé lett. Mindenesetre Isten igéje szerint nem nekem kell az állattól tartanom, hanem inkább fordítva. Tehát Isten az ember kezébe adta az állatokat. Továbbá azt is közölte Isten, hogy a növényekkel együtt eledelként is az ember rendelkezésére bocsátotta őket, s ő ezt az adást a vérevés tilalmával együtt tette (3-4. versek). Ez a vérmegvonás az újszövetségi korban is érvényben maradt (Apostolok cselekedetei 15, 19-20). Ézsaiás könyvéből pedig olyan időszakról is értesülünk - ez már valószínűleg az újjáteremtett földön lesz Krisztus ezeréves békeuralma alatt -, amikor nemes ismerettel lesz tele a föld, s ragadozó vadállatok közelségében sem lesz helye ártásnak és erőszaknak: A kisded a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek a mérgeskígyó fajzata felé nyújtja kezét. Nem árt, és nem pusztít szent hegyemen senki, mert tele lesz a föld az Úr ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja. (Ézsaiás 11, 8-9)

 **********************************************
 18. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT  

- SOPONYAI MIHÁLY   ROVATA - 
 
HASZNOS TANÁCSOK MINDENNAPOKRA
 
-1919-ben, amikor az influenzajárvány megölt több millió embert (valószínű az USA-ban), volt egy orvos, aki sok farmert meglátogatott, hogy megpróbáljon segíteni a járvány elterjedésében.
 
Egyszer egy családhoz érkezett, és csodálkozott, hogy mindenki
egészséges. A feleség közölte, hogy egy edényben hámozatlan
Soponyai Mihály
hagymát tartanak a szobában. Az orvos nem akarta elhinni, és kérte, hogy vizsgálhassa meg a hagymát mikroszkóppal.
A hagymában megtalálta az influenza vírust. Szemmel láthatóan a hagyma bevonzotta a mikrobát, így tartva a családot egészségesen.
A cikk írója hallott egy történetet a fodrászától. Néhány éve az
alkalmazottai és sok kuncsaftja is influenzások voltak. A következő
évben több edényben hagymát helyezett el különböző helyre a fodrász
helyiségben. Meglepetésére senki sem betegedett meg az alkalmazottai
közül.
Egy másik eset: Egy illetőnek tüdőgyulladása volt. A hagyma mindkét
végét levágta, majd az egyik végét felszúrta egy villára majd a villa
nyelét beleállította egy vázába és a beteg paciens mellé helyezte az
éjszakára. Reggelre a hagyma fekete lett a mikrobáktól. A cikk írója
is kipróbálta ilyen esetben a hagymát, és utána jobban érezte magát.
A megmaradt szeletelt nyers hagyma MÉRGEZŐ!
Vagy süssük le azonnal, vagy dobjuk ki. A szendvicsbe rakott hagyma 
is másnap veszélyes.
A fenti cikk szerint a megmaradt hagyma bevonzza a mikrobákat még egy
éjszaka is, és másnap elkészítve nagyon mérgező lehet a mikrobák
toxinjai miatt: gyomorrontást, epegyulladást és ételmérgezést okoz
(nem okozhat!)
A romlott majonézes hagymás krumpli sem a majonéztől romlott!
*
A vöröshagyma áldásos hatásáról
A vöröshagyma botanikailag a liliomfélék családjába tartozik. Az étkezési
vöröshagyma számos fajtája megtalálható a piacokon és üzletekben. A
vöröshagyma igen sok értékes ásványi anyagot és vitamint tartalmaz: a
kalcium, foszfor, kálium, nátrium, magnézium, vas, réz, cink mellett
megtalálható benne a B1, B2. B3, B5, B6 , C vitamin valamint folsav és
biotin is. Már az ókori görög és római történetírók is feljegyezték
használatát, de a vikingek körében is igen kedvelt konyhakerti növénynek
számított.
Paracelsus azt mondta róla: "A hagyma olyan értékes, mint egy egész patika".
Az idők során felfedezték, hogy a hagyma fogyasztása megóvhat a nyelőcső, a
gyomor, a vastagbél és a tüdő alattomos tumoros megbetegedéseitől. A nyers
hagyma hatóanyagai hatásosak lehetnek a szemölcs, tyúkszem, a hajhullás
gyógyításában valamint a bélflóra zavaraival, és emésztési problémákkal
szemben is.
*
Nyákoldó hagymaszirup
Két-három hagymát felaprítunk majd három evőkanál cukorral vagy mézzel
édesítünk. Ehhez 1/8 liter vizet adva öt percig főzzük. A keletkező szirupot
leszűrjük, lehűtjük majd naponta 3-5 evőkanállal fogyasszuk.
Hagyma az ágy mellett
Nátha esetén helyezzünk el egy felszeletelt hagymát éjszakára az ágyunk
mellé, fejmagasságban. A hagyma eltávozó illóolajai kedvező hatással bírnak
egészségünkre.
*
Megfázás esetén
Egy hagymát apróra vágva két percig vízben felfőzünk. A főzetet lehűtjük,
majd amikor langyos 5 percig a lábas fölé hajolva inhaláljunk.
*
Torokfájás esetén
Egy nagy friss hagymát nagy szeletekre darabolunk. Befedjük cukorral és egy
tálkában a hűtőszekrénybe helyezzük. Egy fél nap múlva édes levet ereszt.
Ebből naponta több alkalommal egy-egy teáskanálnyit fogyasszunk.
Izületi fájdalom és reuma gyógyítására
A friss hagymalé fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatású. A
hagymapakolás elkészítéséhez aprítsunk fel két-három hagymát és helyezzük
egy vékony, tiszta gyapjúkendőbe. A pakolást melegítsük föl vízgőz felett
egy megfordított fedőn, majd nyomjuk ki belőle a hagyma levet. A nyert
borogatást kissé lehűtve a beteg testrészre helyezve enyhítheti az ízületi
fájdalmakat és reumát.
*
Álmatlanság ellen
Két hagymafelet egy kevés mézzel és ízlés szerinti mennyiségű tejjel
felfőzünk. Este lefekvés előtt, langyosan fogyasszuk.
*
Hideg végtagok esetén
Egy hagymát apróra vágunk és leforrázunk. Kihűlés után a főzettel a kihűlt
végtagot átmossuk.
*
Migrén
Közeledő migrént megelőzhet a homlokra helyezett hagymapakolás.
*
Hajhullás
Néhány szem hagymát igen apróra vágunk, vagy lereszelünk. Egy kevés langyos
vízzel elkeverjük, majd a pakolással hajunkat, fejbőrünket befedjük. Pár
percig rajta hagyjuk, ezután jöhet az alapos hajmosás.
*
Szemölcs
A hagymát feldaraboljuk, meghintjük sóval . Hagyjuk így egy éjszakán át, míg
levet ereszt. Ezzel a lével naponta kétszer dörzsöljük be a szemölcsöt.
*
Hagymareceptek
A friss hagyma kiváló és olcsó téli vitaminforrás, bár kevesen szeretik a
nyers hagymát. A következő receptek segíthetnek abban, hogy "dugjuk el" ezt
az egészséges zöldséget ételeinkben.
*
Májkrémes hagymasaláta
Két keménytojást apróra feldarabolunk, egy fej hagymát igen apróra
felkockázunk. Egy doboz jó minőségű májkrémet elkeverünk diónyi vajjal, majd
hozzá adjuk a hagymát és a kockára vágott keménytojást, majd ezt is
elkeverjük. Amennyiben szükséges sózzuk, borsozzuk. Pirítóssal,
uborkaszeletekkel kiváló vacsora, zsúrkenyérszeletekre helyezve vendégváró
finomság, sörkorcsolya.
*
Hagymás töltött tojás
10 tojást keményre főzünk, kettévágunk, a sárgájukat óvatosan kiszedjük a
fél tojásokból, a tojásfehérjéket félretesszük. A sárgáját villával
összetörjük, majd hozzá adunk egy tejbe áztatott zsemlét, jól kinyomkodva,
és villával összetörve, igen apróra vágott hagymát, diónyi vajat, kevés sót,
borsot, pirospaprikát és annyi majonézt hogy jól kenhető sűrű masszát
kapjunk, valamint egy fél evőkanál tejfölt. A keveréket simára keverjük majd
a tojásfehérjékbe visszatöltjük. Egy tálon úgy helyezzük el a tojásokat,
hogy a domború felük legyen felül. A maradék sárga tölteléket 1,5 dl
tejföllel elkeverjük és díszítésképpen a töltött tojásokra öntjük. Hűtőben
jól lehűtjük, hidegen tálaljuk.
*
Kedvenc hússaláta
Majonézt ízlés szerint tejföllel elkeverünk, sóval, borssal, kevés
pirosarannyal ízesítünk. Ebbe belekeverünk apróra vágott sonka, sajt,
paradicsom szeleteket és az igen apróra vágott hagymát. Lehűtve pirítóssal,
vagy zsúrkenyérrel tálaljuk.
*
Hagymás csirkesaláta
Sült csirkecombot lehűtve apróra szeletelünk. Sóval, borssal ízesített
majonézes tejfölös dresszinget készítünk, majd beletesszük az apróra vágott
hagymát, a csirkehúst, és apróra felszeletelt, vagy felkarikázott savanyú
uborkát. Lehűtve, pirítóssal tálaljuk.
*
Rántott hagyma
Egy nagy hagymát két-három karikára vágunk. Lényeges, hogy a szeletek
vastagok legyenek. Ezt lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatva
bebundázzuk, majd forró olajban néhány perc alatt aranybarnára sütjük.
Tejföllel, friss kenyérrel tálalva kiváló eledel.
Minden kedves olvasónak, jó egészséget, és KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!
 
SOPONYAI MIHÁLY 
**********************************************
 19. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK 
 
HOGYAN ISMERJÜK FEL AZ ÚJSÁGOT SZÁMOZÁS SZERINT?
 
Kedves Vendi!
Még nem minden világos előttem, de azért köszönöm, már dereng a dolog.
Írod: jelenleg a tizenegyedik évfolyam íródik. A Te írásod is akkor jön majd ki.
Tehát: a 1103. száma az újságnak, ami most március közepén fog megjelenni, ebből a négyjegyű számból az első két egyes azt teszi, hogy 11. évfolyam, s a 03 pedig, hogy a 3. havi, azaz a márciusi szám fog legközelebb elkövetkezni.
Továbbá írod:
Elsején mindig az előző évi magazint küldöm
- Tehát pl. most március elsején a tavalyi márciusi számot küldted?
- Ha ezek a beazonosítások stimmelnek, akkor már tényleg közelebb vagyok a megértéshez.
 
És akkor ha jól értelmezem, amikor te megosztod igénylőiddel az újságot, akkor ez havonta két megosztás, a hó elején a tavalyi ugyanazon havi ismétlődik meg, a hó közepén pedig az idei új szám.
Isten áldjon meg a szorgalmadért, gondolom, nem kevés biciklizés teszi, mire az adott hó közepére tényleg összeállhat és kijöhet az új szám!
Barátsággal: János
 *
2021. 03. 04. 2:27 keltezéssel, Nagy Vendel írta:
Kedves János!  Látom, kissé zavaros a  dolog,  A magazin havilap, a  megjelenés minden hónap közepe.  jelenleg a tizenegyedik évfolyam íródik. a Te írásod is akkor jön majd ki.  Elsején mindig az előző évi magazint küldöm , mivel arra is van igény, hiszen sok új olvasó jelenik meg a  lapnál. Hála Istennek..!  Tehát még  a idei márciusi még nem jelent meg.   Még folynak a munkálatok, színes lesz, és képek is mennek bele,  de bármelyiket megoszthatod a barátaiddal.  remélem így már világos. Az újságokat a számok alapján tudod megkülönböztetni, és dátum is van mindben.  
Barátsággal:  Vendi
..........................
 
REAGÁLÁSOK A  POET OLDALAIN VIRÁGGAL KÖSZÖNTELEK VIRÁGOM VERSRE
 
CD57.sz2021. március 5. 18:37
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szívvel, elismeréssel gratulálok
versedhez: Klári
Eci2021. március 5. 10:26
Kedves Vendel! Köszönöm szépen, hogy olvashattam nagyon szép versedet! Nagy szívet hagyok jutalmul.
Szeretettel: Edit
gypodor2021. március 5. 07:21
Tetszik. Szeretettel gratulálok: Gyuri
Leslie20162021. március 5. 07:18
Remek vers. Szívvel.
László
feri572021. március 5. 05:09
Szép alkotás. Szívvel gratulálok.
Feri
molnarne2021. március 4. 22:29
Nagyon szép Nőnapi köszöntő szívvel gratulálok: ICA
Figyelőmbe veszlek
Csendhangjai2021. március 4. 19:24
Ettől szépségesebb csokor nem is létezik!
Szívvel gratulálok: Klára
B...yL...o2021. március 4. 19:04
Versed igazi ínyencfalat.
Gratulálok: László
41anna2021. március 4. 18:30
??1. Nagyon szép kedves Vendi!
Melinda
............................................
 
Kedves Vendel !
Köszönöm szépen a verses , rímes , intelligens humorú  üdvözletet.
Szeretettel,  a bezárt Szigetországból.
Ildikó.
 
Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2021. márc. 10., Sze 8:17):
 
NEVED ÜNNEPNAPJÁN...MA VAN A  NÉVNAPOD - ÜNNEPI KÖSZÖNTŐ
VIRÁGOT  AZ ÜNNEPELTNEK,  MEG EGY POHÁRKA   SZEKSZÁRDI KADARKÁT...
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL
 
KEDVES ILDIKÓ   ÉS AHÁNY ILYEN NÉV VAN MÉG A  NAPTÁRBAN,
 
Minden évben ügyelek,
figyelem a  naptárt,
nehogy elmulasszam
neved ünnepnapját.
Felhúzom a vekkert
Minden reggel hatra,
Mondja a rádió,
Ma van neved napja,
de magam eszétől sem feledném.
Szíveket melengető
Ez a tény,
De e köszöntő még jobban
Bearanyozza e napot.
Eszembe jutottál,
Ragyog bennem arcod,
Szívemből köszöntelek,
Köszöntlek mert ma van
A névnapod.
S megkoszorúzom gondolatimmal
Dicsően szép  homlokod.
Legyen szép napod!
 
Sok boldogságot: szeretettel : Vendi! A  rosseb darokból. (2021...)
NYIBA, KÖLTŐK IMÁI  DÍJAS    2017.
ARANY BOT  KÜLÖNDÍJAS    2018.
 *
Milyen szép a világ: https://www.youtube.com/watch?v=2opjXCUxVp8
............................................................
 
FELHÍVÁS!
Pályázat a "HÉTKÖZNAPOK HŐSE" DÍJ közönség díjazottjának elnyeréséhez.
A Mozdulj! Közhasznú Egyesület 8 éve alapította meg ezt a díjat azoknak a magánembereknek, akik sokat tesznek a fogyatékossággal élőkért a hétköznapokban. Idén nemcsak őket, hanem azokat a magánszemélyeket is szeretnénk díjazni, akik önkéntes munkájukkal segítették ezekben a nehéz hónapokban a rászorulókat, akár a Covid-19 vírus kapcsán is. A segítségnyújtás bármilyen formában csak jó lehet!
Az elmúlt években kiterjesztettük a díjazás lehetőségét a közönség számára is. Célunk ezzel az, hogy az általunk kevésbé ismert személyek társadalmi munkáját is elismerhessük.
Várjuk ajánlásaitokat, mert idén újra a ti környezetetekben élő segítőknek szeretnénk esélyt adni a díjra!
2021. május 1-ig várjuk e-mail-ben annak a magánszemélynek a nevét egy rövid ismertetővel, akit érdemesnek találtok az elismerésre. Facebook oldalunkon fogjuk megosztani a jelölteket, akik közül majd a legtöbb szavazatot kapó lesz a közönségdíjasunk. Hajrá, legyenek ismertek a segítők!
E-mail címünk: mozdulj@hotmail.hu

Kérjük osszátok meg a posztunkat, hogy minél több helyre eljusson! Köszönjük! 
**********************************************

 20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

Kedves olvasó!
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.

Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3Telefon: 06/ 30 - 550 - 5106. Elérhető:  8-tól  20- ig.e-mail: nagy.vendi54@gmail.com

................................

Levelek, írások fogadása -  skype címem:  nagy.vendi54Új email címem: nagy.vendi54@gmail.comMagazinok küldése: MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.A  MAGAZIN INGYENES! Kérje a  szerkesztőtől

.…......................…

Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látókszámára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:http://megszolalok.blogspot.hu/

….............................…

FIGYELEM! SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!2018.  JÚNIUS - TÓL EGY ÚJ LINKEN IS ELÉRHETŐ A MEGSZÓLALOK MAGAZIN,AZONOS , VÁLTOZATLAN TARTALOMMAL, DE MEGÚJULT  KÜLSŐVEL .AZ ÚJ LINK : http://muveszetimagazin.blogspot.com/2018/11/ Tehát az eddig  megjelent összes számot  visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!

………....................…

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős. Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.A szerzői jogokat fenntartjuk.Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.Írott műveim megtekintése:  AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM:Gmail: nagy.vendi54@gmail.comSkype: nagy.vendi54---Megszólalok Művészeti Magazinhttp://megszolalok.blogspot.hu/www.megszolalok.blogspot.hu/áFacebook: csak beírod a Facebook keresőbe mindhármat külön- külön és meg is találtad az oldalaimat.A következőképen:  megszólalok  művészeti magazin (szerkesztő: Nagy Vendel)---Könyvtár:ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖNYVTÁR  GONDOZÁSÁBANElektronikus. könyvek a  MEG- en. Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) ---http://mek.oszk.hu/13500/13542/#www.mek.oszk.hu/13500/13542/#---Ez a  verses oldalam címe... www.pieris.huhttp://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel---KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK:www.canadahun.com irodalom fórumhttp://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150---
Az Amerikai Egyesült Államokbeli  egyik link, ahol elérhetik magazinunkat:  minnesotahungarians.com
……................................
Mindenkinek jó olvasást, és jó szórakozást kíván az újságbelső és külső munkatársai!                 ……................................
MEGSZÓLALOK MAGAZIN  1104. szám
………......................
VÉGE - ENDE - KONYEC - FIN - END - FINÍTÓ