MEGSZÓLALOK 

Nagy Vendel szellemében

 MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN
2024. 01. hó – tizennegyedik  évfolyam, első szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Véghelyi József 
 
*****************************************************
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012.  (1-tól a 6. számig)
 3.Évfolyam: 2013.  (1-től a 17. számig)
 4.Évfolyam: 2014.  (1-től a 24. számig)
 5.Évfolyam: 2015.  (1-től a 12. számig)
 6.Évfolyam: 2016.  (1-től a 12. számig)
 7.Évfolyam: 2017.  (1-től a 12. számig)
 8.Évfolyam: 2018.  (1-től a 12. számig)
 9.Évfolyam: 2019.  (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020.  (1-től a 12. számig)
 11.Évfolyam: 2021.  (1-től a 12. számig) 
12.Évfolyam: 2022.  (1-től a 12. számig)
13. Évfolyam:2023. (1- től a 12. számig)
    14. Évfolyam: 2024.  (1401 - január)
 *
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A  Magazin megtalálható a MEK és az EPA  oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje:  http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
* 
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
A szerkesztőség címe:7100. Szekszárd, Csapó Dániel utca 27
E-mail cím: veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 naponta 14:00 órától 17:00 óráig
 *****************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE

 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK! 

 
  A 14. évet kezdjük, sajnos Vendi nélkül. Immár fél éve, hogy elment közülünk. Komoly hagyatékot hagyott ránk: egy jól működő, dinamikus magazint.
Sok neves irodalmi – művészeti lap megirigyelte volna a „korunkat”, ha megéli… Ez a Megszólalok Művészeti Magazin küldetést teljesít. Nagy Vendi ars poeticája
mindig is az volt, hogy a kevés anyagiakkal rendelkező, sérült embertársaink is kaphassanak publikálási lehetőséget. Nemes küldetésünk kiállta az
idők próbáját. Természetesen mindenki számára nyitottak vagyunk, ha a beküldött munkája megfelelő színvonalú.

Véghelyi József
szerkesztő

  Új szerkesztőként nem voltak illúzióim a munka mennyisége és minősége szempontjából: egy egész embert igényel nap, mint nap. Igen sokrétű élethelyzetekkel,  etikai meggondolások garmadájával szembesülök folyamatosan. Munkatársaink fokozott érzékenységűek, és erre nagyon figyelek, igyekszem mindenkivel szemben empatikus lenni amennyire lehetséges.

*

  Háborog a világ, olyan kihívásokkal kell hazánknak szembesülni, amit évtizedeken keresztül el sem tudtunk képzelni. Háborúk, járványok, migráció, gazdasági embargók, infláció, stb. Nagyon komoly kihívások ezek a hazánkkal és a kormányzattal szemben!
Idős korom miatt feljogosítva érzem magamat arra, hogy mindenki számára kikiáltsam:  hazánk fiai, polgárok, becsüljük meg azt a biztonságot, viszonylagos nyugalmat, amibe jelenleg vagyunk!
Az ember már csak olyan gyarló, hogy sohasem elégedett semmivel, mindenben hibát keres, és talál! Amikor aztán rosszabb viszonyok közé kerül, hát akkor
szokta mondani azt, hogy régen jobb volt…, vagyis a mostani állapotát igenis jobbnak fogja értékeli, mint amibe csöppenhet! Ám ez mindig utóleg derül ki! Ismerős érzés?

*

 No, de ne nézzük az élet napos oldalát! (de legalább is hidegebbet…!) Már nem is emlékszem, hogy Mikuláskor mikor esett  a hó, de bizony most esett bőven.
Gyönyörű hófehér lepel fedte be az országunkat. Végig nézve a tájon, nyugtató látványt nyújtott a kiadós havazás. A  testi – lelki tisztaság érzését, keltette bennem. Feldereng gyermekkorom hógolyózása, a szánkózás, a jégen való csúszkálás semmihez sem hasonlítható élményei.
Új év kezdődött január elsejével, s hogy milyen lesz, hát azt nem lehet megjósolni. Csak remélni lehet, hogy rosszabb nem lesz!
Az emberek életében különleges helyet foglal el a szilveszter. Eszem – iszom, dinom-dánom, hajnalig tartó mulatozás, pezsgős koccintás, hangoskodás, zajkeltés.
Jaj, ki ne hagyjam! Igen, az új évi fogadkozások özönét: jövőre lefogyok, nem dohányzom többet, így lesz, úgy lesz, szép lesz, jó lesz, aztán néhány nap múlva minden marad a régiben…! A reménybeli fogadkozásokból általában semmi sem lesz. Csak a dátum változik, mi nem!
Ilynek vagyunk mi emberek. Egyébként, ha valamin változtatni szeretnénk, akkor miért kell azt az új évben elkezdeni? Miért nem lehet azonnal cselekedni?
Magam viszont azt fogadom – és nem a szilveszter miatt -, hogy továbbra is szolgálni fogom az irodalmat, a kultúrát, amíg ezt egészségem engedi!

 *

Eredményekben gazdag Boldog Új Évet kívánok minden olvasónknak,  valamint minden külső- és belső munkatársunknak : a szerkesztő.

*

FELÖLTÖZTETEM SZÍVEMET...
Nagy Vendel: ÚJÉVI LÁTOGATÁS
 
Tiszta új ruhába,
S kívülre is
Szép ruhát veszek.
Ez évben is legelőször
A temetőbe megyek.
Együtt eltölteni

Az ünnepeket.
A sírkertnek csendje vár
Itt nyugszik Apám, s Anyám,
S öcsém is immár.
Tizedik éve.
Első utam idevezet
Minden esztendőben.
Köszöntöm Őket
Fedetlen fővel.
Számomra nem haltak meg,
Csak ide kiköltöztek.
Karácsonykor kis fát hoztam,
Szilveszterkor koccintottam
A zord márvány kővel.
Megköszönöm, hogy őrzitek
Nekem e helyet,
De én még egyszer
Haza megyek.
Süvít a metsző szél,
Fagyosak a rögök,
Itt hagyom most még
E sírgödröt.
Az arcomon érzem
Hideg van nagyon,
A kutya is fázik
Kint az udvaron.
Az ajtót résnyire nyitom ki,
Úgy engedem be a melegbe.
Duruzsol a kályha,
Jobb neki, ha bent van,
A meleg szobában.
Csak Titeket hagylak kint,
- Kedveseim -
A hideg kriptában.
Szorítsatok helyet,
Nem sokára Veletek leszek.
 
2018. 01. 01.

.................................

Ilosvay Gusztáv  - Melbourne, Ausztrália

Mikor az ember egy remek csapatért felel, akkor az nem csak egy dicsőség, hanem felelősség, munka, napi aggódás, szervezés, ötletelés és még annyi minden más, amire itt valóban nincs idő, de azt mindenképpen el szeretném mondani, hogy adósa vagyok mindegyik kollégámnak. Öröm veletek együtt dolgozni. Köszönöm a bizalmat, a

Ilosvay Gusztáv

szeretetet ( mert ezt másképp nem lehet csinálni), őszinte elkötelezettségetek erőt ad a „ munka „ folytatásához. Kívánok nektek boldog új évet és sikereket kosárszámra. S te, a hallgató, aki hétről hétre itt vagy velünk s reagálsz az adásokra, néha nem értesz velünk egyet, néha meg lelkedhez szólunk s átölelsz minket. Köszönjük, hogy vagytok és kívánok minden szépet és jót az új esztendőben. Érdekes lett az adás és tanulságos. Akik tevékenyen részt vesznek adásainkban: Kicsi Csilla (Szingapúr) Dr. Tóth Gergő (Kalifornia), Sándor Krisztina ( Erdély), Kiss Ágnes (Budapest), Czinege Noémi (Csehország), Kicsi György (Magyarország), Les Adam (Melbourne), Vaskó András (Melbourne), Csaba Bálint( Délvidék), Kasza Krisztina (Uruguay), Ördögh Ottilia (Manchester, UK), Nt. Péterffy Kund (Sydney), Szabó Gábor ( Canberra), Nt. Vass Zoltán (Toronto, Kanada), Lédeczi Dénes (Magyarország), Reményi Tamás (Magyarország), Klebecskó Árpád (Sydney), Ilosvay-Egyed Katalin (Sydney). Ne feledd barátainkat is követni, így a Meseszó Egyesület ( www,meseszo.hu), a magyar népmese világa és a másik a Megszólalok Internetes irodalmi magazin, ami él és virul, neked találták ki még annyi évvel azelőtt. S ha tetszett a műsor kérlek osztd meg barátaiddal, ismerőseiddel. Hadd terjedjen a szép magyar szó.
www.radiomozaiksydney.com.au
#Radio #szinhaz #humor #politika #nepmese #hagyomany #szilveszter

 SZEMEZGETÉS A TARTALOMBÓL 

 
  1. LECTORI SALUTEM – ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
  2. MESÉK VILÁGA
  3 .PÁLYÁZATRÓL PÁLYÁZATRA
      Árvay Mária rovata
  4. VERSRÓL VERSRE – KORTÁRSAINKTÓL
      Demeter Julianna,  Engel Csaba, Bognár Papp Irén, Erdős Sándor,
      Fellner István, Kálmán Ágnes, Krivák-Móricz Judit, Szőcs Éva
  5. NOVELLÁK – KURUCZ ÁRPÁD

      Az új gyerek
  6. BEMUTATJUK..
      Czvitkovics Márta festőművészt
  7. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN
      Rell Kata vers
      Zsíros Ari festmény
      Dáma Lovag Nagy Cynthia vers
      Demeter Julianna életkép
      Cseh Gábor festmény
      Dáma Lovag Nagy Cynthia hangosvers
      Fekete Gabriella festmény
      Bognár Papp Irén elbeszélés 
  8. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
      Véghelyi Péterné élethelyzetek
  9. ÉLETINTERJÚ ASPERJÁN GYÖRGYEL
      Fogadj szívedbe (hatodik rész)
10. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN
      Sorozat (negyedik rész)
11. KÁLMÁN ÁGNES : A SZERETŐ ISTEN  - NOVELLA
12. VERSES ÖSSZÁLLÍTÁS
      Szauer Gertrúd  versei
13. ÉLETTTÖRTÉNETEIMBŐL
      Véghelyi József: Inverzió
14. IN MEMORIAM  M.SZABÓ MIHÁLY

      Szabó Tiborné Gerencsér Hajnalka visszaemlékezése 
15. VERSCSOKROK… 
      Szilágyi Anita, Tóth Enikő Enci, W. Ábrahám Erzsébet, 

      Pitter Györgyné Enikő, Kuchta Csilla

16. NOVELLA  VALÓS ELEMEKKEL
      Nagy Vendel: Szilveszteri háladó mise
17. ÚJÉVI KÖSZÖNTŐK

      Szilágyi Anita köszöntői

18. CSELEKVŐ DECEMBER
      Kovács Tibor - Új esztendő 
19. HUMOR – VERSEKBEN
      Bartók Ferenc versei.
20. KÖZÉLETI RIPORTOK – WESSELY GÁBOR ROVATA

      Kortárs alkotók menedzsere
21. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

 2. MESÉK VILÁGA 

 

Kelemen Györgyné Edit

Kelemen Györgyné Edit hangosmeséi.

Kedves Józsi bácsi !
Megjelent legújabb kis történetem: Tűzijáték címmel.
Felolvasó Boldog Àgnes színművésznő 
Ne félj ha villámlik, nem más az csak tűzijáték. 
Kérlek szépen tedd be a magazinba ha lehet. 
Előre is köszönöm szépen 
Szeretettel Edit 
Az elérhetősége:
https://youtu.be/-q-wiwqR8ec?si=bQ7ivSJ3eUt9R5PU

 3 .PÁLYÁZATRÓL PÁLYÁZATRA 

 

Árvay Mária: Csapongó észjárás

(Dumaszínház mintájára)

 
Sok szeretettel köszöntök mindenkit ezen a kellemes hangulatú estén, vidámsággal, nevetéssel kecsegtető programunkon! Örülök, hogy ilyen sokan eljöttetek. Esetleg nem szabad akaratotokból vagytok itt? Lehet, hogy csupán ajándékba kaptátok a jegyeket? Mindenesetre, ahogy elnézlek benneteket, látok itt fiatalabb és idősebb korosztályt, ez jó hír.
 Kis előadásomnak nem véletlenül választottam a Csapongó

észjárás címet. 

Árvay Mária

Ez az elnevezés passzol a feledékenységemhez, bizony! Napról napra egyre idősebb leszek, ez alól ti sem vagytok kivételek, és tapasztalom, az eszem sokszor nem ott jár, ahol kellene!
Mi ez a felhördülés? Valami sértőt mondtam? A feledékenységgel, vagy az öregedéssel kapcsolatban? Pedig igazam van, vagy mégsem? Inkább azt mondjátok: „Borban az igazság!”
Mindegy, mit is akartam ebből az egészből kihozni? Tiszta szita az agyam! Ilyen nincs, csak a mesében! Ez roppant kínos!
Segítsetek már, hol is tartottam?
Feledékenység, öregedés – köszi szépen, jól tudsz súgni! Tán nem színházban dolgozol, mint súgó?

 *

Nos, mindenkivel előfordul, ugye, hogy nem találtok ezt-azt. Velem rendszeresen megtörténik, hogy nem tudom, mit hova tettem le, hol hagytam utoljára a cuccaimat.
Mit hallok ott a háttérből? „Rend a lelke mindennek?”
De bölcs tudsz ilyenkor lenni!
De hidd már el, hogy az életem nagy részét keresgéléssel töltöm! A szemüveg mindig kell, és folyton szidom magam, hova is tehettem. Látom, többen vagytok így ezzel, kicsit megnyugodtam.
Mit somolyogsz, abban a fekete pólóban, ott középen? Tán te is tapasztaltad már, hogy kerested a szemcsidet, s egész végig rajtad volt? Ciki, mi? Még az okostelefonhoz is szemüveg kell, mert vaksi vagyok anélkül, nem látom a kijelzőjét!
Na, ez meg a másik! Folyton kutakodok a telefonom után. Egyszer kis híján ráültem, csak éppen abban a pillanatban értesítésem jött, így megúszta!
Mit mondasz? Hangosabban!
Ja, hogy csengessen meg valaki? Bajosan, ha többnyire egyedül vagyok otthon!
Erről jut eszembe, a kulcsomat is rendszeresen elhagyom! Ti is? Akkor jó, már féltem, velem van a baj! Egyszer a szomszédok nem tudták elképzelni, mi lelt. Látták, hogy a lakás előtt szerencsétlenkedek, matatok a táskámban, tanácstalanul járkálok fel-le. Mire kiderült, hogy már megint nincs meg a kulcsom, Gizi néninek csengettem, akinél mindig ott van a tartalék kulcs, hogy beengedje a gáz- és vízóra leolvasót. Na, igen, most nekem kellett ajtót nyitnia.
A kulcsomat meg utánam hozta az egyik munkatársam, aki a közelünkben lakik. Ott volt szépen az asztalomon, csak tudnám, miért raktam ki!
Hallom, jót derültök, veletek is történt hasonló?

 *

Nos, mi van még? Számtalan dolog eszembe jut, mikor rakoncátlankodik az eszem. Hányszor, de hányszor van, hogy kifut a tej! Nem állok ott, vagy ha igen, nagy bölcsen hátat fordítok neki, aztán, huss! A tej kifut, engem meg elfut a méreg, hogy már megint ez történt!
Ismerős a dolog, ugye?
A név- és születésnapokról már ne is beszéljünk! Régi időkben ott volt a naptár, okosabb nálunk, mert mindent tud. Most pedig az okoseszközök, eszesebbek, mint mi. Hiába, így van ez. Mindenről emlékeztetőt kell írni. Hányszor bosszankodtam, mikor elhatároztam, hogy
e-mailt írok egy ismerősnek ebből, vagy abból a nevezetes alkalomból. Persze, megzavart a másoktól kapott levéláradat, azokat megválaszoltam, neki pedig nem írtam. A fejemhez kaptam, hogy lehetek ilyen bolond!

 *

Sajnos, korral jár, hogy egyre több gyógyszert kell szednem. Nektek is? Jól gondolom? Lényeg, hogy nálam teljes a káosz. Valamit evés előtt, valamit evés közben, valamit pedig étkezés után kell bevenni, naponta többször is. Ráadásul, mindegyikhez bő folyadékot írnak. Ennyi nem fér belém!
Túl sok az orvosság, különböző időpontokkal, ki a fene tudja mindezt észben tartani?
Mit mondasz? Állítsam be az okostelefonomba az emlékeztetőket?
Eszem ágában sincs, mikor a telefonomat is állandóan keresgélnem kell!
Tessék, van valami ötleted? Micsoda? Gyógyszeradagoló?
Annyi a pirula, hogy lemegy a nap, mire kiszortíroznám, ráadásul a napok és a tabletták nálam minden bizonnyal összekeverednének. Beveszem, ahogy tudom, ha kimarad, kimarad, dehogy szedem be duplán! Így is bosszantó, hogy a csomó ilyen-olyan különböző méretű labdacsok megzavarják a békés, jóízű étkezéseimet. Ez nem igazság! Azonban, megfigyeltétek? Jókat enni nem felejtünk el! Ez a lényeg! Az eszünk azért tudja, mire van szüksége.

 *

A jóízű lakmározásról jut eszembe a vásárlási listával járó probléma. Nagy gonddal megírom, előkészítem, s mi történik? Na, mi? Ugye tudod már? Szépen otthon marad! Esetleg kiesik a zsebemből, útközben elhagyom.
Ti is jártatok már így, ahogy elnézlek benneteket, jól gondolom?
A bevásárlás igazi procedúra! Tegyük fel, hogy nálam van a listám, nagy a boldogság. Mennék összeszedni a felírt dolgokat, de bajban vagyok, mert sok esetben nem találom, mi hol van. Pedig, legtöbbször ugyanabba az üzletbe járok. Csak nem én hibbantam meg? Már azt is elfelejtettem, mi hol van? Ez már orvosi eset!
Látom, mozgolódtok a székeken, tehát hasonló cipőben jártatok ti is.
Végre rá kellett ébrednem, hogy nem az eszem rövid, hanem az árufeltöltők buggyantak meg! Igenis! Állandóan mindent máshova pakolnak! Nem elég nekem otthon kutakodni a dolgaim után, még az üzletekben is bolyongjak! Mire megtalálom a dolgokat, már nincs is kedvem a listát végignézni, s persze, a fele lemarad annak, amit összeírtam.
Itt vannak az automata, önkiszolgáló pénztárgépek! Hozzám képest, ezek aztán nagy intelligenciával rendelkeznek! Velem mindig kibabrálnak! Már azt sem tudom, mikor, mit kell beírni, mit hogy érintsek meg rajtuk, hogy az érzékeny kis lelkük meg ne sérüljön! Még jó, hogy vannak segítők! De nem egyszerűbb volt, amikor oda mehettünk a hagyományos pénztárakhoz, és lehetett pár normális emberi szót váltani valakivel? Már lassan köszönni is elfelejtünk!

 *

Akad még pár kínos esetem a feledékenységről. Elmesélhetem? Vagy már unatkoztok kissé? Na, jó, még pár gondolat erejéig szórakoztatlak benneteket egy kicsit.
 
Nektek milyen az arcmemóriátok? Nekem borzalmas. Nem igazán ismerem meg, akivel beszélek, főleg, ha ritkán látom. Most hogy kérdezzem meg, ki vagy? Ég a bőr a képemen, hogy már ezt sem tudom!
Ti mit tesztek ilyenkor? Hogyan? Nem álltok le vele beszélgetni, csak integettek egymásnak! Ajaj!
A nevekkel is hadilábon állok, mindig összekeverem a keresztneveket. Esetleg, hirtelen meg sem tudom szólítani az illetőt. Ez már tényleg ciki, nem? Most hogy kiabáljak utána?
Van valami ötletetek? Nem egyszerű mi? Főleg, ha nem a haveromról, hanem mondjuk, a főnökömről van szó, mert már annyira félek tőle, hogy a nevét is igyekszem elfelejteni?

 *

A telefonszámokkal is bajban vagyok. Olyan jó, hogy a mobilok megjegyzik őket helyettem!
Azért fogadni mernék, közületek is vannak olyanok, amikor kérdezik, a saját számotokat nem tudjátok! Tízből heten biztosan így vagytok ezzel!

 *

Még egy apróság! Sokszor megtörténik veletek, hogy elfelejtitek, miért is akartok a spájzba, konyhába menni? Velem elég gyakran előfordul. Ott állok az ajtónál, mint a szerencsétlen, s persze, nem jut eszembe! Ez borzasztó! Pár perc biztos kell, mire rájövök, mit is akartam!

 *

Tehát, száz szónak is egy a vége! Ha jól látom, a feledékenységgel nem vagyok egyedül, s ennek nagyon örülök.
Ne ráncold a szemöldököd, igen, te, ott a második sor elején! Nem vagyok kárörvendő, de olyan jó tudni, hogy közösen evezünk egy csónakban, még akkor is, ha nem akarjuk! Könnyebb a bajon osztozni, s nem egymagunk cipelni az egész terhet.
Addig jó, míg derülni tudunk a kínos helyzeteken is. Sokat hallottalak benneteket nevetni, láttam, sikerült mosolyt csalogatnom az arcotokra, ennek örülök! A mai kis előadásomnak ez volt a valódi célja – komoly dolgokról humorosan élcelődni.
Díjazom, hogy többen hevesen bólogattok. Akkor talán nem bántátok meg, hogy eljöttetek?
Köszönöm, hogy meghallgattatok, további nevetésben gazdag, szép estét kívánok mindenkinek!
 
(A fenti írás „Az élet napos oldala” – A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének Irodalmi pályázata kiírására készült)

 4. VERSRÓL VERSRE – KORTÁRSAINKTÓL 

 
Demeter Julianna: Egy téli reggel
 
Kint, havas hajnal, hideg téli reggel,
összeérő, hóval terhes, fellegekkel.
Hozzád siet most, az első gondolat,
hajnal, reggel, megint hosszú a nap. 
 

Fent, már nagy csapatban a madarak,
keresnek reptető, meleg áramlatokat.
Lent, hófoltokban, a szürke lábnyomok.
mintha a fehér lapra íródott szótagok.
 
Hajnalban, sok ember, erre járhatott.
viszik tovább a csodát, a varázslatot.
Magukban hordozzák, sok vágyukat,
elviszik szépséges, éjszakai álmodat.
 
Bent, jólesőn a meleg, lágy dallamok,
ütemes ritmusok, értem, hallgatom..
Kint, kékcinege száll, remény tollakon,
magot csipeget, ablakpárkányomon.

…………………

 

Engel Csaba: Csak a szíved kérem 
 
Esik a hó és a föld ünnepel, 
Beköltöznék hozzád, ha megengeded,
Imádkozz és kulcsold össze kezed,
Ha meghívsz engem, 
békességben leszel. 
 

Még mielőtt szíved befogadna,
Mert úgy érzed, hogy értem dobban, 
Kérlek ajtaját tartsd mindig nyitva, 
Nézz az égre s ne légy szótlan.
 
Ki az ki elfáradt? 
Jöjjetek hozzám!
Mert Én vagyok az út az igazság,
A kezdet és a vég, az élet íze.
Kövessetek, higgyetek Én bennem!
 
Még mielőtt szíved befogadna,
Mert úgy érzed, hogy értem dobban, 
Kérlek ajtaját tartsd mindig nyitva, 
Nézz az égre s ne légy szótlan.
 
Én vagyok a szegények királya,
S aki szívét velem megosztja,
Mellettem nem éhezik, 
nem lesz szomjas.
Én leszek szíved vigasztalója! 
 
Még mielőtt szíved befogadna,
Mert úgy érzed, hogy értem dobban, 
Kérlek ajtaját tartsd mindig nyitva, 
Nézz az égre s ne légy szótlan.
 
2023.11.28

……………………

 
Bognár Papp Irén: Repülj árva madár!
 
Nem baj, ha nem szeretsz,
szívedben eltemetsz.

Égbe emeltek,
én árva vadmadár,
könnyedén elmegyek.
Továbbra is leszek;
a fák szerelmese,
az égnek kedvese,
a szelek táncosa.
Tele zengem a világot,
nem alkuszom soha!
Repülő árva madár!
Fényes felhők fölé,
napsugár tengerből ,
nézek szemed közé!
Néha talán sírok,
gyémántos könnyeket,
időtlen világűr
fény – kutjába esek

………………….

 
Erdős Sándor: Időhúrok
 
Bolyongtam a tágas űrben

nem találva célomat,
sodort egy új létezésbe
ősi sötét akarat.
 
Puszta téren idő haladt
keresztezve utamat.
Merre tartott és mi célból?
Örökre rejtve marad.
 
Csengés-bongás zaja hallik
hogy merről az rejtelem.
Egyet érzek. Félelmeim
gyorsan el kell rejtenem.
 
Megpendült az idő húrja
hangjába beleveszem.
Magába zár, felold engem
létezésem leteszem.

………………….

 
Fellner István: SZERETET
 
...Úgy öleld át
majdan magad,

mint ölel a szeretet,
féktelenül önzetlenül,
csak azért mert vagy,
…úgy hogy nem vár
zsebbe dugott érmet,
sem köszönetet
mert téged választott,
neked adta mindenét,
önön magát,
vele létét,
s úgy tárulkozott előtted,
mint feszület,
mezítelenül,
kiszolgáltatva...
Neked,
csak tiszteld -
s szeresd!
2020. november

………..........……….

 
Kálmán Ágnes. Könnyes vallomás
 
Könnyek peregnek le az arcomon,
Mikor visszaemlékezem úttalan utakon,
Mikor lábam bukdácsolva haladt,
S Te megfogtad a kezem, adtad vágyamat
 
Számtalan imában fonódtak könnyeim,
Lelkem vergődésében szakadó sóhajaim
Térdre esve esdekeltem fájdalmamban,
Te ott voltál, reményben s a vigaszban
 

Utolsó pillanatban tártam kezem az égre,
Abban az érzésben, hogy most itt a vége
A fájdalom szaggatta lelkemet, tépte,
Kitártam karomat fel a magos égre
 
Szívem bánattól szakadt, oldottad kínomat,
Hátamra súlyait magasan tornyozta a bánat
Te levetted mindet, mi odagyűlt halomba,
Lassan, de még hajlottan indultam utamra
 
Halkan kértem, sóhajként lebbent óhajom,
Nem a gazdagságért, nem cifra hívságokért
Keservemben terhek, fájdalmak enyhítéséért,
Hogy túléljem, s bírjam az életet viselni még
 
Egy esti órán, túlcsordult a bánat lelkemből,
Halkan elmondtam mit kaptam az élettől
S a végére érve hangosan szólt angyalod,
Mint beszédnél mikor embertársadat hallod
 
Ne félt! Isten azért küldött hozzád,
Nem bírja nézni a szenvedésedet már
Mindenkinek élete van, te éld a tiedet,
Ekképpen szólt az Istentől jött üzenet
 
Nyugalom boldog érzése áradt bennem,
Éreztem akkor Isten levette a terhem
Soha nem tért vissza e bánat érzése
Isten gyermekemet tenyerébe vette
 
Aztán teltek az évek, újra jöttek gondok,
Súlyos terhek, amitől az ember összerogy
Nincstelen lettem, mert őszintén szerettem,
Nem volt helyem sehol e földkerekségen
 
Mint kivert kutya bolyongtam magamban,
Lehúzott a bánat, s villant halál nyomomban
Vállamat fogta két barnaszárnyú angyal,
Isten mentett, nem hagyott halni a bánattal
 
Szomorú lelkem otthonra vágyott,
Hol nem törli cipőjét belém az átok
Esteli órában, lelkem könnyébe fúltan,
Láthatatlan kéz megsimította hajam
 
Telefoncsörgésre ébredtem másnap,
Isten által hívott egy igaz baráti hang
Lett otthonom, saját fedél fejem felett,
Beteg lelkem lassan gyógyulni kezdett
 
Hálát adtam, ahány csillag az égen,
Istenemnek megköszönve mindent
Mindig adta, ha nem is kértem,
Mikor látta bánat emészt engem
 
Jött egy villanás! Könnyem eredt.
Hálás szívemet tártam fel az égnek,
Atyám, én mit tehetek érted?
 
2023. 12. 01.
Minden jog fenntartva!

……………………….

 
Krivák-Móricz Judit: Olvasom a többi  írást
 
Olvasom a többi  írást.

tetszenek,  líraiak  szépek,
De  én mostanában  nem ilyet  írok.
 
A  gondolatot  nem  fékezem.
Minek is  tenném?
Az  jön  és  én  írok.
 
Ezek    határozottak  és  talán  tartalmasak,
Így  nem lehetnek  negédesek.
Biztos  hogy karcosabbak.
 
A  mondandót  a  gondolat  és
az  élmény , a  megélt  határozza  meg.
Nem  akarok  már  senkinek  sem  megfelelni.
Csupán a  gondolat  akaratának.
 
2023-08-28

.............................

Szőcs Éva: Házunk mellett

 

Házunk mellett patak szalad,

benne játszanak a halak.
Vidám kedvünk végtelen
kis legyeket gyűjtenek.

Szitakötő rájuk nézett
naptól a ruhája fénylett.
Vìzcseppektől csillogott
ezüstfátylat hordozott.

Patak partján nádas tenger,
benne béka bujkál csendben.
Gólya madár lesben áll,
talán vacsorára vár.

Szellő suttog, halk a nesze
a felhővel összeveszett.
Sírni kezdett, folyt a könnye
a kis patak megnőtt tőle.

Megijedtek a kis halak,
béka legény haza szaladt.
A vacsora oda lett,
gólya madár éhes lesz.

Szitakötő el is reppent,
szólt a holdnak ,hogy kövesse.
Sötét árny lepte a tájat
egymásnak jó éjt kívántak.

 5. NOVELLÁK – KURUCZ ÁRPÁD 

Kurucz Árpád:  Az új gyerek

 
Bádog-szürke decemberi napon tucatnyi óvodás korú gyerek vonult, hosszú madzagot fogva a Fő tér felé. Apró csizmáik kusza nyomokat hagytak a friss hóban. A zsinegre azért volt szükség, nehogy elvesszen valamelyikük. Szigorú negyvenes nő, Paula néni kísérte őket. Arcára volt írva, legszívesebben elhagyná az egész társaságot. A járókelők megbámulták őket. Ki szánakozva, ki ellenségesen. A sor végén, vékony arcú, aprócska fiú ballagott. Két számmal nagyobb kabátjában, 

leragasztott lencséjű szemüvegével olyan volt akár egy 

bagolyfióka.

Kurucz Árpád

– Sétáltatják a zabigyerekeket! – hallotta a háta mögül.
Megkocogtatta az előtte haladó göndör hajú, szeplős 

kislány hátát.
– Panni, mik azok a zabigyerekek?
– Még ezt sem tudod? A zabigyerekek azok, akik 

nemcsak karácsonykor kapnak sütit a vacsorához. 

Kicsit gondolkodott, majd hozzátette:
– Vagy van ilyenjük – vett elő a zsebéből egy kis 

plüsskutyát. – Te nem lehetsz zabigyerek!
– Kár – szontyolodott el a kisfiú. – Hadd legyek én is.
– Nem! Nem lehetsz!
Mire a Fő térre értek a fiú megvigasztalódott. Elkápráztatták a színes lámpák, a hatalmas karácsonyfa. Ott volt a Csoda. Egy nagy piros szánkó ringatózott a tér közepén. Zenélt, gyerekek ültek rajta és maga a Mikulás hajtotta a rénszarvasokat. A fiúcska megállt. A varázslatot cseppet sem zavarta meg a motor halk zümmögése. Levette leragasztott szemüvegét, hogy jobban lásson, de vissza is tette tüstént, mert mindent duplán látott.
– Ezzel lehet a mennyországba utazni, amiről anya annyit mesélt – gondolta. – Ő már biztosan ott van.
Már a bakon ült a Mikulás mellett, és magasan szálltak a házak fölött. Lentről hangyaemberkék  mosolyogva integettek. Följebb emelkedtek. A csillagok olyan közel voltak, hogy akár meg is érinthette volna őket. Köröttük tündérek repdestek, bárányfelhőkön pufók angyalkák muzsikáltak, hárfán. Homályosan érzékelte, hogy a madzagot rángatja valaki, s Panni azt kiabálja: Paula néni, az új gyerek nem akar jönni!
Egy kéz durván visszarántotta a földre. A világ éles, szikár, arccá, vékony szájjá és hideg, szürke szempárrá szűkült.
Ezért még megkapod a büntetésed. Csak a te érdekedben teszem. – sziszegte Paula néni. – A sétának vége! Indulunk vissza az intézetbe! Köszönjétek neki! – folytatta akadozó nyelvvel, többiek felé fordulva. Vádlón a fiúcskára mutatott, mintha át akarná döfni az ujjával.
A visszaúton az új gyereket számos csípés, rúgás érte titokban. Az intézet egy szűk zsákutcában állt. A komor, szürke épület kapuja fölé jókora műanyag katicabogár volt erősítve.
– Szia, Katica – köszönt a kisfiú hangosan. – Te is várod már a Jézuskát? Mert én nagyon.
A gyerekek lázas izgalommal várták az estét, az ünnepi vacsorát. Az utcán lassan leszállt az este. Az ablakok mögött sorra gyulladtak fel a színes gyertyák, csillagszórók. A város zaja átadta helyét a csendnek, békességnek. A hó újra szállingózni kezdett, ezüstbe öltöztette az összetaposott, sáros utcákat.
Mikor végre felhangzott a sorakozó, Panni hangosan odaszólt a mellette álló kislánynak.
– Az új fiú beszélget a katicával a kapunál. Hallottam.
A többiek nevettek, az új gyerek is. Azt gondolta, vele nevetnek és nem rajta.
Az ebédlőben hosszú asztaloknál ült ötvenhárom kisebb-nagyobb gyermek. A terem végében külön ettek a nevelők. Ahogy fogyott az ünnepi vacsora, a zsivaj úgy növekedett. Mielőtt a naposok kiosztották volna a karácsonyi süteményt Paula néni felállt. Kissé imbolygott, arca gyanúsan piros volt.
– Molnár Tamás! – mondta hangosan.
Az új gyerek emelkedett föl az asztal mellől. Szemüvegét piszkálta, zavarodottan körülnézett. A többiek kerülték a tekintetét. A teremre, mint sötét felhő, súlyos csönd ereszkedett.
– A mai viselkedésed miatt nem vehetsz részt az este további részén – folytatta Paula néni. – A többiek megeszik a sütit, utána átmegyünk az aulába és mindenki megkapja az ajándékát. Te fölmész a hálóterembe és ott várod meg a társaidat.
Az új gyerek nem mozdult. Abban reménykedett, hogy ez csak valami tévedés.
– Mire vársz, fiam!? – reccsent rá a nő.
A kisfiú lassan, csoszogva az ajtó felé indult. Fejét lehorgasztotta, vállai előreestek. Mielőtt elcsöppent az orra, keze fejével megtörölte s a ruhájába kente. Hirtelen megfordult, szemében dac szikrázott.
– Anyukám úgyis eljön és elvisz innen! Csak most beteg!
Úgy hangzott, mint egy lecke.
Mielőtt bárki megakadályozhatta volna, Paula néni érthetetlen, eszeveszett dühvel viharzott a gyermek felé.
– Nem jön el! Fogd már föl! – rikácsolta.
Meg akarta ragadni a fiú vállát, de a karja lehanyatlott. Egy eddig nem tapasztalt erő megakadályozta, hogy hozzáérjen az új gyerekhez.
– Itt hagyott. Téged is – mondta hirtelen elcsendesedve.
A teremben ülők zavartan néztek körül. Langyos szellő simította végig arcukat.
Az egyik nevelő intett a naposoknak, osszák ki az édességet. Molnár Tamás halkan becsukta maga mögött az ajtót. Láthatóan mindenki elfelejtkezett róla. Míg a gyerekek ették a sütit az intézményvezető magához intette Paula nénit.
– Ez volt az utolsó csepp – mondta. – Tudom, hogy gyerekként elvesztette az édesanyját, de ez nem mentség. Holnaptól a konyhán fog dolgozni, és ha még egyszer a gyerekek közélbe megy, elbocsátom. Most menjen föl és aludja ki magát.
Paula néni összetörten vánszorgott fel a lépcsőn. A szobájában lefeküdt, moccanatlan szemmel bámulta a mennyezetet. Hirtelen kijózanodott. A magány úgy szorította szívét mint egy satu. Filmként peregtek szeme előtt a régi képek. Apját látta, vékony szíjjal a kezében.
– Féltelek, Paula – mondta szelíden. – Csak a te érdekedben teszem, mert szeretlek. Egyszer még hálás leszel érte.
– Igen, apu – motyogta és elaludt.
Addigi élete során egyszer sem mondta ki azt a szót, szeretlek. Álmában nem vette észre, hogy a  lágy fuvallat újra végigsimított arcán. Reggel derűsen, megtisztulva ébredt. Szívében nyoma sem maradt a korábbi dühnek, gyűlöletnek.
Eközben a gyerekek megkapták az ajándékokat. Az intézet szerényen ünnepelt, mindenki egy kis készlet színes ceruzát és egy tábla csokit kapott.
Az új gyerek ült az ágyán, s mereven nézte maga előtt a fekete-fehér kockakövet. Keserves zokogása kihallatszott a folyosóra. Könnyei lefolytak arcán, s ráhullottak kopott tréningnadrágjára. Nyílt az ajtó. Panni lépett be, kezében egy fél süteménnyel. Mellékuporodott, megsimogatta a kisfiú hátát.
– Ne sírj, Tomi. Hoztam neked sütit. Csak egészen kicsit kóstoltam meg.
A gyerekek egymás után raktak kincseket az új fiú ágyára. Aztán kiabálva vitatkoztak, minek örül a legjobban. Volt ott két üveggolyó, illatos radír, piros filctoll egy majdnem egész szelet rántott hús a vacsoráról, kicsi műanyag oroszlán. Autó, aminek két kereke hiányzott, de azért még jól lehetett vele játszani. Az új gyerek felemelte fejét, elmosolyodott. Amelyik szemét látni engedte leragasztott szemüvege, elkerekedett.
– Ez mind az enyém?
Végül az ágyra került a féltve őrzött, apró plüsskutya. Panni éles hangon vakkantott helyette.
– Most már te is lehetsz zabigyerek – mondta csillogó szemmel...

 6. BEMUTATJUK… 

 

Czvitkovics Márta festőművészt

Szakmai önéletrajzom:
 
1948 ban születtem, Körmenden, mint Nemesföldi Dienes Márta Róza. 1953 -ban örökbe fogadtak, ezért változott meg a nevem Czvitkovics Mártára. Iskolás éveimet Körmenden töltöttem.  1972 tavaszán kerültem Tolna megyébe, majd 1982- től 

Szekszárdon élek.

Czvitkovics Márta

Férjhezmenetelem után is ez a név szerepel alkotásaiban, ugyan a szignó az eredeti nevet jelzi Egy „Rába parti” festmény örökre megváltoztatta életemet. Vágyat éreztem a festészet iránt, hogy elkezdjek festeni 48 évesen. A természet tisztelete, és szépsége lenyűgöz. Ezt szeretném átadni festményeimen keresztül a szemlélőnek, újra és újra. 1996 - tól rendszeresen festek. Munkáimat, festményeimet először Cseh Gábornak és Újvári Lajosnak mutattam meg. Tőlük kaptam a biztatást, és akciókat, hogyan is csináljam, ezért ma is hálás vagyok nekik. Ugyan Újvári Lajos már nincs közöttünk, nagyon szívesen emlékszem vissza intelmeire biztatásaira. 1998ban volt az első önálló kiállításom Szekszárdon. Azóta évente mindig kiállítok, vagy önállóan, vagy közösen, hogy megoszthassam képeimen keresztül érzéseimet, és fejlődésemet bemutathassam.
Alkotásaim több országba eljutottak már: Olaszországba, Kanadába, Németországba, Ausztriába, Romániába, Lengyelországba és Svájcba. Szívesen festek megrendelésre is. Tagja vagyok az ART1999 Tolna Vármegyei Képzőművészeti Egyesületnek, a Bárka Művészeti Szalonnak. Rendszeresen képzem magam, tanulok, alkotótáborba járok, ha tehetem. Szívesen találkozom festőtársaimmal és Sáska Tibor neves festőművésszel: instruálása mellett örömmel tanulok, alkotok.

 *

Márta szívesen fest tájképeket, csendéleteket, portrékat, miniatűr képeket – ezekkel versenyt is nyert. .Képeiről midig sugárzik az érezelem, az élet szeretete. Szívesen festi meg a mindennapi érzést, a hangulatot, mindig van mondanivalója számunkra. Embereken, gyerekeken, állatokon keresztül feleleveníti gyermekkora – szép, vagy éppen szomorú emlékeit, de szívesen festi meg Szekszárd dombjait, szőlőhegyeit, vagy az üveget, - benne a hegy levével, a borral. Vagy netán saját házát, vagy a gémes kutat, amit csak nagyon jó szemmel lehet látni, olyan aprólékos gonddal készítette. Színeivel, ábrázolás technikájával, precízen, kidolgozott munkával életre hívja a hangulatot, a téma mondanivalóját, a szemlélőnek.
Márta képeiben benne van a világ – az egész élete – ahogy Ő látja.
 

Goya festménye alapján készült: a korsós lány

*

A szekszárdi Liszt Ferenc zeneiskola

*

A szekszárdi Prométheusz szobor/ park

 7. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN 

 Rell Kata: Szárnyalás – lebegés
 

……………………………….

Zsíros Ari festményei

Év múlik, évet ér…

 

*

Csendélet

………………………….

 Dáma Lovag Nagy Cynthia: Kenyérszelés
 
Kicsi kis parasztház , régen jártam erre
megrohantak az emlékek, ahogy beléptem.
Mamóka állt a konyha közepén, s botját
letámasztva nyúlt a maga sütötte kenyérért.
 

Kezében a nagy kés, mellyel némán szelte,
pici zsír jutott csak a közepére, majd sóval
az egészet megpergette. Szeméből a szeretet
tiszta fénye áradt, örömmel nézte, hogy
 
éhesen  majszoljuk, majd nyaljuk a zsíros
szánkat !! Mamóka mikor nevetett a torkában
gyöngyök csilingeltek, csodaszép zene volt
ez akkor a fülemnek !
 
Leült mellénk a kanapéra , s puszikat
nyomott maszatos arcunkra.
Ha vasárnap volt, terített asztallal várt,
a húslevese feltette mindenre a finomsági
 
koronát !Ha felvett az ölébe én odabújtam
hozzá, s míg Ő mesélt én csókolgattam az
ecettel finomított dolgos két kis kezét !!
 
Mamóka azóta az angyaloknak süti, s szeli
a finom kenyeret, s mindent biztos eláraszt
az a szívből jövő édes szeretet !!Most az
angyalok csókolják szorgos két kis kezedet !!

………….......………..

 

Demeter Julianna: A mi falunk bolondja

 

Egyutcás falucskából fejlődött kisvárossá, ez a hely, ahol ma is élek. Még kislány voltam, amikor elkezdődtek itt a nagy építkezések. Az ország minden tájáról érkezett munkásemberek, munkagépek sürögtek, forogtak a faluban, egész álló nap. Lakóházakat építettek, és épült már, a Duna-menti Hőerőmű,/DHV/ a kőolaj-vezeték, az olaj-finomító is/ MOL/.

Demeter Julianna

*

A sok ismeretlen, idetelepült ember között, gyakran feltűnt egy férfi, mindig szivarral a kezében járt, köszöngetett a járókelőknek. Jól ismert volt, már hozzátartozott az utcaképéhez az alakja, mindenki csak a "mérnök úrként" emlegette. Sok évtizede már annak, de néha még ma is eszembe jut a története.
Most is látom magam előtt, ahogyan az utcákon jön, megy, zoknis lábán strandpapucs, szivar a szájában, vagy a kezében és integet, köszönget, az emberek meg nevetve, visszaköszönnek neki. Én sokáig, semmit nem tudtam róla, de aztán többen is úgy beszélték, hogy megjelent egyszer az erőmű, építési területén, ahol javában folyt a munka. Váratlanul megállt, egy ott dolgozó brigád mellett.
Gondterhelt, szigorú arccal, elkérte a térképet, tervrajzot. Hosszasan, nagy hozzáértéssel tanulmányozta a dokumentumokat, azután a munkások nagy megdöbbenésére, kijelentette, hogy nem jó helyen ássák az alapot. Azonnal leállította a munkálatokat.
Nagy zavarodottság keletkezett, tanácstalanul néztek egymásra az emberek, hogy most mi lesz. Akkor, a mi "hősünk", határozottan a szerinte megfelelő helyre irányította őket, méregetett, jelölgetett, és kiadta az utasítás, hogy ott kell kiásni a létesítménynek az alapot.
A brigád pedig morogván, bosszankodva, az előbbi sok, felesleges munkájukon sajnálkozva, engedelmeskedett neki. Mennyi idő után derült ki, hogy így lóvá tette őket, azt nem tudom, de ott, akkor szerezte meg a mi "bolondunk", a "mérnöki diplomát" , és a vele járó, a Mérnök úr nevet.
Mi ebből a tanulság? Talán csak annyi, hogy ha, valamelyik építkezésen megjelenik egy ismeretlen férfi, szivarozik, ráadásul a zoknis lábán strandpapucsot visel, ajánlatos lesz gyanakodni és egy szavát sem szabad elhinni.

…………………………

Cseh Gábor festményei 

Cseh Gábor

Szekszárd - Bartina utca

Szekszárd - Fürdőház utca

………………………….

Hangosvers:

Dáma Lovag Nagy Cynthia: Szeretetláng

https://www.youtu.be.com/shorts/bpr76lJ393Q?si=KaHBghdSoZihFVNw

…………………….

 Fekete Gabriella festményei

Fekete Gabriella

Esőben...

Balaton - éjjel

……………………..

Bognár Papp Irén: Furcsa láng

 Tizenkilenc éves voltam, és hatalmas láng feszítette a lelkem, úgy éreztem, hogy zseni vagyok. Soha azelőtt, és sem azután nem lobogott bennem akkora tűzzel , szenvedéllyel az alkotás láza! Ennek kellett volna  csak néhány évig kitartania, akár két-három év alatt megírom a legcsodálatosabb műveket. Olyan érzés

volt, mint aki

Bognár Papp Irén

 mindenre képes, akár verseket, regényt, film forgatókönyvet, színdarabot írni egyaránt. Valami félelmetes vágy zuhogott bennem! Volt idő: egy hónap, egy hét, abban is egy nap, és egy óra, amikor kitörni készülő vulkánként zakatolt az agyam. Ennek a pillanatnyi  varázsnak a helyére is emlékszem. Ott álltam

 a komlói Tavasz utca felfelé vezető lépcsőin, nyár este volt. A nyakamon azokban a hetekben nőtt meg tojás nagyságúra egy cysta. Arra gondoltam azóta többször is, hogy akkoriban ez a testemen végbemenő kémiai változás is hozhatta ezt az isteni hatást. Okozhatta a sok jódostrumit, amit orvosi javaslatra jód hiány miatt szedtem. Még nem voltam húsz éves, amikor a komlói kórházban műtöttek.
  A műtét után soha többé nem éreztem azt a kivételes, felfokozott, mindent elsöprő, szikrázó géniuszi élményt.
  Csak a legnagyobb tudósoknak, és alkotóknak jut ez az isteniszikra. Ha ez tartósan munkálkodik bennem, valószínű már rég nem élnék, de sok szépet, maradandót alkottam volna!
Így csak törekszem arra a fényes útra jutni, ami akkor olyan igaz volt, olyan szép és titokzatos. Mára már csak emlék, soha nem halványuló vágy, hogy megmaradt hitemmel, tehetségemmel szolgáljam azokat, akik örömöt látnak írásaimban.

 8. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK 

Véghelyi Péterné: Jól meghalni  - élethelyzetek

 
Reggelre érezhetővé vált, hogy engedett a faggyal játszani kezdő október a szorításából. A sötét hajnalban álmosan léptem fel a vonatra, s mialatt zötykölődtem a láthatatlan pirkadatba, lelkemben elkezdődtek a találkozások. Nem lett világosabb, amíg megérkeztem, mintha egy felhő cigánykodott volna a sebesen szaladó kis vonat fölött, s elkísért a nagy parki sétányig, ahol utat metszett a sötétből az úton kanyargó autó lámpája. A kápolnába siettem, mert kérnem kellett a küldőmet, hogy mutasson utat, ahová az Ő világosságával mehetek, aznap nem volt erőm semmihez. Rövid fohászom a krizantémoktól elnehezült levegőjű kis szentélyt újra sötétben hagyta, de visszanézve reményt keltett bennem a tabernákulum fölött pislákoló örök fény, lelkembe zárva csak azt vittem magammal. A megszokott 

útvonalamtól azonban

Véghelyi Péterné

eltértem, mert küldetésem útján máris irányjelzőt kaptam. A sötét betegszoba ajtaja nyitva maradt, éreztem, hogy most oda kell mennem, bár gondolni lehetett, hogy alszik még ott mindenki. Szívem kalapált, féltem, hogy Ilonka nénit már nem találom ott. Amikor ágya előtt megálltam, vékony testének csak sziluettjét láttam, és örömmel léptem oda, s csak nézni akartam, 

hogy még itt van, egy ideje elmenőben, élete 97. évében. Ő azonban

a sötétség ellenére lelke tekintetével meglátott, és szóra nyitotta ajkát. A hangok nehezen formálódtak szívéből, ám én értettem jól, amit mond.
– Hát megjöttél? – sóhajt. – Hol voltál ilyen sokáig? – dörrentett rám, tanári tekintélye jogosan bírt számonkérésével.
– Most érkeztem, itt vagyok – feleltem, és ágya szélére ültem.
Vékony testével beljebb csúszott, mozdulatai nehezek, de kezével kezem után nyúlt, abba kapaszkodott, hogy helyet szorítson nekem.
– Miért kell az embernek így meghalni? – sírós hangja elcsuklott, csak találgattam, mire gondolhat. – Miért vádolnak, és ítélnek el engem?
Döbbenten hallgattam a szavait, és csendben maradtam, várva azt, hogy mi történhet lelkében, tudtam, hogy szóvá alakítja érzéseit a türelmes szeretet.
– Tudod, én egész életemben másokat szolgáltam, mindenkinek a szükségét kerestem, és én ezért soha nem akartam semmit, hát most miért vádolnak engem, Miért kell ezt az ítéletet kapnom? – könnyeit törülgettem simogató kezeimmel a vékony bőrén, s vártam, hogy küldőm válaszoljon most szavaimban.
– Ilonka néni, Isten nem ítéli el magát, csak az ördög. Mindig a sátán az, aki vádol, Isten nem vádol senkit, érti? Mondjon ellent, nem tud magával elbánni, csak el akarja bizonytalanítani az utolsó időben, hogy mindent megkérdőjelezzen magában, amit valaha Isten szeretetéért tett. Én tanúskodom maga mellett.

 *

– Tudod, licista (líceum 4 éves iskola) voltam már Baján, ahol a kalocsai nővérek tanítottak bennünket… – most elakadt, de mivel sok beszélgetésünket jegyeztem fel a szívemre, folytattam helyette, mert éreztem, hogy mit akar kimondani a vergődő lélek, ami most egy harctérré változott, mert a szent életeket majd egy évszázad hit ellenére is támadja a gonosz, ő nem adja fel, s az utolsó pillanatig küzd a lélekért, mert vinni akarja a kárhozatba.
– Mindenkinek használni, és senkinek sem ártani, ugye, ezt tanulta meg tőlük?
– Ezt, mert kongreganista voltam. (Mária-lány) Most is látom magunkat a nagy-templomban, ott volt az avatás, ez mindig nagy ünnep volt. A ’38-as kongresszusra csináltatták az új egyenruhákat, ezt nem kaptuk meg, de ott viseltük. Sötétkék rakott szoknya, fehér galléros blúzzal, és volt hozzá egy ilyen háromszög alakú nyakkendő, amit olyan gyönyörűen kötöttek meg a nővérek. Akkor lehetett először selyemharisnyát viselni, az különleges dolog volt. Kaptunk egy szép medált is a nyakunkba, amin egy gyönyörű Mária-dombormű volt, körülötte Üdvözlégy Mária felirattal. Nekem Kis Szent Teréz volt a védőszentem, emléklapot is kaptunk, annak meg kell otthon még lennie. A lelkületet aztán egy darabig még élesztgették bennünk, van egy kongreganista imakönyvem is, azt kérd el a lányomtól. Jaj, mi olyan naívak voltunk, olyan gondtalanok a háborúig! Tudod, én szívesen emlékszem a diákéveimre. Voltak tisztségek is, ahogy emlékszem: elnök, titkár, de ezt is a háború akasztotta meg. Ezek az első éves tapasztalataim, akkor 32-en voltunk elsősök.
– Meddig tanult a líceumban? – vettem elő a szent emlékezet ösztökét, mert ezek a régi történetek, a szép időkre való visszaemlékezések sajátos működését tárják fel az emberi léleknek. Többről van itt szó ugyanis, mint emlékképek előhalászása az emlékezet csarnokából. Ez az értelmi látásnak egy sokatmondó, és tanító magasiskolája, amint jómagam már megfigyeltem. Különösen felértékelődnek a szavakba foglalt gondolkodásmódok ilyen megosztásai akkor, ha az emlékezőt a halál szele már megérintette, s tétje van ilyenkor minden kimondott szónak. Mert az emlékezet formákat tárol, valami viszonyrendszert, a formák közötti viszonyokat. Ez a forma pedig valójában az a mód, ahogy egy ember gondolkodik, és ahogyan ennek következtében viselkedik. Mert minden cselekvést megelőz az elgondolás. Az idős emlékezők hitelességét éppen az okolja meg, hogy a nagy gondolatok formái megtörtént eseményekben, konkrét cselekedetekben mutatkoznak meg. Szemben a ma gondolkodónak tartott okoskodókkal, akik ezeket a formákat azért tudják napról napra váltogatni, mert a gondolatok formái mellől hiányoznak a cselekedetek. Egy ízig-vérig tanítónő emlékezetében formát idéző diákévek képei pedig azért sokat mondók, mert a tanítói szemmel ítéli meg a diákkori önmagát, a saját tanítóit, és ezek a személyes viszonyrendszerek lesznek a fontosak, nem pedig a történelmi események, amik csak intézményi struktúrákat akaszthatnak meg, de a tekintélyen nyugvó tanító szó elé akadályt nem gördíthetnek. Az igazságon nyugvó szó mindig célba ér. Mi az oka ennek? A tanító szó igazsága, ami Krisztus igazságán alapult. Az akkori tanítók erre tettek esküt, és az hiteles szó maradt egész életükben. A tekintély alapja az igazság. Ma ezért nincsen tekintély, mert hazug a továbbadott szó.
– Látod, nem tudok beszélni sem – mentegetőzött amiatt, hogy nyelve pörgése elmaradt a gondolatban megjelenő emlékképek feltűnése mögött, gyakran kereste a megfelelő szót, ilyenkor én kisegítettem. Megfigyeltem már, hogy mindig a szívében megfogant szót fogom beszédmenete fogatába, amiért ő hálás, ám ez már mindkettőnk számára természetes.
– Apámék nagyon féltettek a líceumtól, hogy beteg leszek ott, mert nagyon sovány diák voltam mindig is. A háború alatt, ’44-ben, bizony sovány reggelik voltak. De tudod hogyan fizettek akkor a szülők tandíjat? Anyukám vitte be egy lovas hintóval a csirkét, fát, lisztet, cukrot. Mert Baja túl volt a Dunán, az oroszok frontján kellett átmenni. Amikor pedig az oroszok bevonultak, a kápolnánkat istállónak használták, mi raktunk rendet ott utána, mert a líceum 5. éve már kifejezetten tanítói oktatás volt, én ott végeztem tanítónőként 1947-ben. A ’48-50 közti időszak a nővérek számára borzasztó volt, már a levegőben lehetett érezni, ami rájuk vár. Lászlófi Mária Erzsébet nővér vezetése alatt élték meg mindezt. Szegény nővéreket aztán ’50-ben szétszórták, de taníthattak tovább. Az én Benedetta nővérem egy tanyára került, ott tanított 10 évig, nagyon nagy megbecsülésnek örvendett, majd Baján temettük el őt. Egy osztálytársammal egyszer elhatároztuk – meséli nevetve –, hogy a nővért meglátogatjuk Kecskeméten. Ő egy olyan szobában lakott, ahol ott volt minden, a konyha is, és ő vendégül látott bennünket. Emlékszem, hirtelen kirántott húst csinált nekünk, mi meg csak ámultunk-bámultunk, hogy ilyen tudós nő, aki a főzéshez is ért. Azelőtt civilben sosem láttuk őt. Szegény, úgy halt meg, hogy a buszon utazott, és nem szállt már le, csak úgy elaludt. Mindene a nevelés volt. Még arra is megtanított minket, hogyan kell egy állásra jelentkeznünk, hát friss tanítónők voltunk, munkára készen. Tudod, én még az egyházi tanári esküt is letettem! – nyitja lelkesen a történelemkönyve következő fejezetét.
Az asszony az utolsó katolikus tanítóképzői évfolyamon végzett. A politikai céllal szétvert líceumokban tanító szerzetes tanárok közül 319-en nem is vállalták a politikai elvek szerinti tovább tanítást. Ekkor már a katolikus iskolák teljes felszámolása volt a cél, amint az akkori egyik elvtársnő megfogalmazta: Azért, hogy a rendszer káderpolitikai céljainak megfelelően nekünk neveljenek a tanítók. (Benke Valéria mondata), vagyis evilág szolgálatára, és nem az üdvösségre. – Szekszárdra kellett bemenni – folytatja Ilonka néni, aki mindig katolikus tanítónő maradt – az akkori Oktatási Osztályra, aznapra, 1947. október 15.-re hárman lettünk berendelve. A papunk vitt volna be bennünket, de ő méhekkel is foglalkozott, és aznap összecsipkedték őt a méhek, rosszul lett. Én meg – ismét nevet – hogy nem jött értem, elmentem hozzá, és engem is megcsíptek a méhek, képzelheted, úgy bedagadt az arcom, és úgy mondtam el az eskümet, és én ehhez mindig hű maradtam. Mindig. Párttag én sosem lettem, de közéleti ember igen, ezért alapítottam a Karitaszt. – Most beszédvezére átalakította, és egy nagy szolgálattevő lett belőle, ez tudom, az élete volt. – Olyan lelkesek voltunk! Nem csak segélycsomagokat osztogattunk, hanem jártunk betegeket látogatni, megkérdeztük őket, akik nem tudtak már templomba járni, hogy ki szeretne gyónni, törődtünk velük. Minden szomba-ton küldtünk a filiára, Dúzsra ételcsomagokat, mert annyira éheztek ott az emberek.

 *

Délelőtt a bibliaórán vezérszónok lett a bölcs tanítónő, és sziporkázott elmés kérdésekben, mindannyian sokat tanultunk tőle, aki rangidős is, de tekintélyét körbelengi az az ízig-vérig tanítói arculat, amit a kényszerűen befogott tolószék sem tudott tőle ellopni. Délutánra azonban elfáradt, ilyenkor oxigént kap, pihennie is kell. Elmenőben ismét ágyához lépek, éppen úgy mint reggel, azonnal megérzi, és újra könnyek között az ítéletről beszél.
– Nem félek a haláltól – mondja sírva – de miért kell az embernek ilyen méltatlanul meghalnia? – újra ágya szélére ereszkedek, s halkan súgom a fülébe.
– A méltóságunk olyan, mint a belépőjegy, amit oda kell adnunk a bebocsátáshoz. A halál olyan, mint amikor Isten egyik tenyeréről átkerülünk a másikba. Imádkozok a jó halál kegyelméért, és maga egy Mária-lány, akit a Szűzanya udvartartásába az udvarhölgyei közé hazavár. Ilonka néni, a skapulárét felvette? – kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve.
– Igen, azt is a kongregációban.
– Hát akkor semmi gond, a Szűzanyával fog menni, ezért nem kell félnie semmitől, az ő méltósága fogja kísérni – majd a blúzom alól előhúztam barna skapulárémat, és a nyakába akasztva ruhája alá igazítottam Mária vállruháját.
– Ha újra elfogja a félelem, csak erre gondoljon! Most mennem kell, hamarosan találkozunk, vagy itt, vagy a Mennyországban, de találkozunk.
Este a beszélgetésünket papírra feljegyeztem, és imádkoztam érte, ahogyan megígértük egymásnak. Előkerestem a tőle kapott Misszáléból azt a Jézus-képet, melynek megsárgult hátoldalára az utolsó katolikusnak nevelt búcsúzó bajai tanítók ezt a Sík Sándortól vett idézetet írták egymásnak.
„Add meg a mindennapi kenyeret, és add meg a mindennapi kegyelmet, Hogy jó lehessek, hogy ember lehessek, és el ne rontsam a harmóniát.” (Sík Sándor: Imádság a hegyen)
Szeretettel az együtt töltött évek emlékére búcsúzó V. évesek, Baja, 1947.V.7-én.
A harmóniát semmiféle politikai, és világnézeti változás nem tudja bennünk megrontani, ha az Isten igazságán nyugszik. Most is tanított, legyen áldott!

 9. ÉLETINTERJÚ ASPERJÁN GYÖRGYEL 

 

- Fogadj szívedbe (hatodik rész) -

 Riporter: Szabó Tiborné Gerencsér Hajnalka

VÁDAK ÉS GYÓNÁSOK
Kiadó:Magvető Könyvkiadó
Oldalak száma:436
Kötés:vászon
Kiadás éve:1987
Leplezetlenül,​sőt tudatosan elszánt, szinte már-már önkínzóan önéletrajzi regény Asperján György e munkája. Édesanyja halála szakította fel a szerzőben azt a bonyolult, először ebben a regényben tisztázott élményköteget, amelyek feldolgozásához egyszerre és egyúttal kellett felhasználnia a dokumentumpróza, a memoár, az önéletrajz, és a vallomásos líra formáit és eszközeit. A regény

Asperján György

nyitójelenetében öt testvér, egyetlen anya négy apától származó gyerekei állnak a ravatalozóban. Eddig nem sokat találkoztak, kivált nem a regény elbeszélőjével, a saját nevén szereplő Asperján Györggyel. ő volt ugyanis az első gyerek, a megejtett kis mindenes lány szégyene, ki lelencként nevelődött fel. Az anya (mennyire és miben anya, merül fel a kérdés a főhősben) halála sorsával, személyiségével, sorstörténetével való szembenézésre, önvizsgálatra készteti az írót. Nem kezdheti a kutatást gyermekkorával, még csak szüleivel sem, sokkal hátrébb kell nyúlnia az időben, rekonstruálnia kell anyja gyermekkorától az egész szövevényt. E rekonstrukció maga a könyv. Változatos eszközökkel, az időrendet néha megbolygatva, hol családi fényképeket nézegetve, hol a titokzatos apát, majd annak özvegyét felkeresve, hol anyja ritka megszólalásait elemezve-értelmezve bomlik ki a történet, megdöbbentő, naturális hűséggel, sokszor tudatosan vállalt, elidegenítésül is alkalmazott tudományossággal…
Megragadóan őszinte, ragyogó pszichológiájú regény születik így, s több is, más is lesz az anyagból, mint az anya életútjának bemutatása. Igen nagy szerepet kap benne a gyermek – az apa-anya nélkül felnőtt gyermek különös kötődése, egészen speciális érzelemvilága, íróvá válásának folyamata. Érdekes, sokrétű regény.
 
VETKŐZZÜNK MEZTELENRE!
Borító tervező: Szákh András
Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadás éve:1977
Kiadás helye:Budapest
Kötés típusa: kemény papírkötés, kiadói borítóban
Terjedelem: 336 oldal
Két ​fivér, két, közös nevelőszülőknél felnövekvő lelencgyerek sorsát szembesíti egymással az író, kettőjük életútjáról olvashatók le mai társadalmunk változásának fontos jelzései. Árgyelán Győző előbb fizikai munkás volt, majd egyetemre ment, diplomát szerzett. De ezernyi szállal kötődik az osztályához, s e szálakat tudatosan is egyre szorosabbra fonja. Munkáslányt vesz feleségül, szoba-konyhás lakásban lakik két gyermekével, üzemi lapnál helyezkedik el, harcosan kiáll a munkásokat ért

Szabó Tiborné
Gerencsér Hajnalka
riporter

méltánytalanságokkal szemben. Vállalja környezete furcsálkodó megvetését, még a munkásokét is, akik szintén azt várnák tőle, hogy fölébük kerekedjék, és élje az értelmiségiek könnyedebb életét. Az idegenkedés, a magány, az értetlen környezet és a helyzete fonáksága végül is megtöri Árgyelán Győzőt. Az idősebb és erősebb fivér, János, bányász lett a “széncsata” idején, agyondolgozta magát a bányában, balesetek és betegségek következtében már huszonhét éves korában leszázalékolták. Hátat fordít a bányának, más, könnyebb munkával keresi kenyerét, kocsit vesz – jól boldogul. Áruló-e János, ahogy Győző állítja, s hűség-e csakugyan az ő vergődése két életforma: e kérdésekre keresi a választ az író történetük elmondásával.
 
ÉS MÉGSEM MOZOG A FÖLD
Kiadó: Argumentum Kiadó és Nyomda KFT
Oldalak száma: 428
Borító: fűzve
Kiadás éve: 2001
Asperján György nemzedéke minden bizonnyal érdeklődéssel és érzékenyen fogadja ezt a regényt. Hisz sokak közvetlen vagy közvetett személyes sorsa, tragédiája elevenedik meg a könyv lapjain.
A történet 1956 októberben indul, s 1957 szeptemberében zárul. Egy esztendő az ember életében nagyon rövid idő, de nagyon hosszú és meghatározó lehet, ha történelmi események között zajlik.
Az árvaházban, illetve nevelőszülőknél felnőtt Cselák Lajos 17 éves, nemrég végzett szakmunkás, gyárban dolgozik, munkásszálláson lakik,s épp megkezdte gimnáziumi tanulmányait a dolgozók iskolájában. Mert tanulni szeretne, művelődni, kiválni, miként József Attila. Örömmel megy el szobatársával a műegyetemisták gyűlésére. Tüntetni is velük megy. Nem tudatos őbenne, hogy miért, mi ellen tüntet. Ott akar lenni mindenütt, tudni akar mindenről. Sodorják az események: szemtanú és résztvevő, lelkes és csalódott, vakmerő és szorongó: a pesti srácok egyike.
 
Aki a kötetek alatt MÉG VÁSÁROLHATÓ jelzéssel ellátott könyvet szeretne vásárolni, az vegye fel velem e-mailben a kapcsolatot gerencser.hajni69@gmail.com  , én pedig továbbítom Asperján György írónak ezeket az e-maileket.  
Amennyiben ugyancsak e-mailben jelzi nekem valaki, hogy szeretné elolvasni a Rohanj velem, A Vádak és gyónások és a Fogadj a szívedbe című könyveket, e-mailben el tudom küldeni dokumentumként, amelyet nem látó társaink a hangos program révén el tudnak olvasni.  
- Írásaid témájának nagy része önéletrajzú. Sok csodás, elmédet megcsillogtató, briliáns verseddel, prózáddal, gondolatoddal találkozhatnak olvasóid. Melyik műfajt kedveled jobban?
- A verset. Nem minden önéletrajzi, ami annak látszik. Minden írásom sokkal tágabb körű, mint a velem történt események voltak. Tolsztoj is önéletrajzokat írt, az Anna Karenina főhőse ő maga, de az Iván Iljics halálában is ott van az ő sok-sok emberi tapasztalata és vele történt események. De sorolhatnám a példákat.
 
- Teljesen igazad van, nem mindegyik önéletrajzú. Talán azért fogalmaztam így, mert én lelkemhez a legközelebb ez a téma áll. Vannak szépirodalmi, történelmi témájú és csodásak a fiktív írásaid is
ASPERJÁN GYÖRGY: Mese a nagymamámnak
8. folytatás
„Mese a rosszalvó, jó ember kislánynak, akinek a kilencvenhét éves nagymamája korán lefeküdt a korán kelő virágokkal együtt. Nem volt fáradt, akárcsak az este közeledtére bóbiskolni kezdő virágok, csak lefeküdt, hogy hallgassa a csöndet. Nem tudta, hogy elaludt-e már, vagy csak bóbiskolt, mint a lassú sötétében félve becsukódó esti szirmok. Feküdt, kissé összekucorodva, hogy minél kisebb legyen, és minél nehezebben találja meg a halál; feküdt, és köréje gyűlt minden, amiről azt hittem, hogy rég elfeledte.
Az már nem jutott eszébe, hogy délután mit csinált, mert nem csinált semmit, úgy emlékezett, hogy már rég nem csinál semmit, csak van, mint akinek nincs más dolga, mint lenni. Már régóta volt és úgy érezte, még nagyon sokáig lesz, de ez sem érdekelte. Csak feküdt. Az udvarról mintha valami zaj, a meghallhatatlan lopakodás zaja szűrődött volna be, de ez sem érdekelte. Felsóhajtott, mert szeretett alig hallhatóan felsóhajtani, de csak magának. Vagy mégis valakinek sóhajtott, bele az időbe, bele a megélt múltba? Mindegy volt ez is.
Szeretett már semmivel sem törődni. Keveset evett, azt is óvatosan. Keveset beszélt, mert már mindent elmondott. Néha a legkedvesebb lányunokájára gondolt, aki foszlánnyá vált a tudatában, pedig volt, élt és olyan volt, mint hajnalban a korán kelő virágok: színesen boldogtalan. Az unokájára gondolt, de lehet, hogy már nem is gondolt rá, csak álmodta, hogy rá gondol. Minden ott hintázott a félig ébrenlét és a teljes alvás határán. Aztán lehet, hogy elaludt. De lehet, hogy mégsem, mert álmában is hallott mindent: az ura motozását a fészerben; látta, amint élesíti a fejszéjét; mosolygott azon, ahogyan állt a cséplőgép nagy dobján és etette a gabona kévékkel. Olyan tiszta és meleg illata volt a kipergett búzaszemeknek. Vitte piros kendővel takart lábasban az ebédet. A gép szuszogva megállt, mintha fájna neki nem dolgozni, és az árnyékban nagymama az ura mellé ült, kibontotta a lábast, a kendőben megtörölte a kanalat és úgy adta oda az embere kezébe. Hazafelé tartva hallgatta a magányos pacsirták égig szálló vagy földre hulló trilláját és sírt, némán, könnytelenül, de jólesően. Tudta, mit és kit sirat, de nem gondolt rá, csak a pacsirtára, amelyet nem látott, csak az akác-sor végén lebegő ezüstös port.
Így éjszaka sok minden meglátogatta. A múlt megannyi élménye. Némelyik díszesen, másik rongyosan, de mindegyik az övé volt, mindegyiket szerette, mert már egyiktől sem szabadulhatott. Néha moccant, mint a földgolyó, amely olyan ügyesen fordult a saját tengelye körül, hogy egy falevél sem lebbent meg. Nagymama szeretett így szunyókálni, így mindenre és már semmire nem várakozón, mindennek a vége felé, a feladatát elvégezve.
Néha azt álmodta, hogy ő még fiatal, és kalász akadt sűrű, sötétbarna hajába, aztán meg azt, hogy ő maga a kalász: boldog, tenyérbe fogott élet. Néha meg azt álmodta, hogy nem álmodik semmit, csak szuszog, mint a sötét lombokkal küszködő hold, amelynek fénye megsimogatja halkulóan verő szívét. Tudta, hogy egyre halkabban működik a szíve, de ez sem bántotta, jó volt ezzel a gondolattal élni, mert volt benne valami titok, üzenet az odaátról, ahol semmi sem fáj, ahol minden ugyanaz, mint ideát, csak még halkabb és némábban enyésző.
Így aludt minden éjjel, és előbb ébredt a Napnál, mert a Nap rozoga és megviselt volt már, ő pedig szívesen előzte meg az ébredésben. De abban sem volt biztos, hogy már ébren van, vagy csak ezt is álmodja. Elzsibbadt kezét megmozdította, de mintha még az is szunyókált volna, mozdult is, nem is. Megsajnálta, mert olyan mulatságos volt, ahogy ott feküdt mellette, mintha tőle külön létezne.
Aztán mégis mintha felébredt volna, mert kintről kutyaugatást hallott. De lehet, hogy nem is hallotta, csak azt hitte, hogy ugatnak a kutyák. Mert a kutyák mindig ugatnak, és soha nem lehet tudni, hogy mit vagy miért. Szeretett volna sírni, mert már rég sírt. Igaz, egy kicsit mindennap könnyezett, de azt csak úgy. Igazán, fájó szívvel és szétszakadó lélekkel rég sírt. Pedig nagyon sírni, fuldokolva zokogni nagyon jó. Nem tudta, hogy miért, csak azt, hogy a sírás gyógyít. Hogy mit gyógyít? Hát a semmit. De néha azt is meg kell gyógyítani a lélekben, amely néha annyira üres, hogy még a szél sem találna benne egy felkapható porszemet.
Aztán lehet, hogy mégis felébredt, mert nagyon messziről, mintha kedvenc unokája hangját hallotta volna. Mennyire szerette ennek a kicsi lánynak a hangját. Hiába lett nővé, szakadt távolba, neki az a fürge, illanékony mosolyú, dacoskodó kislány maradt, amilyen egykor, talán nem is olyan régen volt... És mintha sírást hallott volna. Mintha az unokája sírt volna, A kedvenc unokája. De nem az sírt, csak egy soha meg nem született szél. Megmozdult a viseltes dunna alatt. És eszébe jutott, hogy ő él, még mindig él. Mosolygott ezen. Mert néha a dolgok tényleg olyan megmosolyogni valók.”
 
 
- Melyik újságnál dolgozol vagy dolgoztál? Milyen témában jelentek meg a cikkeid?

- Hosszú éveken át az Élet és Irodalom kolumnistája voltam. Ez az jelenti, hogy szinte hetenként egész oldalas publicisztikáim jelentek meg, sok ellenséget szerezve. De rendszeresen írtam a korszak valamennyi lapjába és mindenféle témában.
 
- Amikor sebes a lelkünk, ösztönösen szeretnénk tisztulni a sebektől. Az ilyen jellegű írásokat gyógyító írásnak nevezzük. Ilyenkor nem szabad az irodalom szabályainak alárendelni a lelki fájdalmunkat! Kevés ember képes a megértésre, a toleranciára… és sokan azt gondolják, hogy más bajával nem terhelik magukat. Ám az egészség… mindenkinél múlandó… és akinek a lelke sebes, szeretetre, megértésre vágyik… Oly könnyen tudnánk egymásnak segíteni… Sajnos a Facebook olvasók egy része nem nyitott lélekkel olvassa ezeket a lélekből fakadó gyöngyszemeket. Sosem szabad összetéveszteni az életrajzi írást és a fiktív irományt, ahol az agyat kell megnyitni, és belemerülni a kedves és izgalmas olvasmányokba. A gyógyító írásnál az ember lelke szabadulni igyekszik a rengeteg terhétől. llyenkor az olvasótól semmi egyebet nem vár, mint megértést, toleranciát némi szeretetcseppel megspékelve. Azt gondolom, ettől leszünk igazán emberek… Senkit sem a gyűlölködése, támadása emel ki …
Egyetlen szívbemarkoló írásnál sem helyes a kioktatás, a támadás, bántás…Néhány kedves szó az, ami jólesik, segíti a lélekgyógyulást, a bántó szavaktól tovább nőnek a lélek sebei.
Egyetlen szívbemarkoló írásnál sem helyes a kioktatás, a támadás, bántás…Néhány kedves szó az, ami jólesik, segíti a lélekgyógyulást, a bántó szavaktól tovább nőnek a lélek sebei.
Egyetlen szívbemarkoló írásnál sem helyes a kioktatás, a támadás, bántás…Néhány kedves szó az, ami jólesik, segíti a lélekgyógyulást, a bántó szavaktól tovább nőnek a lélek sebei.

- A Vádak és gyónások című regényedből tudom, hogy naplót is írtál.
„Még február 9-én, a nagykorúságomat követő nap délutánján az egyik Rákóczi úti trafikban vettem egy kék vászonba kötött noteszt, amelyet mindig magammal hordtam. Ebbe alkalmanként felírtam a legtitkosabb gondolataimat. Mániám lett ez a notesz. Egyre kisebb betűkkel írtam bele, hogy elkísérhessen - akkor még nagyon rövidnek gondolt - életem végéig. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennyire bizalmas gondolatokat más papírra is leírjak. Azt pedig egyenesen katasztrófának láttam, ha elveszne vagy mások kezébe kerülne a noteszom. így azután, amikor albérletem lett, a szobámban eldugtam. Mivel nem volt senki, akinek elmondhattam volna szorongásaim, a papír maradt. Abban bíztam, ha leírom és világossá válik előttem, hogy mi fáj, kevésbé fog fájni. Azt hittem, ha a szavakra ültetem vágyaimat, azok magukkal sodornak a beteljesülés felé. Azzal, hogy leírtam legrejtettebb gondolataimat is, olyan lelki állapot alakult ki bennem, hogy a szavaim eljutottak valahova.”

- Elszorul az ember szíve, ha ezeket az élményeket és gondolatokat hallja. Ugyanakkor olyan eseményeket idéz meg, amelyek egy író számára, hogy úgy mondjam, életre szóló kincsesbányát jelentenek.

- Hemingway azt mondta, nem elég valamit átélni, túl is kell élni ahhoz, hogy az ember egyszer majd megírhassa. Persze senki sem írónak, hanem embernek születik, és megvan az a sajátos „rossz” tulajdonsága, hogy az életkora szerint szeretne boldog lenni.

- Pár éve letöltöttem a laptopomra Labancz Anna gyilkosságát, ami nagyon alapos mű. Erről a könyvről szeretnék egy kicsit beszélgetni Veled!

- „Hatvan évre visszamenőleg megvan minden zsebnaptáram, amelynek az adott napnál volt egy kis notesz része. Abba írtam bele, hogy aznap kivel, hánykor és miért találkoztam, s merre jártam az országban. Kezembe akadt az 1970-es évi. 1970 februárjában hivatalos úton jártam Miskolcon, és - mások mellett - táncoltam Labancz Annával, akit akkor ismertem meg, s azért írtam bele a noteszba, mert meglepett feltűnő, cigányos-örményes szépsége, mosolyának utánozhatatlansága. És ami ennél is különösebb, 1970. április 18-án és 19-én, a meggyilkolása napján, illetve éjszakáján is lent voltam Miskolcon. Még az is eszembe jutott, hogy esetleg megkeresem a nővérszálláson és elhívom a Katowicébe táncolni, de aztán a hivatalos programomba nem fért bele. ”
„Édesanyja ezt íratta Labancz Anna síremlékére: Téged feledni sosem lehet. Te voltál a jóság és szeretet. Közhely. Ha őt látjuk mögötte: igazság. Önmagunkat becsüljük, ha nem feledjük ezt a jóság és szeretet embert. Nyugodhat békén mindaddig, amíg az, aki halálba küldte, be nem ismeri megbocsáthatatlan tettét?”

- A gyilkosság 1970 - ben történt, te 2006 - ban írtad a könyvet. A regényben szerepel, hogy te nem a semmire alapozva, nem a képzelőerődnek köszönhetően, nem találgatva írtad meg e történetet, hanem Labancz Anna naplójának és leveleinek másolata, a  jegyzőkönyvek, ügyiratok tanulmányozása alapján.
„ A rendőrség 1990-ben az ügy összes dokumentumát elégette. Csak elfeledkeztek arról, hogy előtte belügyminiszteri engedéllyel én megkaptam az ügy valamennyi aktájának fénymásolatát, köztük Anna „naplójának” fénymásolatát is. Ebben a rendőrségi dokumentumok, egy miskolci rendőr százados magánnyomozása alapján (nyomozásáról egy vastag füzetnyi észrevételt írt, amit volt módomban elolvasni).”
 
 - Hatalmas igazságérzeted van, azt érzem, ez inspirált ennek a gyilkosságnak a kiderítésében is. Az írói igazságszolgáltatás, mint eszköz… amivel segíteni lehet egy elévült gyilkosság kiderítését. Jól gondolom?

- Labancz Annát egy alkalommal személyesen megismertem, táncoltam is vele. Szép és kedves lány volt. Szorgalmas, kitartó és érvényesülni akart, de aztán összeakadt egy pszichikailag beteg emberrel, aki megölte. Mivel a rendőrség a nyomozást elszúrta, az illető megúszta a kötelet, engem pedig büntető és polgári perben elmarasztaltak. A feleségem intett, hogy ne írjam ki a véleményem szerinti tettes nevét. Sajnos, nem hallgattam rá, és a bíróság olyan ítéletet hozott, ami anyagilag tönkre tett, a feleségem pedig félig ebbe az ügybe halt bele. Nem kellett volna megírnom azt a könyvet, de hát mindenkinek megvan a maga sorsa.
 
- Én ezt egészen másképp látom. Nem az a probléma, hogy megírtad a könyvet. A megítéltetésben van a hiba, az igazságszolgáltatásban.
Olvassunk csak bele egy kicsit e könyv Előszavába!
„A gyilkosság húsz év elteltével - a megyei rendőr-főkapitányság és az
ORFK szégyenére - büntetőjogilag elévült. A kitartó munkával összegyűjtött jegyzőkönyvek, dokumentumok érvényüket veszítették. Belügyminiszter-helyettesi engedéllyel 1990-ben megkaptam az iratok fénymásolatát. Volt olyan nyomozó, aki a fénymásolatok átadásával egy időben megnevezte Labancz Anna gyilkosát. A Labancz Anna-ügy megszállottjává vált néhány rendőrtiszt magánemberként a tettes személyéről, körülményeiről sok adatot, fontos információt összegyűjtött. Hogy ezeket miért nem használták fel, az elkövetővel szemben még időben, miért nem indítottak eljárást, a találgatások világába vezetne.
A jegyzőkönyvek, Anna naplója és levelei birtokában regényt írtam, az
igazságszolgáltatás parancsát követve. Történelemként tekintettem az akkori tényekre és szereplőkre. Anna sors-krónikáját 1970. április 22-vel, temetésének napjával lezártam.
Egyes az ügyben elkötelezett nyomozók instrukcióit követve megnevezem a gyilkosság elkövetőjét is. Személyével 1970. április 22-ét követően nem foglalkozom, mivel a regény ott véget ér. Hangsúlyozom: a dokumentumok mellett és ellenére regényt írtam! Bár ragaszkodtam a jegyzőkönyvi állításokhoz, nem vallomásrészleteket adtam közre, hanem azok felhasználásával érzelmileg átélhető fikciót, vagyis szépirodalmi művet.
Végül megköszönöm azt a segítséget és támogatást, amit Daragó László rendőr alezredestől, és más rendőrtisztektől, szakértőktől kaptam. Nélkülük, illetve az általuk felvett tanúvallomások nélkül a Labancz Anna gyilkosság rejtélyét, lebonyolításának módját, az elkövető személyét soha nem tudtam volna kibogozni. Nem is volt ez a feladatom. Én csupán irodalmi formába öntöttem, amit ők kiderítettek. Az ügy természetéből következik, hogy lényegesen több információt kaptam, mint amennyit felhasználtam, arra gondolva, hogy a lelkiismeretével mindenki maga számol el.
Számomra  -  a nyomozók és a nyilvánosság számára - csak Anna igazsága lehet az igazság. Ennek az erkölcsi kötelezettségnek a vállalása és kimondása alól senki és semmi nem menthet fel bennünket, ha nyugodtan és tisztességesen akarunk élni.”
 
- Vagyunk úgy mi, jó érzésű emberek, hogy az értékrendünk, a felelősségérzetünk, az igazságérzetünk, és az a sorsfeladat, amit ránk szabott az élet, hitet ad ahhoz, hogy jó ügyeket szolgáljunk. Vannak  művészek, léteznek nagyon jó gyógyítók, orvosok, akik nemcsak munkaidőben, hanem életük minden pillanatában gyógyítanak. A tanítók, akik nem csak a tankönyvekből tanítanak, hanem a saját életük révén nevelnek. Az írók közül… nos kevés az, aki ilyen szeretettel és ennyi munka, lemondás révén képes jó ügyeket szolgálni.
 
„Azt gondolom, hogy az élőknek ápolniuk kell az elhaltak emlékét, ha becsülni kívánják önmagukat. Különösen kötelessége ez az írónak. És még inkább így van ez, ha olyan fiatalon elhunyt áldozatról van szó, mint Labancz Anna, akiért testvérei nem emeltek szót, emlékének megtisztításáért nem küzdöttek, hiszen egyrészt túlságosan különbözött tőlük és kétkedve szerették, másrészt a halála "jól jött" nekik, hiszen ők vehették fel Anna egy évvel korábban megkötött életbiztosítását.
Azt gondolom, hogy a rendőrségnek mindaddig, amíg Anna gyilkosát meg nem találta, nem lett volna szabad feladnia a nyomozást. A halott nem támad fel attól, ha gyilkosát rács mögé juttatják, de az élő talán remélheti, ha hasonló sorsra jut, bűnhődik a rá támadó. Ennek tudata és biztonsága nélkül nehéz élni.
Én nem akartam mást, mint felhívni erre a problémára a figyelmet.
Egy riporter megkérdezte: az ítélet fényében megbántam-e, hogy megírtam a regényt?
Mit lehet erre a kérdésre válaszolni? A Labancz Annáról írott regényem egy a többi között, ugyanolyan hittel és figyelemmel írtam, mint az összes többit. Bánjam meg, hogy író lettem?
Nem bánom meg, már csak azért sem, mert nincs is más választásom.
Így kell elfogadnom a megaláztatást. Írónak lenni ugyanis nem öröm, hanem keresztviselés. Viselem.”

- Biztos, hogy, rengeteg munkád volt vele, hisz komoly kutatást kellett e tárgyban végezned. Mennyi ideig írtad a könyvet?

- Az anyag összegyűjtése vett el sok időt, a könyv megírása egy évet igényelt.

- A szívem majdnem megszakadt, amikor olvastam a perről, az igazságtalan, embertelen büntetésről.
Elborzaszt, hogy milyen világban élünk....  Elévült a gyilkossági per, noha.... több rendőr magánnyomozást folytatott....  A könyved 5000 példányban jelent meg, az ára .... ami soha nem térül meg is egy hatalmas tétel, anyagi veszteség... A büntetés egyik része – úgy olvastam, hogy 4000 db könyv bezúzása lett volna, amit veled akartak kifizettetni. Mivel erre nem volt pénz, a szeméttelepre vitték. Az én szememben ez a bűn! Minden írónak a könyve és minden írása a lelkének a gyöngyszeme.... Azt bezúzatni, megsemmisíteni...magában is lélekölő. Tönkretették a magánkiadódat, és ahelyett, hogy a rengeteg befektetett munkádat, utánajárásodat értékelték volna!!!! Ilyen embertelen perről még sosem hallottam!!!
„ A Labancz Anna per rövid összefoglalása:
A bírósági tárgyalás nem arról szólt, hogy valóban L. József ölte-e meg Annát. Én annak a véleményemnek adtam hangot, hogy igen, és ezzel a gyilkosság után 36 évvel megsértettem L. József személyiségi jogait. És az ő személyiségi jogai a bíró szerint még a gyilkosság és annak elévülése után 36 évvel is olyan sokat értek (kamatokkal együtt majdnem 12 milliót). A bíró hangsúlyozta is, hogy a fővárosi bíróság történetének legmagasabb, személyiségi jogi sérelemre kirótt bírságát szabja ki rám, egy szerencsétlen magyar íróra, egy szerencsétlen nyugdíjasra, aki csak azért írta meg a könyvét, hogy igazságot szolgáltasson egy 23 éves lánynak, akit mindenféle pletykákkal, legendákkal összemocskoltak, ahogy az már lenni szokott. A nyomozati jegyzőkönyv szerint nem a gyilkos megnevezése miatt büntettek meg, hisz a gyilkosság elévülése miatt ez tárgyalhatatlan ügy volt, hanem azért, mert Anna, egy dialógusban azt mondta L-re, hogy impotens és szarházi.. Tehát polgári perben véreztem el egyszer. Tény, hogy 36 évvel a gyilkosság után rágalmazásért is bepereltek, és büntető eljárás indult ellenem. L. a gyilkos ott ült jobbra az ügyvédjével, és én az ártatlan a vádlottak padján.

- Első fokon 8 hónap, másod fokon 6 hónap fogházbüntetést róttak rád, és hogy ne kelljen leülnöd 400 ezer forinttal kellett megváltanod…Ez borzalmas, és igazságtalan. Ha két ember vitatkozik… szemtől szemben, és ilyen vagy még durvább szavakat vágnak egymáshoz a vita hevében, akkor rájuk is ilyen büntetést rónak ki? Nem? De miért nem? A te személyiségi jogaid és ez a büntetés … hogy férnek össze?
 
- A személyiségi jog gumi törvény, azt húznak rá, amit annak látnak. A bíró nem az ügyet tárgyalta, hanem a saját mániáját. Egy fizikailag, lelkileg beteg, sértett, sikertelen ember volt. Rajtam akart bosszút állni. Nagyon sok pénzt fizettem a gyilkosnak, de már túl vagyok rajta.
 
- Nagyon foglalkoztat engem az, hogy azokat is így megbüntették-e, akik a hiteles dokumentum másolatokat átadták neked? Pedig…. ha nem jutsz ezekhez a döntő bizonyítékokhoz…biztos, hogy nem születik meg a könyv… 
 
- Sokan fantáziáltak Annáról, illetve a gyilkosság lezajlásáról. A tények viszont magukért beszéltek, és megismertem Anna két élő testvérét is, a nővérétől sok minden bizalmas és személyes dolgot megtudtam. Ez is ösztönzött arra, hogy a regényt, mintegy igazságot szolgáltatva, megírjam. Az igazságomért és Anna igazságáért nagy árat fizettem.

- Tehát Téged az igazságszolgáltatás miatt büntettek meg, azért, mert védtél valakit.... A bíróság inkább értékelte volna a rengeteg munkádat! Mindazt, amire a nyomozó hivatal sok embere képtelen volt, te egy emberként elvégezted. CSODÁLATOS EMBER VAGY!!! 
- Mi a szeretet és mit jelent számodra?
- A szeretet bonyolult fogalom és érzés. Azért nem akarok vele részletesebben foglalkozni, mert sebeket szakít fel bennem, és már éppen elég sebem van. Erről talán egyszer majd külön beszélhetünk

Folytatjuk.

 10. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN 

      

- Sorozat (negyedik rész) -

 
VÍZKERESZT EMLÉKEZETE
 
Csendesen folyik a Jordán vize,

térdéig áll benne keresztelő János,
hogy a harminc éves Jézust megkeresztelje.
János volt, aki jó előre
Megváltónk eljövetelét megjövendölte,
s most itt áll előtte, tiszta lélekkel,
az eredendő bűnt levetkezve,
a szent folyóba belemerítkezve.
Állt a Fiú, a szentséget felvéve,
mikor az Atya malasztos hangja szólt,
énekelte Himnuszát,
közben a szentlélek galamb képében
szelíden vállára szállt,
bizonyítva az Ige megtestesült szentháromságát.
A megdicsőült Jézus magába fogadta
a Szentlélek kiáradását,
felidézte a születés éjszakájának magasztos pillanatát,
betlehemi csillag fénylő sugarát,
három királyok imádatát,
ajándékuk gazdagságát,
arany királyságát,
tömjén Istenségét,
mirha emberi mivoltát,
pásztorok térdelő hódolatát,
angyalok éneklő karát,
jeruzsálemi bemutatását,
csodatevések sorozatát,
kenyér, bor átváltozását,
Jézus Krisztus megjelenését, megnyilvánulásának
pillanatát kapcsolja egybe a karácsonyi kultúrkör szentségével.
Jézus megkeresztelkedett a Jordán vizében,
azóta követjük a megtisztulás reményében,
a szenteltvíz erejével,
hitünk egységességével.
Majd magára vette bűneinket,
vállain vitte a keresztet,
végig a Via Dolorosán,
mely a Golgotára vezetett,
ahol bevégeztetett.
Előre vetítve: Feltámadok,
én vagyok, ne féljetek.
Most, Karácsony után,
tűlevél hervad a fenyőfán,
évszázadok nyomán
bontjuk a karácsonyfát.
Mikor bent ülök a nagyszobában,
Eltűnődöm fenyő illatában.
Fényesség árad a félhomályba.
Emlékek tódulnak
Évtizedek távlatából,
Vádlóan elébem.
Régi filmek peregnek
Tornyosuló emlékek,
Mennyben élő emberek
Kerülnek elő a homályból,
Jöttünk meglátogatni tégedet,
Hogy ne legyél egyedül.
Minden hívő ember
a szeretet egységében
együtt üdvözül.

Szekszárd, 2022.01.06.
 

*

VÉGRE HAVAZIK

 

Hajnali ködben havazik,

gyermek szívében derűt nyit,

eltart e hótánc tavaszig?

Nyár a télben nem illő tán,

megfordult a fali naptár,

havat ritkán látni most már.

Pisze orra üveget nyom,

jégvirág van az ablakon,

kint csúszkálnak már a havon.

Bekopognak óvakodva,

pára száll az ablakokra,

lehelet fagy cifrálkodva.

Fiú vágya hóban járni,

önfeledten most szánkázni,

golyót gyúrni, angyalkázni.

Ha rásüt a Nap, szikrázik,

Holdnak fényében világít,

hóember fekete szeme.

Orra piros répa teste,

busa fejét fazék fedje,

kabátgombja tojás szene.

fázik a gyermek keze,

mi e testet építette,

hóemberé seprű lenne?

Sapka, sál és kesztyű rajta,

fagyban kopog csizma sarka,

hóban ropog síkos talpa.

Hangosan vacog a foga,

kipirult arca a csoda,

házban várja forró tea.

Szülők derűs mosolya,

múlt visszarévedő dala,

visszatérő gyermekkora.

Lecsusszanó szánkók sora,

rajtuk padlások ősz pora,

nem feledhető el soha.

Szekszárd, 2021. december 31

 

*

CSAK EGY ÁRVA FALEVÉL

 

Csak egy árva falevél

hintázik az ágon,

vidám társaival

ringatódzott nyáron.

Zöld ruhája új volt,

eső mosta folyton,

napszárított arcán

ragyogott a mosoly.

Elfutott az idő,

messzire szaladt,

néztek utána még,

fáradt madarak.

Szép ruhájuk lassan

barnára kopott,

néha egy-egy levél

óvatlan elomlott.

Hanyatt dőlt a földön

a sok hervadt levél,

csak egy hirdette még,

odafönt hogy ő él.

Hiányoztak neki

a jó társaságok,

árvaságra jutva,

csak utánuk vágyott.

Lent a barátai

megágyaztak neki,

fáradt öreg testét

közibéjük veti.

Össze bújnak fázva,

mind a hű pajtások,

kiket az ősz heve

összevissza rázott.

Kopár téli estén

dühhel kotor a szél,

kupacban hever, amit

söprűje összeterel.

2018. november 09.

 

*

40. BALATONI TÉL

 

Tél hava a Nap tüzét kioltja,

mindent betakar fehérlő hamuja,

hideg fagynak fehér porhava.

Csusszan az álom a fakutyákon,

éjszaka reccsen a rianáson.

Szél szárnyán hideg víz fodrozza,

a csend hűvös hídon átfeszül,

a téli Balatonhoz ér,

jég fátyolt fon a parti padokra a szél,

utat keres jegén a lábnyom.

Keringő halkuló dallama száll,

a füredi partokon,

tél dúdol a Tagore sétányon.

Mosolygós Szürkebarát

ontja borvirágát,

a pince mélye

szomjazó vendéget vár,

mézszínű a borospohár,

bársonyos íztől összefut

szánkban a nyál.

Nyári ízekkel vár

s melegével hív a csodás

badacsonyi hegyi varázs.

Lent a mólónál,

körbefagyott csónak áll,

jégkristályok fátyolán

ottfelejtett ködmárvány,

menekülésre vár,

álomul hívja a tavaszt,

a reménylő megváltást.

S valahol fejét veri a fába,

egy éhesen didergő harkály,

s kéjesen csusszan a Sióba

a túlfeszült Balaton,

kék vize surranásra vált.

2019. augusztus 27.

 

*

A felkelő hold

(ZSIGA ERZSÉBETNEK)

 

Sötétből sejlik a sápadt sugár,

Vérszegény, és oly halovány

A sejtelmes hold.

Máskor fényesebb,

Csak most eltakarja

A csalóka felhő.

Hajadat lebbenti

Pajkos szellő.

Utánad nézek merengőn:

- az ember mily esendő -

Bent a falakhoz simulva

Feszülnek a képek.

Farkasszemet nézve

Velem és az idővel.

Mintha elbújnának a síkban

Szerényen, akárcsak Te.

Képekben látom az arcod

Lebegve a magasban,

Mint sirály, ha röppen

A víz felett suhogva.

A legenda szerint

Ősi harcos csatabárdjával

Megsebezte a tündöklő holdat.

S most a vérszegénységtől

Oly halovány.

Ha meggyógyul, újra

Fényesen ragyog majd.

S az új hold egyszerre vetül

A téli tanyákra,

A Volent öbölre,

A ladikra és a fákra.

S megvilágítja

Álmodozó lelkedet.

 

2006-03-22

 11. KÁLMÁN ÁGNES : A SZERETŐ ISTEN  - NOVELLA 

 

 (Ez a novella az ILLYRI kolostortól díjat nyert)  

Az asszony kint ült a tó partján. Ezüstjeibe bele-bele kapott a szél. Lelke cseppjei elébe estek, le a fűtorzs tövére. A szél körbe dorombolta, mintha simogatni akarná a fáradt, megtört lényét. Két kezébe temette arcát és csak potyogtak, potyogtak a keserűség nedvei. Néha megtörölte keze fejével, de patakja nem akart apadni könnyeinek. Aztán megpillantott egy gyönyörű, kék pillangót, ami egész közel jött hozzá, teljesen a jobb kezének gyűrűs ujjáig. Leszállt oda. Az asszony moccanni se mert, nehogy elriassza a váratlan vendéget, a csodát, mert Isten csodájának és jelének vélte ezt.
A pillangó percekig időzött az asszony kezén, aztán az egyik óvatlan pillanatban elillant a semmibe, mintha ott sem lett volna. Hiába kereste még sokáig az asszony, nem látta többé. Szívébe egy leheletnyi remény költözött.
Biztos Isten üzenetét hordozta a kis kék szárnyú, neki a jele volt, hogy minden rendben lesz.- gondolta bágyadt, kisírt szemekkel, kissé lecsitult fájdalommal lelkében.
Még ült kicsit a parton, a nyugalom és csend szigetén, mélázva a történtekről. Szemét végig futtatta a tó ezüstösen csillámló fodrain. Hallgatva a vízi 

világ különös hangjait, melybe lassanként belecsepegett az alkony 

vöröslő vére.

Kálmán Ágnes

Már három napja nem evett. Nem is érezte már az éhséget 

korgó gyomrában, csak most, mikor lenyugodott, erősödött az 

érzet.
Lassan ballagott vissza a kis rozzant kunyhó felé, amit szíve 

szerint szorgos kezeinek köszönhetően csinosított, így elég 

szépen rendbe tette.
A muskátlik pompája az ablakra vonta a tekintetét és a fal 

vakítóan fehér, tiszta színe. A kertben szebbnél-szebb 

virágok tündököltek, bókolva hajoltak, ha elhaladt előttük. 

Becézte őket és meg-meg simította kérges kezével. Görnyedt 

hátára évtizedek súlya hajolt.
Életében először került olyan keserves helyzetbe, hogy nem volt mit ennie. Na, meg a dohánya is elfogyott. Segítsége nem volt, csak a meleg szíve, amivel naponta imádkozott a szerető Istenéhez.
Leült az ajtó melletti kisszékre, és imára kulcsolta a két kezét. Csendben, csak mormolva fordult Istenhez, megköszönte, amit eddig adott neki.
Amikor az imádságát befejezte, nyikorgott a kiskapu sarokvasa. Már megakarta kenni zsírral, de nem volt semmilye sem. Se kenyér, se krumpli, se tészta, se liszt, se cukor, se dohány. Semmilye, semmilye nem volt az ég egy adta világon, semmi. Üresen álltak a kamrában a polcok. Üresen várakoztak a tányérok és a szakajtó kosár, amibe a kenyeret szokta tenni.
Halk léptekkel közeledett az ajtó felé az érkező. A szomszédasszony fia volt az.
- Adj Isten néném!- zökkentette ki a szomorúságából, vidám szavaival a férfi.
- Isten hozott fiam! Mi járatban ide?- kérdezte az asszony, mert nem látta még itt egyszer sem a fiút.
- Anyám küldött, mert tudja milyen helyzetbe került. Ihol nézze csak meg, mi mindent fuvaroztatott velem a szülém a maga örömére.
Van itt hús, zsír, kenyér, tészta, krumpli és egy kis dohányt is küldött, mert tudja saját magáról is anyám, milyen a dohányosnak dohány nélkül lenni.
Fogyassza hát egészséggel, és egyet se féljen, minden helyre igazodik a végére.
Azzal olyan hirtelen kifordult a kapun, hogy a szegény asszony köszönő szavai nem is érték utol. Istennek köszönte, és áldást kért arra, aki tiszta szívvel adta és hozta az ételt.
Örült, hogy végre falat íze olvad a szájában és megtelik leve a korgó gyomra.
Boldog volt, nagyon boldog, Istennel, akinek köszönhette a szeretetet, az áldást, az ételt, amit a szájába tett. Na meg a dohányt, amitől jó ízű füstje szállt fel, pár pillanat múlva.
Mindjárt boldogabban látta a világot. Csoszogó, öreges járásával betipegett a konyhába és felkészítette az ételt, tegyen egy kis meleget a gyomrába.
Hamar megfőtt az étel. Kis lábaskájába szedett egy keveset, hiszen madárhúsú lévén, oly keveset evett, de három napi koplalás után, nem is tudott sokat enni.
Az ételt, alig hogy kiszedte hűlni, újra megnyikordult a kiskapu vasa.
A távolabbi szomszéd férfi lépett elébe, mikor kilépett a konyhaajtón.
- Adjon Isten néném asszony! – köszöntötte harsányan a férfi.
- Neked is fiam, neked is!- motyogta maga elé az öregasszony.
- Mi járatban gyerekem?- kérdezte.
- Jól jönne egy kis segítség, maga még tudja a csínját-bínját a hízó vágásnak. A kutyák kikezdték az egyik kövéremnek a sonkáját, hamar le kellett vágni. Hirtelen maga jutott eszembe. Tudna - e segíteni, adok húst rendesen belőle.
- Jól van fiam! Ezt a lábaska ételemet megeszem, - mert három napja nem ettem -, hogy bírjam a munkát nálad és megyek.
Úgy is lett. A hízónak hajnalban értek a végére, mire rendbe tették, meg a dolgokat is körülötte.
A szomszéd talicskával tolta az idős asszony után a húst, odaadta neki a fél hízót,
mert az asszony azt is megtisztította, amit a kutyák megrágtak, majdnem a fél malacon.
Köszönte az asszony Istennek a felvirágzott jómódját. Szíve tele lett hálával, nem győzte köszönni.
Ledőlt egy pár órát aludni, mert az éjszakai menetel eléggé kifárasztotta öreg csontjait.
Ébredéskor nyújtózott egy nagyot és eszébe jutott az a sok finomság, amit Isten az asztalára rakott.
Na, akkor ébredj, hiszen ezt el is kell rakni ám, hogy meg ne romoljon a sok Isten áldása! Serénykedett-tüsténkedett. Előbb a szalonnát és a kövéret sütötte ki az ezer éves berakott kályháján, amibe azért mindig került fahulladék a közeli erdő aljáról.
Aztán szép sorban összevágta és kisütötte az összes húst, és beletette a zsírba, zsíros bödönbe, mindkettő tele lett a hússal.
Maradt még kicsi szalonna, besózta és a kis fateknőbe tette.
Este lett mire végzett a jóleső munkával. Békés nyugalomban hajtotta le a fejét vánkosára. Most nem kellett a vánkosnak attól tartania, hogy sóslében áztatják.
Reggel, alighogy pitymallott, a közbülső szomszéd asszony csoszogott hozzá és kocogtatta az ablakot. A nagy munkában el is felejtette a kapuba a zárat befordítani.
- Fent vagy már édes néném asszony?- kérdezte alig hallhatóan.
- Ihol e, már biz’a fent vagyok, pár pillanattal előbb ébredtem, hogy kocogtál.- válaszolta a szegény asszony.
- Hanem tudod –e hogy miért gyüttem? –újfent a szomszéd asszony.
- Majd elmondod.- felelte az öregasszony.
- Tudod, olyan görcsbe van a kezem mostanában, de azt is, hogy mindig én meszeltem, nem engedtem másnak át. De most kénytelen vagyok, mert nem tudom fogni a meszelő nyelet. Kéne meszelni a két szobát, konyhát, kamrát.- ha elfogadod ezt, megfizetek érte.
Örült a szegény asszony, ilyen jó módja mostanában nem volt. Ránézett az Isten a nyomorúságára.
- Hát hogyne mennék, bizony elmenek én. Várjon meg kend, magamra kapom a gönceimet és mehetünk.
Estig végzett a meszeléssel. Pénz lapult a zsebében, nem is kevés. Még egy veder almát is kapott, amit üvegbe tett télire, és sütött egy tepsi lepényt az aprajából.
Áldotta az Urat, imádkozva, mikor hazaért és kicsi mécsest gyújtott, mit a szomszéd asszony adott neki meszelés közben, ami le volt esve a kamrában. Kicsit megtörölgette, megtisztította és meggyújtotta.
Nagyon szerette az ő szerető Istenét, aki mindig megsegítette, akármilyen nehéz helyzetbe került. Csak benne bízott. Tudta Isten soha sem hagyja őt magára, mert Isten szerelemmel szereti gyermekeit.
Így vette ki Isten a nyomorúságból egyik pillanatról a másikra, amely nyomorúság életében nem tért vissza többet. Isten hite átsegítette minden nehézségen. A tó partjára ezután gyönyörködni járt, és Istenhez, imádkozni, mert itt a természetben érezte legközelebb magához Istent. Szíve tele szaladt hálával!

 12. VERSES ÖSSZÁLLÍTÁS - SZAUER GERTRÚD 

 
Szauer Gertrúd: Szívemnek peremén
 
Hidd el hogy van helyed,
Szívemnek peremén,
Gyere és add kezed,
Szívesen veszem én.
 

Ha lelked őszinte,
Kitárom ajtaját,
Bármikor beléphet,
Oda egy jó barát.
 
Ha túl sok és túl sötét,
A felleg feletted,
Segítek elűzni,
Könnyebb ha letetted.
 
Bánatod cipelem,
Erős az én hátam,
A gondok ösvényét,
Én is mind megjártam.
 
Akkor te emeltél,
Fel a kéklő égig,
Megfogtad két kezem,
Velem voltál végig.
 
Hittél és bíztattál,
Hallgattad bánatom,
Köszönöm hogy utam,
Melletted járhatom.
 

*

 Szauer Gertrúd: Forgunk a széllel...

 

Forgunk a széllel,

Tavasszal-téllel,

Ősszel és nyárral,

Esővel-sárral.

 

Forgunk a széllel,

Sárral és jéggel,

Esővel-köddel,

Szívben örömmel.

 

Forgunk a széllel,

Örömmel-félsszel,

Bánattal-gyásszal,

Az elmúlással.

 

*

Szauer Gertrúd: Ovizáró

 

Mikor három éves lettem,

A pelust régen elfeledtem,

Óvodába vitt a léptem,

A nagykaput még fel sem értem.

 

Anyukámat mindig vártam,

Helyem sehol nem találtam,

Aztán jöttél, óvónéni,

S tudtál szívedből mesélni.

 

Tanítottál mondókákat,

Daloltak a percek,

Szárnyad alatt cseperedett,

Sok-sok apró gyermek...

 

Elszálltak a tarka évek,

Már a padlásig felérek,

Kisebbeket bíztatgatva,

Mi tanítjuk őket dalra.

 

Most itt állok a küszöbön,

Búcsúzkodni jöttem,

Mert a rajzos csoportszoba,

Bezárul mögöttem.

 

Vár engem az iskolapad,

Betűk, könyvek, számok,

Megígérem hogy hozzátok,

Gyakran visszajárok.

 13. ÉLETTTÖRTÉNETEIMBŐL 

Véghelyi József: Inverzió

 
A magazin régi olvasói bizonyára emlékeznek rá, hogy nyugdíjas mérnök-tanárként mikró- vállalkozó is vagyok. Azt szoktam mondani magamról, hogy minden olyannal foglalkozom, amely szív, szuszog, pörög, forog, kattog és villamos 

árammal működik. De vannak komoly forgácsoló és egyéb 

gépeim is.

Véghelyi József

Nem tudnám dátumhoz kötni ezen tevékenységeim kezdetét, de azt kijelenthetem, hogy amióta az eszem tudom 

mindig a villamosság különböző területei voltak érdeklődésem középpontjában. Talán hihetetlen, de én nyolc (8) éves koromban szülinapomra egy csengő-transzformátort kértem szüleimtől ajándékba, mert untam azt, hogy a laposelemeim állandóan kimerültek. Inkább érdekességként említem meg, hogy ez időtájt rázott meg az áram életemben először…!
Más hasonló korú fiú focit, kis biciklit, rollert, stb. szeretett volna.
Hát én nem!
Ennyi előzmény után érthető az, hogy amint lehetett kiváltottam az ipart. Ebben a „Bokros csomag” is ludas volt, mert a gyerekeim tovább tanultak és a gazdasági megszorítások miatt kellett a legális jövedelem, a pénz kiegészítésként.

*

Már több évtizede vagyok iparos, és nyugdíj mellett is megmaradtam hivatásom és egyben hobbim gyakorlásában. Ebbéli minőségemben igen sokféle emberrel voltam kénytelen kapcsolatba kerülni. A sokrétű munkáim miatt a társadalom összes szegmeséből voltak, vannak és lesznek is ügyfeleim.
Sokáig azt hittem, hogy engem komolyabb meglepetés a szakmában már nem érhet: ami előfordulhat, nos, az már előfordult a „praxisomban”.
Tévedtem!
Kedves olvasóim! Találkoztak-e már olyan esettel, amikor az ügyfél arra kéri a szakembert, hogy ne javítsa meg a készülékét, hanem éppenséggel rontsa el a jó berendezést?
Szerintem biztosan nem! Íme az esetem.
Minap jött egy harmincas éveiben járó fiatalember és azt tudakolta tőlem, hogy szoktam-e javítani robot porszívót?
Közöltem vele, hogy ha az elektronikája romlott el, akkor nem tudok foglalkozni a géppel. Ezek nagyon speciális áramkörök és a javításuk is csak úgy szokott történni, hogy kicserélik a panelt. Ilyen jellegű munkákra nem vagyok felkészülve, talán vigye a szakszervizbe!
Íme a válasza:
- Tudja Józsi bácsi - mert én már majdnem mindenkinek Józsi bácsi vagyok - nincs semmi baja a porszívónak és pont ez a baj. Nemrég volt a szervizben, mert még garanciális idő volt a gépen, de ott idő közben, vagy javítás közben tönkre ment az akkumulátora a szerkezetnek…!
- Hát akkor cseréltesse ki a szervizzel! – javasoltam.
- Pont az a baj, hogy csak 40.000 Ft-ért raknak bele újat. Ám, ha a porszívó motorja tönkre menne, akkor garanciális idő alatt kicserélnék a motort és az akkumulátort is…! így a kárvallott.
- Most mit szeretne tőlem?- kérdeztem
- Több helyen azt mondták nekem, hogy maga szakszerűen úgy tönkre tudja tenni a motort, hogy az ne tűnjön fel senkinek! Megtudná ezt csinálni?
- Természetesen tönkre tudnám tenni! Tehát azt kéri tőlem, hogy egy működőképes motort  rontsak el? – kérdeztem
- Igen - a rövid válasz.
- Nézze, nekem ez messziről bűzlik – mondtam. Nálam ez etikai kérdés, arról nem is szólva, hogy  ez csalás. Szerintem a garanciát végző cég sem pályázhat a „fair play” díjra. Bár bizonyos esetekben előfordulhat, hogy: tolvajt lopni nem szégyen…! Próbálkozzon másnál!

*

Végzős diákjaimnak mindig azt mondtam, hogy napközben csak olyan dolgokat csináljanak, hogy lefekvéskor nyugodt álmunk legyen! A menyemnek sok egyéb bölcs mondatai közül egy örökre belém égett: az Isten a lelkiismereteden keresztül jelez neked, ha valamit rosszul tettél! Bárhova mész, az mindig veled marad és nem hagy békén. Nem tudsz előle elmenekülni…! Igen, és most is így volt!
 
Szekszárd, 2022.03.19

 14. IN MEMORIAM  M.SZABÓ MIHÁLY 

 
Szabó Tiborné Gerencsér Hajnalka kegyeleti megemlékezése az  íróról, költőről.
 

 MÁTÓL EGY CSILLAGGAL TÖBB RAGYOG AZ ÉGEN 

Nyugodj békében drága M. Szabó Mihály!

 

M. Szabó Mihály: IN MEMORIAM

M. Szabó Mihály

 

elmentél hát te is

hogy gazdagítsd a

mennyek országát

törékeny ujjaid

futnak, szaladnak most

égi billentyűkön

egy Bach-fúga nyomán

angyali lény! – sír a

fekete zongora

 
M. Szabó Mihály Gádoroson született. Egy éves korában Orosházára költözött a szüleivel. Nehéz gyermekkora volt, magányos kisgyerekként nőtt fel. Kilenc éves korától zenélt, sokat olvasott. Szeretett volna tengerész lenni, de közbe szólt az, hogy 14 évesen tüdőasztmás lett.
Szinte az élete felét iskolapadban töltötte. Az általánost az Orosházi József Attila Általánosban végezte. Azon kevesek egyike volt, aki Békés megyében láthatta még József Attila nővérét: Etelkát, az iskola szoboravatási ünnepségén. Az első érettségit géplakatos szakon, az Orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumban szerezte, a másodikat a Szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola zeneművészeti tagozatán, a gépészeti szakközepet szintén a Táncsicsban, mint ahogy a technikusi oklevelet is. Aztán egy amatőr színpad rendezői tanfolyamot, majd Békéscsabán a közösségfejlesztői tanfolyamot végezte el.
A diplomát 1997-ben, 45 évesen szerezte meg a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola művelődésszervező szakán, cum laude, ahol felvette a média szakot is.
Gádoroson, öt éven keresztül fúvószenekart vezetett, saját dalokat is írt.
Dolgozott segédmunkásként, betanított munkásként, szakmunkásként, népművelőként, zenetanárként, újságíróként és művelődésszervezőként és a mezőhegyesi városi televíziónak is volt munkatársa.
4 gyermeke született, Lilla és Tünde az első házasságából, Ricsi és Virág a második házasságából.
Virág halmozottan sérült gyermek volt. Édesanyja elveszítése után Mihály volt a fő támasza. Szavak nélkül is megértették egymást, az édesapa a szeretetével és a zenével szépítette, gazdagította kislánya életét. 2015 –ben Mihály elveszítette 25 éves kislányát, Virágot.
 

M. Szabó Mihály: Volt egy kislány

 

volt egy kislány

volt egy csoda

ki nem érti

reménytelenül ostoba

iskolába

soha sem járt

táncolni sem

táncolt soha

hullt a hó és

jégvirágot

rajzolt a

tél noha

nem értette

miként került

százszorszép

az ablakunkra

mégis tünde

reménységem

hullt vele a

csillagporba

bizony mondom

néktek, ki nem érti

reménytelenül

ostoba

számodra még rejtély

mitől volt a legszebb csoda?

ki nem érti

reménytelenül ostoba

 
A kislánya halála után az orosházi adventista gyülekezet karolta fel.
66 éves korában felvételizett a Péceli Adventista Főiskola teológia szakára, majd sikeres felvételt nyert. Sok szép verset, prózát hagyott hátra nekünk.
 

M. Szabó Mihály: A költő

 

érzelmek

légtornásza

ennen mércéd

szerint

*

M. Szabó Mihály SZERETET

 

Az emberi szív

végtelen leckéje

*

Nyugodj békében drága Misi! Szívünkben örökké élsz!

 15. VERSCSOKROK… 

 

          Szilágyi Anita 

                            Tóth Enikő Enci 

                                                    W. Ábrahám Erzsébet 

                                                                                   Pitter Györgyné Enikő

                                                                                                                  Kuchta Csilla 

………..................………….

 
Szilágyi Anita: Törött szárnyú totem

Törötten szálltam fészkemre,
Langyos fuvallatok lágyan gyógyítottak,
Hajnali fényben mozdulatomra vigyáztak,
Elkésve reppentem oda, hol mindig derűs volt a lég,
Lemaradtam minden jóról,

Így lettem lenge illúzió,
Szakadt szárnyú totemlétem,
Az életet éppen csak lebegtetem,
Legyengült szárnyaimmal verdesem,
Egy erős sasmadár szállt le mellém,
Szárnyai alá vesz, röptet éppen,
Óvatosan megsimogatta sérült szárnyaim,
Alig mert hozzám érni, félt még jobban felsérteni,
Próbált segíteni, érezte, reménytelen,
Szeretne belém egy kis életet lehelni,
Finoman meglibbent kicsit,
Rózsaszín felhőben ringat gyengéden,
Érzi, ezek már az utolsó simítások
Törött szárnyaimat nem forrasztják össze
Ezerféle csodabalzsamok,
Későn szálltam fel, félénk madár voltam,
Az élethez nincs több új ajánlás,
Törött szárnyaimat bekötözöm,
Lassú szárnysuhanásaimmal körözöm,
Repülök fel, a magasba,
Fájdalmas minden szárnycsapás,
Egyet, kettőt, hármat?
Kibírok még talán párat!
Erős sasmadár éles szemeivel néz árnyékom után,
 

*

Szilágyi Anita: Legyél a végzetem

Szíved rejtekében van a búvóhelyem

Ezen a bolygón s keringő csillagrendszerben,

Szárnyaimon repülök hozzád minden éjjelen,

Tőled ragyog a nappalom végérvényesen,

 

Akarlak! Ma jobban, mint tegnap.

Szoríts magadhoz! Hadd fulladjak kicsit bele.

Bújj belém, bőröm alá, szöveteimbe!

Újjászületett sejtjeink ölelkeznek egymásba!

 

Vágyom rád! Éjjel a holdra festettem arcod,

Hol vagy most? Hozzád fut minden gondolatom,

Mondd, eszedbe jutok egy üres napodon?

Emléked ápolom, bazsarózsával letakarom,

 

Te is rólam szövöd a legszebb mesédet?

Szerelem zugában van az egyetlen óvóhelyem,

Kérlek, engedj be, nyugtasd meg szívem,

Nem kérek én feloldozást, légy a végzetem!

 

*

 Szilágyi Anita: Szemeid tengerében

Elmerülök szemeid tengerében,

Lágy selyemhullámod habjában,

Ott vagyok most fókuszod közepében,

Benne élek minden félresiklott gondolatodban,

 

Mágikus vonzásod átsüt bőrömön,

Felcsigázod érzéseim spirálgyűrűn,

Nemcsak ma, több éve mágneses közös terünk,

Forrón összeprésel fizikai törvényünk,

 

Nem tudlak eltolni, magas a mágnes szinted,

Átsiklottam tengereket nélküled,

Erősen visszavonzottad mágnes felem,

Gravitációs erőd aurapályámon végtelen,

 

Szemeid tiszta tengerében

Könnyen úszkálok habselyemben,

Halálomig sellőlány maradjak szívedben,

Taszításunk lehetetlen. Te vagy a szerelem.

…………........................……

 
Tóth Enikő Enci: Advent felé                 
 
Várakozunk angyalt lesve,

főként, mikor jő az este,
szárnyainak suhogása:

gondolatunk égi mása.
Várakozunk szeretetre,
ünnepekre, feleletre,
s mi is a valódi érdem?
Ha ezt minden nap elérem!
Advent hetei emelnek,
lelkek néha megremegnek -
hirdetve, hogy szép az élet,
Isten fia emberré lett...

*

 Tóth Enikő Enci: Téli csodák...

 

Téli csodát

hozza a szél,

távoli szán,

még ma elér,

gyermeki szív

nyitva, ha kell,

titka, ha hív,

légy ma közel!

Téli csodák,

benne a hó,

furcsa világ,

angyali szó,

hajnali köd

árnyat idéz,

s fénye mögött

lépdel az ész.

Ünneped él,

rezdül a csend,

álmodig ér,

fordul a rend,

varrhat a fagy

csipkeruhát,

el sose hagyd

téli csodád!

*

Tóth Enikő Enci: Várd a csodákat!         

 

Várd a csodákat,

hozza az élet:

advent-imákat,

benne feléled,

tisztul az ember,

hordja az álmot,

nagy kegyelemmel

látva világot!

Égből a dallam

angyali szárnyon,

lengeti halkan

zúzmara-ágon,

mégis a szíved

nyitva reménnyel,

s égbeli kincset

hozhat az éjjel!

……………………….

 
W. Ábrahám Erzsébet: Adventi vágy

Még csak álmodnak Rólad a fák,
s a halovány virágok fáznak,
de a télre forduló tájat,

melengetik angyalok, kibomló szárnnyal.
Alvó galambokat nézek,
ülnek deres, holdillatú templomablakokban,
csend lebeg körülöttük;
az egek zsoltáros dicsérettel hajnalodnak.
És sietnek az emberek,
talán a mindenség felé,
mert a robotnyi napok szürke tekintetéből,
gyűlik valami titokzatos remény.
S akár a hóesés,
lágyan, szemezve,
sokasodik az öröm bennem,
hogy létem törékeny szalmaszálai közt,
a megtestesülés szép ígérete pihen.

*

W. Ábrahám Erzsébet: Áhítat

   A köztünk jelenlévő Jézushoz

Istenem, mondd mi született a szívedben,

hacsak egy pillanatra is,

rám raktad kereszted megváltó csendjét,

mert ez a csend öröm  és fájdalom,

s valahogy mélyen, az irgalom.

Te tartasz sebes kezeddel,

mit viszek, az szilánk csupán,

hogy e Szeretet jelenlétével megsebezzen,

s gyöngéden hajoljon rám.

És szelíden, mint a fák,

őrzöm szép titkaidat,

hogy átölelhessem majd,

a bölcsőt és megroppanást,

lombhullató ágak lágy karjaival.

Lassan mindent Benned látok,

a Te vonásaidban figyelem

e csillagos világot,

s múlik az idő, vagy talán pihen… –

jelenlétedbe borítod reményünket.

Hiszem, hogy a teremtés kezdete előtt,

örök Jóságában tudta: istálló jászolába jő.

S most e szemező havazásban,

örömünk csodálkozásával,

„az Ige testté lőn”.

*

W. Ábrahám Erzsébet: Karácsonyi dal

Aranyalma, aranyág,

csendbe borul a világ,

csodálkozva néz a hold,

ilyen éj még sosem volt.

Üdvözítőnk született,

jászolában szendereg,

anyja könnye hullik rája,

csupa gyöngy lett a ruhája.

Széppé vált most föld s az ég,

átragyogja mindenség,

s hullik, pereg sok hópihe,

csodát lát az Isten szeme.

……………………..

 
Pitter Györgyné Enikő: Tükör felé fordulok
(Enikő – szócseppek)
 
Tükör felé fordulok,
fényévnyivel mélyebbre látok,
mint gondolod,  - az átélt perc vagyok.
 

Ott, messze, egy másik égitesten,
még áll, de halványul emlékemben,
múltam titkaiból épült házam, fázó lelkem.
Fájdalmakból rakott falait rejtem,
örömeim termésköveivel elfedem,
ráfuttatom nevetésem rózsabokrait,
hogy ne lásd, meg ne lásd,
mindig hulló könnyeim.
 
A rózsa él. Ég felé kapaszkodó karjain,
a remény zöldje között,
hitembe költözött,
égőn piroslik vérem,
lángol szenvedélyem,
a szeretetet parazsát féltő énem.
Életem, lényegem.
 
2023. november 26.
 

* 

 

Szememben ezer csillagszóró

(Enikő – szócseppek)

 

Szívemben halkan pendül egy titkos húr.

mert hiszek minden szót, mi kedves.

Hív, hallgatom, ártatlanul,

mi rám figyelő, kicsit szerelmes.

Hiszem, ez a szépség innen indul,

még élni vezet, a bánat-hegyeken túl,

hol a szürke ormok mögött, megláthatom a Napot,

szelíd szenvedélyre emlékező múltamat,

és a hívó holnapot.

 

Most csak nézem, és nem látom ezt a világot,

felvillanó fény-emlékben jelenik meg arcod,

mára álommá vált csodaszép esténk,

búcsúcsókunk tűnő buborékot font mikörénk.

Sodortak minket

az adventi forgatagból hazaindulók,

arcukon mosoly, kezükben csomagok,

megteltek köröttünk mind a  vonatok.

Te egyre néztél, nem engedtél, két karod ölelt át,

körbefontál puhán, mint édes folyondár,

és szívemből előbújt az a fiatal, szerelmes lány,

akit megszerettél, csókoltál és egyedül csak te láttál.

 

Szememben ezer csillagszóró.

Szívemben halkan pendül egy titkos húr,

mert hiszek minden szót, mi kedves.

Hív, hallgatom, ártatlanul,

mi rám figyelő, kicsit szerelmes.

Hiszem, ez a szépség innen indul,

még élni vezet, a bánat-hegyeken túl,

hol a szürke ormok mögött, megláthatom a Napot,

szelíd szenvedélyre emlékező múltamat,

és a hívó holnapot.

 

2023. december 11.

 

*

 Sors

(Enikő – szócseppek)

 

 Láttad a kis fehér felhőt?

Önfeledten úszott.

 

Szelíden mosolygott,

széllel incselkedett,

a Napra kacsintott,

álmokat kergetett.

Nem hallotta,

hogy az égbolt körülötte

vészjóslón megmordult.

 

Irigy fekete felleg

a kéklő ég alján,

mint sereg a vártán,

ott sötétlett némán.

 

Körülvette, fenyegetve,

és örömét, kacagását,

mennydörgéssel,

mind elnyelte,

ahogy lomhán átölelte

a mit sem sejtő,

kicsi vidám fehér felhőt,

ki önfeledten úszott,

nem látva az ellenséget,

amint felé kúszott.

 

2023. november 25. 

…………………………..

 
Kuchta Csilla: ESTI MOSOLY

"Mosolyogd elbágyadt mosolyod, esti ég,"

hisz megváltozott színedet szeretni szép.
Csendesül a táj, aludni készül minden,
a Nap sugara már elfáradva pihen.
.
Fekete az égbolt, az ég ruhát váltott.
Nem szállnak már az égen madarak – látom.
Szeretem e csendet, vége a nagy napnak,
arcomra vidám kis mosolyokat hagynak.
.
Ismét eltelt egy nehéz nap életemben,
de megoldottam mind őket szeretetben.
Mosolyog velem az ég, nyugodt a lélek,
holnap kezdődik az új nap, az új élet.
 

*

Kuchta Csilla: Érkezik a fény

Felkelve reggel ismét,

látható a napi fény.

A Nap ébredezik rég,

a sötétet törli – tény.

.

Új nap születik ma itt,

tervet sző a kobak is.

Őszi szél, mely hajnali,

víg táncot jár - maradj így!

.

Süss Napocska vidáman,

szórd szépséged sugárban!

Világíts a világnak,

érkező szép csodákkal.

 

*

Kuchta Csilla: EZEREGY ÉLET

.

" Ki ránk les százezer alakban "

szívben érezlek drága mama.

Tengernyi sok mécsest meggyújtva,

élem emlékeinket újra.

.

Fentről figyeled nehéz sorsom,

érzem, segíted a sok gondom.

Kis szívemből sosem távoztál,

hisz gyermeki gondolatom vár.

.

Tanácsaid mindig meghallom,

hisz merítek belőle nagyon.

Ezer szép csillagként tündökölsz,

fényében fürdök - szép örömöm.

 16. NOVELLA  VALÓS ELEMEKKEL 

 

Nagy Vendel: SZILVESZTERI HÁLAADÓ MISE

(Történelmi visszatekintés -  Hitünk ereje 1944-1945 fordulóján)

 
A háborúnak még nincs vége, de a harcok már a nyugati határok közelében dúlnak, és az orosz csapatok megállíthatatlanul nyomulnak Berlin felé.
A felszabadult területek megszenvedték a háborút, de már kezd helyre állni a rend és a béke, de a nyugalom még várat magára, s mindenki várja már ennek 

a borzalomnak a végét.

Nagy Vendel

A szegényes Karácsonyon főleg annak 

örültek az emberek, hogy túlélték a borzalmakat és hálával telve köszönték meg a templomban Istennek a megmenekülésüket.
Szilveszter estéjén a hívők csoportokban vagy párosan vonultak a szokásos év végi hálaadó szentmisére. Már sötét volt az utcákon, 

de a templom ragyogott a villanyfényben, és a sok gyertya fényétől 

az ünneplőbe öltözött, melegségre vágyó hívek lelke is repesett a boldogságtól.
A kisváros gyönyörű temploma csodálatos módon nem szenvedett nagyobb károkat a háborúban, s ez azért is örvendetes, mert Európa egyik, ha nem a legnagyobb egy hajós temploma, s igencsak kár lett volna érte. Csupán egy mesterlövész próbálta ki a torony keresztjén puskáját és ügyességét, de ez is csak évek múltával derült ki egy tetőjavítás során.
Jó lövés volt.
Akik az oldalajtókon mentek be, nem láthatták a főbejárat előtt álló orosz katonai kocsit, amiből a szovjet városparancsnok szállt ki, s megindult a templomajtó felé.
Mozgásán látszott, hogy sebesült, bizonyára azért maradt le a harcoló csapatoktól, s rangjánál fogva tették meg városparancsnoknak.
Szokás volt ez akkoriban.
Néhány géppisztolyos közkatona a bejárat előtt helyezkedett el, nem kis félelmet keltve a polgárokban, de senkihez nem szóltak, csak apró ferde szemeikkel figyelték a számukra szokatlan, kiszűrődő fényeket és hallgatták a zajokat.
A kapitány némi tétovázás után egyedül, de határozott léptekkel bevonult a zsúfolásig megtelt, ragyogó Isten Házába.
A mise már elkezdődött, gyönyörűen szólt az orgona, s a tömeg hangosan, önfeledten énekelte a hálaadó zsoltárokat. A tiszt sétált a padsorok között, lovagló pálcájával fényes csizmáját ütögette, s fejét forgatva figyelt, nézelődött.
Láthatóan tetszett neki a zene, a búsan búgó, később diadalmasan zengő orgona magasztos hangja. Az asszonyok összébb húzódtak a padokban, a férfiak suttogva kérdezték egymástól:
- Mit keres ez itt? - de mivel nem történt baj, megnyugodtak, hiszen Isten Háza mindenkié. Azért mégis kissé behúzódtak az oszlopok mögé.
Lassan beért a főhajó közepére, ahol a lépcsősor tetején a szószék magasodott, s felnézett, felemelte tekintetét a kupola felé.
A régi építészek tudat alatt vagy igenis úgy tervezték a templomokat, hogy az emberek önkénytelenül felemeljék fejüket az Úr felé. Amikor felért a plébános a szószékre, meglátták egymást: a pap és a katona. Mind a ketten meglepődtek, s ebben a pillanatban elhallgatott az orgona is.
A tisztelendő atya elkezdte mondani a szentbeszédet a hit erejéről, a háláról és a reményteljes, békés évekről. Csak néha-néha remegett meg kezében a csatos imakönyv. A hívek áhítattal hallgatták, de a kapitány nem értett semmit a beszédből, s ez zavarba hozta.
Lassan megfordult, az orgona sípjait nézte, majd a kántort kereste tekintetével. Ekkor hirtelen a csizmája szárára csapott, s pálcájával mérgesen leintette a prédikáló atyát.
Ő kérdőn nézve elhallgatott.
A kapitány rekedtes, idegen hangján felkiáltott.:
- Doszta propaganda! Davaj muzika!
S hirtelen felharsant a hálaének, a hit, a remény, a szeretet, és az összetartozás diadala, a zene által, mely kapcsolatot teremtett a hívők és Isten között.
 
2012. 11. 23.

 17.ÚJÉVI KÖSZÖNTÉSEK 

     Szilágyi Anita verses köszöntői

 

Újévi  hagyomány

Ne fosszuk ma liba tollát,

Húzzuk meg kurta farkú kunkoriját,

Röfi füle dermedjen kocsonyában,

Bordarésze sercegjen sütőtálban,

 

Lencsénk főjön bő áldásra,

Malacunk süljön roppanósra,

Tele legyen asztalunk,

Semmire ne legyen gondunk,

 

Vidámságé legyen a főszerep,

Búslakodtunk egész évben eleget,

Konfettit szórjunk nagy marékkal,

Pezsgőzzünk jó barátokkal,

 

Trombitánkat fújjuk meg hangosan,

Seperjük ki az óévet haragosan,

Sok bajt hozott házunkra,

Összeakad vele bajszunk éjféltájra,

 

Újévben kamránk tele legyen

Sonkával, szalonnával bőségesen,

Elvetett magnak érjen be bő termése,

Ne legyen munkánknak vesztesége,

 

Búzánk szeme sokasodjon,

Friss falat mindennap jusson,

Ínséget mi ne ismerjük,

Gömböcünket kerekítsük,

 

Újévben éljünk szeretetben,

Jó erőben, egészségben,

365 malacunk legyen,

Balszerencse bennünket ne érjen!

*
Szilveszteri jókívánság

Jövőre mindenki boldog legyen,
Teljen az új esztendő örömmel,
Bánat, veszteség senkit ne érjen,
Lakjunk jól egy nagy tál malacsülttel,
 
Dudáljunk hangos kürttel,
Megijesztjük az összes Boszit,
Rakjunk tüzet jó nagy füsttel,
Nem bohém, ki mindig szolid,
 
Csinnadratta az év utolsó napja,
Bontsunk pezsgőt éjfélkor,
Csinos hölgyeknek perdüljön a szoknyája,
Csillogó tűzijátékot gyújtsunk újévkor,
 
Újév hajnalára kiszórakoztuk magunk,
Egészségünk megmaradjon,
Reménnyel induljon szebb holnapunk,
Jó szerencsénk el ne hagyjon.
 
*
Újévi  jókívánság

Bort, búzát, békességet,
Hangosan csörgő perselyeket,
Hajadonnak derék legényt,
Bő áldás érjen minden szegényt,
 
Vándornak tele tarisznyát,
Tengerésznek kedvező szélirányt,
Katonának jó erőnlétet,
Orvosoknak bölcsességet,
 
Asszonyoknak gyermekáldást,
Mátkának gazdag hozományt,
Időseknek segítő kezet,
Ne éljenek meg magányos estéket,
 
Nyugalmat a haragosnak,
Összetartást családoknak,
Gyógyulást az egész világon,
Kikeletet az összes virágon.

 18. CSELEKVŐ DECEMBER 

 

Kovács Tibor - Új esztendő 

 

Itt van már az új esztendő, mielőtt megérkezett, 

Az ó esztendő utolsó napja is el érkezett, 

Fő is már a lencse, lesz belőle főzelék,

sül a hurka is és kolbász, és malac sült is készül, 

 
Sülnek a sós és édes sütik, és dermed a kocsonya az igazán hűs spájzban,
nagy a sürgés forgás a konyhában,
serényen készítik az asszonykák és leánykák a finom menüt.
Múlnak a percek, lassan eljön az este,
a szilveszteri díszítés is fel kerül a konyhában,
asztalra is fel kerül a teríték.
S mikor körbe ülik az asztalt felkerülnek az ételek is,
sült malac, rántott hús, megannyi sütemény,
A kisebb lakoma után a nappaliban társasjátékkal várták az új esztendőt,
Activityvel is játszanak kicsik és nagyok, önfeledten, boldogan.
Lassan el jött az éjfél,  s köszöntik az új esztendőt, miközben elillan az ó esztendő.
Pezsgős üveg pukkan, ahogy kinyitják, s máris pohárba szökken,
a kicsiknek ott a kölyök pezsgő, így mindenkinek jut,
kinek ilyen kinek olyan, majd jöhet a virsli is, mely már fő is.
Készül már, s ahogy az asztalra kerül mindnyájan falatoznak is belőle,
A virsli evés után tovább folytatódik a szilveszteri buli,
Néhányan társasjátékoznak együtt,  jó hangulatban,
majd lassan a kicsik elszenderülnek, később a nagyok is aludni térnek,
Délelőtt, de inkább kora délután már melegszik a tűzhelyen a lencsefőzelék,
és fő a virsli is hozzá, az asztalra kerülve jót lakmározik az egész család.
Eltelik az új esztendő első napja is, s lassan közeledik a farsangi időszak,
de előtte még néhány pót szilveszteri buli is ki osztásra kerül. 
 
Áldott boldog békés új évet kívánok mindenkinek! 
2023 December 

 19. HUMOR – VERSEKBEN 

 

Bartók Ferenc versei.

 

Büntetés

 

Szekszárdi bortól

Hogyha beszlopálok

Az a büntetésem,

Hogy két asszonyt látok

 

Nem lenne ez nagy gond

Kilehetne bírni,

Az a baj, hogy két asszonyhoz

Két anyós illik.

 

*

 Nedűk

 

Kadarka, Bikavér

Sok finom nedű

Berúg a kőműves

A kémény meg ledűl

 

Majd kijózanodik

És újra felrakja

Míg ő iszik egyet

A culáger tartja

 

*

 Ennyi volt

 

Bocsánat, hogy éltem

És azért mert vagyok!

De úgy érzem a nyakatokon

Csak egy kolonc vagyok.

 

Nem kell engem innen haza várni

Inkább jobb lesz, ha elkezdik a síromat ásni!

Ha nem temet el senki, amit nem is várok

Talán marad annyi erőm,

Hogy majd bele másszak

 

A földet meg majd a szél

Szép lassan rám hordja,

Mert az ilyen embereknek

Sajnos ez a sorsa.

 20.KÖZÉLETI RIPORTOK – WESSELY GÁBOR ROVATA 

 Kortárs alkotók menedzsere

 
Jelentős gyűjteménye van Rühl Gizellának, Tolna megyei alkotók munkáiból. Azon iparkodik, hogy ezeket az embereket a közönség is megismerhesse, kiállításokon, vagy akár a neten keresztül, a 2000 óta működtetett TolnaArt portálon. Gyűjti és rendszerezi a korabeli meg-hívókat, plakátokat, fotókat, 

újságkivágásokat is.

Rühl Gizella

Most iratok, fotók, nyomtatványok, kiadványok rendezésével tölti napjait Rühl Gizella. Nem változott meg, továbbra is alkotás- és alkotómenedzselő, kiállításszervező és dokumentáló. Ez utóbbi hasznos időtöltéséhez kapcsolódik az elmúlt húsz év, kultúrával kapcsolatos meg-hívóinak, plakátjainak, újságcikk-kivágásainak, fényképeinek, katalógusainak ábécérend szerinti szortírozása. Rendszerez alkotók, együttesek, kiállítóhelyek és események szerint. Nem csekély mennyiségről van szó: a dossziék sora több métert tesz ki, bennük több mázsányi anyaggal. Tolna megyei kismesterekkel és művészekkel foglalkozik, ma élőkkel, és azokkal is, akiket a feledéstől kéne megmenteni. (Mert az elmúlt húsz év során hunytak el, vagy már régebben, de van róluk friss anyag, emlékkiállítás vagy más apropó kapcsán.)
 

Wessely Gábor
újságíró

Lázár Ervin földije Rühl Gizella, a rácegresi iskolában kezdte a tanulást, s hétéves volt, amikor a családja Tolnára költözött. Férje Földi István a Terra Szoftverfejlesztő Kft. igazgatója. Ez a szekszárdi cég 1996-tól internetszolgáltató, s ennek köszönhetően, honlapjukon, a kezdetektől fogva volt egy „kulturális fül”. 

Akkoriban még csak egy-egy alkotó egy-egy alkotását tették fel. Ebből nőtt ki aztán a TolnaArt portál, mely 2000-től működik. 

Ma már több mint száz Tolna megyei kötődésű személy – író, képzőművész, fotós, népművész, népi iparművész stb. – található meg rajta. A saját honlappal rendelkezők többsége csak linkkel. 

Más megyékben ilyen kulturális szolgáltatás nincs. S hogy 

mennyire szükség lenne rá, azt bizonyítja, hogy a közelmúltban megkeresték Rühl Gizellát az Országos Széchenyi Könyvtártól: szeretnék átmásolni az archívumukba ezt a kiváló anyagot.
A tolnai kultúrmenedzser a papír alapú gyűjteményét, a dossziék tartalmát egyelőre nem kívánja digitalizálni. Irdatlan munka lenne az. Megelégszik azzal, ha sorba rendezi. Alapelve szerint, a nem rendszerezett, fel nem dolgozott információ semmit nem ér. A saját gyűjtését kiegészíti hagyatékokból és bolhapiacokon megszerzett meghívókkal, tárlatismertetőkkel. Nagyon dicséri dr. Méry Évát, aki a nyolcvanas években, amikor a szekszárdi Művészetek Háza igazgatója volt, mindig megjelentetett egy katalógust az aktuális kiállításról.
Rühl Gizella gyűjteményének mindez csak egy szelete. A piramis alja, amire rakódnak aztán az ex librisek, a művészek alkotta képeslapok, grafikák, könyvillusztrációk és albumok, a kézművesek cserépedényei, gyöngyékszerei, ötvösmunkái, csipkézett tojásai, s a csúcson a festmények, kisplasztikák, szobrok tanyáznak. Valószínűleg neki van a legjelentősebb magángyűjteménye, Tolna megyei alkotóktól. Esetenként kiállításokra is ad kölcsön egy-egy munkát, sőt olyan tárlat is volt már Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban, melynek teljes anyaga tőle származott. A „Művésztanárok Tolnában” sorozat tavaly indult. Először, „Akik előttünk jártak” alcímmel, a már elhunytakra emlékeztek. (Rühl Gizella galériájából válogatva.) A második alkalommal a tolnai Straubinger Ferenc és tanítványai ké-pei voltak megtekinthetők, és most, április 5-én mutatkozik be a dunaföldvári művésztanár, ifj. Koffán Károly.
A fiatal alkotóknak juttatandó Szabó Dezső-ösztöndíj léte is elsősorban Rühl Gizellának köszönhető. Ő szorgalmazza minden évben az ösztöndíjasok kiállítását a megyeszékhelyen. Úgy, mint tárlatok tényleges lebonyolítója, ritkán jelenik meg. Nem az a dolga. Azt mondja: inkább súgni szokott a szervezőknek. Jó a kapcsolata a tamási, dombóvári, szekszárdi és tolnai galériákkal, művelődési házakkal. De azt se titkolja, hogy vannak, akik nem nézik jó szemmel a nyüzsgését. Némelyek, akiknek pedig az lenne a munkájuk, hogy menedzseljék a művészetet, kerülik őt is, meg azt a fárasztó melót is, amit úgy neveznek, hogy kiállításszervezés. Képtelenek egy kis műsort összeállítani, meghívót szétküldeni, sajtóról gondoskodni és az általuk ismeretlen alkotóval kommunikálni. Pedig szerinte pont ez lenne a lényeg: az ismeretlen értékteremtők megismertetése, amíg élnek, s ha már nem, megóvni őket a feledéstől.
– Ki foglalkozzon velük, ha nem mi? ‒ kérdezi, meglehetős vehemenciával. – A mieink: Tolna megyeiek! A nagy tehetségeket magasztalni, a szerényebbeket és a kezdőket istápolni kell. Erre utal az a szellemes rajz is, a tamási Bicskey Zsolt készített, és engem ábrázol, kertitörpe-öntözés közepette.

 21. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 

 

Kedves olvasók!

Új év, új remények…

Nagyjából kialakult a szerkesztői szisztémám fél év alatt. Azt a módszert vezettem

be magamnak, hogy begyűjtöm a lehető legtöbb anyagot a Magazin számára, és ezekből állítom össze a következő új újságot. Fontosnak tartom, hogy legalább egy hónappal (néha kettővel) előre dolgozzak, mert így biztonságban tudom a Magazin megjelenését váratlan események estén is. Ebből adódik, hogy a verseket, elbeszéléseket, stb. ne az utolsó pillanatban küldjétek, hanem jóval előbb.

Köszönöm, és tisztelettel: a szerkesztő.

…………………….

Csomor Heni segítő munkatársam jelezte, hogy a Magazinnal kapcsolatos észrevételeket, megjegyzéseket az ö e-mail címére küldik/ külditek.

Arra kérek mindenkit, hogy hozzám,. a szerkesztői e-mail címemre ( veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám az ezekre való reagálás!

Köszönöm! 

.……………

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: Véghelyi József -  MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd Csapó Dániel 

utca 27.

…………...

Aktív segítségem is van: Csomor Henriett személyében

……...….

E-mail: mailto:veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig
illetve: irodalmimuveszetiujsag@gmail.com

….................…..

Jelen vagyunk a Facebookon is:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100093636735452&__cft__%5b0%5d=AZUJiDsLPQdFF3A9USBPstlvEHwI-tWDc7qa6qSu8f1z03_IVu_pBlimZiipxbNvm8XALVvuSflNRqiRnzZCV2AJdlZ66KTU2639wQzLYys9lVTgtJ7oF-O3YIEKzyMm7kM&__tn__=-UC%2CP-R

………..................…

 
Magazinok küldése: MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.
Kérje a  szerkesztőtől. A MAGAZIN INGYENES.  

…………………

 
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linkeken lehetséges:
 

 http://megszolalok.blogspot.hu/

 http://muveszetimagazin.blogspot.com

E két link közül valamelyiket kell betennie a böngészőbe! Ugyanaz a tartalom, csak a

formában különbözik egymástól!

 ………………

 
A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsolva, lapozható olvasmányt kapott.  Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.

………………

Kedves olvasóink !
Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Páran jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az összes többi is!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
 

Mindenkinek jó olvasást, és jó szórakozást kívánunk:

a Magazin külső és belső munkatársai!

                     ........................................                          

Megszólalok Művészeti Magazin, 1401 lapszám: 2024.  január

…..............................…

VÉGE