MEGSZÓLALOK
Nagy Vendel szellemében
MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN
2023. 08. hó – tizenharmadik évfolyam, nyolcadik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Véghelyi József
*****************************************************
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012. (1-tól a 6. számig)
3.Évfolyam: 2013. (1-től a 17. számig)
4.Évfolyam: 2014. (1-től a 24. számig)
5.Évfolyam: 2015. (1-től a 12. számig)
6.Évfolyam: 2016. (1-től a 12. számig)
7.Évfolyam: 2017. (1-től a 12. számig)
8.Évfolyam: 2018. (1-től a 12. számig)
9.Évfolyam: 2019. (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020. (1-től a 12. számig)
11.Évfolyam: 2021. (1-től a 12. számig)
12.Évfolyam: 2022. (1-től a 12. számig)
13. Évfolyam: augusztus
*
2023. 08. hó – tizenharmadik évfolyam, nyolcadik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Véghelyi József
*
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A Magazin megtalálható a MEK és az EPA oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:https://mek.oszk.hu/kereses.mhtml?dc_creator=nagy+vendel&dc_title=&dc_subject=&sort=rk_szerzo%2Crk_uniform&id=&Image3.x=0&Image3.y=0
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje: http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
*
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
A szerkesztőség címe:7100. Szekszárd, Csapó Dániel utca 27
E-mail cím: veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 naponta 14:00 órától 17:00 óráig
*****************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE
2023. 08. hó – tizenharmadik évfolyam, nyolcadik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Véghelyi József
*****************************************************
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012. (1-tól a 6. számig)
3.Évfolyam: 2013. (1-től a 17. számig)
4.Évfolyam: 2014. (1-től a 24. számig)
5.Évfolyam: 2015. (1-től a 12. számig)
6.Évfolyam: 2016. (1-től a 12. számig)
7.Évfolyam: 2017. (1-től a 12. számig)
8.Évfolyam: 2018. (1-től a 12. számig)
9.Évfolyam: 2019. (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020. (1-től a 12. számig)
11.Évfolyam: 2021. (1-től a 12. számig)
12.Évfolyam: 2022. (1-től a 12. számig)
13. Évfolyam: augusztus
*
2023. 08. hó – tizenharmadik évfolyam, nyolcadik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Véghelyi József
*
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A Magazin megtalálható a MEK és az EPA oldalain az Országos Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
Szinte közhelyként fogadjuk el, hogy már semmisem a régi. A körülöttünk örvénylő változások mindenhol ott hagyják nyomaikat. Még a „régiek” emlékeznek arra,
hogy télen hideg volt, és esett a hó, nyáron pedig meleg. Akkoriban még volt átmenet e két évszak között. Úgy hívtuk, hogy tavasz és ősz. Mostanság pedig
néhány nap alatt lesz a télből nyár, elviselhetetlen hőhullámokkal. Az ősz még valahogy tudja a dolgát, de hát a tél… Eseményszámba megy, ha néha esik a hó és meg is marad. Honi polgárjaink külföldre utaznak, ha valamelyik téli sportnak hódoknak.
Mindenki érzi, hogy valami nem stimmel, és nem csak a természetben, hanem az emberi társadalomban sem. A magas kultúrájára büszke nyugat kimondatlanul is
az Isten tagadás útjára tévedt, a migránsok – most már – milliós
Véghelyi József |
életet élni. Gondoskodni családjáról, barátairól, és félelem nélkül - még akár éjjel is – hazafele sétálni egy jól sikerült összejövetel, vagy akár buli után!
A természet rendje szerint megkezdődött az aratás, ünnepélyesen megsütik majd az új lisztből készült kenyeret, amelyet kisebb ünnepség kíséretében majd nemzeti színű szalaggal kötnek át, és jó érzéssel nyugtázhatjuk, hogy biztosítva van az ország kenyere a következő egy évre.
A meleg nyári napok érlelik a zamatos gyümölcsöket, és az üresen ásító hordókban nemsokára édes must fog borrá nemesedni. No, de ez majd az ősz természetadta
kötelessége lesz.. És a szokásainknak megfelelően fiúk és lányok egymásra találnak…Hogy mondja a nóta?
Igen, ez az élet rendje! Ezt a rendet kell megóvnunk! Reménykedjünk, hogy így lesz, és ezt kell közösen megvédenünk!
Kézcsókom a Hölgyeknek, üdv az Uraknak: a szerkesztő.
*
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:
MAGYARORSZÁG SZÜLETÉSNAPJÁRA...
Talán István király
Vetette el végleg
E szent földbeAzt a magot,
Amit ezredévekig
a Magyar nemzetség
Magával hordozott.
Hogy Európa közepén,
Kárpátoknak ölén
Megálmodjon egy államot,
Kemény kézzel fenyítve azt,
Ki a másik hitért buzgólkodott.
S azóta a búzaszem
Milliónyi vékával terem,
Jelenti az életet,
Adja a kenyeret.
Követelve ezernyi
Verejtéket és könnyeket.
S az talán véletlen lehet?
Ha megnézel egy búzaszemet,
Azonnal feltűnhet,
Hogy könnycsepp alakú
A búza szeme...
S ha éles késeddel
A magvat félbe vágod,
Belsejében Jézus
Ragyogó arcát látod
Tündökölni...
E dicsőséges ünnep fényében.
A VERS HANGOS LINKJE ILOSVAY GUSZTÁV ELŐADÁSÁBAN
https://www.youtube.com/watch?v=NzNbmqQ8IV4
2. HANGOS MESE
Kelemen Györgyné meséjét felolvassa Szabó Lajos színművész.
Címe: A nevető gyermekek.
3. BEMUTATJUK FELLNER ISTVÁN ÉLETÉT ÉS MŰVÉSZETÉT
4. SZÓT KÉREK – JÓZSEF TIBOR VERSEI
5. VERSRŐL VERSRE - KORTÁRSAINKTÓL
Szilágyi Anita, Csomor Henriett, Kovács Tibor, Engel Csaba, Erdős Sándor,
Bőhm Etelka, Poór Edit, Kálmán Ágnes
6. TÚL AZ ÓPERENCIÁN
Kolozsi Erzsébet, Ausztrália – Tótágas Podcast (XIX,. rész)
7. VERSCSOKOR INNEN – ONNAN
Tóth Enikő, Kálmán Ágnes, Szauer Gertrúd, Ézsiás László, Nagy Vendel
Véghelyi Péterné sorozata
9. ALKOTÓ PÁROK – JÁRTÓ RÓZA ÉS DR.DERKOVÁTS GYULA
Fogadj szívedbe (első rész)
11. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL
Véghelyi József: ruha vagy ruházat
12. GYERMEKKORI EMLÉKEK
Márkus Kata emlékei
13. HAZAI TÁJAKRÓL - SZEGZÁRDI NAGY VENDEL ÍRÁSAIBÓL
14. VERSKOKTÉL
Pitter Györgyné Enikő, Krivák - Móricz Judit, Nagy Vendel
15. ÚJ ALKOTÓK A MAGAZINBAN – SOROZAT (1)
M. Szabó Mihály versei
16. BEMUTATJUK…
Mező Lászlóné Julika festményei
17. KÁLMÁN ÁGNES: JÉGBE ZÁRT SZERELEM
Részletek a regényből
18. ÚJ ALKOTÓK A MAGAZINBAN – SOROZAT (2
Vincze Demeter Julianna versei
19 VALLOMÁS ENGEL CSABÁTÓL
Hálaadás mindenért
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
*****************************************
Nagy Vendel barátomnak
azt a Múzsa mind meglegyinti.
Aki a kondulást meghallja,
azt az Isten tenyerén hordja.
Hisz’ a harang mindenkiért szól,
boldog, s megboldogultakért!
Aki az időt percben méri,
a százat is majdan megéri.
Aki homokórában mér,
s kerüli a mécs, a fény,
azt a Nap sokáig süsse,
ez ajándékát mindig űzze.
Kinek barátja lett a falióra,
boldogság rajt’ a mutatója.
S aki a láncát fel-le húzza,
gondját, baját dobja sutba.
Az inga amúgy is a percet üti,
a jóembert, azt mind kerüli.
Kinek éjjelin van a vekker,
s ha kel minden nappal több lesz,
aki idővel, idejében mér,
azt kerülje minden árnyék.
Barátja legyen a tér, verses emlék,
talán egy kis kadarka is belefér!
*
Anno anziksz
Redukált régióért rekviem.
Igazságot irgalmatlan ítélkezésért.
Anyaországban akaratot, alkotást.
Nemes nemzetért nagyharangot.
Ország ormaira oltalmat.
Nevermore! Nota bene! Nefelejcs…!
*
Elég volt…
Elég a nyomorúságból!
Legyél bár ifjú vagy öreg,
meg kell védened nemzeted!
Nem volt marása a szélnek,
méhraj gyűlt őszi virágon,
köd kavart a röghatáron,
és azon tűnődött jöjjön-e.
Csípős lett az októberi dér,
hulló rózsákhoz beszélt,
por hömpölygött a törthatáron,
bukott a nap, szólt a rádió…
Szobrok dőltek, csillagot zúztak,
zászlókból vágták az önkény jelét,
és belehímezték Magyarország
ősi, dicső címerét.
Oly’ romlatlan volt az a tizenkét nap,
mint a madárének. Édes. És kevés.
S míg a hősök sírba vitték vágyukat,
honi kövön, idegenek ropták táncukat.
Pezsgő vér, forr a dalom. Hagyom.
A földdé enyészett sírhalom,
számtalan árnyat vet. Mind névtelent.
Ötvenhatig idéz a múlt. A borzalom.
Kívül szép volt a szó, belül keserű a méz.
Hazámra terhet, igaztalant mért
a gyászra nászt ült hatalom. A terror.
Gyógyít a szabadság, de köti még sebét.
Hatvan nyár, ősz, tél, tavasz,
hord még magában átkokat.
A kor a könny nem oldható kötés,
ezért a válasz, Istené.
kér és vényt fogalmaz a gondolat:
a sors a könyv a mondat,
már nem árt, sem vét. Igaz?
Elég volt a sorscsapásból!
Legyél bár ifjú vagy öreg
meg kell védened nemzeted!
SZILÁGYI ANITA: Hajnalmadár
Elrepült édes hajnalmadaram,
Azóta a lég hideg, hangtalan,
Hívnám vissza csicsergéssel,
Válaszol nekem fájó csenddel,
Hol vagy, merre szálltál?
Édesanyám, árván hagytál!
Nézem a vakítóan kék eget,
Fodros felhőkön repülhet,
Átszárnyalta az égbolt horizontját,
Angyalmadarakkal repteti szárnyát,
Minden hajnalon keresem,
Hangja csivitelés volt nekem,
Pirkadatkor reppent serényen,
Körülötte a ház nyüzsgött sebtében,
Olyan volt, mint a patyolat,
Nem ismerte a fáradalmat,
Fent szárnyal az égen, látom,
Megszűnt számára a nagy fájdalom,
Olyan ügyesen repteti szárnyait,
Angyalok simogatják suhanásait,
Könnyezve hallgatom a dalos madarakat,
Reptessétek vissza Édesanyámat!
Jobban szeretett, mint azt hittem,
Fájt neki, mikor szomorú volt tekintetem,
Nem fog úgy senki félteni,
Bántalmaktól megvédeni,
Ahogy azt Édesanyám tette,
Könnyeimet sokszor letörölte,
Mikor elsötétül Napom a földi világon,
Szállunk együtt minden hajnalon,
Átszeljük a legmagasabb hegyeket,
Óceánokat, tarajos tengereket,
Addig a sírkerted látogatom,
Ahol szívem bánatát elsírhatom,
Hófehér virágokat viszek neked,
Ez jelképezi legjobban tiszta jellemed.
CSOMOR HENRIETT: Hajnal fénye
Hajnalban, amikor
még némileg
csendes a város,
kiülök a teraszra,egy csésze forró
kávé mellé.
De én innen
úgy elvágyódom,
minden sóhajtásomban
benne van.
Szívemnek vágya
vissza oda,
ahonnét jöttem.
Szélvész lovam
hátán jobb lenne,
vinne fel a hegyekbe,
ahol a lét olyan megnyugtató.
Leülnék egy fa tövébe,
elnézném a zöld lombkoronákat,
ahogy egymásba kapaszkodva
bölcsőt alkotnak a sok
árva madárnak.
A hajnal fénye őket
köszönti legelőször,
ébredezve előbújnak
a lombkorona alól.
Hangosan csicseregve
köszöntik az új napot.
2021. június 12.
ENGEL CSABA (ERDÉLY):
Hazudni szabad, csak ne bánts meg engem.
Kezdjetek el élni,
Egymásnak nevetni,
Hazudni csak szépet,
Mert úgy szép az élet.
Hazudni nem vétek,
Ne ártson a szívnek,
Olykor kell hazudni,
Semmitől sem félni.
Nem muszáj elhinni,
Sem, hogy észrevenni,
Tegyetek meg mindent,
Ne valljatok szégyent.
Álomban szenvedni,
Nap mint nap szeretni,
Hogyha fel is ébredsz,
Néha fáj ha tévedsz,
Tovább kell hát lépni,
Nem kell alkudozni,
Bízzál önmagadban,
Szíved újra lobban.
Kezdjetek el élni,
Egymásra vigyázni,
Törékeny a lélek,
Adj reményt a szívnek.
Nem bűn álmodozni,
Megbocsátást nyerni,
Akkor szép az élet,
Ha a világ nevet.
E.Csaba. 2021.07.06.
Erdős Sándor: Látlak ám!
Játszódik a távoli (?) jövőben.
Felébredtem a mély, hibernált álomból.
Sok évet vártam a sötét homályban.Utazó vagyok az időben. Eljöttem a távolból.
Felébredtem új világ, más emberek korában.
Kavargó sorban állnak lélektelen testek.
Önálló gondolatokat félnek szőni.
Mindenhol áruló kamerák lesnek.
Büntetéstől mást nem lehet, csak félni.
Tiltottak a tettek, és igaz szavak.
Csak az engedett, mit a hatalom akar
Igaz szavat kántáló bár néha akad,
de lesújt rá törvénynek kiáltott jogar.
Úgy tűnik nem vagyok ide való,
mert szavaim nem tetszenek nekik.
Ezért ítélet beszippant, mert mohó.
Itt ki igazat mond börtönbe vetik.
Most itt ülök börtönöm udvarán.
Teszek bármit, semmit nem tagadok.
Boldogan nézek át börtönöm falán.
Itt mondhatok, amit csak akarok
Csermely csörgedez
lágy morajlással - szomjas
állat öröme....
Napfény átragyog
lombkoronán - éltető
erő csodája...
Tavaknak éke -
vízek szép királynője,
vizililiom....
*
Kincset érő szó
hív - alig hallhatóan
békét idézni...
Hangtalan figyel -
*
mégis érzékel minden
felfoghatatlant....
Kellemetlen hang
csiszolatlan visszhangban
ismétlődőn hat....
Natúr gondolat
mosdatlan irónia -
igazat takar
Poór Edit: Szivárvány
Hol eső után felragyog a Nap,
Az eltűnő felhő fátyla alatt,
Mint egy királyi trón jelenik meg,A szivárvány gyémánt fényeiben.
Félkörívben ragyog az égen,
Földet és eget áthidalva,
Lenyűgöző égi tünemény,
Káprázatos természeti csoda.
Hét sugarat alkot színeivel,
Vörös, narancs, sárga, zöld, türkizkék,
Sötétkék és ibolya egymásba
Fonódva egy egységgé olvadva.
Szeretetet és nyugalmat áraszt,
Az újszövetség szimbólumaként,
Melyet Isten kötött emberekkel,
Áldásaival és kegyelmével.
Debrecen, 2019.10.
Hűsítő lombok, békés rejtekén
Ott tártam lelkem dalát az ég felé,
Rigó dalának, üdítő énekén
Szinte repültem, végtelen erejébe
Kékségébe olvadt szemem tükre,
Mintha közölni akarna, lenne üzenete
Libbentek ágak, madár trillájában
Bokrok aljára, gombák telepedtek,
Szétszórt sokaságba, alá heveredtek
Nyugalom és csend szólt, fülemben
Madárcsicsergés, oly csodásan hatott,
Ember csodásabbat, nem is akarhatott
Szívembe ezernyi hang muzsikál,
Mily jó lenne, örökre maradni,
Innen másfelé, soha nem indulni
Furcsa, nemértem világát, hátra hagyni
Nem akarni, mi benne zűrzavart adhat,
Csak nyugalmat, mit az erdő adhat.
Mint kiderül, van, de nem úgy, ahogy az ember elképzeli, bunyó a földeken
Előzőekben részletesen beszéltem Ballaratról, Victoria államban, de nem tehetem meg, hogy Bendigóról nem ejtek szót. Nem csak az államok a városok között is van versengés itt Ausztráliában.
Bendigo is az u.n. aranyvárosok közé tartozik. De mi volt,
Kolozsi Erzsébet |
Itt sem történt másképp . 1837 körül egy jó páran a mai település helyén, ez is a Mt Alexander környék, megtelepedtek, mert volt friss víz lehetőség egy kisebb folyó és egy patak formájában. Úgy ítélték meg, hogy a hely a legjobb a birkáknak, hatalmas a terület ahol békén legelhetnek maguknak..
Akkoriban még nem voltak kerítések, sem huzal, sem rönk, vessző, semmi, hanem pásztorok vigyáztak az állatokra. Az egyik ilyen pásztor kötekedő és verekedő volt, ezért a többiek Bendigo-nak hívták. De miért és ez mit jelent?
Történt hogy Angliában Nottinghamben, 1811.- ben született egy William Abednego Thompson., mint hármasikrek egyik tagja. Elég szegények voltak, William jókötésű volt és profi ökölvívásban kezdett, hogy a nyert pénzen segítse a családját. Valódi ököl vívó volt, puszta kézzel verekedett, nem viselt boxkesztyűt a meccseken. Igaz, ellenfelei sem. Úgy hívták ezt a sportot hogy bare knuckle fight, akkoriban nagyon kedvelték mint utcai sportot. Most is kedvelt, csak nem egészen sport formában, néhol törött söröspoharakkal színezik.
A podcast logója |
Fürge volt és könnyedén hajolt el az ütések elől, ezért a hajlékony Bendi-hajlik nevet kapta a híveitől, ami aztán később az Abednego névvel együtt Bendigó név lett., Ezen a néven vívta a legtöbb meccsét. Így már érthető, hogy miért lett a korai Victoria-i verekedős pásztor bece neve is Bendigo.Az eredeti nagy tiszteletben állt az alsóbb osztályok között és hát a birkapásztorok akkor sem az arisztokráciához tartoztak.
.A település eredeti neve Sandhurst lett volna, de így talán csak a korai iratokban szerepel, és a bejövők hívták így. A széles birkalegelő gazdaságokban a már oda való népes birkatenyésztő és őrző lakosság csak Bendigonak hívta a pásztor után. Ugye ekkor még a birkák uralták a vidéket. Végül a hatóságok megunták, és hivatalosan is Bendigó lett. No de aztán, amikor jött az arany, a gyéren lakott birkás pusztaságból nagyon gyorsan kb. 40 ezer lakosú település lett, olyan mennyiségű ember özönlött ide. Nemcsak ember volt sok, arany is akadt bőven. Hírek szerint 1850 és 1900 között Bendigo termelte ki a világon a legtöbb aranyat. Sőt Moilagulban, ami ide csak mintegy 60 km-re van, egy olyan rögöt találtak alig 3 cm – re a felszín alatt, ami 72 kg volt, miután lefejtették róla a többi földet.
El is nevezték Üdv Idegen Welcome Stranger-nek. Meghiszem, én is örülnék egy ilyen rög-idegennek.
Érdekesség , hogy szét kellett darabolni, hogy le tudják mérni, mert nem volt ott akkoriban olyan mérleg amin egyben lehetett volna mázsálni. Mai értékben több mint egymillió dollár lenne az értéke. Két kutató, prospector, találta meg, Deason és Oates. Egyikük ott maradt helyben, folytatta az aranyásást, de vett egy vegyes boltot is. Ámde jöttek a rossz befektetések, a pénz úszott, ám végül sikerült maradék összegből egy kisebb farmot megvenni ahol aztán ott maradt élete végéig, 85 évesen halt meg. Másikuk vissza hajózott Angliába, megnősült, lett 4 gyereke, és azokkal egyetemben ismét visszajött Ausztráliába ahol ő is vett egy farmot, ahol 79 éves koráig gazdálkodott.
Természetesen az érkező szerencsevadászok között ott voltak a kínaiak is. Békés egymás melletti kutatásnak nem nevezhető a viszonyuk. Akkora balhé, csata, nem volt, mint Lambing Flat- nél de azért a súrlódások csak csak fizikai erőszakba torkolltak. A sátraikat rendszeresen felégették és ahol lehet keresztbe tettek nekik. Korábban már említettem, hogy mi volt az ellentétek fő oka
Legelőször, hogy mások voltak, másképp öltözködtek, más szokásaik voltak, más a vallásuk, babonájuk, hiedelmük. A fehér szerencsevadászok magasabb rendűnek hitték magukat .És a kínaiak egyre többen és többen lettek, Erre adalék 1854-ben év elején 4000 kínai volt az aranyásó helyeken, az év végére már 100000 és jövő évre már 17000 re nőtt a számuk. Érthető talán, az ott lévő fehérek ettől a hirtelen létszámnövekedéstől veszélyeztetve érezték magukat.
A megtalált aranyat pedig ahelyett hogy helyben elköltötték volna, hazaküldték. A legtöbb akkoriban idejött kínai az ország déli részéről, Cantonból jött, és még az ópium szívást is felrótták nekik, ahelyett, hogy rendesen kocsmába jártak volna. Próbálták külön tartani a fehér és kínai bányászokat, hogy kevesebb legyen a torzsalkodás és a támadás ellenük, igy külön kis kínai falvak jöttek létre, a fehér településeken kívül, Bendigoban volt 7 ilyen falu. Valahogy úgy voltak vele, mint a sóval, kis mennyiségben szükséges, nagy mennyiségben ártalmas
Azért mondom ezt el ismét, mert ez az általános ellenszenv magyarázat arra, hogy miért jött létre a white australian policy Fehér Ausztrália törvény, ami egészen 1973-ig érvényben volt.
Erről majd még később beszélek, mert Queenslandi történések is belejátszottak.
Én nem foglalok állást, nem minősítek, próbálom csak a tényeket ismertetni.
A busás aranyláz után Bendigo fejlődése egy időre megállt, csökkent a lakosság - nem jöhettek a kínaiak- de sikerült a környék mezőgazdaságának kiszolgáló központjává válni. És még aranybányászat is maradt a környéken még mindig A feldolgozó iparból számunkra érdekes az eukaliptusz olaj feldolgozása, de volt liszt malom, gyapjúfeldolgozó, bőrcserző és öntöde.
( Eukaliptusz olaj nagyon jó köhögésre, télen mindig azzal inhalálok.)
Ha viszont ma arra járunk, virágzó nagyvárost találunk, Melbourne után a 4.ik legnépesebb Victoriában.
Ottjártunkkor bevallom nekem a beszélő villamos talking trams tetszett a legjobban. Lelkes önkéntesek régi villamoskocsikat megszereztek és tip- top felújítottak és elindították a városban, a régi villamosvonalak útján. És miközben lassan döcögünk, felvételről részletes ismertetés hangzik el hogy mit látunk. Nem városnéző busz, hanem villamos. A kalauz jegy szedés mellett idegenvezető is, olyan sztorikat is mesél, ami nincs a felvett szövegben. Biztató az ellentétek elsimulására, hogy az egykor annyira megvetett kínaiak örökségét mint pl. a templomot büszkén mutogatják.
Remélem, a többi ellentét is igy elsimul.
A korábbi felvételek a csibi és a Tótágas youtube csatornán találhatók.
https://www.youtube.com/channel/UCRYgfPmTuw5UT2VGk5Q_z_w
Youtube link: https://youtu.be/ra0SuLIDqn4
lassul a nyár, szendereg,
elkészül az új kenyér,
hazád kincsét, kezdetét,
ezredéves egységét,
a folyókból kis habok,
hoznak régi dallamot!
Van ki nyaral boldogan,
langyos tóba így csobban,
közben szikrák repkednek,
Nyári álmot kergetnek,
aztán rózsás pír leszáll,
alkony permetet szitál,
s érkeznek a csillagok,
kiket a lét itthagyott...
Magyar kenyér
Hazánk könnye, eső áztat,
növeli az új búzánkat,
sárga kalász, színes rétek,
mutatja, hogy mennyit értek?
Sül a kenyér, magyar álom,
lisztet az időn szitálom,
tereli a felnövőket,
öleli az esztendőket!
Kenyér készül, közös a cél,
íze hozzád ma még elér,
benne él őseink kincse,
sütés titkával behintve!
Kenyerünkben öröm s bánat,
magyarságod rád találhat,
minden falat élő remény,
itt e földön örök a fény.....................................
növeli az új búzánkat,
sárga kalász, színes rétek,
mutatja, hogy mennyit értek?
lisztet az időn szitálom,
tereli a felnövőket,
öleli az esztendőket!
íze hozzád ma még elér,
benne él őseink kincse,
sütés titkával behintve!
magyarságod rád találhat,
minden falat élő remény,
itt e földön örök a fény...
Lehetne a kezem,Bárcsak a válladra,
Hajthatnám le fejem.
Bár szemed csillaga,
Volna nékem lámpa,
Nem lenne a szívem,
Nélküled ily árva.
A tavasz és a hűs tél,
Minket együtt látna,
Puha esti csókod,
Lenne szemem zárja.
Hajnali mosolyod,
Csengő harmat lenne,
Veled minden szép nap,
Boldogságban lelne...
Sötétbe nézek,
Nem látlak Téged,
Érzem a lélek
Bűvöletét.
Elmúló évek
Örökre szépek
Belülről látom
Vetületét.
Lassuló szívvel,
remegő kézzel,
Másra vetítem
Hő melegét.
Színpadi létem,
Hasonmás képem
Másra hagyom majd
Főszerepét.
Kóborló testem
Nehogy elvesszen,
Tereád bízom
Őrizetét.
A templomajtóba léptünk ki, hogy viszontlátásunk örömét mégis megkíséreljük fogalmakba belegyömöszölni. Engesztelő imacsoportjukkal névtelen, ismeretlen bűnösökért imádkoznak, vagyis azt teszik, amire a Szűzanya folyamatosan kéri az emberiséget. Keserű szavakkal mesélte el, hogy valaki megkérdezte
Véghelyi Péterné |
– Szeret itt ülni a templomban?
– Most mondd meg, mit lehet erre válaszolni? Miként kell azt elmagyarázni, hogy milyen sürgető a feladat akkor, amikor az
Osztoztam a keserű szavak felhasította vérző seb fájdalmában, ez nálam is elevenébe talált.
– Tudod, ha az idősek nem imádkoznának, ez a föld már leszakadt volna az égtől, és a semmibe zuhant volna a teremtés.
Minden elköszönésünknek ilyennek kellene lennie, és minden emberi kapcsolatunkat így kellene elsimítanunk, vagyis kimondani a kimondandót, semmit el nem napolni, minden szeretetünket teljesen, és nem csak rész szerint a gyenge szavakban megformázni. Lelkem egy részét ismertem fel benne, és amikor elváltam tőle, ez a rész nem szakadt el tőlem. Mint a szavak, melyek sajátossága éppen az, hogy kimondásuk pillanatában azok hangjai a megszűnés felé tartanak, ám lelkünkből mégsem távoznak el, mert ha szeretetben kimondott szavak, akkor az a valaki tartja, hordozza azokat, aki maga a szeretet. Reményt adnak az ilyen találkozások, mert lelkünk részei teljesen ragyognak bennük össze, és ebben az összecsengésben felsejlik az egész, amit Isten tart a tenyerén. Találkozások és kapcsolatok nélkül csak csonkként vágyódnánk magunk, és az Isten után, aki mint a szent harmadik, lép bele ezekbe a találkozásokba, hogy összehozzon bennünket, valójában saját magunkkal.
– Én nem vagyok tudós – mentegetőzött, amikor hozzá lépve bemutatkoztam. A regisztrációs asztal mellett állt, barátnője mellett.
– Micsoda szerencse, mert én sem vagyok az. – válaszoltam, és rögtön észrevettem azt a belső bizalmat, amit a konferenciát szervező tanárnővel való tekintetváltásban fellobbantott az a láng, mely csak asszonyi barátságok mély, nagyon igaz világosságából tud kiragyogni.
- A barátnőm,- mutat a mellette az érkezőkkel foglalatoskodó asszonyra - és ezért jöttem el, hogy tanuljak valamit. – okolta meg ittlétét, ám én rögtön nyugodtabb lettem, mert találtam egy magát rejteni nem akaró, felosztásától nem tartó emberi lelket. Miként tudnak ismeretlen emberek között percek alatt lelki csatornák nyílni és honnan jön a vezeték, mely a bizalom medrévé változtatja az ismeretlenséget, melynek sodrata régen összefolyt vizeket kever újra egy-be a forrásvíz frissességével felüdítve az állott, megkeseredett vizeket? Ezt magam sem tudtam sokáig és rejtelemként éltem meg, ám a sorozatos ismétlődésekkel életemben tudottá, s felfedetté lett, s már értem, hogy e találkozások gátőre az az Isten, aki a szeretet révészeként megromlott emberi kapcsolatok távolodó partjain állókat is összerákász egymással. Reménytelen, haragtól, nehezteléstől megromlott kapcsolatinkba a gonosz lélek nagyon hamar beékeli a hallgatást, mely olyan sebbé lesz az élet küzdelmeiben, mint a csatában kapott nyílvessző, amit azért kell bent hagyni, mert ha kihúznánk, akkor meghalna a sebesült. Érzékeinket teljesen eltorzítják ezek a hallgatások, mint az óceán hajósainak látását, akik a vizet végtelennek látják, és elhiszik azt, mert szemük nem látja a látómezőn túli partot. Isten azonban nyithat olyan kikötőket, amik hullámzásban is megközelíthetők, csak keresnünk kell a kiépített réveket, oda nem ér már el a hullám, mert meg van törve. Nem a távolba kell merednünk, a végeláthatatlan néma vízre, hanem magunk köré, és keresnünk ezeket a réveket. Sokszor ott van az orrunk előtt, de mi a végeláthatatlanság képének kétségbeesésébe zuhanunk, amitől a hajónkat kormányozni sem tudjuk.
– Nekem tetszett, amit mondtál, én értettem, hogy mit akartál mondani. Te azért kutatsz valamit, hogy lásd, miként lehetne ezt mások javára, a tanításban felhasználni.
Szemébe néztem, s kutakodnom sem kellett, mert ő azt mondta ki, amit magam is lelkemben forgattam. Nyugtalanságom azonban nem múlt el, s minden további előadót némi irigységgel hallgattam, akkor is, ha lelkem számára semmit nem mondtak, vagyis nem leltem fel benne értelmet, mert csak a tapsra, a dicséretre, az üres, tartalom nélküli fecsegésre figyeltem. Mindkét napon folyamatos, metsző fájdalom lüktetett a fejemben, a gondolatokat is mintha kívülről, valahonnét máshonnét kaptam volna. Birokra kelt lelkem küzdőterén a kevélység, és az igazság.
Az asszony ott volt a közelemben, s némán, a tekintetével beszélt hozzám, kávészünetekben a rövid beszélgetéseink feldarabolt élettörténet cserepek cseréje olyan volt, mint a szegény gyerekek kirakós játéka az utcán talált kövekkel. Csak félmondatos üzenetváltások, s a lelkünkben közlésre várakozót kimondva egymás mondatait fejeztük be. Kimondtuk egymásnak a másikat és ebben a kimondásban életünk legnagyobb fájdalmai voltak, ám ezek a kimondásokban mégsem fájtak. Életem kimondásaira gondoltam, és az azt megelőző érzetekre, a lélek figyelmére és az elfojthatatlan szó kitöréseinek körülményeire. Minden kimondásom valaki másé, s e valaki miatt nem lehet nem kimondható, s másképp mondható, én soha nem fogok tudni csalinkázni a szavakkal, mert ezek egyetlen igéről fakadnak. A szívben megszületett szó mondható csak szónak, amint Szent Ágoston mondja és megértettem, hogy az emberi lélek mindig figyel valamire. A léleknek mozgása az élet, és a szó ott ficereg, formálódik a lelkében, s csak arra vár, hogy a mellé rendelt másik léleknek kimondja saját magát, amiben a másik, a hallgató is magára ismer.
Most azon mesterkedtem, s elmélkedem, hogy hogyan kellene beszélnem ahhoz, hogy világi értelemben szalonképesek, konferenciaképesek legyenek a kimondásaim, amik nem én vagyok, és nem is a bennem magát kimondó, és az általam magát a világba mondani akaró igazság. Majd megfogalmazódott bennem teljes bizonyossággal, hogy ezt nem lehet, mert nekem a lelkemben benne vannak az Istentől kapott szavak, a hangok előre felfűzettek már születésem előtt hangsorokká. Nem variálhatom, nem játszódhatok a szavak sorrendjével, nem ravaszkodhatok, hogy csalinkázzak a szavakkal. Nekem ebben az életben, a rám rótt találkozásokban ezeket a szavakat kell kimondanom és pontosan úgy, ahogyan az isteni értelem azt a szívemre véste. Ez azt jelenti, hogy voltaképpen én mintegy kibeszélem magamat a világi értelemben jelentősnek ható helyekről és odamondom magamat azok közé, akiket talán gyakrabban mellőznek, vagy elhallgatnak, rosszabb estben - már tudom én is - elhallgattatnak.
Tollam ideges szorongatása értelmetlenné lett és ezzel az ujjaim is elengedték azt, mert testünket is az akarat mozgatja, az is lelki tehetségünk, de ha az Értelemmel nem áll kapcsolatban, akkor nem tud működni, mert nincsen miért. Így hát halkan ölembe ejtettem a szükségtelenné lett jegyzetfüzetemet, s vakon meredtem a felskiccelt megjegyzéseimre, melyek arról szóltak, hogy miként kellene leutánoznom a sikereseket. Halk nyöszörgést hallottam lelkem mélyéről és lélegzetet sem vettem jó egy percig is talán. Ez annak a belső, hang nélküli zöreje volt, amint Isten kihúzta belőlem a gőg és a becsvágy nyílvesszejét, és ő maga pecsételte le a sebet, és a véráramlásomat elterelte, hogy ne haljak bele. Úgy éreztem, hogy ez időben a szíven is megszűnt dobbanni, s most zakatolt, s tolta a véremet az új pályára. Minden porcikám fájt és a lelkem sikoltott, kiáltott Isten után, mert éreztem, hogy majdnem elveszítettem az értelmet.
Az asszonytól búcsúztam csak el, s legújabb verseskötete ajánlott példányát a táskámba csúsztatva sietősen a taxihoz rohantam, hogy újra Siófokra érjek, s aztán végre haza a normalitásba. Persze a taxisofőr tőlem hallotta az utazás éppen 6 percében, hogy van lelke és a lélek számlál, az az idő, ezért nem érdemes rohanni. Hálás volt, s elgondolkodott: van lelkem. E nélkül a 6 perc nélkül mi lett volna a lelkével. Istenre gondoltam… Uram, ilyen állapotban mit akarsz még, mit tegyek? Alig vártam, hogy a könyvet a kezembe véve végre visszavonuljak sebzett önhittségem sebeinek nyalogatásában.
Balatonszentgyörgyön lázongó moraj futott végig a kocsiban várakozó embereken, a negyven perces kényszervárakozás feszültsége lengte be az utasokat. Sokan leszálltak cigarettázni, telefonon zúgolódtak, szidtak mindenkit, a feszültség tapinthatóvá lett. A vonat menetzaja így megszűnt, azonban beszélgetőpartnerem hangerejét nem csökkentette, így mindenki hallhatta a beszélgetésünket, melynek terébe nem hatolt be a mormogó elégedetlenség nyugtalansága.
– Tudja, a körülmények nem befolyásolhatják azt, hogy mi van bennünk, ha van egy belső rendezettség a lelkünkben, akkor el kell tudnunk különítenünk azokat a dolgokat, amikre van ráhatásunk, azoktól, melyek akaratunktól függetlenek. Most itt kell vesztegelnünk, ezen kár zúgolódni.
Az asszony vidáman felharsanó mondata betöltötte az elégületlenségtől morajló kocsit.
– Tudja, én egy cseppet sem bánom a veszteglést, mert olyan jól elbeszélgetünk és én most már egészen másképpen látom ezeket a gondjaimat. Nagyon örülök, hogy a véletlen összehozta ezt a találkozást Önnel, én nem is tudom, hogy ez hogyan lehetséges…
– Nos, ez nem a véletlen műve. - válaszoltam csendesen, közelebb hajolva az asszonyhoz -Tudja, én meg vagyok róla győződve, hogy minden emberi találkozásunk diszpécsere Isten és Ő az, aki a megfelelő időben, és helyen embereket összetalálkoztat. De mi valahogy mindig máshol akarunk lenni, mindig haladásban mint ez a feszültség itt a vonaton, mely ha áll, akkor az máris gondot jelent. Pedig sokszor nem is az úti cél a lényeges, hanem az úton levés maga. Tudja, én azért utaztam ide két nappal ezelőtt, hogy egy rangos konferencián előadjak és mondhatni, rettenetes csalódás volt ez, valójában nem volt semmi értelme. Úgy jöttem ide, mint a vadász, aki csalnyomot követve, nagy zsákmányt remél. Mint amikor megtéveszti a szarvas, amelyet követ. Az állat sebes futtában a hátulsó lábaival ugyanis hosszabb nyomokat tesz, mint közönségesen, s ezáltal a vadászok megcsalatnak, mert nagyobbnak, szebb példánynak vélik, mint amilyen a valóságban. Hallottam egy bagolysípot, becsapattam, de a szürke baglyok között mégis egy csodálatos, ritka hóbagolyra akadtam. Megismerkedtem egy asszonynyal, aki mondhatni csak véletlenül volt ott, ő nem tudósként érkezett, ám mégis mindent tudott rólam, s képzelje, ő egy írónő, s kaptam tőle egy verseskötetet, azt terveztem, hogy Siófokig átrágom magam e köteten, mert tudom, hogy ebben benne van ennek az asszonynak a lelke, s én azt olvasni akarom, mert tudom, hogy már régtől fogva ismerem. De tudja mit, most úgyis várnunk kell, kinyitom valahol, s lássuk, mi van benne.
– Ez éppen magának szól, hallgassa csak! – kezdtem lelkendezve, s halk hangomat óhatatlanul is megemelte lelkesedésem.
„Egyszer csak ott állt mellettem, nem jelezte szárnysuhogás, sem fényjelek. Mégis, határozottan éreztem, hogy körülfog, körülölel oltalmazón valami lágy melegség. Nem kívülről jött, hanem belülről, mégsem az én részem volt, hiszen engem óvott. Rezgése is különbözött az enyémtől.
– Ki vagy?
– Nem ismersz meg?
– Te vagy az őrangyalom? Miért jöttél?
– Szeretetemmel megtartalak téged. Megemellek, éppen addig, ahol állnod kell.
– Jó, nagyon jó.
– Nem lesz könnyű.
– Érzem, hogy nehéz lesz, mégis áhítottam érkezésed.
– Ez vonzott hozzád. Lépj feljebb!
– Miben?
– Amiben éppen tudsz. Az egyik lépés viszi a másikat. Kezd el! Élj fölfe-lé!” (Baka Györgyi: Rózsaszirmok, 24.o.)
Az asszony megérintődött, s a közénk ereszkedett csendben csak tekintetével válaszolt. A következő oldalra tekintve ismét izgatottan felkiáltottam.
– Nohát, ez is éppen Önnek szól! – majd folytattam a felolvasást, s csak néhány perc múlva vettem észre, hogy az utasok a hőbörgést abbahagyták és az elcsendesedő kocsiban mind a versekre figyeltek. Tapinthatóvá lett a figyelem bátortalan csendje, s én hangomat összeszedetten, lelkem min-den figyelmét a költőnő soraira fordítottam. Miközben az utasoknak felolvastam lelkének mélységeit, láttam magam előtt az asszonyt, aki vállkendőbe burkolódzva az iskola udvarán kora reggel sétálgat, s akit elhívtam szentmisére, akinek életét rövid idő alatt feltárta lelkemben a szó rabságától szabad Lélek.
Csodálkoztam, hogy miként lehet, hogy nem ismert fel és megértettem, hogy most Isten nem engedte, hogy felismerjen, mert a lelkembe írott szavaknak ki kellett mondatnia, s ehhez inkognitóban kellett maradnom. Megértettem, hogy Isten soha nem módosítja eredeti akaratát és ami el van tervezve általa, az mindenképpen végbemegy, azt ember és a gonoszlélek meg nem tudja akadályozni. Végtelen bizalom és boldogság terült szét bennem. Ebben a kiterjedésben szinte eltűntem én, akit alkotója pillanatokon belül újra összerakott, mert akkor még nem sejtettem, hogy majd csak ezután a fárasztó beszélgetés után érkezik az igazi, mindent eldöntő nagy küldetés, ahova mennem kellett, s ami előtt gondolkodásra időt nem kaptam.
Az utolsó felolvasott részhez értem, a vonat éppen elindult 40 perc után.
Ezt a költeményt az utasok már nem hallották, talán azért, mert ez nekem szólt, akinek fülében ott visszhangzott még a csalfa bagolysíp délibábja, a sikertelennek elkönyvelt hamis konferencia, s az általa képviselt világ, ahonnét folyamatosan kibeszélem magamat, átbeszélem magamat ahhoz, aki engem már régtől fogva ki akar mondani. Ez a vers most az engem kimondó szava volt, mely szóban magamat meghallottam, s a megalkotásom pillanatát az azonnali szolgálatba vonás követte, szinte fel sem eszméltem e sorokból .még.
Ha viszont igen a válaszom, akkor azt nem kell bizonygatni, nem kell fogadkozni, az értelemi túláradás sem kell. Légy eggyé velem! Teljességgel töltsd be a feladatodat! Kezdj el szolgálni!
Ezt akarom én mindig eltussolni, kikerülni, elfeledni. A hívást igyekszem nem hallani! Kértem, hogy a szemem világa nyíljon meg, mégsem mertem látni. Azért gyötrődtem annyit a szerelemben, mert túl nőtt mindenen, eltakarta előlem Krisztus fénylő arcát. Fontosabbá vált a szolgálatnál is, ezzel tett hamissá az életem.” (Baka Györgyi: Rózsaszirmok, 58.o.)
Zakatolt bennem a teljességgel kimondott szó és emlékező fájdalmat éreztem a nyílhegy szúrt sebének helyénél, éreztem a más irányba terelt véráramomat, s tudtam, hogy csak akkor tudok lélekzetet venni, ha így áramlik bennem a vér.
Boglárnál hullámzó embertömeg látszott az állomáson és ami ezután történt, az nyílt küzdelem volt a harctéren, ahol a gonosz egész seregével felvonult, s engem megigazulttá tett a küzdelem, melyben minden becsvágy a semmibe zuhant, s előtűnt a végső, a mindörökké szolgálat. Siófokra egy nagy fesztiválra tartó fiatalok százai özönlötték el negyed órán belül a vonatot, minden ülés mellett sorokban álltak az alkoholgőzös, zavaros tekintetű, hangos, megsebzett fiatal felnőttgyerekek, s egy óra alatt a lélekmentés keserves munkájának tiszta szívvel nekifeszültem. Ez a lélekmentés a holnap pirkadatának, s az én szolgálatomnak is első napsugara lett. Ezzel folytatom a Siófok felé tartó, teret szűkítő, időt felszippantó és mégis szabadító utazásomat.
„… Megszületett a kisbabám hat- és fél hónapra. Ez a kisbaba a remény volt nekem, hogy talán helyre tudom hozni a házasságom.
De a baba a születése után mindösszesen két hétig élt. Amikor csak engedték, ott ültem az inkubátora mellett és benyúlva simogattam a pici kis kezét és énekeltem:
– …csicsija babúja, elment anya vásárba, hozott neki kis cipőt, kis ruhát, ingecskére gombocskát… – és meséltem Neki.
Meséltem a csillagokról, a virágzó rétekről, az akácfáról, ami ott áll az udvarunk közepén és annyira szép, amikor virágba borul. A ház előtti rózsafáról és Maszatról, a kutyánkról, aki annyira örült a nővérének is, mikor hazahoztuk a kórházból – gyönyörű szép dolgokat meséltem…
Minden szépet elmondottam, hogy lássa, hogy milyen szép a világ, hogy Ő is akarjon élni. De nem akart. Kis gödröcskékkel az orcáján,
csak mosolygott.
Jártó Róza |
dr.Derkováts gyula |
Sűrűn kijártam hozzá a temetőbe, hogy
ne legyen egyedül. Az emberek, a férjem, de még az én családom is azt hitte, meghibbantam. Pedig csak tudni akartam, hogy jó helyen van a kicsim. Mindig vettem neki csörgőt, cumit, kis réklit, ingecskét és odatettem a sírjára.
Aztán egy éjszaka, megnyílt egy kép nekem és megláttam a kisbabámat, amint játszik azokkal az ajándékokkal, amiket tőlem kapott. És boldog volt. Látszott a babán, hogy tudja, hogy mennyire szeretem, hogy nincs egyedül. Onnantól megnyugodtam.
… Minden évben névnap, születésnap és persze az emlékezések napján viszek neki kis ajándékot. Most ősszel, mikor mentem a temetőbe, egy helyes kisautót vettem neki. Sokáig válogattam, míg rátaláltam arra a tökéletes autócskára, amire biztosan vágyna.
– Legalább ne válogatnál. Úgyis tudod, hogy ellopják – gúnyolódott a húgom.
– Én tudom, hogy ellopják. De akkor is egy kisbabához fog kerülni. Legyen boldog vele az a kicsi baba, akihez kerülni fog! De az üzenet az száll, és nem tudom milyen úton-módon, de célba talál, hadd tudja az én tündérkém, hogy az anyukája itt van és gondol rá, hogy vele van! Se ő, se én már sosem leszünk egyedül…”
Egy alkalommal a könyv megjelenése után Róza versben is újra felemelte ezt a szépséges történetet, Elengedhetetlen címen, amely bekerült Anya, nézd! egy szép virág… című verseskötetébe. Derkovats Gyula pedig A. Dvorak Requiem-je nyomán zenei átiratban ragadta meg, és így született az alkotópáros legújabb közös műve: a Dallamokkal ölelt rímek/Elengedhetetlen száma, mely a napokban videósított alakban került a nyilvánosság elé.
Hallgassák ezt az alkotást – szeretettel Jártó Róza és Derkováts Gyula.
Elérhetőségek:
http://www.julius-joszolgalat.com/szep-zenek-versek-videon/elengedhetetlen/
https://orokbecsuek.blogspot.com/2017/11/elengedhetetlen.html
*****************************************
10. ÉLETINTERJÚ: ASPERJÁN GYÖRGYEL FOGADJ A SZÍVEDBE!(első rész) ASPERJÁN GYÖRGY József Attila - díjas író életútinterjúja.Riporter: Gerencsér hajnalka Élete.Asperján György egész életében óriási hátránnyal küzd. Az érző lelkét ért rengeteg bántás, megaláztatás, szeretethiány - mind- mind mások hozzáállása miatt kialakult lelki seb…. Nagyon megérintett a sorsa. Sajnos az életkörülményei rengeteg fájdalmat mértek rá, ám a tehetsége, kitartása, szorgalma és rengeteg munkája révén nagyon értékes emberré vált. Igazi ajándék ő! Boldog vagyok, hogy az internet révén kapcsolatban állhatok Vele, hogy ismerhetem Őt, és azt, ahogy másokhoz közeledik, ahogy az igazságérzetét tükrözve véleményt mond az élet dolgairól. Lelki sebeit ösztönösen a gyógyító írással próbálja gyógyítani… Minden verse és prózája tükrözi briliáns elméjét, zsenialitását, tehetségét. Életében a tragédiák, traumák mélysége és az általa teremtett értékek, szellemi javak, és gondoskodó, másokat féltő szeretete – lelke szépsége ötvöződik. Mindig is azt vallottam, hogy a szeretet erejében és az összefogásban hiszek. Eddig egyetlen beszélgetőtársam élete sem érintette meg a lelkemet ilyen mélyen, ennyire fájdalmasan. Kérlek benneteket, fogadjátok szívetekbe, erősítsétek Őt szeretettetekkel! ASPERJÁN GYÖRGY: Ajándéknak érzem
Ajándéknak érzem, hogy itt lehettem,ki szeretett, azt magamként szerettem,fogékony voltam a szelídre, jóra,hajlottam békén az emberi szóra,én csöndben akartam látszani többnek,vigyáztam, mást semmivel sose sértsek,és senkit nem tekintettem cselédnek,nem szolgáltam ügybuzgón aljasoknak,s bántott: az ember így lealjasodhat,nem vártam okkal, ok nélkül jutalmat,beértem azzal, mit a munka adhat,nem szegődtem el se csősznek, se őrnek,a hatalmaskodók mindig letörtek,vétkükért hibát magamban kerestem,nem szövetkeztem a bűnre felesben.De tény, sose különb, csak annyi voltam,amennyi megadatott itt a sorsban:közös szégyenben, maradék vigaszban,sok hazugságban, kevéske igazban.Így lehetek a szándékomra büszke,s a hitemre, mit viseltem hevülve.Csak szerelemben volt bennem alázat,de már a vágy is csöndesen alább hagy.Rólam ítélni majd segíthet isten –nekem csak a tisztesség volt a tisztem. - Olvastam a Vádak és gyónások című megrázó önéletrajzi könyvedet.„Jött 1938 tavasza. Az örök álmát alvó József Attilának ez volt az első odaáti tavasza a balatonszárszói temetőben. S ha lehet hinni a mesékben: azon az éjszakán a mindenségben formálódni kezdett egy csillag.”Ebben a regényedben írsz születési körülményeidről. Minden olvasó nyomon követheti a magzati fejlődésedet, ami számomra igazi csoda! László Julianna 16 évesen adott neked életet, ám a terhessége időszakát nem áldásként élte meg, hanem szégyenként. Egy kisbaba vétlen ebben, a felnőttek áldozata. Egy kedves ismerősöm szakdolgozatát gépeltem sok éve, és innen tudom, hogy amikor az áldott állapotban levő édesanya zenét hallgat, arra a dallamra a később megszületendő gyermeke emlékezni fog. Mondd, a te lelked vissza tud emlékezni a magzati időszakból valamire? 1938 novemberében, kb. 3 hónappal a születésed előtt László Julianna megkísérelte az öngyilkosságot, ám hála az égnek gyáva volt a terve végrehajtásához.„Amióta tudom, hogy a hátralévő idő csak haladék, október végén, november elején mindig iszonyatos erejű hullámokkal tör rám a halálfélelem.”- Az olyan ember, aki nem szereti a gyermekét, akinek nem áldás az érkezése, aki a szeretet és féltés helyett szabadulni akar a születendő kisbabájától, számomra nem anya, csupán egy felelőtlen ember. Hisz a legmeghatározóbb kötődés az életben a gyermek – anya közti kapcsolat.Ha az anya szereti, érinti: öleli a gyermekét, a kisgyermek biztonságban érzi magát. Ám a szeretet hiánya, az ő megtagadása…. a lélekben hatalmas űrt képez… amely az egész életre kihat. Nehezebb lesz a kapcsolatteremtés… kötődni bárkihez…. kiépíteni a bizalmat…. hisz aki megszülte őt, becsapta, cserbenhagyta…. A biztonságérzet…. és oly sok minden elveszik ilyenkor sajnos… Nem az anyagi helyzet … a legfontosabb…. hanem a gondoskodó szeretet, az érintés.- Mikor és mekkora súllyal születtél?„1939. február 8-a, szerda reggel, 6 óra 10 perc volt. A nap 7.19 perckor kelt és 17.11 perckor nyugodott le. Hajnalban erősen fagyott. Úgy érkeztem meg, mintha munkakezdésre. 3300 grammot nyomtam, vagyis ideális súlyú csecsemő voltam. Testhosszom 54 centiméter volt, a fejkerületem pedig 34 centiméter. Ember voltam, aki megérkezett a földre, hogy reménység legyen!”- Mit jelent számodra a szó: édesanya?„Mi az, hogy édesanya? Soha életemben nem mondtam ki a jelenlétében, hogy: anyám. Én magáztam, és kínosan vigyáztam, hogy a megszólítást megkerüljem. A hiánya igenis fájt, mindig is fájt az a hiány, amit már az életében is jelentett. Hiányzott a szüntelenül kerülgetett és soha ki nem mondott szó.” ASPERJÁN GYÖRGY: Anyám, drága holtam Szültél tizenhat évesen,elsőként lettem az utolsó,ocsú létedben mindig olcsó,ki nélküled van tévesen. Tőled szüntelen távol éltem,szeretném, de meg nem szokom,hogy nem vágtál soha pofon,s nem tűnsz fel semmilyen reményben. Mennyit sírtam, hogy nincs anyám,de voltál, pírral bujdokoltál,szólítlak, ám hiába most már,én, méhedből támadt magány. Szültél véletlenül ötünket,állt urnádnál öt idegen,te Por, se velük, se velem –mint ki riadva bűnre büntet. Mi kábán egymásra meredtünk,a pap közénk istent hozott,és nélkülünk imádkozott,nézd el, mit ellenedre tettünk. Szégyellem, hogy bűnben fogantam,tegeztek, én magáztalak,nekem semmit nem volt szabad,nekem a szeretet szokatlan. Hogyan hívjalak most tetemre,te Por, elégetett hitem?Kereslek, s talállak miben,éltem megtagadottja, szentje? Anyám, készül már a fohászom,engedj engem magad után.Lettem törvénytelen, bután –drága holtam, karodba vágyom. „Akik ismernek, normális felnőttnek tartanak. Nem is normálisnak - szokványosnak. S az is vagyok. Vigyázok, hogy ne lássák, ami bennem történt. Mindig, amikor fel akartam emelni a fejemet, volt valaki, aki lenyomta. Mindig, amikor nagyon szerettem, jött valaki, aki a magával hozott külső adottságokkal, a szülők által nyújtott anyagi lehetőségekkel elsodort, vágyamat megalázta, hiteimet kiröhögte. És én nyeltem a keserűséget. El-elakadó szívem szapora tiltakozással próbált menekülni. De egyre inkább úgy látom, mindaz, amit anyám elkövetett ellenem, nyugtalanná, szeretetéhségemben tolakodóvá, helyemet, boldogságomat nem találó emberré tett. Olyanná, aki fölött eltelnek az évek, felnőtt mégse lesz soha. És ilyenkor mindig úgy vágyom arra, hogy kimondhassam: édesanyám. ”- A neved László Györgyről Asperján Györgyre változott, amikor Asperján Lajos a nevére vett. A név az, ami révén egyéniségek leszünk, ami jelöl bennünket. A névváltozást hogy élted meg lélekben? Nem okozott-e benned zavart?- A második osztály első félévi értesítőjét, a kiadós szénszünet után, március 10-i dátummal állította ki Vécsey Gabriella László György névre. Vagyis az újpesti anyakönyvi hivatal értesítése, amely természetesen a Zöld Kereszt kecskeméti központjába érkezett, csak valamikor március második felében juthatott el a nagykőrösi kirendeltséghez, és ennek révén anyukáékhoz és talán az iskolába. A dokumentum alapján a tanító néni áthúzta a korábbi vezetéknevemet és fölé írta az újat. Az értesítő első oldalán dátum nélkül ez áll: „Újpesti anyakönyvi hivatal értesítése szerint nevét Asperjánra változtatta”. Én ezen az egész változtatáson elképedtem. Addig úgy tudtam, hogy László a vezetéknevem, mindig így szólítottak fel az iskolában. És erre kiderül, hogy nem az vagyok, akinek mondanak. (Én már tizenévesen, amikor József Attila vált számomra mindenné, nagyon bántam, hogy nem keresztnév maradt a vezetéknevem, mert ebben és ennyiben is hasonlítottam volna kedves költőmre).Ezt az alaphelyzetet a családban még tovább bonyolította apuka, akit mindenki tekintélynek, mert nagyeszűnek tartott. Apuka sokáig töprengett, végül azt mondta, annak, hogy Asperján, az égvilágon semmi értelme nincs. Egész biztos, hogy valami elírás történhetett. Engem vagy As–nak, vagy Perjánnak hívnak, de ha már a hivatalban elkövették a hibát, akkor leghelyesebb, ha nem fordulunk velük szembe, viszont a téves írásmódon kicsit igazítunk, ennek értelmében apuka így írta a nevem: As Perján. Ez így valóban teljesen logikusnak tűnt – számukra. Én viszont úgy éreztem, hogy becsaptak, elvették tőlem azt, akinek gondoltam magam. Apuka persze elmagyarázta, hogy mostantól van egy mostohaapám, aki örökbe fogadott és az ő nevére változott a nevem. Ezt sem értettem. Mi az, hogy örökbe. És ő a saját elhatározásából csak úgy örökre örökbe fogadhat, miközben azt sem tudom, hogy kicsoda? És anyám is úgy van, hogy tulajdonképpen nincs is. Eddig arról volt szó, hogy ügyvéd csinált. „Látszik ezen a gyereken, hogy úr, ügyvéd csinálta” – mondta olykor anyuka. Sose tudtam eldönteni, hogy dicséretként vagy szidalom gyanánt. És hirtelen kiderült, hogy aki csinált, az nem fogad, valamiért nem fogadhat örökbe, egy másik ember viszont, aki kovács segéd, örökbe fogadhat.- László Julianna 5 gyermeknek adott életet, ám a többiek családban, vele éltek. Az úgymond vérszerinti testvéreid és közted sem alakult ki kötődés, hisz nem voltak közös emlékeitek sajnos. Neked volt a legnehezebb, és nagyon büszke vagyok Rád, hogy mégis te lettél a diplomás, értelmiségi, a József Attila - díjas író, aki könyveket ír! A lelkem arra ösztönözne, ha gyermekként nem jelentettem semmit az anyának nem nevezhető nőnek, akkor később se legyen része az életemnek, hisz megbocsájthatatlan emberi mulasztást követett el. Ám a te lelked csodaszép. Meséld el nekünk mennyi mindenben segítetted őt, amikor bajba jutott, beteg lett, és élete utolsó időszakát élte…„Anyám egyre gyakrabban kérte segítségemet. Mindig levélben. Telefonon sohase hívott fel, bár tudta, hogy a lakásomon is van telefonom. Egyre többet betegeskedett. Hogy munkás élete utolsó tíz esztendejében nyugalma volt, nekem köszönhette. Én helyeztem el dolgozni, és a háttérből - ott dolgozó, nagyfőnökké előlépett évfolyamtársam segítségével - irányítottam a sorsát. Amikor beteg lett, segítettem rajta. Amikor 1979. július 2-án a Szondy utcai lakás a villany hősugárzó miatt kigyulladt, s beteg anyám is majdnem benne égett, én intéztem el, hogy soron kívül jó színvonalú szükséglakást kapjon. Megfelelő kórházi ellátást és ápolást kértem számára, amikor világossá vált, hogy ott, ahol 16-an voltak egy szobában, rövidesen meghal. Igazgató-főorvos ismerősöm hat hétig tartotta kórházban, háromágyas szobában. Fizettem az orvosokat, az ápolónőket. Lényegesen jobban lett.Ha akkor magamhoz veszem négyszobás budai lakásomba, házi orvosi felügyeletet biztosítok: kerül, amibe kerül, elintézem a műtétjét, talán felépül, s velem lakva talán ma is él. De ezt nem tettem meg. Meg kellett volna tennem? Más, aki ugyanazt végig csinálta, amit én; akivel ugyanazt végig csinálták, amit velem: megtette volna? Legyen, vagy ne legyen lelkifurdalásom?- Ne legyen!!! Nem attól válik egy nő anyává, hogy életet ad egy kis emberkének, hanem attól, hogy utána … és élete végéig mindig szereti, törődik vele, tanítja, segíti, és az élete része lesz. A te hozzáállásod nagyon nem azt tükrözi vissza, amit kaptál tőle…. Én semmit nem tettem volna érte, ha …így viszonyult volna hozzám!!!A másik hatalmas pofon az élettől, hogy a vérszerinti apa sem ismerte el, hogy a gyermeke vagy. Hiányzott a vele való kapcsolat az életedből? „…bár pontosan nem tudom, mi az, hiszen ehhez kevés az értelem, fontosabb a kölcsönös kapcsolatból felnövő érzelem. Hozzászoktam, hogy az anyám gyűlölt és utált, az apám pedig létrejöttöm első pillanatától halála napjáig aljas volt velem szemben, aljas, mert jellemtelen. Ha már életében nem akart velem szembenézni, hátra hagyhatott volna egy levelet, hiszen tudta, hogy létezem, ismerte a nevemet, tudta, hol találhat meg. De úgy látszik, az életnek számos olyan helyzete van, amihez nem elegendő a logika, a tisztesség alapján működő józanész. Az értelem keresi a magyarázatot és a kibúvót. Az érzések konokabbak, nehezebben szelídülnek, mert nemcsak mélyre eresztik a gyökerüket, hanem maguk is gyökerek.” Folytatjuk.*****************************************
11. ÉLETTÖRTÉNETEIMBŐL
Véghelyi József: Ruha vagy ruházat
Hogy, hogy nem – nyilvánvalóan genetikai defektusom miatt -, de ha valamilyen csoport tagja vagyok, akkor rövid időn belül, érthetetlen módon mindig a lányok, asszonyok között találom magam. Valamilyen delejes erő árad belőlük, én meg bizonyára jól „mágnesezhető” anyagból készültem, ezért odatapadok a hölgyekhez. Számomra többnyire érdektelen dolgokról beszélgetnek a drágáim, mégis sokat lehet tanulni tőlük. Be kell vallanom töredelmesen (ez enyhítő körülmény lehet még valamikor…), hogy a magyarul folytatott diskurzus nem minden szavát, mondatát tudom férfiésszel értelmezni. A feleségem szerint sokat kell még fejlődnöm, de Ő majd a gondjaiba vesz! Tökéletes embert szeretne faragni belőlem immár több évtizede. Eddig még nem sikerült, de a pedagógiai optimizmusa töretlen irántam. Hiába, a jó tanár sohasem adja fel…!
Valamelyik utazási iroda által szervezett csoporttal egy franciaországi kisvárosban kellemes délutáni sétára indultunk. Lágy, meleg szellő próbálta reménytelenül összekócolni gyér hajamat. Az asszonyok persze letye-petye-lepetye üzemmódban voltak, s én közvetlenül mögöttük lépkedve próbáltam tanulnitőlük ezt-azt. Kisvártatva előkerültek a csak nőkre jellemző beszédtémák. Úgymint: ki kivel, mikor és hol, és egyáltalán a téma alanya hogy néz ki(?), úgy öltözködik, mint egy papagáj. Semmi önkritikája sincs, pedig gyakrabban belenézhetne a tükörbe…! A „kötelező” szapulás után következett a menetrendszerinti kölcsönös dicsérgetés: hol vetted ezt a cuki blúzt, a cipő pedig egy valóságos költemény és biztos nagyon drága volt! Egyáltalán drágám, olyan irigylésre méltó ízlésed van…! Biztos térdig lejárod a lábad, mire összeállítod a toalettedet!A válasz azonnal kész (…mily meglepő…): - Á, dehogy filléres ócskaságok ezek! Úgy képzeld el, hogy az egészet a túrkálóban vettem pár száz forintért! – közölte a hölgykoszorú egyik virágszála, némi felsőbbséggel a hangjában. - Nem mondod… – bugyborékolt elő az álcsodálkozó válasz. Innentől kezdve elszabadult a szavak áradata.
Többször megállapítottam már, hogy a lányok, asszonyok csodálatosan gondolkodnak. A Hamlet monológ …„lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés?”...lételméleti filozófiáját sajátos módon a mindennapi életre lefordítva ők úgy értelmezik, hogy …”venni vagy nem venni: az itt a kérdés?”…A gyakorlat persze még ennél is egyszerűbb: venni! Szó sincs tehát töprengésről!A férfi eszem kellő hosszúságú vásárlási eszmecsere után csak két - számomra is érthető - szót tudott megjegyezni. Ezek: ruha és ruházat. A legnagyobb kavarodást mégis az okozta bárdolatlan elmémben, hogy asszonyaink egyszer ruhát emlegettek, máskor pedig ruházatot! Eléggé el nem ítélhető módon, tájékozatlanságomat feloldandó megkérdeztem a szebbik nemet: - Nem mindegy, hogy ruha, vagy ruházat?Először úgy néztek rám, mint egy zombira. Nem is értették, hogy mit kérdeztem…! Egy poroszos, határozott hang odaszegezett a járdára: - Hát persze, hogy nem mindegy! — csattant fel az egyik csinoska.- Amit a nők egybeszabva hordanak az a ruha - replikázott egy másik. Ruházat pedig az, amit az ember a feje búbjától a talpáig hord! - De hát az is ruha, nem?! - értetlenkedtem tovább. - Jaj, dehogy. A szoknya, ing, bugyi, sál, stb. a ruházat részei, de ezeket ruhaneműnek szoktuk nevezni - torkolt le egy „asszonyság kinézetű” teremtés a vita lehetőségét is kizárva.Végig mértem oktatóm testi méreteit, s elképzeltem, ha ő lenne a feleségem nem sok ép csontom maradna hűtlenségem esetén…!* Még néhány lesajnáló mondat következett, és már semmit sem értettem az egészből. Ez túl sok volt nekem. Kicsit lemaradtam a hölgyeimtől, hogy rendbe szedjem összekuszálódott gondolataimat. Valószínűleg egy értelmiségihez méltatlan arcot vághattam, mert a velünk együtt kiránduló házaspár férfi tagja – aki kollégám és barátom is volt egyben, és lányai vannak – segített rajtam. Sétánk során éppen egy állóvizes tavacska mellett mentünk el, amely tele volt békalencsével, hínárral, és jó pár fuldokolni látszó műanyagflakonnal. Ezt látva a tóra mutatott: - Nézd ezt a kis tavat, úgy néz ki, mintha víz lenne benne, pedig az állapotát tekintve inkább vizelet. No, hát ekkora a különbség a ruha és a ruházat kötött…! A fény kigyúlt, megvilágosodtam! Most már értem a különbséget. Ám a kis ördög nem hagyott nyugodni, és ártatlan arccal az oktató nőtársaim felé gurítottam Paris aranyalmáját : - Most már mindent értek, de akkor a kezeslábas micsoda, ruha vagy ruházat…?Feldobtam a magas labdát, s nem vártam meg a választ. Legyen ez a ő gondjuk. Akármennyire is szeretem Őket, én minden esetre hátrébb vonultam. Biztos, ami biztos! Nem akartam, hogy „megruházzanak”!
*****************************************
12. GYERMEKKORI EMLÉKEK
Márkus Katalin: Emlékek a gyerekkorból
Ha visszagondolok gyerekkoromra, és hogy hogyan láttam akkori világunkat, bizony most nyugodtan leírhatom, nagyon egyszerűnek. Meg voltak a szokásaink, babonáink, ami öröklődött nemzedékek óta, és már egészen kicsi gyermekként, mi is részesei voltunk ezeknek. Sok mindent nem értettünk, sok mindenről nem beszéltek, de azért a gyerek is lát, hall, és emlékezik. Emlékeimben időről időre felbukkan a gyerekkor egy-egy epizódja, amelyek a mai világban hihetetlennek, vagy akár nevetségesnek is tűnhetnek, mégis megtörténtek.Márkus Kata
Tizennégy éves koromig évente csak párszor vonatoztunk be a városba. Olyankor anyuval mentünk el ruhát, cipőt venni.
Az egészben az volt a legjobb, hogy a vásárlásoknál megspórolt aprópénzből, anyu vett pár darab zsömlét és pár deka hajszálvékonyra szelt parizert. Egy zsömlébe egy szelet parizer jutott, de az olyan, de olyan finom volt a sok zsíros, meg lekváros kenyér után, hogy napokig azt emlegettem.
Valamiért az egyenruhás emberek látványa mindig lenyűgözött, mert olyan tiszteletet parancsolók voltak. Talán a legnagyobb áhítattal a keresztapámra néztem, aki katonatiszt volt. Kölcsönösen nagy volt a szeretet köztünk. Vékony, magas alakján, nagyon jól állt az egyenruha. Nagy ritkán, ha civil ruhát vett fel, teljesen más embernek láttam, mintha nem is Ő lenne.
Aztán ott voltak a vasutasok. Mi közel laktunk a vasútállomáshoz, ezért, ha otthon elengedtek, már szaladtam is az állomásra. Barátnőm apukája volt az állomásfőnök, Ő is nagyon fess volt egyenruhájában, meg a szolgálatra érkező idegen vasutasok is. Néha megengedték, hogy leengedjük a sorompót a vonat érkezése előtt, és mi is szalutálhattunk a mozdonyvezetőnek. Micsoda élmény volt!
Az erdészt ha bejött a faluba, mert az erdőszélen lakott, mindig megcsodáltam, és ha a vállán volt a puskája, akkor meg féltem tőle. Időnként hozzánk is betért, a papával beszélgetni. Míg kisebb voltam, mindig elbújtam előle. Mondjuk ennek volt előzménye, mert a mama egyszer - kétszer azzal fegyelmezett, hogy odaad az erdész bácsinak, ha nem fogadok szót. És az majd elvisz a sötét erdőbe a farkasokhoz. Akkor, ennyi elég is volt egy gyereknek, hogy megszeppenjen.
A fehérköpenyes körzeti orvosunk meg egyenesen maga volt a mumus. Erről megint a felnőttek tehettek, mert sokszor mondogatták, hogy elviszlek a doktor bácsihoz, aki majd injekciót ad a rosszaság ellen. Amikor meg valóban beteg voltam, és vittek, vagy hívták az orvost, már a neve hallatán úgy ordítottam, mint a fába szorult féreg. Mint az később kiderült, a többi gyereknél is ez volt a helyzet. Persze, ilyenkor a szülő csodálkozott a legjobban, hogy nem tudja miért fél ennyire ez a gyerek. Áldott, jó türelmű doktor bácsink meg csak mosolygott a bajsza alatt. Tudta Ő, hogy honnan fúj a szél.
Ha vasárnaponként a templomba mentünk, mindig olyan nagy kíváncsisággal lestem fel a kórusba, mert úgy gondoltam, ott már kezdődik a mennyország. Az orgonaszó is onnan hallatszott, énekeltek is, talán még az angyalokat is oda képzeltem, és több már nem is kellett. Én is oda vágyódtam.
A mama meg egyfolytában suttogta, hogy ne forgolódjak már annyit, mert elvisz az ördög. Előre kell nézni, nem hátrafelé. Időnként még a copfomat is meghúzta egy kicsit, hogy fogadjak szót. Amikor már több alkalommal sem tudta elérni, hogy leszokjak a forgolódásról, szólt a papának.
- Vidd magaddal ezt a lányt a kórusba, mert nem bírok vele. Állandóan arra nézeget, még a végén kitekeredik a nyaka.
- Amikor ezt meghallottam, ijedten tapogattam a nyakamat, hogy nincs-e kitekeredve. Azt, hogy miért nézek felfelé, esze ágában sem volt megkérdezni tőlem.
Végül aztán a papával egy szűk, kanyargós, és sötét lépcsőn felmentünk a kórusba. Nagyon izgatott voltam, hogy végre, én is felmehetek a mennyországba. Még most is emlékezem a csalódásra, amit akkor éreztem.
Nem volt ott más, mint a gyerekszemmel látott hatalmas orgona, a hosszú fényes sípjaival, meg mellette jobbról - balról pár darab háttámla nélküli pad.
Azokon már botjukra támaszkodva, idősebb bácsik ültek. Papa is leült a helyére, engem meg odaállított a karzathoz, hogy onnan majd többet látok. Sokat nem láttam, mert a karzat magas volt, én meg alacsony. Egész mise alatt a mennyezetre festett freskókat bámultam. Az orgona hangjától majd megsüketültem, ráadásul az angyalok sem repkedtek körülöttem. Nagy csalódás volt az egész.
Többet nem kívánkoztam felmenni a kórusba. A mama meg elégedetten simogatta meg a fejemet, hogy tudok én jó kislány is lenni. Majd meglesz érte a jutalmam is, ha a mennyországba kerülök. Erre én azt mondtam neki, hogy nem szeretnék oda kerülni, mert ott csak padok vannak, meg a nagyhangú orgona, és még angyallal sem találkoztam. Szerintem jót nevettek, amikor elmesélte anyuéknak.
Gyerekkorom korai éveiben, még a halott felravatalozása is otthon történt. A szobában állították fel a ravatalt. Sok virággal körbe rakták, gyertyák égtek, és mindenki sírt. A temetés napjáig az összes tükröt fehér ruhával letakarták. Amikor a dédi meghalt, nekem is megmutatta mama, ahogy a ravatalon fekszik. Nem féltem tőle, mert akkor még nem tudtam, mi az a félelem. A mama keservesen sírt, én meg nézelődtem. A dédi kezei össze volt kulcsolva, mint amikor imádkozni szokott, és ujjai között ott volt a rózsafüzér, ráadásul még egy nyitott imakönyvet is fogott. Én meg sírás helyett azzal voltam elfoglalva, hogy a dédi hogyan tud csukott szemmel olvasni az imakönyvből. Meg is kérdeztem a mamát, aki a sírástól alig bírta kimondani, hogy majd a mennyországban abból fog énekelni. Akkor még el is hittem...
Már nagyobb voltam, alsó tagozatos, amikor a mama is meghalt. Őt is otthon ravatalozták fel, úgy, mint a dédit. Anyut is megkérdeztem, hogyan tud a mama csukott szemmel olvasni az imakönyvből.
Anyu, erre röviden-tömören csak annyit mondott - sehogy, és ne kérdezzek ilyen butaságokat. Volt min gondolkodnom, hogy akkor hogyan is van ez, és a temetés után azért még egyszer megkérdeztem anyut. Akkor már elmagyarázta, hogy ez a szokás, ezt így szokták csinálni.
A szokást még én is megtartottam. Sok- sok év múlva, anyu kezére én is ráigazítottam a rózsafüzért, és Ő is fogta a nyitott imakönyvet. Van egy olyan érzésem, ha eljön az idő, az én kezemben már nem lesz sem rózsafüzér, sem pedig imakönyv. Ez a szokás is elfelejtődik, mint a többi.
*****************************************13. HAZAI TÁJAKRÓL
- SZEGZÁRDI NAGY VENDEL ÍRÁSAIBÓL -
Ha visszagondolok gyerekkoromra, és hogy hogyan láttam akkori világunkat, bizony most nyugodtan leírhatom, nagyon egyszerűnek. Meg voltak a szokásaink, babonáink, ami öröklődött nemzedékek óta, és már egészen kicsi gyermekként, mi is részesei voltunk ezeknek. Sok mindent nem értettünk, sok mindenről nem beszéltek, de azért a gyerek is lát, hall, és emlékezik. Emlékeimben időről időre felbukkan a gyerekkor egy-egy epizódja, amelyek a mai világban hihetetlennek, vagy akár
Márkus Kata |
Tizennégy éves koromig évente csak párszor vonatoztunk be a városba. Olyankor anyuval mentünk el ruhát, cipőt venni.
Az egészben az volt a legjobb, hogy a vásárlásoknál megspórolt aprópénzből, anyu vett pár darab zsömlét és pár deka hajszálvékonyra szelt parizert. Egy zsömlébe egy szelet parizer jutott, de az olyan, de olyan finom volt a sok zsíros, meg lekváros kenyér után, hogy napokig azt emlegettem.
Valamiért az egyenruhás emberek látványa mindig lenyűgözött, mert olyan tiszteletet parancsolók voltak. Talán a legnagyobb áhítattal a keresztapámra néztem, aki katonatiszt volt. Kölcsönösen nagy volt a szeretet köztünk. Vékony, magas alakján, nagyon jól állt az egyenruha. Nagy ritkán, ha civil ruhát vett fel, teljesen más embernek láttam, mintha nem is Ő lenne.
Aztán ott voltak a vasutasok. Mi közel laktunk a vasútállomáshoz, ezért, ha otthon elengedtek, már szaladtam is az állomásra. Barátnőm apukája volt az állomásfőnök, Ő is nagyon fess volt egyenruhájában, meg a szolgálatra érkező idegen vasutasok is. Néha megengedték, hogy leengedjük a sorompót a vonat érkezése előtt, és mi is szalutálhattunk a mozdonyvezetőnek. Micsoda élmény volt!
Az erdészt ha bejött a faluba, mert az erdőszélen lakott, mindig megcsodáltam, és ha a vállán volt a puskája, akkor meg féltem tőle. Időnként hozzánk is betért, a papával beszélgetni. Míg kisebb voltam, mindig elbújtam előle. Mondjuk ennek volt előzménye, mert a mama egyszer - kétszer azzal fegyelmezett, hogy odaad az erdész bácsinak, ha nem fogadok szót. És az majd elvisz a sötét erdőbe a farkasokhoz. Akkor, ennyi elég is volt egy gyereknek, hogy megszeppenjen.
A fehérköpenyes körzeti orvosunk meg egyenesen maga volt a mumus. Erről megint a felnőttek tehettek, mert sokszor mondogatták, hogy elviszlek a doktor bácsihoz, aki majd injekciót ad a rosszaság ellen. Amikor meg valóban beteg voltam, és vittek, vagy hívták az orvost, már a neve hallatán úgy ordítottam, mint a fába szorult féreg. Mint az később kiderült, a többi gyereknél is ez volt a helyzet. Persze, ilyenkor a szülő csodálkozott a legjobban, hogy nem tudja miért fél ennyire ez a gyerek. Áldott, jó türelmű doktor bácsink meg csak mosolygott a bajsza alatt. Tudta Ő, hogy honnan fúj a szél.
Ha vasárnaponként a templomba mentünk, mindig olyan nagy kíváncsisággal lestem fel a kórusba, mert úgy gondoltam, ott már kezdődik a mennyország. Az orgonaszó is onnan hallatszott, énekeltek is, talán még az angyalokat is oda képzeltem, és több már nem is kellett. Én is oda vágyódtam.
A mama meg egyfolytában suttogta, hogy ne forgolódjak már annyit, mert elvisz az ördög. Előre kell nézni, nem hátrafelé. Időnként még a copfomat is meghúzta egy kicsit, hogy fogadjak szót. Amikor már több alkalommal sem tudta elérni, hogy leszokjak a forgolódásról, szólt a papának.
- Vidd magaddal ezt a lányt a kórusba, mert nem bírok vele. Állandóan arra nézeget, még a végén kitekeredik a nyaka.
- Amikor ezt meghallottam, ijedten tapogattam a nyakamat, hogy nincs-e kitekeredve. Azt, hogy miért nézek felfelé, esze ágában sem volt megkérdezni tőlem.
Végül aztán a papával egy szűk, kanyargós, és sötét lépcsőn felmentünk a kórusba. Nagyon izgatott voltam, hogy végre, én is felmehetek a mennyországba. Még most is emlékezem a csalódásra, amit akkor éreztem.
Nem volt ott más, mint a gyerekszemmel látott hatalmas orgona, a hosszú fényes sípjaival, meg mellette jobbról - balról pár darab háttámla nélküli pad.
Azokon már botjukra támaszkodva, idősebb bácsik ültek. Papa is leült a helyére, engem meg odaállított a karzathoz, hogy onnan majd többet látok. Sokat nem láttam, mert a karzat magas volt, én meg alacsony. Egész mise alatt a mennyezetre festett freskókat bámultam. Az orgona hangjától majd megsüketültem, ráadásul az angyalok sem repkedtek körülöttem. Nagy csalódás volt az egész.
Többet nem kívánkoztam felmenni a kórusba. A mama meg elégedetten simogatta meg a fejemet, hogy tudok én jó kislány is lenni. Majd meglesz érte a jutalmam is, ha a mennyországba kerülök. Erre én azt mondtam neki, hogy nem szeretnék oda kerülni, mert ott csak padok vannak, meg a nagyhangú orgona, és még angyallal sem találkoztam. Szerintem jót nevettek, amikor elmesélte anyuéknak.
Gyerekkorom korai éveiben, még a halott felravatalozása is otthon történt. A szobában állították fel a ravatalt. Sok virággal körbe rakták, gyertyák égtek, és mindenki sírt. A temetés napjáig az összes tükröt fehér ruhával letakarták. Amikor a dédi meghalt, nekem is megmutatta mama, ahogy a ravatalon fekszik. Nem féltem tőle, mert akkor még nem tudtam, mi az a félelem. A mama keservesen sírt, én meg nézelődtem. A dédi kezei össze volt kulcsolva, mint amikor imádkozni szokott, és ujjai között ott volt a rózsafüzér, ráadásul még egy nyitott imakönyvet is fogott. Én meg sírás helyett azzal voltam elfoglalva, hogy a dédi hogyan tud csukott szemmel olvasni az imakönyvből. Meg is kérdeztem a mamát, aki a sírástól alig bírta kimondani, hogy majd a mennyországban abból fog énekelni. Akkor még el is hittem...
Már nagyobb voltam, alsó tagozatos, amikor a mama is meghalt. Őt is otthon ravatalozták fel, úgy, mint a dédit. Anyut is megkérdeztem, hogyan tud a mama csukott szemmel olvasni az imakönyvből.
Anyu, erre röviden-tömören csak annyit mondott - sehogy, és ne kérdezzek ilyen butaságokat. Volt min gondolkodnom, hogy akkor hogyan is van ez, és a temetés után azért még egyszer megkérdeztem anyut. Akkor már elmagyarázta, hogy ez a szokás, ezt így szokták csinálni.
A szokást még én is megtartottam. Sok- sok év múlva, anyu kezére én is ráigazítottam a rózsafüzért, és Ő is fogta a nyitott imakönyvet. Van egy olyan érzésem, ha eljön az idő, az én kezemben már nem lesz sem rózsafüzér, sem pedig imakönyv. Ez a szokás is elfelejtődik, mint a többi.
TOMBOL A NYÁR - KÁPRÁZATOS VÍZIÓ
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:
HŰS PÁLMAFÁKNAK ÁRNYA ALATT
Tomboló nyárban,
Negyven fok felett,
Ha lehunyom a szememet,
Elmélázva, elmerengve,
Könnyű testedet látom
Forróságtól elpilledve,
Kifeküdve mustrára,
lepihenve plédekre, A Te szemed is félig lehunyva,
Alélt testedre simulva
Naptej csillan,
Kókusznak édes leve,
És pilláid homályából
Izmos testek duzzadását látod,
Érzéki szerecsenek állnak körbe,
Pálmaágakkal legyeznek,
S strucctollak susogását hallod,
S lágy szellő simogatja
Elalélt testedet,
ajkadon hűvös koktél enyhíti szomjadat.
S egyszer csak egy kellemes tenyér simogat,
Félálmodból lassan felderengsz,
Hűs, határozott, és kemény
Ez a kéz,
Szolga ezt nem merné...
Királynői erény.
Hirtelen kinyitod a szemedet,
De nincsen más ott csak én...
ki hódolód lehetne.
S pilláid alól
eloson az erény,
ködbe olvad az álom,
mint egy kósza vízió,
hamis, csalfa illúzió.
2021. június 23 forró nyarán
* Sördal - Harminc fok fölött.. SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:Jódli a pünkösdi sörfesztiválon RefrénNyáron nem esik hóA sört inni oly jóNélküle nehéz élniNem kell tőle félni. O-ó O-ó O-óKét korsóval meg sem ártDe hogyha repetálszAkkor érzed jól magadHagyd otthon a gondodat.O-ó O-ó O-ó 1.A korsón lecsordul a habÁtsüt rajta a NapAranysárgán tündökölSöröskancsót ragadSzomjasan minden ököl. 2.Igyunk még egy korsóvalFűszerezzük meg gyorsanSok dallal, és jó szóvalKár is lenne tán megitatniEgy söröslóval. Megjegyzés: 2015 pünkösdjén * SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: KÉNE MOST TÁN EGY HÁZ Kéne most tán egy ház,ahol ellakhatnál,kéne rá egy ablak,ahol behajolhatsz. Kéne rá egy ajtó,ahol beeresztlek,kéne egy asztal is,ahol megetetlek,volna sója, borsaforró levesednek. Kellene egy szék is,hová leültetlek,kellene egy másik,hol mesélnék Neked,jó lenne egy ágy is,hová lefektetlek,kéne egy szekrény is,mibe rakhatnád a múltad,emlékeid közöttmindig megmaradhat,benne kutakodhatsz. Kéne egy kakukkos óra,mely jelezné az időt,mikor menned kéne,és ha pont annyi lenne,kivágná az ajtaját,egy vagány jómadár,harsányan szólna,bőszen kakukkolva,akinek dolga lenne,halkan elosonna. SZEKSZÁRD, 2021. JÚLIUS 12. *SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: ILYEN SZÉP A VILÁG Eltűnődünk, ha beteg a világ,ismerjük e, tényleg, igazán?A korral nekünk istovább kell haladni,de múltunkat meg kell őrizni,értékeinket nem szabad elhagyni,mindenképp próbáljunk meg,embernek maradni. Ismeritek aZöldellő lombokLágy susogását?Metszett vesszőnekSüvítve zúgóÉles suhogását?SzőlővesszőknekBuja kuszaságát?Mi ősidők ótaOntja a nektárt.Tőkéket ölelőHajlongva kötözőAsszonyok derekátKélyjel simítóSzoknyájuk ráncát.Pince előtt állóVén, öreg diófát.Lopóból csorgatottBíborszín borát.Langymeleg szellő hoztaRózsák illatát.Ismeritek aFöldet, az eget?A sötét, kuszaDühös felleget?Ki hatalmasokŐs erejévelFenn fenekedett.Ismeritek aHűsvízű kutat?Löszfalak közéZápor vájta utat.Vizeknek mélyét?Halaknak tükrétNyárnak melegét,Hónak fehérségétNapnak aranyátHoldnak ezüstjét,PásztortüzeknekKeserű füstjét.Távoli csillagokHalovány fényét?Ismeritek aSzáguldó lovaknakHalkuló dobogását?Szélfútta sörényükKócos lobogását?Folyók moralyátKövek robaját.Bikák dübörgését,Farkas üvöltését.Itt élő népeknekFélő könyörgését.Mária ősanyánkSzűzi jelenését?Ha mindezeket nem ismeritek,Fületek nem hall,Szemetek semmit sem lát.Nyugodtan tartsátok odaHáztető sarkához aLobogó fáklyát.Nem érdemlitek meg,E Házat, s Hazát,S idegenbenTorokszorítóanSzűk lesz számotokraA Világ. Most beteg ez a Föld,meg kell gyógyítanunk immár,nem vigyáztunk rá igazán,miket míveltetek vele?Kérdezi unokánk,s emberek tömegeszemlesütve áll,milyen szép is lehetneez a csodálatos világ. SZEKSZÁRD 2020. április 21.
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:
HŰS PÁLMAFÁKNAK ÁRNYA ALATT
Tomboló nyárban,
Negyven fok felett,
Ha lehunyom a szememet,
Elmélázva, elmerengve,
Könnyű testedet látom
Forróságtól elpilledve,
Kifeküdve mustrára,
lepihenve plédekre, A Te szemed is félig lehunyva,
Alélt testedre simulva
Naptej csillan,
Kókusznak édes leve,
És pilláid homályából
Izmos testek duzzadását látod,
Érzéki szerecsenek állnak körbe,
Pálmaágakkal legyeznek,
S strucctollak susogását hallod,
S lágy szellő simogatja
Elalélt testedet,
ajkadon hűvös koktél enyhíti szomjadat.
S egyszer csak egy kellemes tenyér simogat,
Félálmodból lassan felderengsz,
Hűs, határozott, és kemény
Ez a kéz,
Szolga ezt nem merné...
Királynői erény.
Hirtelen kinyitod a szemedet,
De nincsen más ott csak én...
ki hódolód lehetne.
S pilláid alól
eloson az erény,
ködbe olvad az álom,
mint egy kósza vízió,
hamis, csalfa illúzió.
2021. június 23 forró nyarán
*****************************************
14. VERSKOKTÉL
Pitter Györgyné Enikő: Színek, színek, színek
- asszociáció Baranyi András azonos című versére -(Enikő szócseppek)
A piros pipacsok izzón vágyó szerelmek,
kipattanó szoknyájukat pajkos szél lebbenti,
mint a hajnali pacsirtaszó,
oly rövid az életük,
de szívükben ezer magot hordanak,
felnevelve, a szél szárnyára bíznak.
Rózsaszín a hajnal,
a Nap még aludna,szép hálóingét
magára húzza.
Lilán pihen a pihenés
álmot lát, párnája a múlt,
a jövőre ráhagyatkozással néz.
Narancsszínben úsznak az alkony felhői,
az élet vidámsága rejtőzik a habokban,
kacagásukat kíséri a szél, ez a szerelem plátói,
a Hold lassan közelít, messziről hallgatja.
Ölelkeznek a kéknek árnyalatai,
az ég és a víz szerelmesei,
szemembe kúszva, a messzeségbe hívnak,
szárnyam kibontom, hajómra szállva,
azúrba, enciánba beleolvadok.
Zöld az Élet, tápláló,
önmagát feláldozó,
minden önzés távol áll tőle,
neked adja magát esztendőről-esztendőre.
Minden sárga, mi feltűnni vágyik,
minden szín mellett felkiált,
RÁM FIGYELJ!
Nem nagyon izgatja,
mit érez a másik.
A borongó barna nem harsog,
beborítja a földet,
és ha hagyod, a napod.
Ha csendre vágysz, beolvadásra,
csendedet befogadja, betakarja.
Ha a bordóról kérdezel,
mámor és csók felel,
vérpezsdítő szenvedély
és nyújtózkodó őszi falevél.
És bíbor lesz a bordó, hallom dallamát,
ha szívén a Nap süt át.
A fekete a sötét király.
Nyomában fájdalom jár,
hiány, veszteség, gyász.
De mert Isten szeret,
míg élünk,
behunyt szemünk mögött
színezi álmunk.
Óh a fehér, mindennel felér,
benne minden szín elfér,
minden árnyalat ott van kebelén,
összegyűjt és kiáraszt,
benne megbízhatsz,
minden új napjára,
minden új lapjára,
szivárványos tolladdal,
új történetet írhatsz.
Pitter Györgyné Enikő
2023. június 2.
- asszociáció Baranyi András azonos című versére -
kipattanó szoknyájukat pajkos szél lebbenti,
mint a hajnali pacsirtaszó,
oly rövid az életük,
de szívükben ezer magot hordanak,
felnevelve, a szél szárnyára bíznak.
a Nap még aludna,szép hálóingét
magára húzza.
álmot lát, párnája a múlt,
a jövőre ráhagyatkozással néz.
az élet vidámsága rejtőzik a habokban,
kacagásukat kíséri a szél, ez a szerelem plátói,
a Hold lassan közelít, messziről hallgatja.
az ég és a víz szerelmesei,
szemembe kúszva, a messzeségbe hívnak,
szárnyam kibontom, hajómra szállva,
azúrba, enciánba beleolvadok.
önmagát feláldozó,
minden önzés távol áll tőle,
neked adja magát esztendőről-esztendőre.
minden szín mellett felkiált,
RÁM FIGYELJ!
Nem nagyon izgatja,
mit érez a másik.
beborítja a földet,
és ha hagyod, a napod.
Ha csendre vágysz, beolvadásra,
csendedet befogadja, betakarja.
mámor és csók felel,
vérpezsdítő szenvedély
és nyújtózkodó őszi falevél.
És bíbor lesz a bordó, hallom dallamát,
ha szívén a Nap süt át.
Nyomában fájdalom jár,
hiány, veszteség, gyász.
De mert Isten szeret,
míg élünk,
behunyt szemünk mögött
színezi álmunk.
benne minden szín elfér,
minden árnyalat ott van kebelén,
összegyűjt és kiáraszt,
benne megbízhatsz,
minden új napjára,
minden új lapjára,
szivárványos tolladdal,
új történetet írhatsz.
2023. június 2.
…………...................………
Krivák – Móricz Judit: Azt kérded…..
Ige ragozás..
Azt kérded…..
ez meg mi??
Én NEM kérdem ? ez meg mi?
EZ NEM VÉLEMÉNY!
Ez egy hozzászólás tőled.
S én csak nézek.
Tökéletesen értem.
HOL A SZABADSÁG?
Az ÉN SZABADSÁGOM…
A TE szabadságod?
EZ MEG MI?
Az én szabadságom a versem.
Én leírom.
Bőven kifejtve.
VÁLLALOM
Nincs mit takargatnom.,
Én írhatom
Te olvashatod
Ő egyetért
Mi megmondhatjuk,
Ti lefitymálhatjátok.
Ők választhatnak kivel értenek egyet.
S EZT NEM TE DÖNTÖD EL!!
ŐK DÖNTENEK!!!!
2023. 06. 19.
*Krivák Móricz Judit : Lelkek tánca
A testem jajongvonaglik a fájdalom.Gyomrom remega lábam nem tart meg,. Az ételt kiveti a gyomor..a folyadék az egyetlenami bennem megmarad.. Írhatnám végletekig a baj,a lélek áll és vár.TŰR Amióta létezem,Kitartókeménymakacsöntudatos Tartja a testet.maradni akar,Még van feladata??IGEN Van feladata, de egy másik testet kell istápolnia.ott van még teendő.Megtámogatnia és újraépíteni,Megtámogatni a másik gyengébb lelket is, Hogy mindkét test és lélek folytathatja a maradék földi életét.EGYÜTT 2023. 06. 21.…………………………. NAGY VENDEL: Ha mindkét szemedre Ha mindkét szemedreMegvakultál,Ülsz otthonAz ágyon,Várod a csodát,Hogy újra lásdIsten szép világát.HiszenMindent megtettélNem tehetsz mást.Akkor majd meglátod,Ki marad végül a barátodAz ajtó mellettHalott ApámKampósbotja állIndulóra.Mint, amiValakire vár.Talán énreám?Gyere KedvesemNézz utoljáraMég egyszer a szemembe.Elhaló fényétVajon látod-e ?EmlékeimbeUtolsókéntA Te arcodatVéstem be.Ezen túlFehér bototVeszek a Kezembe,S fekete KalapotTeszek a Fejemre.
*****************************************
15. ÚJ ALKOTÓK A MAGAZINBAN – SOROZAT (1)
M. Szabó Mihály a Békés megyei Gádoroson született. Volt segédmunkás, betanított munkás, népművelő, közösségfejlesztő, művelődésszervező, újságíró napilapnál, szerkesztő riporter egy városi televíziónál, zenetanár. Versei napilapokban, antológiákban, novellái, tárcái napilapokban, online oldalakon jelentek meg. Vallja: amit írásban nem tud megfogalmazni, az nem az övé. Érzelmek, érzések, élethelyzetek érdeklik. Ezeket igyekszik megjeleníteni írásaiban. Virágom, virágom című kötete 2016-ban jelent a MERSZ Alapítvány kiadásában.
*
M. Szabó Mihály: Istenem, hagyd a csütörtököt
csütörtök volt igen
– csütörtök a hét dele –
anya meghalt tegnap éjszaka
este beszédbe
elegyedett Istennel
– ami volt elmúlt – mondta
majd röviden és elvágólagosan
szólt még valamit
mint aki parancsot osztogat
tudta hogy a halálban van valami
borzasztóan egyszerű
a szeretet sokkal bonyolultabb
*
M. Szabó Mihály: Vakító ingek vasárnapja
agyagmárga színű tó
közel a román határhoz
partján egykedvű
horgászok
ücsörögnek
ébredő nádak
lándzsái alatt
az álmos szigeteken
apró székeik mint gyermekek
asztalkáihoz igazított
egyenlő szárú háromszögek
odébb kibontott hajú fűz
illegeti magát mint
fedetlen keblű kamaszlány
a blondel keretbe bújtatott
metszett tükör előtt
virgonc szél borzolja
dús loboncát
fújja újra
meg újra
mint gőzölgő húslevest
a fektetett I-re formázott
élveteg száj
***************************************** 16. BEMUTATJUK…
- MEZŐ LÁSZLÓNÉ JULIKA FESTMÉNYEI -
Mező Lászlóné Julika
*****************************************
15. ÚJ ALKOTÓK A MAGAZINBAN – SOROZAT (1)
M. Szabó Mihály a Békés megyei Gádoroson született. Volt segédmunkás, betanított munkás, népművelő, közösségfejlesztő, művelődésszervező, újságíró napilapnál, szerkesztő riporter egy városi televíziónál, zenetanár. Versei napilapokban, antológiákban, novellái, tárcái napilapokban, online oldalakon jelentek meg. Vallja: amit írásban nem tud megfogalmazni, az nem az övé. Érzelmek, érzések, élethelyzetek érdeklik. Ezeket igyekszik megjeleníteni írásaiban. Virágom, virágom című kötete 2016-ban jelent a MERSZ Alapítvány kiadásában.
*
M. Szabó Mihály: Istenem, hagyd a csütörtököt
csütörtök volt igen
– csütörtök a hét dele –
anya meghalt tegnap éjszaka
este beszédbe
elegyedett Istennel
– ami volt elmúlt – mondta
majd röviden és elvágólagosan
szólt még valamit
mint aki parancsot osztogat
tudta hogy a halálban van valami
borzasztóan egyszerű
a szeretet sokkal bonyolultabb
*
M. Szabó Mihály: Vakító ingek vasárnapjaagyagmárga színű tó
közel a román határhoz
partján egykedvű
horgászok
ücsörögnek
ébredő nádak
lándzsái alatt
az álmos szigeteken
apró székeik mint gyermekek
asztalkáihoz igazított
egyenlő szárú háromszögek
odébb kibontott hajú fűz
illegeti magát mint
fedetlen keblű kamaszlány
a blondel keretbe bújtatott
metszett tükör előtt
virgonc szél borzolja
dús loboncát
fújja újra
meg újra
mint gőzölgő húslevest
a fektetett I-re formázott
élveteg száj
16. BEMUTATJUK…
- MEZŐ LÁSZLÓNÉ JULIKA FESTMÉNYEI -
Mező Lászlóné Julika |
17. KÁLMÁN ÁGNES: JÉGBE ZÁRT SZERELEM
Regényrészlet, (8. fejezet) Magányos évek
Pár nap múlva a férfi hazautazott. Ezután két évig nem látta a férfit, egyszer sem. A pénzt és a csomagokat többször is kérte. A telefonálások ritkultak. A férfinak nem volt pénze telefontöltésre. A nő meg arra nem küldött neki csak ennivalóra. Nehezen viselte, ha éhezett.Következő év májusában meghalt a férfi édesanyja. Két hónap leforgása alatt ment el. A nőt megrázta. Maga módján szerette az asszonyt. Mikor ott volt egyszer azt mondta neki a mama, hogy ha meghal, vigyen a sírjára a nő egy szál vörös rózsát, abból tudni fogja, hogy a nő szerette. Ez sosem történt meg. Az élet másképp alakította a helyzetet. Többé nem járt a férfinél.Kálmán Ágnes
A férfi és a testvére magára maradt. Állandóan csak a pénzt kérte. Azt hazudta az útiköltségre kell. A nő elküldte, de nem jött, csak a pénz kellett neki.
Kálmán Ágnes |
Órákat várt az állomáson rá és annyit nem tett meg a férfi,
hogy szóljon neki, hogy ne menjen elébe, mert nem jön. Ekkor
már megfordult a nő fejében befejezi vele. Hetekig nem vette
fel a férfinak a telefont.
De sokáig nem bírta, hogy ne hallja többé a hangját. Állandó hullámvölgy jellemezte a kapcsolatukat.
A helyzete egyre rosszabb lett az anyjánál is. Elment házat keresni, mert úgy gondolta hitelre vesz egy kisebb házat magának, csak nyugta legyen már, mert tovább már nem bírta azt a feszült, megalázó helyzetet, amiben volt. Két hatalmas teher nehezedett a vállára a férfi és az anyja, aki egy napot sem hagyott ki, hogy el ne mondta volna, takarodjon onnan.
Nem talált házat. Visszafelé jövet a körútjáról imádkozott elkeseredésében, Istenhez. Kérte adjon neki egy kis házat, jó, csendes helyen, amit meg tud venni. Segítse, hogy legyen rá pénze. Beérve az anyja utcájába, mintha valaki baloldalra rántotta volna a fejét és mondaná, kérdezd meg. A szomszéd asszony, aki beengedte, az volt kint a kapuja előtt.
Leszállt a bicikliről és odament hozzá.
- Kérlek, tudnál nekem segíteni? Tudsz - e eladó házat egy kisebbet és olcsót?
- Nagyon szívesen segítek neked, jó ember vagy. Ott a szemben lévő szomszéd asszonynak is eladó a szülői ház, az édesanyja két éve halt meg és azóta árulja. Este ötkor lesz otthon, menjél át és beszéljétek meg.
Megköszönte a nő a szívességét. Délután ötkor átment a szomszédba.
Jól ismerték egymást korábbról. Az asszony örült neki. A nő elmondta milyen helyzetben van az anyjánál.
- Tudom, te drága hallottam már róla. Én nem szeretem anyádat, mert az én anyámnak csúnyát tett.
*63
Rajtad segítek. Egy hónapot várjunk, mert a nagynéném is meg akarja venni. Ha sikerül a hónap végéig eladnia a házát, akkor nem tudom neked eladni.
A hónap elteltével szólt a szomszédasszony, hogy nem tudja eladni a házát a nagynénje, mert olyan rossz helyen lakik, hogy nem veszi meg senki, így beszélhetnek arról, hogy miképpen veszi meg a nő.
A nő mondta, hogy próbál hitelt felvenni. Intézkedett, de nem sikerült. Legkésőbb egy év múlva tudott volna felvenni.
- Ha addig nem lesz rá vevő, akkor várok addig. – mondta az asszony.
Ebben maradtak. Közben járt a nő hozzá. Jó barátok lettek. Sok mindenről beszélgettek. Megértették egymást. A szeretet kölcsönös volt.
A nő lelkiállapota egyre romlott. Az anyja teljesen kikészítette. Csak a kereszt anyja törődött vele, aki folyamatosan hívta, mert távol lakott, hogy tartsa benne a lelket.
Egy pénteki nap este átment barátnőjéhez, akitől a házat akarta megvenni. Siralmas állapotban volt. Lelki ereje egy szál se.
Beszélgettek, de a nő alig tudta magát tartani. Utolsó erejében volt.
Közben besötétedett. Haza botorkált. Kiült a kisszékre a ház L alakú részébe, ami egy zárt részt alkotott.
Sírt, rágyújtott. Imádkozott. Kérte Istentől a segítséget, hogy nem bírja tovább, elfogyott a lelki ereje. Ahogy kimondta ezeket, úgy érezte valaki megsimítja a fejét. Gondolatban jött. Ne sírj, mi égiek is segítünk! Tudom a házam jó kezekben lesz nálad, és még egy simítást érzett a haján. Azt is érezte, hogy annak az édesanyja volt, akitől a házat akarja megvenni.
Elcsigázottan aludt el, de mégis lenyugodva a történtek után.
Nem is gondolkodott tovább rajta. Istenre bízta legyen, ahogy akarja.
Másnap reggel kilenckor megcsörrent a telefon.
- Fél óra múlva legyél a háznál. Olvassuk az órákat és adom a kulcsot, költözhetsz.
A nő ezután rögtön hívta a fuvarost, aki jó barát volt a feleségével együtt.
- Ha Istent ismersz, kérlek ma este hatkor költöztess innen el!
- Téged még éjfélkor is, tudom milyen helyzetben vagy. Ott leszek hatkor, számíthatsz rám! – mondta a barát.
Fél óra múlva odaért a házhoz. Addig nem látta belülről, mert azt mondta addig nem megy oda, amíg nem költözik. Be is tartotta ígéretét, pedig az asszony többször mondta neki, hogy nézze meg belülről is hátha nem felel meg neki. De ő erősködött, hogy nem, mert megfogadta.
*64
Szétnézett. Megfelelt. Leolvasták az órákat, kapta a kulcsokat és megegyeztek, hogy egy évig részletekben fizeti. Egy év múlva meg hitelt vesz fel és kifizeti még a hátra lévő összeget. Egy hét múlva ügyvédnél rögzítették.
Az asszony férje visszakapcsolta a vizet. Hívott vizes szerelőt, mert a fürdőben csapokat kellett cserélni, mert elfagytak, annak ellenére is, hogy víztelenítve volt. Délre végeztek. Este ők is mentek segíteni a költözködéskor.
A nő déltől este hatig a virágokat hordta biciklin a házhoz. Nem akarta, hogy összetörjenek a kocsin. Olyan szeretettel ápolta őket. Szerette a virágokat. Kint is bent is. Egy évvel előtte kezdte gyűjteni a cserepes virágokat. Kért a barátnőktől, ismerősöktől hajtásokat és elültette. Vett is hozzájuk háztól, olcsón nagyobbakat.
Érdekes módon érezte egy évvel a költözés előtt, hogy minden hónapban mit kell vennie, mintha biztosan tudta volna, hogy költözni fog. Apróbb dolgok, ami a háztartásban kellett. Csepegtető tálca, ruhaszárító rács, vasaló, deszkával, lábasok.
Költözés előtt egy hónappal olyan erős késztetést érzett, hogy menjen és vegyen ágyat. Használtat, mert újra nem telt. Ennek külön története lett az életében. Elment megvette olcsón. Mikor kijött az utcából olyan szívfacsaró érzése lett. Tekert a biciklin és sírt az utat alig látta.
- Atyám ágyam már van, de házam még nincs. De Atyám majd Te tudod, mi legyen. – motyogta keserves könnyhullatások közepette.
Másnap vitték az ágyat. Az egyik jó barátja engedte meg, hogy odavigye addig, amíg nem tud költözni. Mielőtt indultak az ággyal felhívta az asszony, akitől vette.
- Tündérbogár, jött konyhaszekrény modern, olcsón, vigyék azt is a rakodók?
- Jó, rendben van, hozzák, azt még tudom fizetni. – felelte a nő.
Közben régi jó asztalos ismerősével csináltatott fehér könyves szekrényt, végig polcosat egy alacsony egy méterest. Előtte is mindig vele végeztette az asztalos munkákat.
Költözéskor volt ágya, konyhaszekrénye, ágynemű, kevés edény, tányér és sok könyv. Egyedül a könyveket mentette meg a házból, amit eladott, meg a számítógépet, hisz azon dolgozott.
Éppen végzett a virágok elhordásával hatig. Öt perc múlva lett volna annyi. Az anyja közvetlen szomszédjában élő embernek a lánya mindig jó volt a nőhöz. Az anyja és a szomszéd között szerelem volt. Mióta a nő apja meghalt.
Habár egyszer említette neki még az apja a halála előtt, hogy az anyja jóban van a szomszéddal. A nő látta az anyján, hogy rajongásig szereti. A szomszéd visszafogottabb volt.
*65
A lány látta mit csinál a nővel az anyja. Mivel távol élt és csak havonta jött haza az apjához így nem sokat találkoztak. Örült neki, hogy a nőnek sikerült végre elköltöznie. Adott neki nejlon zsákokat, mert a nőé elfogyott.
A nő gyorsan beleszuszakolta még, azokat, amiknek nem jutott zsák.
Hívta a fuvaros. Nagy vihar készült. A nő látta mikor kinézett az ablakon.
- Vihar készül. Induljak e?
- Kérlek, gyere, nem érdekel, ha mindenem elázik, csak gyere, és ma költöztess el innen!
- Rendben van, indulok.
Pont hat órakor dudált a fuvaros, hogy megérkezett.
Addigra ott voltak az emberek is, akik segítettek barátságból a nőnek.
Az anyja akkor hitte el, hogy költözik.
- Ne, haragudjunk egymásra! – fordult oda a nőhöz az anyja.
- Én eddig sem haragudtam. – válaszolta a nő.
- Adj egy puszit! – mondta az anyja szinte bele passzírozva arcát a nő arcába, úgy, hogy elkerülni sem tudta, hogy puszit adjon az anyja az arcára.
Közben szétnézett, hogy látják - e az emberek, hogy ő mennyire szereti a lányát.
Meg is jegyezte az egyik barát, aki ismerte az anyát, hogy milyen színészkedést levágott. Ami ott volt el tudták vinni egy kanyarral. Azután mentek az ágyért, szekrényekért a baráthoz, kinél be voltak pakolva.
A barát adott még kisebb szekrényeket, egy faragott rekamiét, fotelokat is a nő örömére. Hálásan köszönte jóságát. Lepakoltak mindent a nappaliba. Megköszönte a nő mindenkinek a segítségét, hálás volt nekik. Elköszöntek.
Késő este lett. A nő magára maradt. Délelőtt vett egy hosszú fehér gyertyát.
Tányérba állította, meggyújtotta a konyha közepén. Letérdepelt és imádkozott.
Megköszönte Istennek, hogy újra saját otthont adott neki. Könnyes szemmel, tiszta lélekkel imádkozott. Azután hét héten keresztül este gyújtott egy fehér mécsest és megköszönte mindennap Istennek, hogy otthont adott neki.
A férfi mielőtt költözött többször mondta, ha meg lesz a lakás, azonnal jön, és oda költözik. De nem jött, csak a pénz kérte állandóan. Különböző hazugságokkal szedte ki a pénzt a nőből. Jogosítványt kell csináltatni, éhezik, fogat kell húzatni, gyerektartást kell fizetni. A fia elmondta sosem kellett gyerektartást fizetnie, mert amikor még milliomos volt házat vett a négy fiának a gyerektartás helyett. Azzal tudta a nőt legjobban megfogni, ha azt mondta a szaxit be kell adni zálogba. A nő imádta, ahogy játszott neki. A szaxit nem engedte, hogy kiadja a kezéből. De a jó Isten mindig megmutatta a nőnek az igazat, mert elszólta magát a férfi, mert nagyon sok mindenre nem emlékezett. Belegabalyodott a saját hazugságaiba. A férfi bátyja és az anyja mindent elmondtak a férfiról, amikor kint
*66
volt náluk hogy mikor hazudott a nőnek. Ők őszinte emberek voltak. Így a nő mindig tudta mi az igaz.
Hálát adott Istennek érte. De szerette, elnézte neki, várta, hogy együtt lesznek. A rózsaszín felhőben járt.
A nő, amit tudott küldte, még akkor is, ha neki nem maradt ennivalóra. Volt olyan, hogy napokig kenyeret evett teával, emiatt. Meg az Isten küldte az ennivalót neki a barátok által, soha nem kért pedig senkitől.
Volt olyan, hogy három hétig semmit nem tudott a férfiról. A nő már teljesen ki volt készülve, hogy mi van vele, miért nem jelentkezik. Aztán mintha mi sem történt volna három hét után felhívta, szinte nem is köszönt a nőnek, rögtön a lényegre tért. A nő éppen biciklin ült, úton volt barátnőjéhez, mikor csörrent a telefon…..
Állandó hazugságokkal magyarázkodott. Az egyik alkalommal is azt hazudta, hogy olaszba megy munkát keresni. A nő úgy tudta ott van. Elhitte neki. A férfi furcsamódon kérte akkor a pénzt. Azt mondta küldje el Romániába a bátyjának a pénz, mert a laptopját küldi neki el a járattal és beleteszi a pénzt. A nő erősködött, hogy küldi neki postán. A férfi a végén ráhagyta. Kiküldte a nő olaszba. Napokig nem vette fel a férfi. Tudta a nő, mert smst kapott róla, ha a férfi felvette a pénzt.
Meg is kérdezte tőle miért nem veszi fel. Azt hazudta, hogy akkor észre vennék a barátai, akiknél lakik és elkérnék tőle, mert a barátja feleségének az egészségügyi kártyájára húzatott fogat és az pénzbe került.
A végén a nő visszahívta a pénzt és elküldte a bátyjának, amit az fel is vett. Később kiderült, hogy a férfi nem volt olaszban. Amikor a bátyjának elküldte a pénzt az csak aláírt, de ott állt mellette a férfi és az tette el a pénzt. A laptop hazugság volt, régen leadta a zaciba, amit nem tudott kiváltani.
A fogát is Romániában húzatta mikor a pénz felvette. Mivel nagyon érezték egymást nem csak lelki szinten, hanem fizikailag is a nő a foghúzást érezte másnap délelőtt fél tízkor. Meg is kérdezte a férfit, aki meglepődött és nem tudta letagadni a foghúzást. Igaz először azt hazudta másik fogát is húzatni kellett, ami később igaz lett, mert a jó Isten igazságot tett és nem sokkal később valóban ki kellett húzatni még egy fogát, mert letört. Ilyen az isteni igazságszolgáltatás. Hála a jó Istennek!
Amikor a pénzfelvétel történt írta az smst a nőnek:
- A bátyám éppen a városban van, most adom a kódot neki. Köszi, Tündérem. Ilyenkor mindig Tündérem volt a nő, ha pénzt küldött. Azután meg az sem érdekelte a férfit, hogy a nő a világon van, vagy sem. Élte világát és nem törődött a nővel.
*67
Számtalanszor megcsalta, de a nő megtudta, Isten rávezette és Ő is többször látta a férfit a lelki szemeivel olyannyira érezte. A férfi is őt. Először tagadta a férfi, de aztán bevallotta.
Bocsánatot kért a végén. Először sokáig nem, de a nő azt mondta neki, hogy akkor bocsát meg neki, ha bocsánatot kér, ha nem vége.
Sokáig hitt neki, de kezdett tisztán látni. Milyen emberre vall az ilyen? – kérdezte magától egy napon. A nő a férfi hazugságainak hálójában vergődött.
…… és kész volt egy újabb hazugságra, mikor hirtelen a semmiből három hét után Olaszországból jelentkezett.
- Küldjél pénzt, mert a legkisebb fiamat baleset érte és hirtelen ide kellett jönnöm olaszba és nem tudok ennivalót venni. De küldjed még most, hogy ki tudjam venni. – azzal letette.
A nő a posta felé ment és elküldte neki a pénzt. Azután egy hónap múlva megint pénzt kért, hogy még mindig olaszban van ellopták a személyigazolványát és nem tud hazamenni, mert nincs pénze. A nő küldte neki a pénzt.
A nőnek meg egy barátja adott enni három hónapig, mire helyre jött anyagilag.
Aztán a nő megtudta nem is volt a fiának balesete. Csavarogni ment ki olaszba, nem éhezett, mert az olaszban élő legidősebb fiánál aludt és az mindennel ellátta. Évekig lakott nála, még mikor olaszban zenélt.
A férfinak az egész élete hazugság volt. Megtudta közben a nő, hogy a legnagyobb szélhámosként ismerik. Más nőket is becsapott pénzzel. Azért sánta az egyik lábára, mert az egyik asszonytól kicsalta az összes pénzét és ékszereit. Az asszony fia felindulásában karddal támadt rá és szétvágta a lábát, még bele lőtt a combjába és a mellkasába. Nem lett belőle eljárás, mert nem merte a férfi feljelenteni. De tény, hogy az életét, alig tudták megmenteni. Azóta üldözési mániában szenved, enyhén. A nő is észre vette, mert néha mondta a férfi, hogy az ablakból figyeli őket valaki.
Akkor alig maradt életben. De úgy látszik nem tanult belőle. De a nő annyira szerette, hogy nem tudta nem szeretni, olyannak fogadta el amilyen volt. Tudott kedves is lenni a férfi. Ezek szép pillanatok voltak a nő életében. Ez éltette.
Ám a két év nagyon hosszúnak bizonyult. Kezdett oszlani a rózsaszín fátyol a nő szeme elől. Kezdte tisztán látni a dolgokat és már tudott a férfira haragudni és tudott neki nemet mondani. Ami a férfinak persze nem tetszett. Sokat veszekedtek emiatt, mert a nő keményen megmondta a hazugságait, és hogy kihasználta anyagilag és fizesse vissza a pénzét, mert feljelenti.
Most is veszekedtek, mert megvolt a lakás, de mindig talált kifogást, hogy miért nem tud jönni. A nőnek kezdett elege lenni a férfiból.
*68
Volt elég munkája a lakással és ha, hívta a férfi sokszor már nem is érdekelte nem vette fel a telefont.
Na, volt is belőle kalamajka, mert a férfinak ez ismeretlen volt, hogy nem tudta elérni. Ideges lett tőle nagyon. A nő érezte és egy kicsit örült ennek, hogy valamit visszaad a férfinak abból, amit vele csinált.
Elfoglalta magát az otthona csinosításával, ez boldogsággal töltötte el napjait. A kapcsolatával nem foglalkozott annyit. De nem bánta. Végre felszabadultan, nyugalomban élhetett. Nem zavarta senki és semmi. Az tehetett, amit csak akart. Szabadnak érezte magát.
Csodálatos helyen volt a háza. Tó volt mellette, előtte a hatalmas rét, a végében az erdő. Utolsó ház volt az övé a rövid, szinte nyolc háznyi utcában, szemben nem voltak házak. Boldog volt, hogy ilyen helyen élhetett. Gyógyult a lelke. Fél éven át felriadt álmából fuldokolva, de amikor felült lenyugodott, hogy otthon van és nem az anyjánál. Nem is ment többet hozzá mióta elköltözött.
Lezárta azt a szakaszt az életében. Tovább lépett egy új élet felé. Sikerült. Isten segítségével. Nem győzött elég hálát adni Istennek mindenért, amit adott életében. Még azt is megköszönte, amit azután ad neki az Isten. Hálás volt.
Nem talált házat. Visszafelé jövet a körútjáról imádkozott elkeseredésében, Istenhez. Kérte adjon neki egy kis házat, jó, csendes helyen, amit meg tud venni. Segítse, hogy legyen rá pénze. Beérve az anyja utcájába, mintha valaki baloldalra rántotta volna a fejét és mondaná, kérdezd meg. A szomszéd asszony, aki beengedte, az volt kint a kapuja előtt.
Leszállt a bicikliről és odament hozzá.
- Kérlek, tudnál nekem segíteni? Tudsz - e eladó házat egy kisebbet és olcsót?
- Nagyon szívesen segítek neked, jó ember vagy. Ott a szemben lévő szomszéd asszonynak is eladó a szülői ház, az édesanyja két éve halt meg és azóta árulja. Este ötkor lesz otthon, menjél át és beszéljétek meg.
Megköszönte a nő a szívességét. Délután ötkor átment a szomszédba.
Jól ismerték egymást korábbról. Az asszony örült neki. A nő elmondta milyen helyzetben van az anyjánál.
- Tudom, te drága hallottam már róla. Én nem szeretem anyádat, mert az én anyámnak csúnyát tett.
Rajtad segítek. Egy hónapot várjunk, mert a nagynéném is meg akarja venni. Ha sikerül a hónap végéig eladnia a házát, akkor nem tudom neked eladni.
A hónap elteltével szólt a szomszédasszony, hogy nem tudja eladni a házát a nagynénje, mert olyan rossz helyen lakik, hogy nem veszi meg senki, így beszélhetnek arról, hogy miképpen veszi meg a nő.
A nő mondta, hogy próbál hitelt felvenni. Intézkedett, de nem sikerült. Legkésőbb egy év múlva tudott volna felvenni.
- Ha addig nem lesz rá vevő, akkor várok addig. – mondta az asszony.
Ebben maradtak. Közben járt a nő hozzá. Jó barátok lettek. Sok mindenről beszélgettek. Megértették egymást. A szeretet kölcsönös volt.
A nő lelkiállapota egyre romlott. Az anyja teljesen kikészítette. Csak a kereszt anyja törődött vele, aki folyamatosan hívta, mert távol lakott, hogy tartsa benne a lelket.
Egy pénteki nap este átment barátnőjéhez, akitől a házat akarta megvenni. Siralmas állapotban volt. Lelki ereje egy szál se.
Beszélgettek, de a nő alig tudta magát tartani. Utolsó erejében volt.
Közben besötétedett. Haza botorkált. Kiült a kisszékre a ház L alakú részébe, ami egy zárt részt alkotott.
Sírt, rágyújtott. Imádkozott. Kérte Istentől a segítséget, hogy nem bírja tovább, elfogyott a lelki ereje. Ahogy kimondta ezeket, úgy érezte valaki megsimítja a fejét. Gondolatban jött. Ne sírj, mi égiek is segítünk! Tudom a házam jó kezekben lesz nálad, és még egy simítást érzett a haján. Azt is érezte, hogy annak az édesanyja volt, akitől a házat akarja megvenni.
Elcsigázottan aludt el, de mégis lenyugodva a történtek után.
Nem is gondolkodott tovább rajta. Istenre bízta legyen, ahogy akarja.
Másnap reggel kilenckor megcsörrent a telefon.
- Fél óra múlva legyél a háznál. Olvassuk az órákat és adom a kulcsot, költözhetsz.
A nő ezután rögtön hívta a fuvarost, aki jó barát volt a feleségével együtt.
- Ha Istent ismersz, kérlek ma este hatkor költöztess innen el!
- Téged még éjfélkor is, tudom milyen helyzetben vagy. Ott leszek hatkor, számíthatsz rám! – mondta a barát.
Fél óra múlva odaért a házhoz. Addig nem látta belülről, mert azt mondta addig nem megy oda, amíg nem költözik. Be is tartotta ígéretét, pedig az asszony többször mondta neki, hogy nézze meg belülről is hátha nem felel meg neki. De ő erősködött, hogy nem, mert megfogadta.
Szétnézett. Megfelelt. Leolvasták az órákat, kapta a kulcsokat és megegyeztek, hogy egy évig részletekben fizeti. Egy év múlva meg hitelt vesz fel és kifizeti még a hátra lévő összeget. Egy hét múlva ügyvédnél rögzítették.
Az asszony férje visszakapcsolta a vizet. Hívott vizes szerelőt, mert a fürdőben csapokat kellett cserélni, mert elfagytak, annak ellenére is, hogy víztelenítve volt. Délre végeztek. Este ők is mentek segíteni a költözködéskor.
A nő déltől este hatig a virágokat hordta biciklin a házhoz. Nem akarta, hogy összetörjenek a kocsin. Olyan szeretettel ápolta őket. Szerette a virágokat. Kint is bent is. Egy évvel előtte kezdte gyűjteni a cserepes virágokat. Kért a barátnőktől, ismerősöktől hajtásokat és elültette. Vett is hozzájuk háztól, olcsón nagyobbakat.
Érdekes módon érezte egy évvel a költözés előtt, hogy minden hónapban mit kell vennie, mintha biztosan tudta volna, hogy költözni fog. Apróbb dolgok, ami a háztartásban kellett. Csepegtető tálca, ruhaszárító rács, vasaló, deszkával, lábasok.
Költözés előtt egy hónappal olyan erős késztetést érzett, hogy menjen és vegyen ágyat. Használtat, mert újra nem telt. Ennek külön története lett az életében. Elment megvette olcsón. Mikor kijött az utcából olyan szívfacsaró érzése lett. Tekert a biciklin és sírt az utat alig látta.
- Atyám ágyam már van, de házam még nincs. De Atyám majd Te tudod, mi legyen. – motyogta keserves könnyhullatások közepette.
Másnap vitték az ágyat. Az egyik jó barátja engedte meg, hogy odavigye addig, amíg nem tud költözni. Mielőtt indultak az ággyal felhívta az asszony, akitől vette.
- Tündérbogár, jött konyhaszekrény modern, olcsón, vigyék azt is a rakodók?
- Jó, rendben van, hozzák, azt még tudom fizetni. – felelte a nő.
Közben régi jó asztalos ismerősével csináltatott fehér könyves szekrényt, végig polcosat egy alacsony egy méterest. Előtte is mindig vele végeztette az asztalos munkákat.
Költözéskor volt ágya, konyhaszekrénye, ágynemű, kevés edény, tányér és sok könyv. Egyedül a könyveket mentette meg a házból, amit eladott, meg a számítógépet, hisz azon dolgozott.
Éppen végzett a virágok elhordásával hatig. Öt perc múlva lett volna annyi. Az anyja közvetlen szomszédjában élő embernek a lánya mindig jó volt a nőhöz. Az anyja és a szomszéd között szerelem volt. Mióta a nő apja meghalt.
Habár egyszer említette neki még az apja a halála előtt, hogy az anyja jóban van a szomszéddal. A nő látta az anyján, hogy rajongásig szereti. A szomszéd visszafogottabb volt.
A lány látta mit csinál a nővel az anyja. Mivel távol élt és csak havonta jött haza az apjához így nem sokat találkoztak. Örült neki, hogy a nőnek sikerült végre elköltöznie. Adott neki nejlon zsákokat, mert a nőé elfogyott.
A nő gyorsan beleszuszakolta még, azokat, amiknek nem jutott zsák.
Hívta a fuvaros. Nagy vihar készült. A nő látta mikor kinézett az ablakon.
- Vihar készül. Induljak e?
- Kérlek, gyere, nem érdekel, ha mindenem elázik, csak gyere, és ma költöztess el innen!
- Rendben van, indulok.
Pont hat órakor dudált a fuvaros, hogy megérkezett.
Addigra ott voltak az emberek is, akik segítettek barátságból a nőnek.
Az anyja akkor hitte el, hogy költözik.
- Ne, haragudjunk egymásra! – fordult oda a nőhöz az anyja.
- Én eddig sem haragudtam. – válaszolta a nő.
- Adj egy puszit! – mondta az anyja szinte bele passzírozva arcát a nő arcába, úgy, hogy elkerülni sem tudta, hogy puszit adjon az anyja az arcára.
Közben szétnézett, hogy látják - e az emberek, hogy ő mennyire szereti a lányát.
Meg is jegyezte az egyik barát, aki ismerte az anyát, hogy milyen színészkedést levágott. Ami ott volt el tudták vinni egy kanyarral. Azután mentek az ágyért, szekrényekért a baráthoz, kinél be voltak pakolva.
A barát adott még kisebb szekrényeket, egy faragott rekamiét, fotelokat is a nő örömére. Hálásan köszönte jóságát. Lepakoltak mindent a nappaliba. Megköszönte a nő mindenkinek a segítségét, hálás volt nekik. Elköszöntek.
Késő este lett. A nő magára maradt. Délelőtt vett egy hosszú fehér gyertyát.
Tányérba állította, meggyújtotta a konyha közepén. Letérdepelt és imádkozott.
Megköszönte Istennek, hogy újra saját otthont adott neki. Könnyes szemmel, tiszta lélekkel imádkozott. Azután hét héten keresztül este gyújtott egy fehér mécsest és megköszönte mindennap Istennek, hogy otthont adott neki.
A férfi mielőtt költözött többször mondta, ha meg lesz a lakás, azonnal jön, és oda költözik. De nem jött, csak a pénz kérte állandóan. Különböző hazugságokkal szedte ki a pénzt a nőből. Jogosítványt kell csináltatni, éhezik, fogat kell húzatni, gyerektartást kell fizetni. A fia elmondta sosem kellett gyerektartást fizetnie, mert amikor még milliomos volt házat vett a négy fiának a gyerektartás helyett. Azzal tudta a nőt legjobban megfogni, ha azt mondta a szaxit be kell adni zálogba. A nő imádta, ahogy játszott neki. A szaxit nem engedte, hogy kiadja a kezéből. De a jó Isten mindig megmutatta a nőnek az igazat, mert elszólta magát a férfi, mert nagyon sok mindenre nem emlékezett. Belegabalyodott a saját hazugságaiba. A férfi bátyja és az anyja mindent elmondtak a férfiról, amikor kint
volt náluk hogy mikor hazudott a nőnek. Ők őszinte emberek voltak. Így a nő mindig tudta mi az igaz.
Hálát adott Istennek érte. De szerette, elnézte neki, várta, hogy együtt lesznek. A rózsaszín felhőben járt.
A nő, amit tudott küldte, még akkor is, ha neki nem maradt ennivalóra. Volt olyan, hogy napokig kenyeret evett teával, emiatt. Meg az Isten küldte az ennivalót neki a barátok által, soha nem kért pedig senkitől.
Volt olyan, hogy három hétig semmit nem tudott a férfiról. A nő már teljesen ki volt készülve, hogy mi van vele, miért nem jelentkezik. Aztán mintha mi sem történt volna három hét után felhívta, szinte nem is köszönt a nőnek, rögtön a lényegre tért. A nő éppen biciklin ült, úton volt barátnőjéhez, mikor csörrent a telefon…..
Állandó hazugságokkal magyarázkodott. Az egyik alkalommal is azt hazudta, hogy olaszba megy munkát keresni. A nő úgy tudta ott van. Elhitte neki. A férfi furcsamódon kérte akkor a pénzt. Azt mondta küldje el Romániába a bátyjának a pénz, mert a laptopját küldi neki el a járattal és beleteszi a pénzt. A nő erősködött, hogy küldi neki postán. A férfi a végén ráhagyta. Kiküldte a nő olaszba. Napokig nem vette fel a férfi. Tudta a nő, mert smst kapott róla, ha a férfi felvette a pénzt.
Meg is kérdezte tőle miért nem veszi fel. Azt hazudta, hogy akkor észre vennék a barátai, akiknél lakik és elkérnék tőle, mert a barátja feleségének az egészségügyi kártyájára húzatott fogat és az pénzbe került.
A végén a nő visszahívta a pénzt és elküldte a bátyjának, amit az fel is vett. Később kiderült, hogy a férfi nem volt olaszban. Amikor a bátyjának elküldte a pénzt az csak aláírt, de ott állt mellette a férfi és az tette el a pénzt. A laptop hazugság volt, régen leadta a zaciba, amit nem tudott kiváltani.
A fogát is Romániában húzatta mikor a pénz felvette. Mivel nagyon érezték egymást nem csak lelki szinten, hanem fizikailag is a nő a foghúzást érezte másnap délelőtt fél tízkor. Meg is kérdezte a férfit, aki meglepődött és nem tudta letagadni a foghúzást. Igaz először azt hazudta másik fogát is húzatni kellett, ami később igaz lett, mert a jó Isten igazságot tett és nem sokkal később valóban ki kellett húzatni még egy fogát, mert letört. Ilyen az isteni igazságszolgáltatás. Hála a jó Istennek!
Amikor a pénzfelvétel történt írta az smst a nőnek:
- A bátyám éppen a városban van, most adom a kódot neki. Köszi, Tündérem. Ilyenkor mindig Tündérem volt a nő, ha pénzt küldött. Azután meg az sem érdekelte a férfit, hogy a nő a világon van, vagy sem. Élte világát és nem törődött a nővel.
Számtalanszor megcsalta, de a nő megtudta, Isten rávezette és Ő is többször látta a férfit a lelki szemeivel olyannyira érezte. A férfi is őt. Először tagadta a férfi, de aztán bevallotta.
Bocsánatot kért a végén. Először sokáig nem, de a nő azt mondta neki, hogy akkor bocsát meg neki, ha bocsánatot kér, ha nem vége.
Sokáig hitt neki, de kezdett tisztán látni. Milyen emberre vall az ilyen? – kérdezte magától egy napon. A nő a férfi hazugságainak hálójában vergődött.
…… és kész volt egy újabb hazugságra, mikor hirtelen a semmiből három hét után Olaszországból jelentkezett.
- Küldjél pénzt, mert a legkisebb fiamat baleset érte és hirtelen ide kellett jönnöm olaszba és nem tudok ennivalót venni. De küldjed még most, hogy ki tudjam venni. – azzal letette.
A nő a posta felé ment és elküldte neki a pénzt. Azután egy hónap múlva megint pénzt kért, hogy még mindig olaszban van ellopták a személyigazolványát és nem tud hazamenni, mert nincs pénze. A nő küldte neki a pénzt.
A nőnek meg egy barátja adott enni három hónapig, mire helyre jött anyagilag.
Aztán a nő megtudta nem is volt a fiának balesete. Csavarogni ment ki olaszba, nem éhezett, mert az olaszban élő legidősebb fiánál aludt és az mindennel ellátta. Évekig lakott nála, még mikor olaszban zenélt.
A férfinak az egész élete hazugság volt. Megtudta közben a nő, hogy a legnagyobb szélhámosként ismerik. Más nőket is becsapott pénzzel. Azért sánta az egyik lábára, mert az egyik asszonytól kicsalta az összes pénzét és ékszereit. Az asszony fia felindulásában karddal támadt rá és szétvágta a lábát, még bele lőtt a combjába és a mellkasába. Nem lett belőle eljárás, mert nem merte a férfi feljelenteni. De tény, hogy az életét, alig tudták megmenteni. Azóta üldözési mániában szenved, enyhén. A nő is észre vette, mert néha mondta a férfi, hogy az ablakból figyeli őket valaki.
Akkor alig maradt életben. De úgy látszik nem tanult belőle. De a nő annyira szerette, hogy nem tudta nem szeretni, olyannak fogadta el amilyen volt. Tudott kedves is lenni a férfi. Ezek szép pillanatok voltak a nő életében. Ez éltette.
Ám a két év nagyon hosszúnak bizonyult. Kezdett oszlani a rózsaszín fátyol a nő szeme elől. Kezdte tisztán látni a dolgokat és már tudott a férfira haragudni és tudott neki nemet mondani. Ami a férfinak persze nem tetszett. Sokat veszekedtek emiatt, mert a nő keményen megmondta a hazugságait, és hogy kihasználta anyagilag és fizesse vissza a pénzét, mert feljelenti.
Most is veszekedtek, mert megvolt a lakás, de mindig talált kifogást, hogy miért nem tud jönni. A nőnek kezdett elege lenni a férfiból.
Volt elég munkája a lakással és ha, hívta a férfi sokszor már nem is érdekelte nem vette fel a telefont.
Na, volt is belőle kalamajka, mert a férfinak ez ismeretlen volt, hogy nem tudta elérni. Ideges lett tőle nagyon. A nő érezte és egy kicsit örült ennek, hogy valamit visszaad a férfinak abból, amit vele csinált.
Elfoglalta magát az otthona csinosításával, ez boldogsággal töltötte el napjait. A kapcsolatával nem foglalkozott annyit. De nem bánta. Végre felszabadultan, nyugalomban élhetett. Nem zavarta senki és semmi. Az tehetett, amit csak akart. Szabadnak érezte magát.
Csodálatos helyen volt a háza. Tó volt mellette, előtte a hatalmas rét, a végében az erdő. Utolsó ház volt az övé a rövid, szinte nyolc háznyi utcában, szemben nem voltak házak. Boldog volt, hogy ilyen helyen élhetett. Gyógyult a lelke. Fél éven át felriadt álmából fuldokolva, de amikor felült lenyugodott, hogy otthon van és nem az anyjánál. Nem is ment többet hozzá mióta elköltözött.
*****************************************
18.ÚJ ALKOTÓK A MAGAZINBAN – SOROZAT (2)
Vincze Demeter Julianna vagyok. 1957-ben születtem. / gyermekbénulásbanVincze Demeter Julianna
betegedtem meg, 1958-ban/ Évek óta tagja vagyok a Gyógyító Művészetek csoportnak, Százhalombattán élek, Érden több éve részt veszek irodalmi csoportok és képzőművészek közösségének, alkotó tevékenységében. Hajnalka javaslatára, néhány eszperente versemet küldöm el, de más verseimet az élet, különféle témái ihletik. Üdvözlettel: Vincze Demeter Julianna
*Kedd reggelre Menedzselem versemet,versbe rejtett szeremet.E szert esetleg beveszed,fejedben penge lesz eszed.Ezzel lesz tested bekenve,cseppet sem lesz elernyedve.Szemed sem lesz fekete keretes.Lelked sem lesz reszketeg,egyenesen mennybe mehetsz.Szerencse melletted lebzsel,tele zsebekkel.Megeshet, zsebed nem lesz telve.de nem kevesellheted fentebbemlegetetteket." Megveszed? Beveszed?"E szer neve szeretet *Eszperente keddre Szerelembebeleesve,megszerettem,eszem ezzelelvesztettemegyszer merek,egyszer nem,egyszer lentebb,egyszer fent,egyszer nyerek,egyszer vesztek,eh, vele nemversenyzek,heves meneteken.Gyenge lettem?Nem, nem.Szeretem, szeretem. *Kedd reggelTettre fel!Egyszerrel felkeltem,csendben lestem,nektek verebeketkerestem.Fecsegnek ezekrettenetesen,lejegyzetelem.Egy verebecskecserreg, berreg.-Tereken repdestem,zsemle feletkerestem,megleltem.-Merre, Merre?-Rebbennek fel egyszerre.-Cserreg, berreg,-erre gyertek, erre, erre.- Ezzel cseppet sem resten,elrepdestek egyszerreszerte.Ez lett jegyzetemnekveszte. *Keddre kelve Tervem kerek.Felserkenek,elszelelek.Felkeresemgyermekemet. Egy meg egyre,elmegyek egyverses helyre.Emberekkelelfecsegek,verselgetnek,verselgetek..
Vincze Demeter Julianna |
betegedtem meg, 1958-ban/ Évek óta tagja vagyok a Gyógyító Művészetek csoportnak, Százhalombattán élek, Érden több éve részt veszek irodalmi csoportok és képzőművészek közösségének, alkotó tevékenységében. Hajnalka javaslatára, néhány eszperente versemet küldöm el, de más verseimet az élet, különféle témái ihletik.