2026. május 1., péntek

 MEGSZÓLALOK MŰVÉSZETI MAGAZIN 
 
 Nagy Vendel szellemében 

 XVI. évfolyam, május 
 
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapította Nagy Vendel 2011 - ben
Szerkesztő: Véghelyi József 
 
*****************************************************
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
*
A két link közül valamelyiket kell betenni a keresőbe:
 http://www.megszolalok.blogspot.com
 http://muveszetimagazin.blogspot.com
 Mindkét elérhetőségnél a tartalom azonos, csak a forma kissé eltérő.
*
Nagy Vendel művei archiválva megtalálhatók a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
https://mek.oszk.hu/hu/search/elfull/#sealist
(A szerző neve rubrikába be kell írni: Nagy Vendel)
*
A Megszólalok Művészeti Magazin 2013-2024 közötti számai megtalálhatók az Elektronikus Periodika Adatbázisban:
https://epa.oszk.hu/02600/02676
 A  Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
A szerkesztőség címe:7100. Szekszárd, Csapó Dániel utca 27
E-mail cím: veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 naponta 14:00 órától 17:00 óráig
*****************************
 
 MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE 
 


 TARTALOMJEGYZÉK 

  1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!
  2. FELLENER ISTVÁN MÁJUSI GONDOLATAI
  3. ÁRVAY MÁRIA – SZÓKÉPEK (életérzés)
  4. ANYÁK NAPJA
      TóthEnikő – memoár
      Nagy Vendel vers
      Véghelyi József – novella
      Kálmán Ágnes – vers
      Szauer Gertrúd – vers
  5. Guti Csaba: Nem tudom  - novella
  6. Véghelyi József: Egy fürt szőlő  - novella
  7..ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN
      Krivák-Móricz Judit – novella
      József Tibor – vers
      Aurora Amelia Joplin – elbeszélés
      Lovag Dáma Nagy Cynthia – video-vers
      Klementné Burza Mária - vers
      Felső tamás – novella
      Kalocsa Zsuzsa - vers
  8. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
      Véghelyi Péterné dr. - Lélekemelő: Hiszek egy Istenben…
  9. VERSEK A SZERELEMRŐL
      Engel Csaba
      Lovag Dáma Nagy Cynthia
      Felső Tamás
10. A.K. András: Amíg te… - novella
11. FILOZÓFIKUS VERSEK
      Gerencsér Hajnalka
      Demeter Jutka
      Hegyaljai Tünde
      Reményi Sándor
      Tóth Enikő Enci
      Zsigmond István
12. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK
13. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN
14. Kurucz Árpád: Tartozék Néni  (novella)
15. Horváth Edina Anna: Apu órája - elbeszélés
16. A TERMÉSZET VERSES DÍCSÉRETE
      Kalocsa Zsuzsa
      Aurora Amelia Joplin
      Szőcs Éva
      W. Ábrahám Erzsébet
17. Zsigmond István: Virágvasárnap (novella)
18. Krivák-Móricz Judit: Vass-Villa
      (novella, negyedik,  befejező  rész.)
19. VERSEK INNEN- ONNAN
      Horváth Edina Anna
      Szilágyi Anita
      Krivák-Móricz Judit
20. MÁRKUS KATA: ÁGI TÖRTÉNETE (novella)
21. WESSELY GÁBOR: ANEKDOTÁK
22. SZERKESZTŐI ÜZENETEK



 1. LECTORI SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK! 
 
Május hónap beköszöntésével végleg, visszavonhatatlanul tavasz lett. Sokan vannak, akik számára ez a legszebb hónap az évben. Ezzel akár egyet is lehetne érteni…!
Ám mindig ott ólálkodik a „de”…
Véghelyi József
szerkesztő
Vitathatatlan – és nem véletlenül -, hogy május első vasárnapján ünnepeljük az Édesanyákat! Nyelvünk jól kifejezi a nap jelentőségét. Nem egyszerűen anya, hanem „Édes Anya”. Az igazi édesanya szó szerint mindent feláldozna gyermekeiért, még akkor is, ha azok méltatlanná váltak az óvó-szerető gondoskodására.

Megengedem magamnak azt a külön véleményt, hogy a nőket érintő megemlékezések sorában ez az egyetlen ünnep, amely feltétlen…! Ha valaki fiúnak, vagy lánynak születik, nos, az a véletlen műve. attól még nem kell őt ünnepelni. Anyává válni viszont tiszteletet parancsol a társadalom részéről!
A májusi kellemesen langyos levegő és a napsütés séta közben lágyan átöleli testünket, és  lengébben viselt ruháinkba észrevétlenül belopódzik. Lányaink, asszonyaink színesebb, csábítóbb ruhákra cserélik ruhatárjukat.
*
A természet végleg felébredt, haragos zöldek lettek a növények. Virágba borulnak a rétek, kertek, a legtöbb énekes madarunk már kiköltötte a tojásokat, de tojásrakás szempontjából a május mégis a csúcsidőszak.
Termőföldjeinkben sarjadnak a vetések során elültetett magok, reményt jelentve az idei év élelmiszer- előállításának biztosítására.
Gyümölcsöseink elvirágoztak már, s kicsiny gyümölcs-kezdemények jelentek meg rajtuk!
Piacokon, kereskedelmi boltokban sokasodnak a primőr zöldségfélék és a közkedvelt földi eper (lánykori nevén: szamóca)
Május 12-e, 13-a és 14-e, azaz Pongrác, Szervác és Bonifác napja különleges helyet foglal el a kalendáriumban. A népi megfigyelések és a hagyomány szerint, a palántákat, a fagyra érzékeny növényeket ugyanis csak a fagyosszentek után lehet kiültetni.
*
Csak remélhetem, hogy a gonosz, a sátán ereje megbicsaklik a béke után kiáltó többségi akarat pallosán. A több mint négy éve tartó értelmetlen, népírtó tömeggyilkosságoknak előbb-utóbb vége lesz, s majd akkor, a végelszámolásnál fog kiderülni, hogy ki nyerte rajta a legtöbbet! Ezt soha ne felejtsük el! A háborúknak mindig van vesztese és győztese is. A vesztes minden esetben az ártatlan lakosság!
Egy esetben lehet erkölcsileg igazolni a háborút, és az áldozatot: ez pedig a honvédő háború, amikor külső erők rontanak hazánkra idegen – mindig burkolt - érdekek miatt. Ezen mindig érdemes elgondolkodni!
 ........................
 
Nagy Vendel: MÁJUSI FAGYOSSZENTEK
(Pongrácz, Szervác, Bonifác)
 
Fagyoskodik a világ,
fázik a barackvirág,
reszket a cseresznyeág,
szirmokat ráz le a szél,
visszajőni akar a tél,
repdesni vágy a potrohos méh,
bibékre szállni remél,
kék színű a tavi béka,
nászra vált a tavaszi éj,
Májusi eső aranyat ér,
fagyos szenteket elűzi a szél.
 
Szekszárd, május 11.



 2. FELLENER ISTVÁN MÁJUSI GONDOLATAI 
 

Az idő pillanatok sokasága. Mi egy boldog pillanatért mily sok időt áldoznánk!/fellner
 *
Az igazi boldogság, ha úgy tudsz jelen lenni más életében, testében, lelkében, mint ahogy a sajátodban sem voltál soha.
Akkor lehetsz igazán a boldogság "tulajdonosa". Tudom!!!/fellner
 *
A bátrak is sírnak, bár lehet, könnyeik nem arcukat mossák. Ott benn éget testet-lelket! /fellner
 
*
Fellner István: ANYÁM NAPJÁRA...
 
kezében remegő tegnapok,
arcán még ül hajdan szépsége,
légy áldott nap -
mikor adott, s nem kért,
meghajlott "sudárként"
Ő a minden,
csosszant az idő,
szememben a néma könny,
most már az én kezem -
mi remeg ád,
s tán nyújt pillanatot,
meghajolva sírod előtt
szellő kavarta földkupac
ad irányt - ott fenn -
is Te vigyázol rám...



 3. ÁRVAY MÁRIA – SZÓKÉPEK 
(életérzés)
 
Hangulatok, érzések, szóképekkel ábrázolva - egyes szám, első személyben
 
Találkozások

Minden találkozás nyomot hagy bennem.
Jót, vagy rosszat.
Egy-egy kapcsolatfelvételt jelent.
Valamelyik tartós.
Van, ami csak felszínes.
Minden találkozás az életem része.
 
1.
Buszra szállok.
Csomagokkal megpakolva.
Fáradt vagyok.
Rossz a hangulatom.
Alig állok a lábamon.
Egy udvarias fiatalember átadja a helyét.
Ez is ritkaság manapság.
Megköszönöm.
Jólesik a kedvessége.
Mindjárt jobb a kedvem.
Röpke találkozás volt mindössze.
Mégis, velem történt.
 
2.
Egy kellemetlen találkozással kell szembe néznem.
Ha akarom, ha nem, túl kell esnem rajta.
Nem odázhatom el.
Nincs értelme halogatni.
Az időhúzás nem megoldás.
Mégis, szorongok.
Felkeresek valakit.
Szükségem van rá.
Fáj a fogam, muszáj menni.
Segít rajtam.
Már minden rendben.
Ez is egy találkozás.
Csak ne kelljen túl gyakran mennem hozzá.
 
3.
Összehoz a sors valakivel.
Sajnos, tartósan.
Osztályfőnököm, négy éven keresztül.
Nem szimpatikus.
Az osztályközösséget nem tudja összekovácsolni.
Az osztályfőnöki órák semmitmondóak.
Pedig, mennyi mindenről lehetne beszélgetni!
Együttlétünk alatt szinte semmit nem tudok meg róla.
Gúnyolódni viszont kiválóan tud.
Megaláz, bánt mások előtt.
Ehhez kiválóan ért.
Ez van, a búcsú ezért nem is fáj olyan nagyon.
 
4.
Társat keresek.
Találkozások sorozatát élem át.
Kölcsönös szimpátia ritkán adódik.
Velem van a baj?
Túl sok az elvárás a másik felé?
Nem könnyű.
Ismerkedni egyre nehezebb.
Tartós, érzelmi kapcsolatot kiépíteni még inkább.
Talán, egyszer egymásra találunk a másik felemmel.
 
5.
Általános iskolában ismertük meg egymást.
Együtt voltunk jóban-rosszban.
Sok mindent éltünk át közösen.
A ballagás után sem szakadt meg a kapcsolatunk.
Azóta is levelezünk.
Telefonon is sokat beszélünk.
Személyesen is többször találkozunk.
Rendszeresen keressük egymást.
Már a munkahelyünk is közös.
Jó, hogy ilyen kapcsolat is létezik még!
 
6.
A könyvek szeretete hozott össze minket.
Hangoskönyvet olvas fel.
Nem is keveset.
Közös olvasmányélményeink vannak.
Jó együtt megbeszélni ezeket.
Sok e-mailt váltunk.
Telefonon is hívjuk egymást.
Személyesen is találkozunk.
Egy-egy öleléssel koronázzuk meg kapcsolatunkat.
 
Találkozni másokkal jó.
Főleg akkor, ha a másik fél is örül ennek.
Ha kölcsönösen szeretnénk újra és újra átélni a találkozás pillanatát.
Nem jó egyedül.
Tartós kapcsolatok kellenek.
Biztos pontok az Életben.
Akkor minden könnyebb.


 4. ANYÁK NAPJA 
 

Tóth Enikő Enci: Amikor felnő a gyermek...
(memoár)
 
Levi ma lett 18 éves! Ha visszagondolok, ez a majdnem két évtized nagyon gyorsan elrepült. A gyermekkor törékeny csodái úgy szállnak a szélben, mint a májusi nyárfavirág. Fehéren és puhán érintenek az emlékekkel, ám azóta egy felnőtt férfi néz vissza rám...
Tóth Enikő Enci
Napjainkban sokan használják azt a közhelyet, hogy még nem érettek az anyaságra. Úgy gondolom, a gyerek változtat bennünket anyává, s érlel mindaddig, amíg bennünk lakik.
Aztán a babánk egészen a felnőtté válásáig tanít bennünket. A sok új élethelyzet és tapasztalat megerősít, s átélhetjük igazán, hogy már nemcsak magunkért felelünk.
Ahogy lepereg előttem ez a 18 év látom a kis Levit, ahogy rajtam ül hordozókendőben és sokfele megyünk. Aztán előttem a bölcsis kisfiam, aki tanulja a világot. Aztán az ovis fiú, aki egyre céltudatosabb.
Amikor Levi az iskolát kezdte, már Elizával várandós voltam. Amikor a gyerek első nap bement az iskolába és visszanézett, elsírtam magam. Az iskolás évek alatt Levi a sok tanulás mellett jó testvérré is vált. S a közös élményekkel teli évek útjain most itt áll a felnőttkor küszöbén...
Amit a szülőktől kapunk, az a belépőkártyánk a későbbiekre. Azt, hogy ki mennyire volt jó szülő, az élet igazolja majd. Én csak köszönettel tartozom azért, hogy Levi mára az érettségi közeledtével a céljaihoz közel jár.
Mégis mindig az anyukája maradok, de a nagy dolgokban már egyedül dönt. Már nem foghatom a kezét, de a szeretetemmel támogathatom. Ám az együtt töltött idő örök kapocs marad.
Túl gyorsan lepereg 18 év, nem mindegy, hogy a gyerek számára hogyan telik el. Ezekből az évekből táplálkozik majd, s tükröz vissza pillanatokat az élete során. A legfontosabb talán az, hogy a szeretet mindig megmaradjon, ami összeköti a múltat a jelennel.
Levi felnőtté vált és én boldog vagyok, hogy felnevelhettem...
………………….

Nagy Vendel: ÉDESANYÁMNAK

mikor kicsi voltam,
anyák napja reggelén
Hozzád totyogtam,
vittem pár szál gyöngyvirágot,
Neked adtam az egész világot.
Most hogy már felnőtt vagyok,
csupán szeretetet adok,
a világ hívsága
messze került tőlem
a fények sugára
fényévre fut előttem,
utol sosem érem,
fogadd most is örömmel
ezt a csokrot tőlem.
Potyognak könnyeim,
gurulnak végig orcám ráncán,
mintha régi gyöngyvirágok
illatozó tánca
gyöngyözne a párnán.
Köszönöm Édesanyám
azt, hogy megszülettem,
e csodás életet
tanítottad nekem,
melyet mindig szerettem,
őrködjél sokáig
még óvón felettem,
odafent a mennyben,
mert a nemes lelkek
csakis oda kerülhetnek.
Örülök, hogy vak létem
meg nem élhetted,
mindezt ha láthatnád,
meghasadna a szíved.

SZEKSZÁRD 2019.MÁJUS 05.
…………………
 
Véghelyi József: Anyák Napja
(novella)

Az idő múlásával egyre ismerősebb tájak tűntek fel. Hazafelé közeledett. A dombok között rejtőzködő falucska templomának tornya már elő-elő villant az útszéli fák között. A munkája és a távolság miatt ritkábban látogatta édesanyját, de anyák napjára a családjával együtt mindig visszatért a szülői házba. Ebben az évben egyedül utazott, mert közel három hónapja temette el az anyját, és a felesége, valamint gyerekei nem tartották fontosnak a temetőben nyugvó szülőt meglátogatni. Bántotta családja részvétlensége. A mai korszellem a karrierépítésről szól. A nagyszülők pedig a múlt maradványai, nem illenek bele a fiatalok életstílusába…! A szeretet és a hála kiveszni látszik a szótárukból.
Nagyon közel álltak egymáshoz édesanyjával. Tudta, hogy annak a törékeny kis asszonynak köszönhetett mindent. Egyedül nevelte fiát gyakran erőn felül, csakhogy meg legyen mindene. Ha Ő nincs, akkor egyetemre sem tudott volna járni. Apjáról csak annyit tudott, amennyit Mama szűkszavúan elmesélt neki. 1956 -ban a forradalom idején tűnt el. Fiatal házasok voltak még akkor, s így maradt özvegyen.
Misi az apját nem ismerhette, de édesanyja gyakran emlegette neki, hogy tisztára úgy néz ki, mint az eltűnt férje. Furcsa módon édesanyja a fiatalkori emlékeiről ritkán, és akkor is szűkszavúan mesélt. Azzal hárította el az érdeklődő kérdéseket, hogy fájdalmas számára az a tragikus időszak az életében. Újszülött fiával tulajdonképpen elmenekült szülőfalujából az emlékek elől az ország másik végébe. Megnyugvást keresve egy kicsi faluban telepedett le. A tanács akkor utalta ki nekik a jelenlegi kis házat, amely egy disszidált családé volt. Ott megvolt mindenük, ami a megélhetéshez kellett, még a bútorok is a lakásban maradtak.
Szerették őket a faluban. Édesanyja szerény, dolgos asszony volt, Teréznek hívták, de mindenki csak Rézinek, később Rézi néninek szólította. Temetésén is ott volt mindenki. Az emberek arcán őszinte részvét és bánat látszott. Egyházi temetés volt, ahogy ilyenkor lenni szokott faluhelyen. Misi nehezen tudta feldolgozni édesanyja elvesztését, de azt mondják, hogy az idő a legjobb orvos…
    A Nap már lenyugodott, a szürke fátyol kezdett leereszkedni a vidékre. Hazafelé már rutin szerűen vezetett, s gondolataiba merülve észre sem vette, hogy megérkezett az ismert temető bejáratához. Az autó csomagtartójából kivett egy csokor virágot és pár szál gyertyát. A temetőben imitt-amott már égtek az anyák napi gyertyafények. Az ott levő falusiakkal csak néhány szót váltott, mert sok ideje nem volt a tejes sötétedésig. Megkereste anyja sírját, és elhelyezte a csokrot a hanton, és a meggyújtott gyertyákkal körbekerítette. Pár percig még ott maradt egyedül a bánatával, s aztán elindult a faluba a szülői ház felé.
Misi nagyon elfoglalt ember volt, s a februári temetés után még bőven akadt volna elintézni valója a hagyaték körül, de vissza kellett utazni a városba, mert pénzügyi ellenőrzés volt a cégnél. Ám ígéretet tett az érintetteknek, hogy mihelyst teheti, visszajön elrendezni a dolgokat. Ez az idő most jött el, éppen anyák napján. Így legalább egy csapásra sok mindent el tud intézni.
     Rossz érzéssel lépett be a kis ház kapuján. Eddig mindig édesanyja sietett elébe, most meg csend és üresség fogadta mindenhol. Nem várta az asztalon a kedvenc étele, egy pohár bor, egy kedves mosolygós szempár, akinek az is elég volt, ha látta a fiát jóízűen enni. Senki sem kérdezte most tőle, hogy jól van-e, nincs-e szüksége valamire?
Nekiállt a munkának, úgy gondolta, hogy reggelig képes lesz elrendezni mindent, amiért jött. Persze bőven akad majd még később is tennivalója, de most csak a hivatalos ügyeket szerette volna letudni. A felesége és a gyerekei hallani sem akartak ideköltözni, mert ők már nagyon „modernek” voltak!  Szerintük faluhelyen nem lehet élni, így aztán el kell adni a szülői házat, az emlékekkel együtt. A Mamának nem volt sok irata. Ugyan mitől lett volna? Egy nagyobb cipős dobozban tartotta a hivatalos papírokat, a családi fényképeket pedig egy kisebben.
Kinyitotta a szekrény nyikorgó ajtaját, amiben édesanyja a ruháit tartotta, és annak a felső polcán meg is találta a dobozokat. A nagyobbat magához vette, letette a gyengén megvilágított kopott konyhaasztalra, és módszeresen el kezdte tanulmányoznia benne levő iratokat. A szokásos dokumentumok voltak: telekkönyvi-, anyakönyvi iratok, hivatalos értesítések, adás-vételi szerződések, stb. Szóval semmi különös. Már szinte elolvasta az egész paksamétát, amikor a doboz legalján észrevett egy felbontatlan borítékot neki címezve. Az írás formájáról azonnal rájött, hogy édesanyja írta. Már a címzése is kicsit felkavaró volt:
                                   
 Misi fiamnak, de csak a halálom után bontható fel!
 
Aggodalommal vegyes érzéssel nyitotta fel a lezárt borítékot. Vajon mi állhat benne, amiről ő nem tud? Nagyon jól ismerték egymást mind a ketten, úgy gondolta, hogy semmilyen titkuk nem volt egymás előtt. A borítékon és a levélpapíron látszott, hogy viszonylag frissen íródott. Nekilátott hát az olvasásnak.
 
Drága kisfiam, Misikém!
Nem is tudom, hogy kezdjek bele a mondanivalómba. Van egy súlyos titkom, ami Veled kapcsolatos. Életemben sohasem volt bátorságom bevallani, de a mikor ezt a levelet olvasod, akkor én már a temetőben leszek. Nem kell a szemedbe néznem, és nem kell látnom egy csalódott ember megvetését, amiért egész életeden át becsaptalak. Így egyszerűbb nekem is, neked is: nem én vagyok a vér szerinti szülőanyád! Mint tudod, távolabbról költöztünk ide. Ennek a valódi oka az volt, hogy őszintén, a saját gyermekemként nevelhessek fel. A ottani faluban tudta mindenki, hogy egy leányanya hozott a világra, de ő nem akart a „szégyene miatt” megtartani. Az én uram pedig meghalt ’56-ban, s így a hatóságnál sikerült elérnem, hogy magamhoz vehesselek. Tudod, vannak gonosz, rosszindulatú emberek, és csak idő kérdése lett volna, hogy mikor vágják az arcodba azt, hogy törvénytelen, zabigyerek vagy…! Ezt nem akarhattam. Azt akartam, hogy a testi-lelki fejlődésed a többi gyerekéhez legyen hasonló. Hát ezért kellett elköltöznünk oda, ahol senki sem tudja a titkunkat. Ebben a faluban pedig egy gyermekes özvegy lehettem, besimulva a közösség életébe! Te is emlékezhetsz rá, hogy férjhez mehettem volna, több kérőm is volt, de akkor elkerülhetetlenül kiderült volna minden…! Így maradtunk mi ketten egymásnak.
Ez volt az én nagy titkom. Ha elmeséled a családodnak úgy is jó, ha nem az is jó. Az én szememben Te továbbra is a kisfiam maradsz, és ha ezek után eldobsz magadtól, kitörölsz a lelkedből, hát azt is megértem.
Vigyázz magadra, legyél nagyon boldog: 
szerető anyád
 *
Misi körül forogni kezdett a világ. Többször is elolvasta a levelet, mire kezdte megérteni a tartalmát. Mi? Hogy? Nekem nem is volt anyám? Hazugság volt az egész? Ez egyszerűen nem lehet, ilyen gonosz tréfát nem űzhetnek velem! Ki volt hát akkor Rézike, ha nem az anyja? Egy asszony sem szerethette jobban a gyermekét, mint ahogy őt szerette. Kaotikus össze-visszaságban dübörögtek fejében a kérdések, gondolatok. Kicsúszott lába alól a talaj.
     Fogalma sem volt, hogy mikor kezdett kicsit megnyugodni, percek vagy órák múlva? Józan gondolkodása lassan, fokozatosan visszatért. Alaposan végig gondolta az átélt lelki traumát, és annak minden lehetséges következményeit. Elmondja-e a családjának, rokonainak a levél tartalmát? Egyáltalán szükség van erre? A gyerekei biztosan végleg kitörölnék még az emlékükből is a Mamát. Az igazság gyakran már csak olyan, hogy a hallgatás még mindig sokkal emberibb lehet, mint a konok tények. Végül a tőle megszokott racionalitással cselekedni kezdett. Első lépésként elégette a levelet, a hamuját pedig az udvaron szétszórta, hogy nyoma se maradjon, rossz kezekbe ne kerülhessen. Élő emberként most már csak egyedül az ő titka marad, és soha senki nem fog tudomást szerezni a tartalmáról. Igenis neki volt a világ legszeretőbb édesanyja Isten és ember előtt egyaránt. Úgy döntött, hogy minden marad a régiben! Azaz még sem. Anyja iránti szeretete, tisztelete, cseppet sem kopott meg. Valami mégis megváltozott. Bár a teste földben nyugszik, Misi szemében a lelke most már biztosan az angyalok közül néz le rá, onnan vigyázza e világi lépteit.
   Másnap a temetőbe látogató emberek el sem tudták képzelni, hogy Rézi néni sírjával mi történt. Csodálkozva látták, hogy az egész nyughelyből semmi sem látszik, mert mindent elborított a virág. Hogy mi történt? Senki sem tudta. Titok marad ez már örökre, csak aki mindent tud, az ismeri a választ…
*
AI által készítettkép


…………………
 
Kálmán Ágnes: Anyám
 
Arcára barázdát szántott az idő
Két eres kezét imára kulcsolja ő
Lassan peregnek a homokszemek...,
Mint aranyló búzaszemek

 Pólyámban széltől is óvott
Tiszta, szabad gyermekkort adott
Lelkem szárnyalt szabadságban
Tehettem, amire vágytam
 
Óh, mily hálás vagyok érte,
hogy szívemet bilincs nem törte
Köszönet jó Anyám a boldog évekért!
Az ifjúkor gyémánt kincseiért
 
Lehoznám az égi Mennyországot
Így szólnék jó Atyámhoz:
Óvd e asszonyt, a drága jó Anyámat!
Fénye hagy beragyogja még, e földi világot.
 
2015. 07. 02.
……………….
 
Szauer Gertrúd: Angyalok között!
 
Édesanyám hangja után,
Vágyott ma az én szívem,
De ő most már 10 éve, hogy
Angyalok között pihen!
Neki már nem fáj a világ,
Őt nem bántja senki,
Nekünk nehéz, nagyon nehéz,
Ő nélküle lenni!
Ha az Isten egy szép napon,
Eljönne a földre,
Édesanyám ölelését,
Kérném akkor tőle!
Nem engedném vissza soha
Fel a kéklő égbe,
Mindenkinek jobb lenne úgy,
Ha ő köztünk élne!
………………
 
Földesi Imre festménye: Anyák napjára (50x40 cm, olaj-farost)





 5. GUTI CSABA: NEM TUDOM  
    (novella)
 
Ahogyan annyi mindent nem még.
Csak nézem, ahogy a többiek labdáznak, miközben nagyokat kiabálnak az udvaron. Jó nekik! Én nem játszom. Nem azért, mert utálnám a focit, vagy bárkit is odakint. Egyszerűen félek, hogy nem találom el jól a labdát, és utána azt mondják, béna vagyok, hogy semmire sem vagyok jó.
Hallom otthon eleget.
Guti Csaba

Mindig.
Nem akarom itt is.
Igazuk van talán, de nem tehetek róla! Én így születtem, ilyen ügyetlennek! De igyekszem! Persze sohasem sikerül, és akkor anyácska nagyon dühös és apácska nagyon dühös. Akkor a legmérgesebbek, amikor egymásra is haragszanak.
S az elég gyakran előfordul.
Sosincs másként.
Ezért akarok jó gyerek lenni, hogy legalább én ne bosszantsam őket. Olyan szeretnék lenni, aki nem hangos, aki nem töri be az ablakot a labdával, aki mindig szépen elmosogat, leviszi a szemetet, csak jó jegyeket kap, és sosincs láb alatt. Az utóbbi a legnehezebb, mert akárhol vagyok is, mindig útban vagyok nekik.
Apunak és anyunak.
Nem értem!
Azt mondják, hogy a világ óriási! Hatalmas! Még attól is nagyobb! Szerintem, aki ezt állítja, az nem mond igazat! Szerintem, nagyon is kicsi! Nem mondom, hogy aki mást állít, mint amit én, az hazudik, mert az csúnya dolog volna, de szerintem, mindenképpen füllent egy kicsit. Abból gondolom ezt, hogyha mégis olyan nagy volna a világ, mint amilyennek mondják, akkor elférne rajta három ember mindenféle veszekedés nélkül. De mi sohasem férünk rajta el így!
Persze én sohasem veszekedem. Nem akarok senkit bántani! Különösen nem apácskát és anyácskát. Pont azt szeretném, hogy néha egymás mellett üljünk, beszélgessünk, kacagjunk nagyokat! Igen, az nagyon jó volna!
De nem, ilyen nincsen.
Sosincs!
Hangosak, és amikor már nem tudnak nagyobbat kiabálni a másiktól, én kerülök sorra. Mindenféle rosszat mondanak rám.
Fáj.
Nagyon.
Nem az, amit mondanak, hanem, hogy azok mondják rám, akiket pedig én a világon a legjobban szeretek. Nem tudok erre mondani semmit már régóta. Ha tudnék, se hallgatnának meg. Vékony hangom van. Halk. Meg olyankor elfojt a sírás.
Hanem egyszer azt gondoltam, teszek valamit, ha már nem tudom kinyitni a szám. Valami olyasmit akartam, amihez nem kell a beszéd, de a tettből kitűnik a szeretet. Sütni akartam egy nagy, szív alakú tortát. Csokisat, hogy aztán fehér cukormázzal ráírjam, hogy szeretlek apácska, szeretlek anyácska. Nagyon bennem volt ez a vágy. Úgy hittem, hogyha ebből a tortából esznek mindketten, akkor egyszerre megjavul a kedvük, és talán sosem romlik el. Csak elég cukor kell hozzá! Attól mindig mosolyog az ember! Szóval kitaláltam, csak azt nem tudtam, miként valósítsam meg, hisz alig voltam egyedül otthon. Hát azt mondtam a tanító néninek, hogy fáj a hasam, mire ő arra kért, menjek haza, pihenjek! Jó volt! Olyan jó! A tanító néni. Nem akartam hazudni neki, nem akartam sehogy sem, de másként nem lehetett! Bántott a dolog. Aztán, mire hazaértem, úgy éreztem, valóban fáj is a hasam. Szerintem csak a rosszaság akart belőlem kibújni.
Mindegy!
Egyedül voltam végre, és én hozzákezdtem. Nagyon akartam azt a tortát, de nem sikerült! Azt is mondta egyszer valaki, hogy éppen azért nem sikerülnek a dolgok, mert annyira nagyon ragaszkodunk hozzájuk. Mindenáron! Értem én, de mihez ne ragaszkodna az ember úgy, mint ahhoz, hogy az anyukája homlokon csókolja, hogy az apukája megdicsérje?
Lehet annak a valakinek mégis igaza volt. Elrontottam mindent, és akkor engem nagyon megszidtak. Soha annyira még. Piszkos volt a konyha, és játszottam a gázzal. Azzal pedig nem szabad. Ezerszer megmondták, és én nem hallgattam rájuk. Az is kiderült, hogy meglógtam az iskolából.
Nagyon, de nagyon szégyelltem magam.
Azóta, csak úgy vagyok. Már nem akarok semmit. Csak nézem, ahogy labdáznak a többiek. Megrezzenek, ha nagyot kiabálnak. A tanárnő odajön hozzám, biztat, hogy menjek én is. Olyan kedves!
De nem megyek ki.
Megölel, és én hozzábújok.
Szorítom azt, akinek pedig nem is olyan rég, hazudtam.



 6. VÉGHELYI JÓZSEF: EGY FÜRT SZŐLŐ 
   (novella)
 
   Az idős ember gondolataiba mélyedve kifelé nézett a vonat koszos ablakán. Túl sokat látott és tapasztalt már életében ahhoz, hogy a vasúti kocsi állapotán mérgelődjön. Beletörődött a világba, a megváltozhatatlan körülményeibe. Régen nem ilyen volt. Világ életében keményen dolgozott és remélte, hogy majd az ő munkája is jobbá teszi az országot. Annyi szép szólamot hallott már a vezetőktől, de a vége mindig csak az lett, hogy még többet kell dolgozni. Tartsunk ki - hitegették a népet -, és akkor majd pár év múlva jobb lesz a világ nálunk.
Hát nem lett…!
Véghelyi József

  Sokan voltak a vagonban, akik igyekeztek a más településen levő munkahelyükre. Tipikus munkásvonat volt ez a reggeli járat.
Hétfő volt.
Az emberek még álmosan, a reggeli rutin szerint elfoglalták a megszokott helyüket. Valahonnan pálinka szag terjengett, az is helyén valónak tűnt egy ilyen környezetben. Néhányan aludtak, mások halk beszélgetéssel ütötték el az utazás unalmas, szürke idejét.
   A férfi hatvanöt-hetven év körüli lehetett. Pontosan nehéz lett volna meghatározni a korát. Az a típus volt, akit a kemény munka külsőleg is megtört, kezei fáradtak, bőre cserzett. A szeme viszont arról árulkodott, hogy intelligens, értelmes munkásemberről van szó. Keresztségben a Péter nevet kapta szüleitől. Felesége hasonlóan nehéz sorsú volt, ez is hozta őket össze. Bánatára a második gyerek szülésekor halt meg. Másodszor is megnősült, nem volt rossz teremtés, de az új asszony mégis más…
A megállókba érkezve néhány felszálló, vagy leszálló utas tette változatosabbá a vasúti kocsi társaságát. Pár szabad hely mindig akadt itt-ott. Péterrel szemben is volt kettő. Közben a horizonton már felkelt a Nap. Vörös sugarai elárasztották a bennülőket. Egyre több fiatal tévedt a munkásokkal teli szerelvénybe. Többnyire diákok voltak, akik középiskolába, vagy főiskolára igyekeztek.
  - Van itt szabad hely? - Húsz év körüli lány zökkentette ki Pétert magányából.
  - Természetesen, foglaljon helyet.
A lány viszonylag jól öltözött volt, olyan főiskolás féle. Egy nagyobb hátizsák, és egy kisebb kézi szatyor volt a poggyásza. Lehuppant Péterrel szembe az ablak mellé. Hátizsákját a csomagtartóba tette, a szatyrát pedig maga elé. Akkurátus mozdulatokkal kezdte szemlélni a tartalmát.
  - Ezerszer megmondtam, hogy ne pakoljanak be ennyi cuccot. Nem vagyok én málhás szamár!  Ráadásul a szőlőt nem is szeretem! - csattant fel a lány, és egy mozdulattal a műanyag zacskóba csomagolt gyümölcsöt bedobta az ablak alatti szemétgyűjtőbe.
Igazának tudatában ránézett Péterre, várva az együtt érző szavakat.
  - Kislányom, kitől kapta a szőlőt? – kérdezte Péter.
  - Az őseimtől, Anyáméktól! Ám olyan értetlenek néha…!
Az idős ember kutatta a lány durcás arcát. Régi emlékek keveregtek a fejében…Kisvártatva megszólalt, szelíd, szomorú hangon:
  - Tudja kedveském, a szülők már csak ilyenek. Nem is tudnak mások lenni. Számukra a gyermekük a legfontosabb az életben. Láthatóan szeretik magát. Persze, tudják ők, hogy nem kívánja a szőlőt, de akkor is becsomagolják, mert sohasem lehet tudni…! Tudja én öt éves voltam, amikor a szüleim egy bombatalálat során meghaltak. Egyedül maradtam. Először állami gondozásba kerültem, majd amikor már 12 – 13 éves lettem egy gyermektelen gazdaember vett magához segítségnek. Sokat dolgoztunk, ő is, én is. Hamar megtanultam, hogy mi a kemény munka. Ellátott mindennel, a feleségére sem panaszkodhatom.
Csak hát a szeretetet…
Nem bántottak, nem vertek, de nem is simogattak, egyszerűen éreztem, hogy nem a szüleim. Hasznos voltam a számukra, ezért tűrtek meg maguknál. Mind a mai napig érzem az anyai szeretet hiányát, az apai erős kéz védelmét, szavainak igazságát. Mit nem adtam volna, ha csak egy fürt szőlővel indítanak útra. Sohasem tudták megtenni. Nem adatott meg nekik, hogy főiskolás gyerekükre büszkék legyenek, hogy élelmiszerrel teli szatyorral indítsanak útra…! Nem érezhettem szüleim aggódó szeretetét, a teli szatyor súlyát. És nagyon sok minden mást sem!
   Motyogott még valamit, inkább csak magának. Egy idő óta már a beszéd is fárasztotta. A lány némán félrefordította a fejét, úgy tett, mint aki kinéz az ablakon, nem törődve az öreg iménti szavaival…
Elszégyellte magát. Nem válaszolt az öregnek, de a felkelő Nap elárulta a szemei sarkában megcsillanó, szégyen által előcsalt könnycseppeket.
 
Szekszárd, 2012, szeptember 23
*
 
A kép AI-vel készült





 7. ANTOLÓGIA A MAGAZINBAN 
 
Krivák-Móricz Judit: A  kesztyű
(elbeszélés)

Péntek délután volt,  januári  kemény  nap.
A  nő igyekezett, hogy indulhasson a Kék  golyó  utcába a kezelésre.  Budára.
Az  arcát is bekrémezte,  hogy  a  csípős  hideg  ne  marja ki a bőrt. Az volt  a szerencséje,  hogy tudta használni a metrót így az  útja  rövidebb időt  vett igénybe.. A  Déliben kiérve a friss levegőre érezte annak  hideg,  metsző  hatását,  Szaporázta  a lépteit hogy időbe  odaérjen a sugárkezelésre. Ott már  a helységben  finom meleg volt. Levetkőzött, és  várta a sorát. hogy az ottani  gép  elvégezze a  feladatát, s  mehessen mihamarabb   haza  felé.  Sötétedett,   meleg sá,  sapka,  kesztyű  védte a hidegtől. Az aluljáróban mindig megállt egy antikvárium előtt. Szerette a könyveket. Élvezettel keresgélt, és mindig talált  valami érdekességet  vagy  kincset érő  olvasnivalót, a mások által kidobásra  ítélt  könyvek  között. Most egy Passuth-ot talált a Medúzafejet. Tekintetével kereste az  eladót, hogy fizethessen, de még kiszúrt egy Oriana Falacci művet is, aminek a címe: Ha meghal a hold címmel. Fizetni akart, kérdezte a

 fiatalembert mennyivel tartozik, 300Ft volt a válasz.
Krivák-Móricz Judit

- És ez a másik könyv? -  kérdezte ismét.
- Ez? A másikat  ajándékba adom volt  a válasz. Péntek van, már haza akarok menni és nincs már forgalom és vevő.
Majd kiugrott örömében a bőréből. Így még nem kapott könyvet senkitől sem  
ellenérték nélkül.
Megköszönte, kifizette, és felvette a meleg bélelt  kesztyűjét, és elindult  haza, Táskája  megtelt a könyvek  súlyával. Szíve szerint nézegette volna a képeket a könyvekben, vagy  bele-bele olvasott volna  ,, de ez  nem  volt lehetséges,  Az emberek nagyon  szorosan álltak  egymást  mellett. A  Deák  térnél átszállt a 3.-as  metróra, ami hazavitte Itt már  letudott ülni. Felemelte a tekintetét és vele  szemben egy szerzetest  pillantott meg. Először csak érintőlegesen nézett rá.  Aztán tüzetesen  tekintett felé. A  férfin egy nagyon vékony talpú  cipő, egy  barna csuha és egy még vékonyabb béleletlen ballondzseki volt. Sál  sem volt  a nyakán.  Aztán a tekintete  a kezére  vetődött.  hihetetlen vékony  kezet pillantott  meg,  A hidegtől már  a bőr a  szivárvány  minden  színében játszott. A  vékony ujjak imára kulcsolva,  Megnézte a termetét: Édes Istenem, hogy lehet  egy ember  ennyire vékony!  A  ruha lógott rajta, nem hogy meleget adott volna.
- Add oda a kesztyűt! Hallotta  a hangot, belülről. A hang kedves és szeretetre méltó volt, nem parancsoló.
Elmosolyodott magában,
A  Nyugatinál sokan  leszálltak, és a szerzetes mellett nem ült senki sem, átült mellé.
- Azt mondták nekem - és  tekintete  felfelé mutatott -, hogy adjam oda a kesztyűmet -  említette  meg halkan.
A  szerzetes ránézett,  
- De  ez a kesztyű kellhet magának...- mondta alig hallható  hangon.
- Nem! Nekem van másik, az otthon van ! Higgye  el!
A  férfi nézte a kesztyűt, megsimogatta annak bőr felületét,
- Este  mondok egy imát magáért.
Felvette a kesztyűt, mintha  ráöntötték  volna…,  passzolt  a kezére.
Tekintetével köszönte  meg  a kapott ajándékot,  Közeledett  az Árpád  megálló.
A szerzetes  felállt és elindult  a kijárat  felé.
A  nő  a  tekintetével simogatta meg  a  férfi sziluettjét.
Aztán becsukódott  a  szerelvény ajtaja...

2026.01.16.
……………………….
 
József Tibor: Séta ölelésben
 
Kávé, zserbó osztozva a tányéron
illatoznak, s a tágas teremben
már néhányan járták a társastáncot
- oly’ volt, mint egy séta  ölelésben,
mint libbenő társ zeneutazáskor
a halk,  remegő szemütközetben.
Bátran öleltek, jókor vontak, s olykor
a tétova kéz eltévelyedett
a gőzpárás páratlan hangulatban.
S az éveikre feledést keresők
bújtak, léptek karokba simultan
ott helyben vallatták a múló időt
s némult a mese a hős, az alkonyban
lámpát gyújtott az égi felelős
 
Kaposvár, 2024 márciusa
………………………
 
Aurora Amelia Joplin: A sötét ablak tükre 
( Beszélgetés önmagammal)
(elbeszélés)
 
Késő este volt. A szoba félhomályában úgy ültem – olyan volt, mintha a nap rajtam felejtette volna a kezét. A levegő mozdulatlan volt, az ablakon túl a város fényei hidegen remegtek, bennem pedig ott maradt valami nehéz, névtelen rezdülés. Sokáig csak hallgattam. Aztán egyszer csak megszólalt bennem a fáradtság. Nem hangosan, inkább úgy, ahogy a repedés fut végig az üvegen – csendesen, mégis feltartóztathatatlanul.
– Már megint eljutottál idáig – mondta.
Nem ijedtem meg. Ismerős volt. Régebb óta ismert, mint bárki más.
– Azt hittem, ma még bírom.
– Mindig ezt hiszed – felelte bennem. – Aztán este leülsz, és végre lehull rólad mindaz, amit nappal még tartani próbáltál.
Az ujjaimat néztem. Azt a kezet, amely mindenkinek segít, ad, ad és ad egész nap.
– Miért jössz mindig vissza?
– Mert hívsz – mondta. – Minden alkalommal, amikor hallgatsz arról, ami fáj. Minden alkalommal, amikor megint te leszel az, aki megtart, megért, végig hallgat mindenkit, és

Amelia közben magadban egyre beljebb húzódsz.
Aurora Amelia Joplin

Lehunytam a szemem. Ez már annyira igaz volt, hogy szinte fájt.
– Én csak azt szeretem, hogy rendben legyen minden.
– És te? – kérdezte bennem a hang. – Téged ki kérdezett meg, hogy jól vagy-e?
Erre már nem tudtam válaszolni. Csak az a sűrű, éjszakai csend maradt, amelyben az ember egyszer csak közelebb kerül magához.
– Azt hittem, erősnek kell lennem.
– Erős voltál – felelte a fáradtság. – Csakhogy az erő nem kőből van. Hanem húsból, idegből, szívből. És ami él, az egyszer el is fárad.
Az ablakra néztem. A sötét üvegben halványan ott volt az arcom, de mintha valaki más is nézett volna vissza belőle. Egy nő, aki túl sokáig állt egyedül az ajtóban, miközben mindenkit beengedett, csak önmagát hagyta odakint.
– Akkor te nem vagy ellenem? – kérdeztem halkan.
– Én vagyok az a pont benned, ahol már nem lehet tovább hazudni magadnak – mondta. – Nem bántani jövök. Csak szólni, hogy emberből vagy.
Ekkor valami megmozdult bennem. Nem nagy dolog. Csak annyi, mint amikor egy szoros csomó engedni kezd.
– És ha ezt más is meglátja?
A válasz lassan érkezett, mintha nem is a fáradtság mondaná, hanem valami mélyebb, valami bölcsesség.
– Akkor végre nem csak azt látja majd, milyen szépen viseled a terheidet, és milyen erős vagy, hanem azt is, hogy gyenge is vagy néha. Hogy attól, hogy elfáradsz, hogy vágysz egy ölelésre, egy megértő szóra, még ugyanúgy szerethető maradsz. Hogy az érzékenység nem repedés rajtad, hanem fényrés.
Sokáig ültem mozdulatlanul. A szoba ugyanaz maradt, az éjszaka is ugyanaz volt, mégis úgy éreztem, mintha beljebb kerültem volna önmagamban.
És akkor újra belenéztem az ablak sötét tükrébe. Az arcom már más volt. A szemem csillogott, és egy kedves, halk mosoly jelent meg rajta.
Igen.
Szabad gyengének lennem!
………………........


 
Lovag Dáma Nagy Cynthia video-verse, megtekinthető a YouTube-on
 
Vass Albert: Igazgyöngyök
https://www.facebook.com/reel/985399157481881


………………………..

 
Klementné Burza Mária: TAVASZI HULLÁMOK
 
Messziről érkezel,
szívemben érezlek,
hónapok legszebbje
te vagy május nekem!
 
Kellesz, hogy megújítsd
haldokló reményem,
mennyekbe repítő
tavasz-hullámok
színesőt festettek
szemnek és léleknek,
úgy kellesz, úgy kellesz
csodás május nekem!
 
Madarak dalába
szövött fátylon túli
muzsika, amelyben
lágy hangod benne lesz,
szívemre lágyan fest
balzsamos takarót,
hogy el ne feledjem,
itt , minden változó,
s benne változatlan
mégis mindig jelen,
úgy kellesz, úgy kellesz
csodás május nekem!
 
Mikor a májusi
éj csendesen leszáll,
felcsendül majd egy dal,
benne az orgonák
illata száll tovább,
a képzelet Téged
tesz elém, megfesti
felfénylő mosolyod,
jőj május, jőj május,
szívem és a lelkem
most had öleljen át,
és legyen feledve
minden, minden mi fáj!
……………………………
 
Felső Tamás: A vén lemezjátszó
(novella)

A szoba sarkában, az ablakon túli rozsdás ősz ölelésében úgy pihen a vén lemezjátszó, mint egy megfáradt, bölcs krónikás. Fakerete az idő mély tónusait őrzi, erezetében ott futnak az elmúlt évtizedek láthatatlan évgyűrűi.
Felső Tamás

Ő nem egy szerkezet, hanem egy időgép, melynek minden porcikája a szüleim fiatalságától lüktetett.
Most, amikor a tű óvatosan, mint egy bizonytalan táncos, ráereszkedik a barázdákra, a csendet egy halk, otthonos sercegés töri meg, ez a múlt lélegzetvétele. A bakelit korong forogni kezd, és vele együtt fordul meg velem a világ is. A dalok nem hangjegyek, azok könnycseppek, nevetések és elfojtott sóhajok gyűjteményei. Minden dallam egy darabka apám és anyám közös hajnalaiból, amikor még a remény volt a legszebb melódia.
A zene úgy áradt szét az új házunk szobájában, mint az asztalon égő gyertya fénye, melegen, és betöltve a réseket a szívek körül. A vén lemezjátszó fedele, mint egy kinyitott kódex, kottákkal és emlékekkel van teleírva, hirdetve, hogy minden karcolás a bakeliteken egy régi átélt csodás boldog pillanat lenyomata.
Ahogy nézem a forgó korongot, szívem ritmusa igazodik dallamához. Ebben a szelíd pörgésben ott van minden, ami elmúlt, mégis örök.
Mert bár az idő könyörtelenül elhaladt, a vén lemezjátszón a dal igazán sosem ér véget,
míg van ki emlékezzen rá,
addig szüleim ifjúsága minden alkalommal újra és újra fényesen felragyog a fekete barázdák között.
 
A kép az :Internetről származik



………………..

Kalocsa Zsuzsa: Új nap s új remény
 
Dermesztő éj apró villanása,
izzik szikrája, ezüstös pára
várja, hogy kezét nyújtsa a hajnal,
s jéghideg szívbe meleget áraszt.
Remegve botorkál a sötétben,
majd megpihen a napfény ölében.
Balzsamos szellő megsimogatja,
nem remeg a szív, csendes a hangja.
Összeolvadnak az árnyak s fények,
a reggel puha fényeken lépdel.
Felhőkre szín-aranyt horgol az ég,
ismét új nap jő, s vele új remény.

*
Tarcsay Béla: napkelte-festmény 33x48 cm, pasztell)




 8. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK 

Véghelyi Péterné dr. - Lélekemelő: Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában!
 
Turbulencia van a világban – hangoztatják a nagyhangúak, akik magukat közgondolkodóknak hívatják. Mert közírók ma nincsenek, s mivel nem születnek ilyen művek, talán közgondolkodók sem léteznek. Akik ma a közvéleményt formálni igyekeznek, azok az internetes fórumokon böfögnek, rágalmaznak, gyalázkodnak, gyűlöletet keltenek, nemzetrontást és hazaárulást hirdetnek. Ezek az emberek bizonyos gondolatokat fogyasztási cikké alakítottak, ebbe beletartozik a tömegszórakoztatás is, mint a filmek és a szórakoztatóipar által gyártott gyorsan felívelő, s hirtelen alá-bukó eszmék hulló csillagai. Ma már nem magyar szólásmondásokat, közmondásokat
Véghelyi Péterné dr.

idézgetnek, hanem ilyen gondolatgyárosok innen-onnan kiragadott mondatait. Ám ha valamit idézünk, akkor tudnunk kell azt is, hogy ki mondta, mikor mondta és honnan mondta azt. Sajnos ma az emberek gondolkodása nemigen hajlandó bizonyos, a többség által hangoztatott eszméken túllépni. Kritika nélkül elfogadunk közvélemény-kutatási eredményeket annak ellenére, hogy pontosan tudjuk, mi ebben a közben nem vagyunk benne. A probléma nem most kezdődött. Az első világháborút lezáró békediktátumok békeművet fabrikálók célja a birodalmak megszilárdítása volt, azonban e birodalmak nem megszilárdultak, hanem széthullottak. Az önrendelkezés helyett elkezdődött az osztályharcok-elméletének hangoztatása, a bolsevik kizsákmányolás bűvös jelszavának hangoztatása: ez volt a kommunista internacionalizmus alapja. Ez a bűvös jelszó a mai napig hallatszik az említett közhangulatot befolyásolók által. De ki zsákmányol ki és kit? A háborúk kora, úgy vélték, a II. világégést követően befejeződik. Ó, milyen hamis béke illúzió volt ez! Abból indultak ki, hogy a háború legerősebb ellenérve mindig egy nemzedéknek az utolsó háborúról őrzött emléke. Így tekintettek sokáig a bolsevik eszmékre is, a kommunizmus diktatúrájára, mely többek között Magyarországot is megfosztotta szuverenitásától. De nem csak attól! A Magyar Királyságot 1946-ban megszüntették, ezzel Szent István örökségét sárba tiporták. Lefejezték a magyar szellemi elitet az anyaországban, és a megszállt területeken egyaránt. 1947-ben a IV. törvénnyel megszüntették a nemesi hercegőrgrófgrófbárónemesprimorlófő (székely)címeket; innentől fogva rangjelző címek, valamint a vitéz cím használata tilos. Tilos lett olyan címzést használni, amely a jelen törvénnyel megszüntetett rangra vagy rangjelző címre (méltóságra) utal (főméltóságúnagyméltóságúkegyelmesméltóságosnagyságostekintetesnemzetes). A leg-nagyobb merénylet Szűz Mária országának Egyháza ellen az esztergomi érsek prímási méltóságának hercegprímási jellegének megszüntetése ugyanitt. Mindszenty József bíboros hercegprímás az utolsó helytartója volt a szakrális magyar királyságnak, ahol a prímásnak nemzeti egyházra kiterjedő joghatósága volt. Ezek kommunista törvények voltak, melyet a bolsevikok hoztak. De ez nem a múlt, mivel ma is van olyan párt, melynek programjában sarkalatos pontként szerepel ugyanez az elképzelés. Azaz a bolsevikok itt vannak és pusztítanák az újra feléledő hagyományokat, nevetségessé téve a vitézséget, az ispánságot, a megszólítástörténet olyan kifejezéseit, melyet ma már csak Mikszáth Kálmán novelláiban olvashatunk, ha olvasunk. Úgy tűnik, ma minél igénytelenebb valami, annál korszerűbb, s ne merészeljen senki tartásra, méltóságra, tiszteletre hivatkozni, mert az bakafántoskodik, ha érthető még ez a szó. Szómágia van, mely ellen nem akarunk védekezni, melybe készségesen beleolvadunk, s szépen lassan nemzet és anyanyelvfeladás lesz belőle. Mert valóban nyelvében él a nemzet, és ezt nem segíti elő semmiféle lingva franca. Az értelmiség és a tudományosság közvetítő nyelve lehetett egykor a latin, majd a német, idővel a francia, de szép idők voltak ezek! Ma az angolszász nyelvi hatások a torz gondolkodást, a romlott erkölcsiséget is magukkal hozták. Használóik nem is igen tudják, hogy mit beszélnek. Némely kifejezést csak a hallgatólagos közmegegyezés hozza létre, új szavak, kifejezések gyártódnak mindenféle szellemi képzet nélkül, ezért olyan képtelen ma a közgondolkodás. Tényleg csak így tudunk beszélni a reális valóság dolgairól? De a szellemi, transzcendens dolgokról is? S közben egy mai hittanuló nem tudja mi az, hogy kalászigakarámakol s az erényeket kifejező szavakat nem is sorolnám ide, az más magasság, jelenleg magyar szavakat kell idegen szóként tanítani. Ma már az Egyházon belül is ügyeskedők és opportunisták jelenítik meg az európai egzisztenciális attitűdöt, mely olyan közömbösséget képvisel, mely a közgondolkodást teljesen immunissá teszik arra, ami az éppen felkapott közhangulat témáin kívül esik. Elmondani nemigen lehet, hogy erkölcsileg kifogásolható, s rossz ízlésre valló állásfoglalások születnek, ha ők is mindig mesteri módon igazítják az evangéliumi magyarázatokat a világban ügyeletes erkölcstelenségekhez és nemzetek feletti identitáskeresésekhez. Mintha ma csak az volna örökérvényű, ami valahogyan mindenkit érinthet, amit a többség el tud fogadni, amivel, ha lehet, senkit nem tudunk megbántani. De éppen azért, hogy e megbántódás lehetőségének esélye a legkisebb valószínűséggel fordulhasson elő, ezért szómágiával kétértelmű, sokértelmű kifejezések puffogtatásával fenntarthatják maguknak a lehetőséget arra is, hogy utólag megmagyarázzák, ezt nem úgy kell érteni. Ezért aztán átveszik a globális etika kifejezéseit, melyek teljesen kiszorítják a keresztény erkölcs egyértelmű szavait a közbeszédből, az angol-szász hatásra már a teológiából is, nem beszélve egyes helyeken az ige-hirdetésről, ami sokszor inkább hasonlít pszichológiai előadáshoz, mint katekézishez. Szinte csak arra figyelnek, ami poén, holott a kárhozatban nincsen semmi tréfa! Kilúgozott krisztusi mondatok, melyek célja a szórakoztatás és a jó közhangulat, hogy senkit meg ne bántson az igazság, hogy minél többen legyenek a templomban. Nem kell, hogy tele legyenek a templomok! Ott az igazságnak kell hangoznia, amint Sík Sándor meg-vallja:
 
Hiszek, és hitem súlyos és kemény.
Nem tünde tan, nem pille vélemény.
Nincs benne így-úgy, bárcsak és talán:
 Igen és nem, kereken, magyarán.
Semmi csűrés és semmi csavarás,
 Ínyeskedés és köntörfalazás:
 Hiszem és vallom, szeretem és élem,
 Amit az Egyház hinni ád elébem.
 Ebben a hitben élek és halok:
 Katolikus vagyok.
 
„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják Istent” (Mt 5,8). A tisztaszívűek nemcsak Istent látják meg, hanem a világ dolgait is Isten szemével látják. Annak látják őket, amik; a jót jónak, a rosszat rossznak. De hogyan, ha összekeverték e dolgokat, s elrontották a nemzet nyelvét is?! A jelenségre a Pápai Intézet katolikus kutatója, Margaret Peters már régen felfigyelt, magam is olvasom a munkáit, hiszen én is ezt a jelenséget kutatom, kifejezetten a magyar nyelv vonatkozásában. „A 20. századi hidegháborút követően egy új globális kulturális forradalom kezdődött, aminek következtében olyan új szavak, normák, értékek, életstílusok, oktatási módszerek és kormányzási folyamatok terjedtek el és arattak teljes győzelmet világunkban, melyek egy bizonyos új etika elemei. Az új etika normatívként jelenik meg és mára már uralkodik a világ kultúrái felett. Az értelmiség és a döntéshozók többsége anélkül kezdte el követni ezen új normákat, hogy gondosan elemezni kezdte volna eredetüket és mindazt, ami szükségszerűen következik e normákból. Az, hogy mit jelent az új kultúra, nem magától értetődő, a puha egyetértés látszata mögött a globális etikának olyan antikrisztusi programja van, ami a Nyugat hitehagyásában gyökerezik.” – írja a nagyszerű asszony, akit én is megismerhettem.
Nézzük, melyek az uralkodó szómágia következményei!
Egyfelől új tákolmányként jelennek meg mindenütt az alábbi kifejezések: kulturális sokféleségkulturális szabadságcivilizációk közötti párbeszédéletminőségminőségi oktatása választás jogatudatos döntéstudatos konszenzusgenderesélyegyenlőségáltalános érvényesítés (mainstreaming)civil szervezetekpolgári társadalompartnerségátláthatóságnői jogokgyermeki jogokszexuális orientációbiztonságos abortuszéletre nevelésvállalati társadalmi felelősségtisztességes kereskedésszemélyi biztonság. Ezek a kifejezések, fogalmak globálisan uralkodóvá váltak, melyeket sem helyeselni, sem elítélni nem kell, s a semlegesség látszatát keltve céljuk az, hogy senkit ne bántsanak meg, senkit ne szembesítsenek a bűnnel. Azonban az új fogalomkészlet hajlamos kizárni hagyományos szavainkat, amiket ma már nem is használunk a közbeszédben, ámbár keresztény életünk velejéről, életmódunk tartópilléreiről van szó. Szavak, melyeket ha kimondunk, megszentül körülöttünk minden, s szentté válik lelkünkben a kép is, mely kötelez bennünket ezen értékek óvására és képviseletére: mint például: igazságerkölcsiséglelkiismeretészszívszüzességtisztaságházastársférjfeleségapaanyafialányaszolgálatsegítségtekintélyhierarchiaigazságosságtörvényparancsolatdogmakaritászreményszenvedésbűnbarátellenséghitAnyaszentegyház stb. Az új paradigmáknak az új etika ad egyesítő alakzatot. Ez az etika globális. A globális etika foglalta el az egyetemes értékek helyét. Mi, vagy ki foglalta el Krisztus igazságának helyét? Nemzetek lesznek az utolsó ítéletig a földön, s minden nemzet közül kitüntetettebb a Szűz Mária országa! Legyünk észnél, nép-nemzeti gondolkodással ismerjük fel azokat a sátáni szervezkedéseket, melyek Trianon óta Mária országa, a magyar nép, a magyar szív, a magyar nyelv és gondolkodás ellen munkálkodnak. Gondoljunk a Trianon utáni közhangulatra, melyben a megsebzett ország tiszta szívében ez jelentette az egységet:
 
„Magyar! Te most árva, elhagyott, veszendő, 
  Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
  Magyar, legyen hited s tiéd a jövendő.
  Magyar, legyen hited és lészen országod,
  Minden nemzetek közt az első, az áldott,
  Isten, amit néked címeredbe vágott.
  Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
  Ajkad azt rebegje reggel, délben, estve, 
  Véreddé, hogy váljon az ige, az eszme:
  Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
  Hiszek egy isteni örök igazságban,
  Hiszek Magyarország feltámadásában!”
 
Részlet: Papp-Váry Elemérné: Hiszek egy Istenben hiszek egy hazában c. verséből (A Horthy-korszak nemzeti imája legyen a mai válságos kor imája is nemzetünk feltámadásáért, Szűz Mária országának hitbeli 

*




 9. VERSEK A SZERELEMRŐL 


 Engel Csaba : Semmit sem tehetek

Hadd múljanak az évek szelíden,
Ne szántsd fel a múltat sohase,
Ha szép emlék szépíti a lelked,
Mindig fiatal marad szíved.
A ráncok sosem öregítenek,
Fájdalmat sem okoz a szívnek,
Csak annyi már, nem vagy hirtelen,
Megtanított mindenre az élet.
S majd velem együtt mondod el,
Bocsánat; mégsem lettem bölcsebb,
De egy az biztos: szíved szeret,
Szeret élni jól még egy keveset.
Én magam azt hiszem, nem öregszem,
Nincs halál, csak álom, mely felébreszt,
Új élet vár ránk, ennél sokkal szebb,
Ott sosem lesz éjszaka, örök fény lesz.
 
2026.01.28
……………………
 
Lovag Dáma Nagy Cynthia : Álmatlan éjjelem...
 
Hozzád jöttem a napi éjek csillagával
felszabadult lelkem minden zsongásával.
Nyitott szemmel ért ma is a pirkadat, gyomromban
pillangókat kergetett a friss harmat..
Álmatlan éjjelem hozzád vitt kedves,
mert hinni akartam, hogy szerelmünk igaz lesz.
Mekkora kegy vagy az élettől nekem,
ha átölelhetlek megszűnik
minden félelem!
Mily érdekes az élet, hogy
itt vagy Te nekem
Istennek azt hiszem, dolga van még velem!
Felfedezhetjük együtt a
csodaszép végtelent, s
feltárulhat előttünk, miről
azt hittük elveszett.
Ahogy Te a két szemeddel nézel, lelked sugara is letérdel.
Aranyló vánkosát teríti majd
ránk az éjjel,
s csillag pázsitját szövi fölénk szenvedélyjel
majd megfürdet minket a felhőtlen kéjjel....
 
N.C.jogvédett vers
……………………..
 
Felső Tamás: Futótűz és szökőár
 
Te vagy a szikra,
melytől kigyúl a néma éj,
vöröslő láva bennem,
mi zsigereimig elér.
Nem egy szelíd szellő vagy,
mi arcom csak lágyan legyezi,
hanem egy vihar, mi világom rengeti.
Vérünk hullámverés,
mi mindent porrá zúz,
erős mágnes, mi hol az égbe,
s hol a mélybe húz.
Te vagy a szomjúság,
s te vagy egy tiszta kút,
egy égő labirintus,
hol már nincs visszaút.
Nem csak fény vagy,
mitől nincs többé sötétség,
tőled megszűnik minden határ,
s nincs többé kétség.
Lelkünk két rózsa,
mi egyetlen csokorrá válik,
s szívünkben kitart már örökre,
az utolsó szálig.
Te vagy a szökőár,
mely gátjaim áttöri,
izzó vas, mi sorsomat jelöli.
Nem hűvös patak vagy,
hanem egy vad, mély folyó,
melyben elmerülni egyszerre kín,
s gyönyörű jó.
 *
Kép: Mesterséges intelligenciával készült




 10. A.K.ANDRÁS: AMÍG TE... 
      (novella)

Amíg te beülsz a vérrel és verítékkel megvásárolt ékszerdobozként használt patikatisztaságú, és hibátlan kétszemélyes sportautódba, melyet hét lakattal zárt garázsban őrzöl reszketve a félelemtől, mikor veszik el tőled, s miről tudod, hogy semmi szükséged rá. Addig én kényelmesen hajítom hátra a papír zacsit, azt amiben a csokis croissant-ok voltak pirított dióval a tetején, nem egészen pár másodperccel ezelőttig két igen megviselt gyerekülés közé az autóba. Amit nem én választottam, hanem az élet sodort mellém s amit a jóisten segít haladni. Az Oldteimer, amit a csillagok minden éjjel üdvözölnek.
A.K.András
*
Amíg a te nyakadban egy átlagember egyévi fizetése fityeg, újaidon címeres pecsétgyűrűk sokasága sárgán csillog a napfényben, kezedben a legújabb trendi méregdrága mobil és a tálcádat be sem bírod csukni rendesen úgy feszül a színesre festett papíroktól mikhez emberi vér tapad! Sanyarú sorsok tömkelegének csont ujjai, s a nem létező lelkiismeretedhez mindhiába könyörgő reményvesztett pillantások ezrei. Addig az én nyakamban lompos kutyafarok, a kezem alatt vastag bundájú macska dorombol elégedetten dagasztva a combjaimat. Kissé viseltes, repedt kijelzőjű telefonomon számtalan boldog érdek nélküli ember képe mosolyog rám minden nap. Tálcámban éppen csak van valami, ámde annyi mindig akad, hogy a nincs böl is jusson másnak.
*
Amig te. Míg nálad tíz éve jól ismert, mégis idegen emberek alamizsnáért dolgozva heti hatszor mély takarítást végeznek vegyszerek tömkelegével abban a lakásban, amihez te se tudod már hogy jutottál hozzá. Emberi sorsok átkot mosolyognak szemedbe, mégis tarkódra szánakozó tekinteteket szegeznek. Addig nálam a kutyaszőr szívesen látott vendég, bár naponta kitessékelem. Csöppnyi bérlakásomat az élet illatainak színes kavalkádja lengi be. Katicabogár napozik az ablakpárkányon igen vidáman, miközben méhecske szál ki a nyitott ajtón döngicsélve. Aminek a százéves eresztékei, annak erősen megkopott küszöbéről ismeretlen ismerősök vidáman integetnek felém. Annak repedéseiből beszűrődve a világ eltévelyedett árnyai és fényei, az élet zsibongó sustorgásai, öreg nénje mosolya, kisgyermekek kacaja kíséri utam minden méterét.
*
Amíg te az észbontóan hibátlan alakú, kifogástalan megjelenést garantáló párod nívós szinthez szoktatott és elvárások sokaságával vészterhes jeges pillantásával találkozol minden percben rettegve a pillanattól mikor már kevés leszel neki. Addig én igaz szerelemmel és önzetlen rajongással csókolom szájon azt, kivel a sors és nem az érdek hozta tető alá a boldogságunk Rembrandtját. Megédesítve életem minden szegletét és annak minden másodpercét. Önként összekötve létezésem eme szédületesen sziporkázó lénnyel, kivel és Isten áldásával a valóság csodáját élem meg minden áldott nap.
*
Amig te. Míg téged méregdrága koszorúkkal búcsúztatnak hideg tekintetű, fagyott szívű érdekemberek százai, kik a ceremónia után öt perccel elfelednek, törölnek mindennapjaikból végleg s ezzel elenyészik lényed a semmi forgatagának óceánjában egyetlen csepp tintaként a végtelenbe zuhanva mikor ideje van neki, s megkapod te és én is a kis földet mi megjár utunk végeztével. Amikor mindketten letesszük a szekercét mivel életünk szobrát faragtuk párhuzamos utunk végeztével számot adva a létezésnek. Addig engem csupán szeretet családom, maréknyi barátom, utam során csak egy pillanatra látott ismeretlen ismerős arcok végtelen tengere búcsúztat. Egyetlen egy szál mezei virággal megrendültségüktől remegő kezükben, arcukon szívből fakadó igaz könnycseppekkel. Melyek, ráncaik sorsuk vájta barázdákon át, tiszavirágként gördülnek tova a sajgó fájdalmat, annak írmagját is kitakarítva sokat látott lelkükből. Könnycseppek, miket nem csupán a szomorúság csalogatott elő, hanem közösen megélt valódi emlékek, mosolyok, fájdalmak és a tudat, hogy elindulhattam utamra a világok világa felé, hol a fényhazában várnak már rám azok ezrei, kik valóban ismernek. Mi nem csak reménnyel tölti el az élményekkel, az élet esszenciájával telített fényben ragyogó, mégis éteri tűzben kovácsolt, e világot elhagyni készülő spirituális lényemet, de támogatja azokat a sajgóan fájó lelkeket, kikkel utam során osztoztunk a világ fájdalmában, az elesettet felemelő kézre pillantó lélek mosolyában és a világ ezernyi vidám színben pompázó szivárványos csodáinak tejutakat áthidaló érzelmeiben.
Amíg te léteztél, addig én éltem.


 11. FILOZÓFIKUS VERSEK 

  Gerencsér Hajnalka: A LÁTSZATVILÁG

A látszatvilág, mondd hova vezet,
Szabadon ölik meg az embereket.
Mosolyogva gyilkolnak lelkeket...
Szavakban létezik ölelés, szeretet.
A látszatvilág, mondd hova vezet,
Képmutató emberek élnek teveled.
Mosolyogsz, s nyelsz, így leszel beteg,
A probléma megoldás eredményesebb!!
A látszatvilágban nincsen érzelem,
A zombik sora benne oly végtelen.

Bólogatnak mindig, hogy megfeleljenek,
Kötelező módon szavakban szeressenek.
A látszatvilág egyforma zombikat szül,
Nem válik ki senki, egyedinek lenni bűn.
Nem mondhatsz ellent, ha nem tetszik e módi,
Az évek múltán az éned sem lesz már valódi.
A látszatvilág, mondd hova vezet,
Bántanak, s engedi, ki szavakban szeret...
Ítélkeznek, tolongva egymást tapossák,
Noha a lélekben rejlik az igazi boldogság.

………………………….
 
Demeter Jutka: Az embernek…
 
...szüksége van a Földre,
de a Földnek nincs szüksége ránk.
Sebeket ejtünk rajta és a Föld
majd idővel, meggyógyítja saját magát.
A gyökerek olyanok, akár az erek,
a füvek a fák benövik a sebeket a romokat,
mert a Föld egy élő szervezet.
A Föld szabad.
Ahogyan a jó anya
a haszontalan gyermekét,
táplál, tanít, felfedi nekünk

szép természetét.
Minden tudásunkat
a természettől lestük el.
A Föld akkor is lesz, ha ember,
te nem leszel.
 
Ne betegítsd meg a Földet
gyilkos vegyszerekkel,
röpke életedben
pillanatnyi javakért..
mert az még rendben lenne,
irtsd csak ki bátran magadat,
de mi lesz a gyermekekkel,
ha az ükunokák is élni akarnak.
Az értelmes ember, tiszteli
a Földet és minden életet,
a termőtalajt a folyóvizet
a levegőt
a tiszta eget és a tengereket
és a magas ég,
halld meg, már régóta kiabál:
EMBER! ELÉG!
A Föld nélküled
majd meggyógyítja önmagát.
Tiszta lesz a talaj a víz
a levegő és a tengerek.
A körforgás forog tovább.
Nem akarhatod
emberiség, hogy nélküled.
………………….
 
Hegyaljai Tünde: Az érzékenyek éneke
 
Túl mélyre hallok a csendben,
túl hamar észreveszem a változást a hangban,
egy elfordított tekintetben
már egész történeteket sejtek.
Azt mondják, így nehéz élni.
És igazuk van.
Nehéz úgy menni végig a világon,
hogy minden rezdülés megszólít.
Nehéz nem megérintődni
ott is, ahol mások csak átlépnek.
De én nem tudok sekélyen szeretni.
Nem tudok fél szívvel jelen lenni.
Ami bennem él, az mélyre gyökerezik,
mint a fák, amelyek a vihart is érzik előre.
Sokszor hittem,
ha elég jó leszek,
a világ is megszelídül körülöttem.
De a világ nem mindig szelíd.
És mégis —
nem akarok kővé válni.
Nem akarok megtanulni nem érezni,
csak azért, hogy kevésbé fájjon.
Mert ami bennem érzékeny,
az látja meg a fényt is ott,
ahol más már csak árnyékot talál.
Az érzékenyek sokszor csendben sírnak,
de ugyanők hallják meg
a legfinomabb dallamot is az életben.
Lehet, hogy gyakrabban törik a szívünk —
de amikor szeretünk,
abban nincs számítás.
Ha teher is néha ez a lélek,
mégis ebből születik a szépség,
a türelem,
a valódi odafordulás.
És talán egyszer majd
valaki nem túl soknak lát,
hanem éppen elégnek.
Addig pedig
óvatosan viszem magammal
ezt a törékeny erőt.
Mert nem hiba vagyok —
hanem mélység.
……………………….
 
Reményi Sándor: Lét vagy nemlét?
(A ma holnapja: „…most, vagy soha!”)
 
Árvalányhaj lengedezik a szélben,
háború gyilkos lehelete vágta,
skalpja az út porában heverészve
mementóként a holtak sorsát várja.
 
Hűlt helye van itt az emberi létnek!
Miért nincs senki, aki meg is áldja,
aki vigasztal élőt keservében:
ha még maradt otthon…, s van ’ki még vágyja?
 
Új életet hordozott szíve alatt…
Uram! Ez a világod élhetetlen!
Légy belátóbb, és ne a vétlent sújtsad!
 
„Balsors akit régen tép, …”: a bú maradt,
ám a jövő erre már érzéketlen…:
megoldást békés megegyezés nyújthat!
 
Idézetek:
Petőfi Sándor: Nemzeti dal
Kölcsey Ferenc- Himnusz
………………………..
 
Tóth Enikő Enci: Énidő
 
Tölts el önmagaddal pár órát,
online világod épp ne fusd át,
ne nézz telefont, csak légy magad,
előkerülnek a szép szavak!
Lelked mélyéből fényes szilánk,
minden nap újra érted kiált,
ne hagyd veszni, engedd, hogy éljen

kísérve téged napsütésben...
Sétálj az utcán zene nélkül,
magadban így a rend kibékül,
keress virágot, apró csodákat,
átörökített aranyágat!
Légy önmagaddal erdőt járva,
nedves réten fűszálba zárva,
tanulj újra lelkeddel élni,
így a világtól nem kell félni!
Őrizd a lángot, mi éltetőd,
emeld fel mindig a kétkedőt,
ne foszd magad a szép világtól,
akkor az Isten sem lesz távol...
………………………
 
Zsigmond István: Nem az a paraszt
 
Apám egy este, mikor por szállt a nyárban,
csendesen mondta, félig tréfás szavával:
„nem az a paraszt, ki görnyed a határban,
hanem ki emberként viselkedik ebben a hazában.”
Nevetett hozzá, mint aki nem prédikál,
csak odadob egy szót, mint követ a vízbe,

s a hullám bennem az óta is visszajár,
csendesen nő, mint fagyökér a mélybe.
Mert láttam én is kérges, öreg kezeket,
melyekben munka volt, de nem volt durvaság,
s egy-egy halk köszönés többet jelentett,
mint száz hangos, üresfejű ordítás.
A föld nem szégyen – csak türelem és idő,
az ember az, ki benne arcot kap s szépül.
Nem attól leszel több, hogy tiszta a cipőd,
hanem ha hazugság felé nem fordulsz el végül.
S ha néha bennem is felkavarodik a zaj,
és szavam élesebb, mint szeretném, hogy legyen,
apám hangja jön vissza, mint egy régi dal,
és helyre tesz halkan – odabenn.
 
2026.



 12. AUSZTRÁL KAPCSOLATOK 
 
Adásnap: 2026.04.05
 
 A mai adás Húsvét szellemében zajlott le. Keresztény vallásunkban a Húsvét misztikus. Nagyon sok esetben annyira nem értett történet, amit akárhányszor hallok mindig újabb és újabb dolgot fedezek fel benne. Szabó Gábor evangélikus lelkész egy rendkívül mélyreható üzenetet küldött az „Útravaló” rovat keretén belül. Érdemes meghallgatni. S mindezt még fokozta Kiss Ágnes csodás népmeséje Krisztus haláláról. Befejezésül Katalin olvasta fel Fekete István Húsvét című novelláját, ami igazán feltette a pontot Húsvéti megemlékezésünkre. Összességében boldogan jöttünk ki a stúdióból. Remekül ment minden. Érdemes belehallgatni. De ha már itt vagy vannak barátaink „ Megszólalok” online irodalmi magazin, amiben kincseket találsz és valamit, amit mostanában fedeztem fel Dr Rodé Magdolna gyermekszakorvos Facebook oldalát, ahol hasznos tanácsokat lehet olvasni gyermekek egészségügyi problémáiról. Nézzetek bele. Ha tetszett az adás kérlek osszad meg barátaiddal. Köszönjük!
www.radiomozaiksydney.com.au
 
Ilosvay Gusztáv

*
Adásnap: 2026.04.12
 
 Választás van otthon. Remélem bölcsek lesztek, türelmesek és okosak lesztek. Mi itt elmondtuk a véleményünket, kifejeztük reményeinket és igyekeztünk egy olyan programot hozni, ami elősegíti a jó döntést odahaza. Én személy szerint nagyon drukkolok, hogy a választásotok sikeres és békés legyen, segítse az ország jövőjét. Használjátok a józan paraszti eszeteket. Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok. Persze a politika mellett megemlékeztünk a „ Költészet napjáról” is Katinak egy szenzációs összeállítását hallhatjátok. Két nevet még meg kell említeni: egyik a „ Megszólalok” Internetes Irodalmi magazin, amit már évek óta támogatunk és a másik Dr. Rodé Magdolna gyermekgyógyász, akinek bejegyzéseire hívnám fel a figyelmet. ( keress rá Facebookon ) S ha tetszett az adás ne feledd megosztani. Köszönjük!
www.radiomozaiksydney.com.au
 
*
Adásnap: 2026.04.19
 
 Megvolt a választás Magyarországon és valljuk be őszintén elkenték a szánkat. Anyám én nem ilyen lovat akartam! Hogy jobban megértsük a beiktatás előtt álló kormány akkora felhatalmazást kapott mint még a szabad magyar választások történetében soha. Az okokat most még nem lehet megmondani, hisz akárhány emberrel beszélgettem függetlenül melyik nézetet vallja, mind mást mond, mindenkinek megvan a maga véleménye. Egy biztos megpróbálom magasra tartani a fejem és nézni és keresni a pozitívumot, ami ezt a vereséget nem igazolja, de legalább egy részben megnyugtat. Elkerültük az esetleges zavargásokat, olyan belső konfliktusokat, amelyeket más országok megéltek. Hogy aztán ezért mekkora árat fizetünk azt csak a jövő fogja megmondani. Egy biztos a választás demokratikusan ment le, említésre méltó zavargások nélkül ( persze az ember hall minden félét) de alapvetően gratulálunk a győzteseknek és fel a fejjel, akik elvesztették ezt a választást, semmi nem tart örökké. Holnap megint felkel a nap. A mai adásban volt egy interjúm Nagy Zsuzsannával, aki matek tanár és Észak Karolinában lakik, egyenlőre csak a fele ment le, de folytatjuk jövő héten. Persze ezen kívül sok minden más is volt, ami érdekessé tette ezt a műsort. Kapcsolj rá, hallgass bele s ha tetszett kérlek osszad meg másokkal is. Köszönjük!
www.radiomozaiksydney.com.au
 
*
 
Adásnap: 2026.04.26
 
 Ma emlékezünk. Befogadó országunk Ausztrália második hazánk, gyermekeink szülőföldje a hőseire emlékezik. ANZAC Nap van ma. Az első világháborúban az Új-Zélandiakkal közösen részt vettek Galipolinál egy partra szálláson, amiben hatalmas emberáldozattal vereséget szenvedtek. Nem azért mert nem volt bátorságuk, emberi kiállásuk vagy épp hazaszeretetük, hanem azért mert az akkori angol hadvezetés nem mérte fel a törökök erejét és a Galipoli partraszállás nehézségeit. Rosszabbnál rosszabb katonai döntéseket hoztak, amik több 10 ezer fiatal, tettrekész ember halálát okozták. Ugyan akkor egy nemzet született a vérből, amely mai napig is sikeres és otthont ad 27 millió embernek. Mint ahogy az adásban mondtam, szerintem ez az egyetlen ausztrál ünnep, amit egyre több ember értékel és tesz magáévá. Pár dologra felhívnám figyelmedet. Az Útravaló, amit én írtam úgy gondolom megér egy odafigyelést. A magyar országgyűlési választás s annak utóhatása volt, ami ennek a szösszenetnek megírására késztetett. Emellett érdekes lett Tóth Mundrusz Anett-tel készített interjúm a Népviselet Napja alkalmából, amely emlékeztet minket hagyomány, kultúra és a nemzettudat fontosságára. Sok mindent megemlítettünk. Ne felejts belenézni a „ Megszólalok” internetes művészeti irodalmi magazinba, amit megtalálsz a netten. Ha tetszett az adás kérlek osszad meg barátaiddal, ismerőseiddel
www.radiomozaiksydney.com.au

 


 13. NAGY VENDEL ÉLETE VERSEKBEN 

 AZ ÉJ - AZ ÉLET PARÓDIÁJA

Bársonnyal takargat
az éj sötétsége,
álmokkal ringatgat
a jótékony éjszaka,
halványan dereng már,
közeleg a fény,
érkezik a hajnal.
Duruzsolva ébreszt
a felkelő szél,
Mond egy új mesét. 
Álmodj még kicsinyét,
a reggel rideg, kegyetlen,
akár a tél,
elrejt takaród melege,
ráheveredsz a medvebőrre,
a hajnali álom oly émelyítő.
Álmodtam rólad az este,
vágyaimat hőn követve,
hátha meglátlak reggelre,
bánatim feledve.
elfoglal még mindent az éj…
Lámpádból kihalt a fény
Meglopja a derengő hajnalt,
petróleumot ment,
a következő napnak.
Ólomcipőkben járnak a gondolatok,
nem állnak haptákba még,
ők is alusznak kicsinykét.
Ki dönti el,
hogy a vers meddig tart?
Folytatod e még
tovább a dalt? Azt akarod persze,
hogy sokaknak teccen,
ne mondják mások,
ne ilyen dallam legyen.
Nos Barátaim,
a temetőkben
többen pihentek,
mint ahányan az
utcán jártok, keltek.
Velem szembe már nem jöhettek,
de én sosem felejtlek titeket,
van még felétek
egy jónak tűnő ajánlatom,
az élet paródiája
csupán a halálnak,
erről ezt mondhatom.
Hogy aszongya...
Halál ellen, sej de nincs oltalom.
Elmúlik minden,
jaj, borzalom,
oh, azok a zöld
kiscica szemek, s rájuk csukódó  
édes szemfedelek
az élet kegyetlen veletek,
betakarnak a szemfedők,
de örökké élnek a temetők.
E virágzó sírkert
nincs otthonomtól messzire,
én csak pihenni járok ide,
szeretek a sorok között
ropogó gyöngykavicson sétálni,
vak sorsomon néha elmélázni,
új otthonra találni,
s ha közben nagyon megéhezek,
hazamegyek vacsorázni.

SZEKSZÁRD, 2022. AUGUSZTUS 30.
 
*

TISZTUL AZ ÁLOM A HAJNALI KÖDBŐL
(ILLYÉS GYULA HAGYATÉKÁBÓL
120. SZÜLETÉSNAPJÁRA)

Messze út vezet a Sió partjától
a balatoni dombok lankáiig,
a sokszorozott kudarc szálkáin át
a megérdemelt siker álmaiig.
Meghatározza e sorsát, hogy ki hová születik?
hol tapadt rá a sok gond, s kik voltak az őseik?
érlelődik benne a nagyvilág utánni vágyás,
pusztai cselédsorból kiemelkedni akarás.
Tisztul az álom a hajnali ködből,
vágyom egy versre, az éjszaka nyomán,
gyönyörű élmények színképe tölt el,
nem hagy a sok kép, tisztán emlékezem.
Százhúsz év élménye vetül most ide,
Illyés Gyula szelleme lebegve száll,
Simontornyán kézen foghattam Mária lányát,
megérthettem általa Flórát,
ölelhettem Petőfit, Babitsot, és József Attilát.
Tested elporladt, de szellemed ragyog,
iskola, könyvtár, költői templomod,
a Parnasszusra hágva, babérfüzér várt,
dicsően zengte himnuszod a világ.
A puszták népe, a tolnai dombság
nehéz ölelése nyomja a vállad,
a halhatatlanság örök valósága árad,
verseid, könyveid, líráján át,
hogy tanuljon Tőled, s okuljon a Hazád.
Költőnk hagyatéka nehéz gondot ró ránk,
megőrizni az ő testamentumát,
ne mondhassa senki, nem vigyáztunk rá,
ha néha dörög is az ég, marad e szellemiség.
ezért is emeltük emlékül ezt a Bibliotékát.

SZEKSZÁRD, 2022. SZEPTEMBER 12.
*
A Föld napja
ILYEN SZÉP A VILÁG

Eltűnődünk, ha beteg a világ,
ismerjük e, tényleg, igazán?
A korral nekünk is
tovább kell haladni,
de múltunkat meg kell őrizni,
értékeinket nem szabad elhagyni,
mindenképp próbáljunk meg,
embernek maradni.
Ismeritek a
Zöldellő lombok
Lágy susogását?
Metszett vesszőnek
Süvítve zúgó
Éles suhogását?
Szőlővesszőknek
Buja kuszaságát?
Mi ősidők óta
Ontja a nektárt.
Tőkéket ölelő
Hajlongva kötöző
Asszonyok derekát
Kéjjel simító
Szoknyájuk ráncát.
Pince előtt álló
Vén, öreg diófát.
Lopóból csorgatott
Bíborszín borát.
Langymeleg szellő hozta
Rózsák illatát.
Ismeritek a
Földet, az eget?
A sötét, kusza
Dühös felleget? Ki hatalmasok
Ős erejével
Fenn fenekedett.
Ismeritek a
Hűs vizű kutat?
Löszfalak közé
Zápor vájta utat.
Vizeknek mélyét?
Halaknak tükrét
Nyárnak melegét,
Hónak fehérségét
Napnak aranyát
Holdnak ezüstjét,
Pásztortüzeknek
Keserű füstjét.
Távoli csillagok
Halovány fényét?
Ismeritek a
Száguldó lovaknak
Halkuló dobogását?
Szélfútta sörényük
Kócos lobogását? Folyók moraját
Kövek robaját.
Bikák dübörgését,
Farkas üvöltését.
Itt élő népeknek
Félő könyörgését.
Mária ősanyánk
Szűzi jelenését?
Ha mindezeket nem ismeritek,
Fületek nem hall,
Szemetek semmit sem lát.
Nyugodtan tartsátok oda
Háztető sarkához a
Lobogó fáklyát.
Nem érdemlitek meg,
E Házat, s Hazát,
S idegenben
Torokszorítóan
Szűk lesz számotokra
A Világ.
Most beteg ez a Föld, meg kell gyógyítanunk immár,
nem vigyáztunk rá igazán,
miket míveltetek vele?
Kérdezi unokánk,
s emberek tömege
szemlesütve áll,
milyen szép is lehetne
ez a csodálatos világ.

Szekszárd, 2023. április 22.
 
*
HIÁNYZOL
IRONIKUS GLOSSZA

Hiányzol,
mint Katolikus templomból a pompa, miséző pap nyakából a stóla,
Reformátusgyülekezetből a puritán forma,
Zsinagógából a felolvasni való tóra,
fehérre meszelt falakról az utálatos kép,
amelyik ott lógott sokidők óta,
Jézus vére fröccsent elárvult keresztjére,
hitbuzgó keresztények erekjéje,
hiányzol,
mint Pilátus páncélja alól a tóga,
mi felmenthetne a vádak alól,
ezt ígérte a hatalmas  Róma,
a vádak sora álnok hazugság,
a féligazság gazság,
az ígéret beváltása adósság,
hiányzol,
mint maró lúg, spiritusz, a vitriol,
erő a spirituálékból
bili az ágy  alól,
boroshordó dugója a lyukból,
mi is hiányzik végül is leginkább?
ki vannak rakva mustrára a szavak,
tetszés szerint válogathatsz, erre kanálszám szedhetnénk a ciánt,
az igazság,
hiányzol,
mint éltünk éltetően szükséges léte,
BÉKE!

2023. 04. 28.

*
PÜNKÖSDI RÓZSAFA
 
A Pünkösdi rózsafa
gircses- görcsös ága,
vastagja, soványa
kihajt az utcára,
bimbót hozó ága.
Büszke legény látja,
felé nyúl az ága,
levágja bicskája,
lesz belőle tán majd,
papoknak pipája.
Gömbölyödve hajlik,
egy vaskosabb szára,
alakja hasonlít,
sánta öregasszony,
sétáló botjára,
vak öregembernek,
kopogtató fája.
Mégis a legszebb tán,
bimbózó virága,
Pünkösdkor kinyíló,
piros rózsaszála,
ajándékba kerül,
babája hajába.
Rózsafa asztalkán,
barnállik egy váza,
üresen vágyik egy,
nagy csokor rózsára,
vár az este jövő,
dalos szerenádra.
Elhalkul a zápor,
elcsitul az árok,
messziről hallik már,
jönnek a barátok, fénylőholdfény alól,
csak egy legény dalol,
cigánybanda húzza,
álljunk meg egy szóra,
faluvégi háznak,
pislog az ablaka,
a mögött megbújva,
lesi a babája,
reszkető kezében,
égő gyertyaszála,
szerelmes szívével,
várja a kedvese,
pünkösdi királylány,
lehet most belőle.
 
És József Attilát.
Megérthettem Flórát,
Megismerhettem szellemük világát.
Később nekem is
Nyílott itt virág,
Számomra is kinyílott
E csodálatos világ.
Ha számvetést kell adni
Majd legutoljára
Büszkén vallhatom, hogy
Nem éltem hiába.
Nekem is illatozott a
Költészet virága.
De vajon mi marad
Egy költő után?
Semmi más, csupán
Néhány könyv,
És egy - két örök érvényűnek
Vélt gondolat.
Az alkotásnak addig neki se láss,
amíg te sem hiszed el hogy világszám kerül ki kezeid közül.
megakarjuk mutatni magunk,
mert hát ripacsok vagyunk.
a Mona Lisa is csak egy picike kép.
mégis milyen gyönyörűség.
Michelangelo is csupán kalapáccsal dolgozott
mint akárki más, ki faragott,
s levéste a kőtömbről a felesleget.
az anyag szoborrá vetkezett.
én is ecsetet és vésőt veszek,
majd nekiveselkedek.
Lúdtollam serceg.
Ha valakit megkergetek,
elfelejtem miért teszem,
mire utolérem.
Ő is csak a látszatért fut,
nehogy rosszéletűnek higgyék,
gondolja magában,
már eleget futottam,
akkor inkább megbotlom.
Ez talán maradi szemlélet,
nem röhög, együtt érez.
Küzdök ha már rádühödök.
talán halad felfelé is
az a síkos lejtő.
lefele életveszélyesen lejt ő.
mikor iskolába jártam
örökre megtanultam,
egy szabad országban,
szabad sajtóban,
azt szabad írni
amit a többség akar.
s ha bántanak a kritikusok,
csak azért is legyél jobb.
Éhes volt a farkas,
Szomjas volt a bárány.
Megette őt
A patak partján.
Báránybőrbe bújt
A farkas,
Farkasbőrbe bújt
A bárány.
s ha már nem tudják a nevedet,
te leszel a hallja e kend. néha leöblíted torkodról a port,
iszod a jó szekszárdi bort.
s viszel magaddal a diófa alá
egy NAGY VENDEL könyvet,
csakis a javából.
s ha elérted az öregkort,
nem csinálhatsz magadnak létrásbort.
az egyik szemed sír,
a másik meg üveg.
szórhatod fejedre a port.
ki kellett volna szedni a megy magot.
nem mérgezné a ciánkáli a gyomrod.
titkaim nem mondom el senkinek,
csak nagy ritkán gyónok meg,
szinte minden másnap teszem,
karácsony és húsvét másnapján.
utcavégén templom,
bemegyek- e nem tom.
minden topega az ajtónak vezet,
bent nézegetheted a kazettás mennyezetet.
minden út Rómába vezet.
de mikor is van egyakaraton a magyar?
ha a templomból egyenest a kocsmába tart.
ripacsoknak és csepűrágóknak ott áll
az utca másik oldalán az ispotály.
s elkönyvelheted magadban ad akta..
mindenki maradjon annál a fánál,
amelyiket kapta.
Gondolataim a könyvhét napján,
Nem légből kapottak tán.
Nem kétszáz,
nem négyszáz,
nem ezer,
csak hétszáz csupán
verseimnek száma.
ne gondolja senki bután,
nem vagyok szószátyár,
csak költők sokadalmának
alázatos követője talán.
nem tudom hogy mi az oka,
csak sejtem mint vad a vihart,
ennyien nem írtak még verset soha.
ha nem tömegekhez szólsz, versed lóg a levegőben,
ha fiókodnak írsz,
sohasem jutsz előre.
mindenképpen várj a vevőre,
ki megjön előbb, vagy utóbb,
de ne igyál előre
senkinek a bőrére.
kell bele paprika só,
had eméssze az olvasó.
csípje száját és szemét
hívja fel a figyelmet, és figyelmét.
egy gatyám egy ingem
a vers számomra csaknem minden,
dolgozom folyton ingyen.
meg kell győzni a sok bohót,
kikkel döngölni lehetne a földet,
meg kell tudniuk a valót.
a költő mind koldus,
az írások szerint,
de mégis több Párizsban tanult.
hogy is van ez?
lámpásod tartsd magasra, ne kezdj munkádhoz sután.
de vajon mi marad egy vak író után?
pár olcsókönyv,
s néhány örökérvényűnek vélt
őszinte gondolat csupán,.
a dolgokon elmerengve mondja,
nahát,
ejha,
azta,
hűha,
jé,
nocsak
hetedszerre azt mondja,
hm,
mert ő a kuka.
a hét vezér, a hét törpe,
és a hét gonosz,
s a hétszáz vers,
a hét szűk esztendő,
EGYRE MEGY.
ne törekedj a tökéletesre,
sohasem érheted el. elégedjél meg
csupán csak a jóval.
a mákostésztában is ott a hangya,
de a többi az mák,
meghintve jó erősen
fekete borssal.
azanyja..
írom verseimet egy papírra,
igazságokat halomra.
az idő barázdákat szánt homlokomra.
mindenre odafigyelni,
dicsérni és fenekedni,
ez a költő dolga.
sohase hallgasson el
a Múzsa.
Akkor talán bekerülhetsz a Gutenberg albumba.

2023. KÖNYVHÉTRE.



 14.  KURUCZ ÁRPÁD: TARTOZÉK NÉNI 
       (novella)
 
– Unatkozom! – nyafogott, a tizenkét éves Veréb Dávid.
Vékony arcát, két tenyerébe támasztva könyökölt az asztalon. Anyja épp a száját rúzsozta, szeme mérgesen villant.
– Ne szívd a vérem! Én is nyaralok! Menj, fedezd fel a környéket, keress hozzád illő gyerekeket, de a vízbe csak a bójákig mehetsz. Megértetted!? Itt van ötezer forint.
Indulata érthető volt, éppen fontos küldetésre készült. A nyaralás két hete alatt próbált magának párt, fiának új apát keríteni.
Dávid céltalanul rótta Balatonfülpös utcáit. Szandálja egyhangúan csattogott a forró aszfalton, fejét, vállait égette a kora délutáni nap. Irigykedve nézte a sétáló, nevetgélő, fagylaltozó családokat. Fagyit ő is vehetett volna, de egyedül ahhoz se volt kedve.
– Legalább egy tesóm lenne – sóhajtotta.
Lábai a város széle felé vitték, távolodva a víztől. Kopott játszótéren, tucatnyi gyerek kergette a labdát.
Kurucz Árpád

– Beállhatok?
– Pont megvagyunk.
Nem lepődött meg, legtöbbször ez a válasz.
Nagy kerülő után visszaért a tóhoz. Leült a kikötői bakra, sarkával rugdosta a vastag kötelet, nézegette a sétahajóba beszálló utasokat. Lent, nyolc méter mélységben a vízben, mozgást vett észre. A felszínhez közel jókora halak nyüzsögtek, ezüstös hátukon csillogott a napsugár. Dávid előrehajolt, hogy jobban lássa őket. Egy óvatlan pillanatban elvesztette az egyensúlyát, karjaival kalimpálva, kapaszkodót keresve, dőlni kezdett a mélység felé. Mielőtt lezuhant, valaki megragadta a ruháját és visszarántotta. Mikor hátrafordult, hogy megköszönje megmentőjének, rémülten felkiáltott kitépte magát a karomszerű ujjak közül, és elszaladt. Egy boszorkány nézett rá. Apró, szúrós, koromfekete szeme, mint két széndarab. Kendője alól kiszabadult zilált, ősz haja, horgas orra csaknem érintette előre ugró, hegyes állát. Fekete ruhát viselt, lába mellett fekete macska ült. A fiú látta, hogy nem üldözik megállt, visszanézett. A boszorkány őt figyelte, és akár Jancsit és Juliskát, barátságosan integetve hívogatta.
– Mi van öcsisajt, megijedtél a Tartozék Nénitől? – legyintette meg barátságosan egy fiatal matróz.
– Milyen név már az, hogy Tartozék Néni?
– Folyton itt van, télen-nyáron, mint a kikötő tartozéka, ezért hívja így mindenki. Tizenhárom éve, pont itt belelesett a tóba az unokája. Nem tudták megmenteni, azóta mindig itt ül, várja vissza. Különben ártalmatlan.
Dávidnak összeszorult a szíve. Aprókat lépegetve visszasomfordált az öregasszonyhoz.
– Köszönöm, hogy megmentett.
– Melyik vonattal jöttél, Béluskám? – fogta meg a karját Tartozék Néni. – Gyere, hazamegyünk, tudtam ám, hogy ma érkezel, csináltam neked barátfülét.
A fiú, hagyta magát vonszolni.
– Legalább történik valami... – gondolta.
Nyikorgó fakapun, dzsungelszerű kertbe léptek. A vén ház vastag falai kint tartották a hőséget, bent kellemes hűvös fogadta az érkezőket. Az öregasszony nagy tányéron Dávid elé rakta a derelyét.
– Egyél, kincsem! Biztos megéheztél az úton!
Ebéd után kiküldte a gyereket játszani az udvarra, azzal, hogy lepihen egy kicsit. Dávid bóklászott egy ideig a derékig érő gyomok között, majd letelepedett egy favágótuskóra. A fekete macska dorombolva törleszkedett lábaihoz. Egyszeriben úgy érezte, figyelik. A szomszédban a rozsdás kerítés mellett álló bokorból két egyforma, szeplős, mozdulatlan arc bámult rá. Lerítt róluk, hogy testvérek.
– Te vagy az a híres, pesti unoka? – kérdezte egyikük, a fiú.
– Nem – pislogott zavarodottan, Dani.
– Ugye mondtam, hogy nincs is unokája! – húzta föl vállait a lány.
– Akkor mit keresel itt?
– Azt hiszi, hogy én vagyok a Béluska.
– Nem baj. Átjössz játszani? – kérdezte a lány. – Amúgy, Orsi vagyok, ez a hülye meg itt a bátyám, a Pityu. Naaa!
Pityu könnyedén nyakon legyintette, hirtelenszőke copfjai előre lendültek.
– A szüleitek mit szólnak, ha átmegyek?
– Semmit. Lent a parton árulják a lángost.
– Ti miért nem vagytok a strandon?
– A húgom fél a tömegben, csak este szoktunk fürdeni. Te meg jó leszel Béluskának.
A kislány csúnya grimaszt vágott és bátyjára öltötte nyelvét.
Bújócskázás, focizás, kártyázás közben észre sem vették, hogy a Nap aludni készül.
– Béluska! – kiabált Tartozék Néni. – Merre vagy?
Dani kipirultan, izzadtan, jó kedvűen bújt át a kerítésen lévő lyukon.
– Orsiék mennek fürdeni, elmegyek velük én is.
– Menj csak, Béluskám, vakáció van. Én lefekszem.
Dávid, még soha nem fürdött este a Balatonban. A két testvér sötétedés után is pontosan tudta, hol és meddig mehetnek be a vízbe. Mire megunták, a csillagok munkába álltak, elfoglalták helyüket az ég sötétkék függönyén.
– Holnap is jössz? – kérdezte Orsi a kapuban.
– Itt a helyem!
A fiú futva tette meg az utat a szállásig, azt gondolta, anyja már tűvé tette érte a várost, talán még a rendőrséget is fellármázta. Megnyugodva látta, még üres az apartman. Anyja fél órával később ért haza egy férfi társaságában, hangosan nevetgélve, kissé becsípve.
Dávid, reggel korán írt egy cédulát anyjának és nyargalt vissza Tartozék Nénihez. Az öregasszony már a fal mellé állított padon üldögélt.
– Felébredtél, Béluskám? Gyere ülj ide egy kicsit. Anyád nem jön el?
– Ott maradt a szálláson.
– Persze. A szálláson. Tizenhárom éve meg sem látogat, a leveleimre nem válaszol. Valami temetés volt, de már nem emlékszem kié, amikor megharagudott.
Dávid nem tudott mit válaszolni, de lassan megértette mi történhetett. Béluska anyja, a fia halála miatt, az öregasszonyt okolta.
– Már csak te maradtál nekem – sóhajtott Tartozék Néni. – Mikor kicsi voltál, csak úgy aludtál el ha meséltem. Most a Tihanyost meséld, nagyi! Mindig ezt mondtad. Emlékszel?
– Nem – rázta meg a fejét Dávid.
Az öregasszony belekezdett a balatoni kecskekörmök meséjébe, s a fiú elbűvölten hallgatta. Néhány pillanat múlva, pisszenés nélkül ült le a padra Orsi és Pityu.
– Menjetek, játszatok! – küldte őket a mese végeztével Tartozék Néni. – Ez a dolgotok!
Könnyes mosollyal hallgatta a gyerekzsivajt, miközben indiánok csatáztak a kertjében, tyúkoktól zsákmányolt tolldíszben. Ebédkor négy főre terített, a gyerekek jóízűen falták a túrós tésztát.
– Ez finom! – csámcsogott Pityu. – Már nagyon unom a lángost.
Dávid, este ugyanúgy rohanva ment a vissza a szállásra, mint előzőleg. Éjféltájban megint hangos beszéd, túl harsány nevetésre ébredt. Dávid tudta, anyja nem szokott így nevetni, jó ideje már sehogy se szokott. Mikor belesett a fiúhoz, az úgy tett mintha aludna.
Reggel nem sikerült időben eltűnni, egy ismeretlen férfi ült a konyhaasztalnál és az ő csokiját ette, amit Orsinak szánt. Mogorván méregette a fiút, egy szót se szólt. Anyja lépett be köntösben, arcán erőltetett mosollyal.
– Hát itt van az én kis Dávidkám! Géza bácsival horgászni megyünk. Ugye eljössz velünk? – lelkendezett, de közben szeme, akár a vizsláé, felváltva fürkészte őket.
A másik kettő ugyanúgy figyelte a többieket. Egy betévedt lódarázs hangosan zümmögve verte fejét az ablaküvegbe. Hangja a csendben dörömbölésnek hatott.
– Kösz, várnak a haverok! – hadarta a fiú és kiszaladt.
A férfi láthatóan megkönnyebbült.
– Gyerekek… folyton rohannak! – legyintett látszólag vidáman az anya.
Orsival és Pityuval örömmel ment horgászni a fűzfavesszőből, parafadugóból készített pecabottal. Az öregasszonynak megígérték, megfogják az ebédet. Végül lekváros kenyeret ettek...
Dávid, a következő napokban óvatosabb volt, mielőtt anyja felébredt cédulát hagyva elment.
Két hét, önfeledt játékkal, mesével úgy elillant, mint az álom ébredés után. Dávidnak eszébe se jutott a televízió, telefon, s végre szerzett igazi barátokat. Tartozék Néni valósággal megfiatalodott, gyakran húzta mosolyra fogatlan száját, a gyerekek bohóságait látva.
Így érkezett el az indulás napja. Dávid és anyja az állomás felé mentek, a fiú kissé lemaradva.
– Igyekezz kisfiam! Ha lekéssük a vonatot csak késő éjszaka érünk haza.
Dávid kelletlenül meggyorsította a lépteit. Az állomás bejáratánál Tartozék Nénit Orsit és Pityut fedezte fel. Anyja megfogta a karját.
– Odanézz! A vasorrú bába, mellette meg az a két pulykatojás, Jancsi és Juliska.
A fiú váratlanul szégyellni kezdte őket, elment mellettük anélkül, hogy rájuk pillantott volna. Mosolyuk elhervadt, Tartozék Néni elárvultan, száraz szívvel állt, kezében egy nagy doboz süteménnyel. Dávid váratlanul ledobta hátizsákját és visszaszaladt.
– Jó, hogy eljöttél, nagyi! – ölelte át az öregasszonyt.
– Rendes fiú vagy…, Veréb Dávid. Szívesen elfogadlak unokámnak.
– Hogy tudtad meg? – pillantott Orsira.
– Ne gyanúsítsd. A második napon észrevettem, hogy anyád belehímezte a neved a ruhádba.
Pityuval kezet fogott, Orsit átölelte, a kislány a szemét törölgette.
– Nem akarsz valamit elmesélni? – kérdezte anyja, közben a vonat észrevétlenül megmozdult.
Az állomás lassan elúszott az ablak előtt, de még sokáig látszott, hogy az öregasszony és a két gyerek integet.
Elhagyták a Balatont, mire Dávid befejezte a lelkes, részletes mesélést.
– Legalább, te sikerrel jártál, és szereztél magadnak egy nagymamát és két remek barátot – sóhajtott az asszony és gyengéden megsimogatta fia arcát.



 15. HORVÁTH EDINA ANNA: APU ÓRÁJA 
     (Édesapám halálának 3.évfordulójára – elbeszélés)
 
Édesapám órája nem csupán egy óra volt, maga az élet a csuklóján, egy apró, ketyegő szív. Szerette ezt a régi órát, még ajándékba kapta. Olyan óra volt, amit ő nem vett meg magának. Minden nap ellenőrizte, nézegette, és úgy simította végig az üvegét, mintha csak az emlékeit fényesítené rajta, mintha minden karc egy megélt év lenyomata volna.
A szomorúság és a betegség lassacskán elvette az erejét.
Eljött az idő, amikor az óra már nagy lett a karjára, körbeforgott a csuklóján, és párszor le is esett róla. Mégis visszatette minden egyes napon, mintha azt üzenné: maradok, amíg az idő engedi.
Aztán egyszer az óra elveszett. Ez mélyen elszomorította. Kutattuk, kerestük, sehol sem találtuk, mintha csak a föld nyelte volna el.
Gyönyörű órát vettem neki helyette, olyan szépet, amilyet  csak lehet. Arany színű fényeset, könnyűt, ami nem húzta a gyenge csuklóját.
Boldog volt, mosolya mindent elárult. S talán nem is az órának szólt ez a mosoly, hanem azoknak a pillanatoknak, amiket mindannyian együtt éltünk át.
Egyszer csak a régi óra előkerült, láttam, hogy a fémszíja eltörött. Az új óra viszont elveszett. Lehet, hogy az otthon fürdőjében, vagy a kórházi szobában, nem leltük sehol.
Tudtam, az igazi percek nem az új órában mérhetők, hanem azokban a napokban, amikor még a régi óra halk ketyegésével idézte a múltat.
 *
Még ma is látom magam előtt azt a törékeny kezet, soványan, gyengén - ahogy rajta pihent az idő. Minden egyes perc, minden ketyegés egy apró pillanatot jelzett, amit soha többé nem lehet visszahozni.
Az új óra egy ideig csillogott ugyan a karján, de nem volt benne az a csendes, megszokott jelenlét, ami a régi órát a napjai részévé tette. Néha, amikor a szobában egyedül volt, csak ültem mellette, és hallgattam, ahogy a ketyegés szinte elveszik a csendben. Mintha az idő maga is megtorpant volna, és én csak néztem, ahogy az emlékek lassan újra felélednek.
Emlékszem, egy délután a napsütés lágyan szűrődött be az ablakon, és az árnyékok a falon játszottak. Édesapám mosolya nem az óráról szólt, hanem rólunk, a közösen megélt pillanatokról. Akkor értettem meg igazán: az időt nem percekben mérjük, bennünk él minden egyes  beszélgetés, minden ölelés és mosoly, és minden kézszorítás.
Az órák jönnek-mennek, de az emlékek örökre velünk maradnak.
És amikor éjszaka a miértekre keresem a választ, még az órák nélküli percekben is érzem, hogy édesapám velem van, a szívem él.  Az igazi idő, ami számít, mindig azokban a pillanatokban lakozik, amikor szeretetben és emlékekben osztozunk.

 *
Apa  -  lánya





 16.  TERMÉSZET VERSES DÍCSÉRETE 
 

Kalocsa Zsuzsa: Napfényes reggel

A nap sugara ébreszti a reggelt,
hosszú éjben az idő gondterhelt,
még álmosan nyújtózkodik a ház,
madártrillától már hangos a táj.
Megfáradt ember új napra ébred,
bizakodva néz a hajnali fénybe!
Új erőre kap, kell az új naphoz,
napfény derűs a szép pillanathoz,
reménnyel telve lát a feladathoz!


……………………..
 
Aurora Amelia Joplin: Összhang
 
A vízbe lépek, fény simul reám,
Nap melege bőrömön szelíden ring.
Virág hajol, színe hozzám beszél,
az élet lassan bennem is él.
A hűvös átjár, tisztára mos,
minden rezdülés bennem otthonos.
Víz és fény egy ritmusra él,
szívemmel együtt lélegzik a tér.
Eggyé válok a parttal, a Nappal,
csodák íródnak bennem halk dallal.
Összhang születik szelíden,
megérkezik mélyen a csendesen.

…………………….
 
 Szőcs Éva: Csend hazája!
 
Gyermekkorom csínytevése,
hogy tilosban jártam éppen. 
Megmásztam egy hegyet szépen,
büntetést is kaptam érte.
Ezt a bűnöm sosem bántam,
mert a békém, megtaláltam.
Fent a csúcson csend hazája,
csak a szélnek dalolt szárnya.
Úgy éreztem ott az égben 
megérintett Isten fénye.
Csak egy karnyújtásnyira tán,
elérem mennynek kapuját.
Mélységbe, ahogy lenéztem,
káprázattal terült széjjel,
Erdélyország fenyves szíve,
bele olvadt a lelkembe.
Átjárta egész lényem 
a szépséges erdők mélye.
A sas madarat is láttam,
fészket rakni hegyormába. 
Ott akartam fent maradni,
örök gyönyörbe meghalni,
de hívott egy csendes szép dal,
Erdélynek még sok hegye van.
Mindegyiket meg kell látni,
ősvényeit végig járni.
Azt a fényt, mit ott fönt kaptam,
a lelkembe beiktattam. 
Megpróbálom nektek adni!
Erdélyt szívetekbe csalni!
………………………
 



W. .Ábrahám Erzsébet: TAVASZI KÖNNYEDSÉG...

Elmúlik a tél, közeleg a tavasz,
kérdezik a virágok: ölelkezni szabad?
Szalad a szellő is, ki tudja, hogy hova,
mert ez a szép ragyogás, mindenkinek csoda...

..................................

Bognár Papp Irén: Verset írtam
 
Egy szép tavaszi verset,
De nem mentettem el és elveszett.
Most fáj a szívem, hiszen úgy siratom,
Mint egy halott picinyke gyermeket.
Az erdőn jártam, szárnyam  kibontottam
Ne tapossam a virágszőnyeget,
A csendben finom suttogást hallottam
Ahogy a patak üzengetett nekem
Aranyfátylat ringatott az erdő,
És szórta édes dalát száz madár
Áldott legyen minden megszülető
Új csoda a fényes ég falán
A csend nem ugyanaz, a vers már elrepült
Az ihlet áldott pillanat
De a szívem elfáradt, kihűlt.
Pedig az új tavasz ragyog
Új ruhát húznak földön majd a fák,
S megrészegülnek fent a csillagok.

 



 17. ZSIGMOND ISTVÁN: VIRÁGVASÁRNAP 
      (novella)
 
Nem tudom pontosan, hány éves voltam akkor. Talán tizenhárom. Talán kevesebb. Az emlékeim nem számokban élnek, hanem porban, hangokban, levelek suhogásában. Abban a különös rezgésben, ami végigfutott az utcán azon a napon, amikor Ő megérkezett.
Zsigmond István


Jeruzsálem kapujánál álltam, egy datolyapálma árnyékában. Nem voltam különleges. Nem voltam tanítvány. Nem voltam próféta. Csak egy fiú, aki éppen arra járt – de aznap mindenki „éppen arra járt”.
Az emberek sietve gyűltek össze, mintha hívták volna őket, pedig senki sem szólt. A levegőben valami furcsa bizonyosság volt. Mint amikor vihar előtt megáll a szél, és a világ egy pillanatra visszatartja a lélegzetét.
– Jön – mondta valaki mellettem.
– A názáreti – felelte egy másik.
És akkor megláttam.
Nem úgy jött, ahogy a királyok szoktak. Nem harci lovon, nem zászlók alatt. Egy szamár hátán ült. Lassan haladt, mintha nem sietne sehová, mintha tudná, hogy minden lépésének súlya van.
Az emberek mégis kiáltozni kezdtek.
– Hozsánna!
– Áldott, aki jön az Úr nevében!
A hangok először szétszórtan pattantak fel, mint kövek a vízen, aztán hullámokká álltak össze. Ruhákat terítettek az útra. Ágakat törtek le, pálmaleveleket, zöld, élő darabokat, és a porba fektették őket, hogy puhább legyen az út.
Én is letéptem egy ágat.
Nem tudtam, miért. Nem gondolkodtam. Csak éreztem, hogy ezt kell tennem.
És amikor a menet elhaladt előttem, egy pillanatra találkozott a tekintetünk.
Nem tudom elmagyarázni, mit láttam benne.
Nem öröm volt. Nem győzelem. Nem is szomorúság. Inkább valami mély, csendes tudás. Mintha már túl lenne azon a napon, mintha már látta volna azt, amit mi még nem.
És mégis… mosolygott.
 
*
Sok év telt el azóta.
A város már nem ugyanaz. Én sem. A hangok elhalkultak bennem, az emlékek megkoptak, mint a kövek a kapu mellett. De minden évben, amikor eljön a tavasz, valami újra megmozdul.
Most már nem Jeruzsálemben állok.
Egy másik városban vagyok, messze onnan, ahol a por akkor felszállt. Itt kövezett utcák vannak, villamos csilingel, és az emberek kabátban sietnek, még ha már rügyeznek is a fák.
Virágvasárnap van.
A templom előtt gyerekek állnak. Nem pálmaágat tartanak, hanem barkát. Puha, szürke kis gömböket, amik úgy néznek ki, mintha a tél utolsó emlékei lennének, mégis a tavaszt hordozzák.
Egy kisfiú mellettem kérdezi az anyját:
– Miért lengetjük ezt?
Az asszony elmosolyodik, de nem válaszol azonnal.
– Mert emlékezünk – mondja végül. – És mert várunk.
A menet elindul. Nincs szamár. Nincs por. Nincs kiáltás.
Csak ének.
Ahogy haladunk a templom felé, a barkaág a kezemben furcsán ismerős súlyt kap. Nem pálma, nem zöld, nem harsány. De amikor megérintem, eszembe jut az a régi nap.
Az a tekintet.
És hirtelen megértem valamit, amit akkor nem.
Mi azt hittük, királyt ünneplünk.
Ő pedig tudta, hogy búcsúzni jön.
Mi utat terítettünk neki.
Ő pedig egy úton indult el, amin nem kísérhettük végig.
 
*
A pap hangja visszhangzik a templomban. Felolvassa a történetet. Szinte szó szerint azt, amit láttam. Az emberek figyelnek, de én már nem a szavakat hallom. A csendet a szavak között.
Azt a különös, nehéz csendet, ami akkor is ott volt, csak nem vettük észre.
A kisfiú megint megszólal mögöttem:
– És mi lett vele?
Az anyja most gyorsabban válaszol.
– Meghalt… de feltámadt.
A fiú elhallgat. Nem kérdez tovább. Talán nem érti. Talán csak érzi.
 
*
Amikor kilépünk a templomból, a nap már magasabban jár. Az emberek beszélgetnek, nevetnek, hazafelé indulnak. A barkaágak itt-ott lehullanak, mint elfelejtett gondolatok.
Én még maradok egy kicsit. Megállok az ajtóban, és visszanézek. Nem látok szamarat. Nem látok tömeget. Nem látok pálmaágakat az úton. De valahol mélyen, ott belül, újra ott van minden.
És egyszer csak biztos leszek benne: Ő még mindig jön. Nem zajjal. Nem hatalommal.
Csendben jön.
És mi még mindig ugyanazt tesszük.
Ágakat törünk.
Utakat terítünk.
Kiáltunk – vagy hallgatunk.
És közben nem tudjuk biztosan, hogy ünnepeljük-e… vagy búcsúztatjuk.
 
*
A barkaágat hazaviszem. Egy pohárba teszem, az ablak mellé.
Napokig ott marad.
Aztán lassan kiszárad, megkeményedik, elveszíti a puhaságát.
Nem dobom ki. Már tudom: nem az számít, hogy él-e még.
Csak az számít, hogy egyszer láttam őt, egyszer régen, amikor elhaladt mellettem…
 
2026. április 14.
 *
Zsigmond István festménye: Virágvasárnap




 18. KRIVÁK-MÓRICZ JUDIT: VASS-VILLA 
      (novella, negyedik,  befejező  rész.)
 
Mivel  Vassék a 28 év alatt teljesen tönkre tették a házat, ezért úgy döntöttek, hogy itt lakni nem lehet és nem éri meg a nagy ház felújítása, így évek után áron alul eladták.
1976-ban Ilike  férjhez ment és 15 hónap után megszületett Ágika a lánya. Laci még 3 évig élvezhette az Ágikával töltött időt 1980 januárjában  60  évesen  meghalt. A második világháborúban kapott betegségének szövődménye vitte el.
*
Ilike most már a meggyarapodott családdal járt vissza F-be Józsiékhoz.  Józsi unokatestvére volt Lacinak, és Rózának a keresztfia. Nagyon szerette Irmust is  Józsi feleségét. Gyermektelen házaspár  lévén Józsiék meg igen élvezték Ágikát  .A szomszédban lakott Vámos Gyuri bácsi is, a feleségével  Vera nénivel,  olyankor, ha Ilikéék lementek látogatóba a rokonokhoz átjöttek. Kellemes beszélgetések kerekedtek egy üveg jó vörösbor mellett. A téma mindig a múlt volt, s kevesebbet a jelen. Hány, de hány alkalommal mesélték el a Rózsa utcai történeteket és Vassnak a kényszer kilakoltatását. 
Krivák-Móricz Judit


Gyuri bácsi többször mondta: Na fiam, ha egyszer lesz igazság, jövök és megyek neked is tanúnak, mint apádnak. Ha meg nem leszek, leírom én  neked egy papírra, hogy mi és hogyan történt, hogy legyen egy  hiteles dokumentumod   Vassal  szemben..
Ilike a mamájával lakott együtt, de kellett valami lakásmegoldáson gondolkodni. Az igénylésük be volt adva, de sokat kellett várni.
Sajnos  Ágikáról is kiderült hogy beteg, asztmás. Az akkori rendelet alapján két  éven belül járt a lakás a beteg  gyermeknek. Ilike mindent megtett.  Az  egészségügyi  papírokkal még  a minisztérium jogügyi  osztályát is megjárta. Ott az előadó  csupán  annyit mondott: Nézze  asszonyom Önnek tökéletesen igaza van, egy viszont nincs protektora. Akkor azonnal  és soron kívül lenne  lakás…
Vass bezzeg ingyen  kapott egy házas ingatlant, ő most az ÉN házamban lakik,  én meg  itt állok és várok a beteg gyerekkel, hogy egészséges lakásban lakjuk.  Évekbe került mire kaptak lakást. A lakásügyi osztályon szó szerint  megmondták  hiába járna Ilikiéknek  szövetkezeti lakás,,,, ő csak a drágább  lakásformából kaphat.
Az  öröklakásból.
Az állam még itt is ütött a kis családon, s talán  nem is utoljára.  Ágika 7 éves  lett mire tudtak költözködni egy perem kerületbe. Az utca már Pest határa volt. A végén  a  Bolgár  Magyar  barátsági  TSZ  földjei,  kukorica  és napraforgó  táblák..
Az eladott ház  értéke is kevés  volt, így  teljesen eladósodtak, hogy  lakjanak valahol. Ilike fizetése a törlesztéseket fedezte, de már a rezsire nem futotta. A férje fizetésének a harmada kellett a rezsire, s a maradékból éltek nagyon szerényen. Hogy tudjanak valahogy létezni a férj  rendszeresen plusz munkákat  vállalt .
S aztán jött 1990..A   rendszer (?) változás  éve. Figyelték az eseményeket  a híreket.
Szóba kerültek a kártalanítások, a privatizáció, re-privatizáció és hasonló hangzatos szavak, amiket akkor tanítottak meg velük.
Reménykedni  kezdett, hogy akkor most talán  az elvett ház után ő is kap valami kárpótlást.. Az  eseményeket már  visszacsinálni nem lehet, de a kárpótlás….
Édes Istenem!!.  Ha ezt az apu megélhette volna….Most neki is járna a jogtalan elvétel miatt  valami. .S talán nem is a pénz, hanem az a sok évig tartó meghurcolás  és megaláztatás, amiben  része  volt  apunak is..
Utána nézett  és a hírek is  jelezték lehet jelentkezni  kárpótlásra. A Kecskeméti u  11-be kellett  leadni az igényt,  az V-ik kerületben. 2 hónapos várakozását avval  töltötte,  hogy  elindult  és  megpróbálta az  összes papírt  megszerezni arról, hogy mi és hogyan is történt az ő családjával..
Élt még  Rózsika, édesapja unokahúga, aki  tökéleten  emlékezett  minden  apró részletre. Az első útjuk a  gödi földhivatalba  vezetett. Ott elmondták mit és hogyan  kell  beszerezni. Aztán jött a gödi  polgármesteri hivatal. Kellett a helyrajzi száma mind a Rózsa utcai, mind  a Kossuth utcai háznak. Az ügyintéző  hölgyek igen  rendesek  és készségek  voltak. Kérdezték  mire kellenek  a helyrajzi számok.  Ilike ösztönösen mondta: Ezek a családom ingatlanjai voltak..
- A magáé?- nézett hatalmas szemekkel a nő. Hisz azok a Vass úré mondta,,,
- Kié?, - kérdezett  vissza  döbbenten Ilike..
- Hát a Vass úré…Ő  azt  mondta, hogy ezek az ő apja az idősebb Vass  tulajdonai  és ezeket ő így örökölte…
- Tudja mi volt az öreg Vass tulajdona? Nos, volt egy háza, aminek az alján a  saját kocsmája volt, de ezt a tulajdont ő szépen el is itta! Szépen leengedte a torkán.. S mivel  nem  maradt  semmije  sem, az  én  családom  nyakába varrták. Azt hazudta, hogy a háza a bombázás áldozata lett. Így került  ő akkor a Rózsa  utcai ingatlanba, mint szegény,  kibombázott és nincstelen  ember...
 
A  két  nő  döbbenten  hallgatta  a történetet, Rózsika is rákontrázott :
-Tudják kedveseim még lakbért sem fizetett a Vass és ÉN mentem mindig, - ha kellett - valami új igényt benyújtani a házzal kapcsolatban, már hogy mit is kellene  a  rokonaim pénzéből  rendbe hozni.  Az ingatlanon lévő gyümölcsfák  termését is  rendszeren a piacra vitték eladni, vagy ők főzték be télire…Nem  egy alkalommal  a házba sem engedték be a rokonaimat…A  saját házukba,,,,  csupán  a kerítésen kívülről néztük.  De még akkor is ott ordibáltak a Lacival  agy  Rózával a keresztanyámmal….
Az ügyintéző  hölgyek némán  hallgatták  a  történetet. Ők mesélték, hogy itt a  városháza  folyosóján  szánakozó  stílusban  ecsetelte  „nehéz  sorsát a fiatal  Vass. Még azt is mesélte, hogy a Kádár börtönében is volt!  Politikai fogolyként…..
- Micsoda? - kérdezett vissza Rózsika,,,-  politikai?  Ugyan már..,  az  történt,  hogy részegen  balhézott a kocsmában F-ben, de  annyira, hogy  ki  kellett hozzá  hívni  a  rendőröket, azok vitték  el, és kapott  8 hónap fogházat. Ez az a „nagy politikai  fogoly igaz   története ..
Volt meglepetés mind a  két  oldalon.
Keservesen, de  azért  összeállt  az igazoló  papírok halmaza, amivel  el lehetett menni  a kárpótlási hivatalba.
*
Szép májusi  nap volt  .Ilike  belépett  az épületbe,  s a  földszinten már  hatalmas sorokat  látott. Leült  és kivárta  a sorát. Az ügyvéd végig olvasta az egész anyagot  és annyit mondott:
- Sajnálom, önnek  nem jár kárpótlás….
- De hát miért  nem?? Nézett értetlenül Ilike…Azért, mert 1972-ben jött a rendelet, kibújni előle nem lehetett. Vagy odaadja az édesapám az ingatlant vagy elveszik  nem?
- Nézze  Önnek teljesen igaza  van, de  mi  is tudjuk, ROSSZ VOLT a  rendelet, de  akkor az volt  a  törvény,  vissza csinálni  NEM  LEHET.
- És mit kellett volna csinálnunk? - kérdezte kétségbe esetten Ilike,
- Azt  asszonyom, hogy hagyni  kellett  volna, hogy az  állam vegye el  a házukat! - mondta az  ügyvéd. Ha ezt csinálják most kapnak kárpótlást…
- De hát pont az állam kényszeríttette édesapámat, hogy vagy - vagy  alapon  Ő  döntsön,  és azt sem önszántából!
- Nézze ezt  én mind  értem és tudom, de sajnos akkor is ez van. Tudja - folytatta    Ilike - nekem  kellett venni  egy lakást, mivel az enyémben ez a Vass lakik, és  ingyen, én meg 35 évig fogom törleszteni azt az  50  m2-es  lukat !
- Nézze  asszonyom  nem tudok segíteni, kárpótlás  nem jár és a sor az áll…
 
Felállt  a székből Ilike.. és némán  elindult  a kijárat  felé…
Zakatolt az agya, édes Istenem!  Én vagyok a családom utolsó  tagja,  a  nagyikámtól az apámig mindenkit kifosztottak. Én vagyok az utolsó, s én sem kaphatok egy fillért sem Ha most azt mondták volna, hogy: asszonyom önnek kellett  vennie egy lakást. Ön most befizeti egy beugró árát, és mi majd  kárpótlásul a házas ingatlanért elengedjük a többi hátralékot.. jó lesz ez így? Több kárpótlást nem tudunk adni, de ezt igen….
Ha így történt volna, akkor egy szavam sem lenne, és egy boldog ember lennék…De  nem ez  történt!
*
Ilike teljesen összetört. Nem, erre volt felkészülve. Továbbra is marad a kemény és nélkülöző élet, a sok lemondás.
Míg  ez  a Vass  röhög  a markába, egy ingyenélő  senkiházi, mind ő ,mint az  apja  a sunyisága  és aljassága révén máson  gazdagodott.
Nem volt itt  RENDSZERVÁLTÁS,  de  még  csak  módszerváltás  sem….
Nem ezt, és nem így  ígérték….!
 
Utóirat:  Vass az SZDSZ színeiben megnyerte  90-ben  a  F-i  választást. Ő volt az első a faluban, aki  telefont is kapott mint  fontos  ember…




 19. VERSEK INNEN- ONNAN 
 
Horváth Edina Anna: Nagypéntekre
 
Az oltárok ma díszek nélkül,
nincs rajta kereszt, se gyertya,
dísztelen, és csupaszon áll,
az én lelkem se békül.
 
Csütörtökön még vacsora volt,
s Jézus szeretetre tanít,
nagypénteken elment apum,
e pillanat lelkembe forrt.
 
Párhuzam van a sorsok között,
nincs benne öröm, se mámor,
gondolatom feléje jár,
kémlelem a felhők mögött.
 
/2024., Édesapám halálának első évfordulójára/
………………………
 
Szilágyi Anita: Hogyha virág lennék
 
Hogyha virág lennék
Folyton a fény felé fordulnék
Illegetném magam
Szétráznám fényhajam
 
Rétre szórnám illatom
Napfény lenne a vezércsillagom
Hajnalra kibontanám virágfejem
Pompás lenne zsenge életem
 
Csodálnának az emberek
Bókolnának ifjú szerelmek
Mindennap virágoznék
Leggyönyörűbb Én lennék
 
Sivár világ dísze lennék
"Idegen a sötét föld" rajta remeték
Nyílnék az üde természetnek
Öröme lennék könnyes szemnek...
……………………….
 
Krivák-Móricz Judit: Bocsátsd meg  a  mi  vétkeinket
 
Bocsátsd meg  a mi  vétkeinket
Miképp   mi  is megbocsátunk
az  ellenünk  vetkezőknek.
hisz hogy lehet azt  feledni,  ha az bánt
akit  a  legjobban  szeretsz? 
Odaadod mindened,  a szíved  és  a lelked.
Megpróbálsz  a  kedvére  tenni,
figyelmezni minden kívánságát
még azt is amit  nem mondott  ki  a száján..
 
Bocsátsd  meg  a  mi  vétkeinknek,
Mert  Mi  is  megbocsátunk.  s  ha  nem
azonnal,  de  megpróbáljuk valahogy
józan  ésszel  és szívvel. Átgondolva  az
ellenünk  elkövetett  bűnt,  Súlyozva azt,
hogy mi  is  biztosan  vétkezünk, vagy  vétkeztünk.
 
Nem  feledünk, mert  nem  feledhetjük  a  fájdalmat
amit  a lélek  elviselt.  vagy  szenvedett  el a  test.
Sajog,  fáj,  szaggat, nyíllal  a  seb, vérzik  a lélek.
Megbocsájt,  de  nem  felejt.
 
Minden  megélt élmény  tanulás.
Tanulása az életnek. Szükség  van  rá.
Ez  adja  fejlődésünk meggyötört
testünknek  és lelkünknek.
 
Szükség  van a  tapasztalásra hogy
másként  lássuk  azt a másik  embert.
a hibáival  egyetemben.
Nem  várom, hogy  Ő  tanuljon,
Nem  várom  hogy  ő okuljon  a 
saját  tettén.
 
De  magamtól várom  el  hogy a  megélt
élmény fájdalma jobb irányba  vigye
gondolataim és  lelkem  hullámait
 
Mert  csak  így  lehetséges az  Uram,
hogy  Te  tudj  nekem megbocsátani
az  én bűneimet.
 
2020,02.17.


 
 20. MÁRKUS KATA: ÁGI TÖRTÉNETE 
(novella)

 
 Ági magányosan élt szépen rendben tartott házában. Udvarán sok szép virág virított, az öröm, a vidámság, mégis messze elkerülte. Egyedül volt az emlékeivel, a fényképekkel, a sok munkától megfáradt testével, az egyre többször kellemetlenkedő nyavalyáival, gondolataival. Azzal már rég nem foglalkozott, hogy haja megőszült, egyenes, büszke járása mára kicsit megroskadt, és bizony a ruhái sem a legújabb divatot követték.
Márkus Kata

Gyuri fia, apja halálakor még kisiskolás volt. A gyászév letelte után ketten is próbáltak közelebb kerülni hozzá, de Ő mindkettő férfinak határozottan nemet mondott, mert nem akart egyetlen fiának mostohaapát. A csinos középkorú özvegyasszonyról hamar elterjedt a pletyka, hogy megközelíthetetlen. Nem törődött senkivel és semmivel, még magával sem, csak a munka, meg a munka, és a fia jóléte foglalkoztatta. 
*

Fogát összeszorítva dolgozott, a főállású munkahely mellett még másodállásban, sőt ha muszáj volt, harmadikat is vállalt, hogy mindene meglegyen egyetlen fiának. Időnként idős szülei is segítették, főleg a kertjükben termelt zöldségekkel, tyúkkal, 
tojással. Sokat jelentett ez, mert a munkahelyek mellett, neki erre nem jutott ideje. Szívós kitartással elérte, hogy nem voltak anyagi gondjai. Így tudta Gyurit nyári táborokba küldeni, és amikor ahhoz lett kedve, beíratta néptáncra.  A néptáncegyüttessel sokat járt vidékre, majd a környező országokba fellépni, és ez mind sok pénzbe került. Nem bánta, sőt örömmel töltötte el a lelkét, hogy apa nélkül is többet ad fiának, mint némely szülők.
Gyuri okos volt, segítőkész, szófogadó, és sokszor ez adott neki erőt, és kitartást. Még azért sem kellett könyörögnie neki, hogy vasárnaponként elmenjen vele a templomba. Hogy emiatt a barátai ne piszkálják, a közeli városba mentek az esti misére. Titokban még az is megfordult a fejében, bizony jó lenne, ha egyházi intézményben folytatná tanulmányait Gyuri, és akár pap is lehetne belőle. Sok imát mondott el, és ajánlott fel erre a szándékra, de ahogy közeledett a pályaválasztás ideje, csalódottan vette tudomásul, hogy imái nem találtak meghallgatásra. Ugyanis, egy alkalommal megemlítette fiának, hogy milyen jövőt szánna neki, és bizony, Gyuri határozottan nemet mondott.
- Édesanyám, én szívesen eljártam veled a templomba, imáimat is naponta elmondtam, de hidd el nekem, sem a szívemben, sem a lelkemben nem érzem, hogy nekem egyházi iskolába kellene tovább tanulnom. Még annyi ideig sem, míg leérettségizek! Engedd meg nekem, hogy eldöntsem, hol akarok tovább tanulni!
*
Fia elutasító szavai, nagyon váratlanul érték. Ha jól belegondol, valóban csak Ő ábrándozott Gyuri papi hivatásáról, de a beszéd stílusa, hangneme, egyáltalán nem volt jellemző fiára. Még az arca is eltorzult közben, a szemei meg haragosan villogtak, hát, erre meg végképp nem számított. 
Mégsem tehetett mást, mint nehéz szívvel, de visszavonulót fújt. Nem akarta elveszíteni gyereke bizalmát. Úgy gondolta, ez a kamaszodó fiú lázadása, semmi egyéb, és tovább nem foglalkozott vele.
A beszélgetés után egyedül járt misére. Fiát nem hívta, Ő meg magától nem ment. Párszor még eljárt a városba, de egyre többször tért be a vasárnapi mise idején falujuk templomába. Imáival lelke megnyugvását kérte, hogy el tudja fogadni fia döntését.
Végül, Gyuri közgazdasági szakközépiskolába jelentkezett, ahová fel is vették. Kemény négy év volt mindkettőjüknek. Neki a pénzt kellett előteremtenie, Gyurinak meg sokat kellett tanulnia, hogy a legjobbak között legyen. A táncolást sem hagyta abba, jól érezte magát, úgy a kemény próbákon, mint fellépéskor a színpadon. Ahogy teltek a középiskolai évek, magas, jó kiállású, csinos fiatalemberré vált.  Ha csak ránézett, végtelenül büszke volt rá, hisz egyre feltűnőbben hasonlított rég elhunyt apjára. Sűrű sötét haja gyűrűsre kunkorodott, csillag szemével, vidám természetével, bolondította a lányokat. 
A kitűnő érettségi után, egy távoli nagyváros főiskolájára jelentkezett. Választását az is befolyásolta, hogy az iskolának messze földön híres néptáncegyüttese volt. Így, ha felveszik, nem kell abbahagynia a táncolást. Elért pontjai alapján simán felvették, kollégiumot is kapott, a néptáncegyüttesben pedig örömmel fogadták.
Végtelenül hálás volt az égieknek, hogy újabb kérését, imáit most meghallgatták. A fiának szánt papi pálya gondolata, rég feledésbe merült. Már Ő is belátta, ha fia nem kap meghívást a jó Istentől, akkor minden hiába. Úgy látszik, neki más életfeladata van. Eddig sikereket ért el a táncolásban, a középiskolában, bízott benne, hogy a főiskolán is megállja a helyét.
Az iskolakezdés nagy változást hozott mindkettőjük életében. Most jött el az az idő, amitől mindig is félt. Gyuri elköltözik az ország túlsó felére a kollégiumba, Ő pedig egyedül marad. Tudja, hogy majd rendszeresen hazajön, de ez már nem olyan lesz, mint eddig. 
Sokat nem tévedett, amitől tartott, az bekövetkezett. Ha kezdődött a zh. írásra való felkészülés, a vizsgaidőszakok, akkor maradt a telefonálás, vagy az SMS küldés. 
 
- Édesanyám, most hétvégére ne várjál, sokat kell tanulnom. Amikor tudok, megyek! Puszi.
- Édesanyám, fellépésünk lesz a néptáncegyüttessel, nem tudok haza menni. Puszi.
- Édesanyám, légy szíves tegyél pénzt a számlámra, nagyon fogytán van. Köszönöm szépen! Puszi, vigyázz magadra!
 *
Ilyen, és ehhez hasonló rövid SMS-ek érkeztek az évek során. Amikor telefonon beszéltek, mindig ígérte, hogy legközelebb majd személyesen mondja el a vele történteket. Mégis pár nap múlva csak egy SMS érkezett Gyuri helyett. A nyári szünetekben is csak egy-két hétre korlátozódott az otthon töltött idő.
Eleinte még nyugodtan elfogadta, hogy fia nem, vagy ritkán megy haza, de ahogy telt az idő, egyre jobban bánkódott miatta. Időközben szülei is elköltöztek a fenti világba, így az egyedüllétet nehezen viselte. Még mindig kettő munkahelyen dolgozott, ezért a fiának nem voltak anyagi gondjai. Kérte, és kapta is az égi segítséget, hogy ereje el ne hagyja, legalább addig, míg Gyuri tanul. Utána, majd ha már dolgozni fog, ráér lazítani. Fia kapott ösztöndíjat, árvaellátást is, de pénzből soha sem volt neki elég. Az utolsó évben többször megkérdezte tőle, hogy van-e barátnője -, mert egy kicsit sokallta fia költekezését. A válasz mindig nemleges volt. 
- Időben megtudod édesanyám, ha lesz barátnőm. Ezzel a mondatával szokta másra terelni a beszélgetést.
Karácsonykor is csak telefonon beszéltek, mert a tanulásra, vizsgákra hivatkozva nem utazott haza. Akkor rákérdezett, hogy örülne-e, ha meglátogatná. Hamarosan államvizsgázik, lesz majd a diplomaosztó ünnepség is, és Ő eddig még nem látta, hogy hol tanul. A fénykép az más, most élőben szeretne vele sétálgatni abban a gyönyörű városban.
Arra gondolt, szombat reggel vonattal elmenne, egy éjszakára venne ki szállást, vasárnap délután meg hazajönne.
Bejelentését hosszas hallgatás követte, majd csak annyit mondott - ne gyere édesanyám, én megyek haza -, és kinyomta a telefont.
Az elutasítástól görcsbe rándult a gyomra, hevesen dobogott a szíve, remegő kezéből kiesett a telefon. Még szerencse, hogy ült, különben összeesett volna. Nem bírt tisztán gondolkodni. 
Mi lehet ezzel a fiúval, miért nem akarja, hogy meglátogassa? Valami, nincs rendben nála, tudja, érzi! Titkolózik előtte, de miért? Mindig az őszinteségre tanította, most mégsem mondta el az igazat! 
Még az a régi beszélgetés is eszébe jutott, amikor olyan nyersen elutasította Őt, pedig akkor csak tizennégy éves volt. Elrontott volna valamit fiával kapcsolatban? Nem, az nem lehet, hisz mindent őérte tett...
Imával, fohásszal próbálta aggódó lelkét megnyugtatni, de kevés sikerrel. Nem tudott kellően  imáira figyelni, összekeverte őket. Csak a szája mondta, de gondolatai máshol jártak. Könnyei lassan gördültek végig az arcán, s pottyantak ölébe ejtett kezére. 
Ültében elnyomta az álom, és amikor felébredt, a Hold világított be szobája ablakán. Nagyon lassan az ágyig vonszolta magát, és lefeküdt. Sokáig ébren volt, de nem tudott gondolkodni, üresnek érezte a fejét, mintha elszállt volna belőle minden gondolat. Már hajnalodott, mikorra újra elaludt. Reggel a tükörbe nézve, egy szomorú szemű, bánatos arcot látott. Telefonján Gyuri üzenete várta, csak annyit írt, hogy szombaton érkezik. Egy pillanatra felragyogtak szemei, de aztán aggódás váltotta fel az örömöt. Vajon mit fog mondani a fia, milyen kifogást talált, hogy ne menjen el hozzá. Talán szégyelli, amiért nem olyan divatosan öltözik, mint a vele egykorúak? Ezért nem akarja, hogy oda utazzon? Ha igen, akkor hatalmasat fog csalódni benne, hisz eddig mindent pénzét őrá költötte, hogy semmiben se szenvedjen hiányt. 
Így őrlődött egészen szombat délutánig, amikor megérkezett Gyuri. Boldogan ölelte, csókolta, fia viszonozta ugyan az ölelését, de volt benne valami visszafogottság. Észrevette, de nem szólt. Gondolta, most a fiának kell elfogadható magyarázatot adni a viselkedésére, nem pedig neki.
Kedvenc ételeit főzte, melyekből nagyon keveset evett, majd csendben kávéztak, csak a kanalak koccanása törte meg a csendet. Gyuri idegesen kocogtatta kanalát a csészéhez, arcán az izmok össze-összerándultak az idegességtől. 
Türelmesen várta, hogy fia megszólaljon, de belül minden porcikája remegett. Félt attól, amit még ugyan nem tudott, de sejtette, hogy a fiának van valakije. Ha így van, akkor sem szabad haragudnia rá, hisz ez az élet rendje. 
- Édesanyám, valamit be kell vallanom – szólalt meg Gyuri. 
Már lassan egy éve, hogy van barátnőm. Tudom, ezt már rég el kellett volna mondanom, de nem tudtam mit fogsz hozzá szólni. A néptáncegyüttesben ismerkedtünk meg, Ő lett a táncos párom. Nagyon szép, vidám természetű lány, és ahogy telt az idő, egymásba szerettünk. Tavaly végzett a főiskolán, óvónőnek tanult. Szeptemberben, amikor már dolgozni kezdett, közös albérletbe költöztünk. Ezért jöttem oly ritkán haza. 
- Meg ezért kértél oly sűrűn pénzt! – vágott indulatosan fia szavába.
- Igen, édesanyám, ezért. Azt még el kell mondanom, a párom nem tiszta magyar, apja roma származású, és zenész. Nem tartoznak a jómódban élők közé, de tisztességesen élnek. Marietta, szinte teljesen önerőből tanult, az ösztöndíj mellé még nyaranta és hétvégeken is dolgoznia kellett. Mióta együtt élünk, és ha van szabadidőm, én is elmegyek diákmunkára.
Bármit mondasz édesanyám, én nagyon szeretem Őt, és soha nem fogom elhagyni, mert a közös gyermekünket hordja a szíve alatt. A diplomaosztó ünnepségre, már hárman - és ha eljössz -, akkor négyen megyünk. 
Gyuri arcán a megkönnyebbülés jelei látszottak, amikor befejezte egy szuszra elmondott vallomását. Kíváncsian nézett anyjára, és várta a reagálását.
 
Ő teljesen kiakadt a hallottaktól. Pár perc alatt annyi mindent zúdított rá a fia, hogy első hallásra fel sem bírta fogni. Agyában csak egy szó ismétlődött, zakatolt - becsapott, becsapott, becsapott...
Egy szó nem sok, de annyit sem bírt kimondani, egy láthatatlan hatalmas gombóc növekedett a torkában, amely úgy lüktetett, hogy majd megfulladt. Lassan felállt az asztaltól, a bejárati ajtóhoz sétált, sarkig tárta, és egyik kezével kifelé mutatott.
Gyuri tágra nyílt szemekkel nézett rá, mert nem ezt a reakciót várta tőle. A meglepődéstől megnyúlt arccal, pár pillanatig farkasszemet néztek egymással, de amikor anyja eltorzult vonásain a haragon kívül mást nem látott, hirtelen felállt, és a kanapé mellé letett táskájáért nyúlt. Szó nélkül lépett ki a ház ajtaján, de már az udvaron eleredtek könnyei. Sírva ment a közeli vasútállomásra. 
- Elrontottam, elrontottam, nem így kellett volna - suttogta maga elé. Vissza kellene mennem, és bocsánatot kérnem, talán megbocsát édesanyám.
Amíg így vívódott magában, az állomásra vonat érkezett, amelyre zavarodottságában felszállt. Akkor eszmélt fel, amikor a vonat már a nyílt pályán száguldott, és a kalauz kérte a menetjegyét, de akkor már késő volt visszafordulni.
*
Sokáig állt a sarkig nyitott ajtóban, mire felfogta, hogy Gyuri elment. Dühében bevágta az ajtót, és zokogva rogyott le a kanapéra. Elment, egy szó nélkül elment, itt hagyott!
- Istenem, hát én ezt érdemeltem!  Feláldoztam érte az életemet, a fiatalságomat, neki adtam, ha kellett, az utolsó forintjaimat, és ez a hála? Nem volt őszinte velem, pedig kis korától kezdve arra tanítottam!  
Miért? Istenem, Miért? Mit rontottam el? Nem az fáj, hogy van barátnője, még az sem, hogy együtt élnek, még a származása miatt sincs fenntartásom. Becsapott! Ez fáj a legjobban!
Az most még nem jutott el a tudatáig, hogy mégis Ő küldte el.
Vasárnap, mise után a templomban maradt. Nem imádkozott, csak ült csendben, és könnyes szemmel nézte a megfeszítettet. Remegő teste lassan, szinte észrevétlenül megnyugodott. Rég nem érzett békesség áradt szét minden porcikájában. 
Hazaérve már tudta mit kell tennie. Hétfőn felmondott második munkahelyén, az elsőn meg többet nem vállalt plusz túlórákat. Főnöke furcsán nézett rá, de szó nélkül tudomásul vette kérését. Ismerte már annyira, hogy tudja, nyomós oka van rá, amiért ezt kérte.
Sok álmatlan, imával, kéréssel töltött éjszaka után érezte úgy, hogy fel kell hívnia a fiát. Nem húzza, halasztja, mert minden egyes nappal tágul a szakadék köztük. Kettő hónap az nagy idő, a haragot már rég felváltotta a megbékélés, és neki bizony nagyon hiányzik. 
Eddig várta, hogy Gyuri felhívja, és majd bocsánatot kér, de be kell ismernie, hiába várja azt a telefonhívást. Dacos, mint a megboldogult apja volt annak idején! Neki kell megtenni az első lépést felé, és megbocsátania, ha nem akar továbbra is egyedül, magányosan, szeretet nélkül élni.
Ami történt, megtörtént, Gyuri minden hibájával a fia, és hamarosan apa lesz, Ő meg nagymama. 
Lassan, szótagolva mondta  - nagy-ma-ma  le-szek -, és közben elmosolyodott. 
Minden porcikája remegett, amikor kezébe vette a telefont, hosszan kicsengett, mire Gyuri felvette. 
- Édesanyám! - szólalt meg, és elcsuklott a hangja.
- Kisfiam, Gyurikám, ne sírjál, nem haragszom, nagyon hiányzol - többet nem tudott mondani a zokogástól. 
Percekig sírtak. Végül összeszedte magát, és elmondta, hogy hétvégén, ha nekik is jó, elutazik hozzájuk, és nyugodtan, higgadtan, mindent megbeszélnek. Fia most nem húzta az időt, azonnal válaszolt. 
- Boldog vagyok édesanyám, hogy megbocsátasz, és eljössz hozzánk. Mariettával várunk a vasútállomáson.



 21. WESSELY GÁBOR: ANEKDOTÁK 
 
Wessely Gábor: Felnézve
(elbeszélés)
 
Szórakoztunk. Főleg én. Családunk ifjaival elmentem Pestre, a cirkuszba.
Ahogy manapság illik, megvették online a jegyeket az előadásra és a vonatra, aztán az állomáson nyomogatták az okostelefonjaikat, hogy kiderítsék, hányadik vágányra érkezik a szerelvény. Versengtek, ki bukkan rá elsőként az értékes adatra a virtuális térben. Én meg felnéztem az információs táblára, és leköröztem a csapatot: a másodikról indul.
Wessely Gábor

Útközben a fővárosi közlekedésre kerestek rá: metróval kell mennünk a Deák térig, onnan kisföldalattival a Városligetbe, a Széchenyi fürdőig.
Az átszállásnál akadt némi bonyodalom, mert sehogy se találtak olyan applikációt, amelyik a föld alatti tájékozódást segítette volna. Hűha! Még a végén eltévedünk a mozgólépcsők, le-, fel- és átjárók labirintusában! Elmélyülten kattintgattak, megint csak lefelé pislogva, én meg felnéztem az útbaigazító piktogramokra, és azt mondtam: itt jobbra, aztán ott megint jobbra.
Kiszállva a fürdőnél, nemes vetélkedésbe kezdtek, hogy ki talál hamarabb gyalogosoknak való navigációs alkalmazást. Merre induljunk? GPS-es program, műholdas kapcsolat… Izgatottan szemeztek a kijelzőjükkel, persze lehajtott fejjel, én meg felnéztem, és megláttam az út túloldalán a Fővárosi Nagycirkusz feliratot.
– Menjünk át, ott van! – mutattam nekik.
Hitetlenkedtek. Gyanakodtak. Ez nem lehet igaz! Okostelefon nélkül is lehet tájékozódni, informálódni élni?
Igen, sok minden megoldódik, világossá válik, ha valaki felfelé néz…



 22. SZERKESZTŐI ÜZENETEK 
 
Kedves szerzőtársaink!
Fontosnak tartom, hogy a Magazin mindig a megfelelő időben kerüljön az olvasókhoz. Számomra ez azt jelenti, hogy „biztonsági okokból” több lapot szerkesszek
egyszerre. Ezért azt a gyakorlatot vezettem be magam számára, hogy egy – két hónappal előrébb tartsak, mint a tényleges dátum.
Itt jönnek be a szerzőtársak! Arra kérek mindenkit – ha lehet - , hogy ne az aktuális hónapban gondolkodjanak, hanem egy – két hónappal előrébb.
Sajnos ebből az is következik, hogy nehéz – néha lehetetlen – aktualizálnom a Magazin tartalmát. Megértem, hogy a külső munkatársaink mindig az adott hónap
eseményeire reagálnak, ám addigra a lapot már feltettem a Netre. Persze utólag is be lehet szerkeszteni  a beküldött műveket, no, de akkor sohasem lesz vége
a processzusnak…!
Természetesen mi nem vagyunk „hatóság”, ahol szoros határidők vannak. Ha valakinek az előre dolgozásra nincs lehetőség, hát az sem tragédia…!
*
Még egy kérés főleg az alkotó társakhoz: aki már régebben küldött magáról fényképet, de úgy érzi, hogy azóta jelentős mértékben megváltozott a külseje
(természetesen előnyére…!), nos,  azok újabb fotóit várom a Magazin számára! Előre is köszönöm!
…………………….
Csomor Heni segítő munkatársam jelezte, hogy a Magazinnal kapcsolatos észrevételeket, megjegyzéseket az ő e-mail címére küldik/ külditek.
Arra kérek mindenkit, hogy hozzám,. a szerkesztői e-mail címemre ( mailto:veghelyo@t-online.hu) juttassák/juttassátok el ezeket, mert érdemben engem érint, és az én kompetenciám az ezekre való reagálás!
Köszönöm! 
………….........…

Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: Véghelyi József ,  7100 Szekszárd Csapó Dániel utca 27.
…………...............
E-mail: mailto:veghelyo@t-online.hu
Telefon: 06-74-315-012 – naponta 14:00-tól 17:00 -óráig
illetve: mailto:irodalmimuveszetiujsag@gmail.com
…...................…..
Magazinok küldése
MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.
Kérje a  szerkesztőtől.
A MAGAZIN INGYENES.  
…………………
Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linkeken lehetséges:

http://www.megszolalok.blogspot.com
http://muveszetimagazin.blogspot.com 
………………

A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős.
Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
………………
Kedves olvasóink !
Néhány operatív információt kell megosztani Önökkel. Sokan jelezték, hogy a színes magazin blogoldalán mindig csak a legújabban feltett újság jelenik meg, pedig a régebbieket is szeretnék olvasni. Ennek semmi akadálya nincs, ugyanis ugyanazon az oldalon elérhető az utolsó 20 Magazin!
A megoldás a következő: a képernyő jobb felső részén látható a "Blogarchívum" felírat. Ez alatt különböző dátumok és hónapok vannak, amelyek mellett láthatók kis fekete háromszögek. Ezek tartalmazzák a régebbi számokat. A háromszögekre kattintva "legördülnek" azok az újságok, amelyeket abban a hónapban tettünk fel. Most már csak ki kell választani kattintással a kívánt újságpéldányt. A háromszögre újból rákattintva bezáródik az az év, vagy hónap, s újabb újságot lehet kiválasztani olvasásra!
 
Mindenkinek jó olvasást, és kellemes szórakozást kívánunk a Magazin külső és belső munkatársai..                                                    
…..............................…
 
VÉGE



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése